Magyar Szó, 2002. július (59. évfolyam, 153-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

2002. július 31., szerda Az ekhós szekér útra kelt Néhány emlék és gondolat a Tanyaszínház jubileumának ürügyén Az eső már nemegyszer elmosta Felsőhegyen a Tanyaszínház előadá­sát, s hétfőn este is bizonyosan elri­asztotta a közönség nagyobb részét, de az egyaránt kitartó színészeknek és a két-háromszáz főnyi nézőnek köszönhetően este tíz órakor mégis színre lépett Kukorica Jancsi és Ilus­­kája. Várakozás közben igazán csak a látványos, a darabban pedig - mint az éjszaka folyamán kiderült - „élet­re kelő” színpad-díszlet előtt tudato­sodott bennem a gyorsröptű idő hozta jubileum, hiszen ezek a fiata­lok még meg sem születtek huszon­négy évvel ezelőtt, amikor elindult első útjára az ekhós szekér, hogy el­jusson - már csak jelképesen, a Ta­nyaszínház pedig valóságban - a ju­bileumot jelentő negyed évszázadig. A kritika talán nem is szólt az in­dulásról, de a sajtó sem sokat. Az előbbi mit is mondhatott volna a vá­sári komédiákról? Hiszen annak okán kerültek a vásári darabok a fű­ben zsineggel kijelölt­­színpadb­a, hogy egyszerű, olykor vaskos humo­rukkal megnyerjék a közönséget. Máig is vallom: ezeket a komédiákat „átugorhatták volna”. Mégis érthető a témaválasztás, hiszen a kukorica­­táblák között gyalogszerrel a teljes bizonytalanságba indult el Gere Vil­mos kevi parasztember ekhós szeke­re és szamarai mellett a társulat, mindannyian főiskolások: Hernyák György rendező, Kovács Frigyes, Horváth Géza, Kelemen Etelka, Czif­­ra Erika, Szirácki Katalin, Tallós Zsu­zsa, Csizmár Margit és Földi László színésznövendékek. Ugyanebben a faluban, Felsőhe­gyen az előadás utáni vacsora köz­ben beszélgettem velük. Elmondták, hogy a kilenctagú társulatból öten faluról származnak, s az ottani szín­házi élet ismeretében született az öt­let - Hernyák György és Kovács Fri­gyes beszélgetése alkalmával -, s ezt követően már gyorsan „peregtek az események”... Napi tizenöt-húsz kilométeres gyaloglásra, falujáró közönségcsalo­­gatásra, majd föllépésre csak a „min­denre elszánt” elhivatott fiatalok vál­lalkoznak, hogy másnap ugyanezt folytassák, gyakran (kényszerből) mellőzve a főtt ételt vagy a fürdőszo­bát. A rendező arról is szólt, hogy iga­zi eredményt akkor tudnának elérni, ha évente három-négy csoport kelne útra­­ hivatásos és amatőr színészek bevonásával -, akkor öt vagy tizenöt év múlva (már-már utópisztikus el­képzelésként) akár Shakespeare-t is játszhatnának. A János vitéz huszárjainak a Ta­nyaszínház 25 évét (évadát) megjelö­lő zászlóját (is) látva idéződtek föl bennem az indulás emlékei. Persze, hosszasan kellene szólni Soltis Lajos­ról, aki nem sokkal később vállára vette a meg-megújuló társulatot, s nincs falu, melyben, ha járt a Tanya­színház, ne emlékeznének színész­rendezőre. (Talán kevesebben azok­ra, akik életre keltették a vándorszín­házat.) Volt időszak, amikor riporter kí­sérte minden állomáshelyére a cso­portot, hogy évek múltán a körút ki­merüljön néhány szokványos interjú­­ban, hírben, egy-egy dicsérő vagy el­marasztaló kritikában. Más már a világ, mint volt 1978- ban, „intézményesedett” a vándor­színház is, de ha nincsenek, akik el­kezdték, és nincsenek, akik ma is vál­lalják, akkor eleve rengeteget veszí­tettünk volna a küldetés hiányával. Mert amikor egykori gyerekek vagy már huszonével ezelőtt is felnőttek a „hőskorról” is hosszasan tudnak emlékeket és élményeket idézni, ak­kor a szándék elérte célját, még ak­kor is, ha művészileg olyakor silá­nyabb, máskor pedig éppen kiváló darabot hoztak el a színészek falva­­inkba. is. Amikor elindultak a „komédiások” FALUSI JEGYZETEK Nyár és ősz között Régebben augusztus kezdte ébresztgetni bennem az ősz hangulatát, nyilván azért, mert ilyenkor már le-le­­pottyant a fákról néhány korán megfáradt levél, s a ter­mést érlelő egész lombozat is elhagyta üde ifjúságát; a napraforgótányérok karimájáról barnán elszáradva vesz­tek el a virítóan sárga sziromlevelek; ugyanúgy a számta­lan színben villódzó gyomnövények virágai helyén mag­vak készülődtek, hogy jövőre is fönntartsák fajtájukat­­ a földművelő jókora bosszantására. Az idén - természetellenesen, a nyár kellős közepén - már a július sejteti velem, hogy készülődik az ősz. Talán amiatt ez a furcsa érzés, mert - szintén a természet meg­szokott rendjének ellenében - az első nyári hónapban embertelen forróság telepedett ránk, és gyorsan learat­ták a búzát, máskor pedig július második felében végez­tek ezzel a munkával. Mindezek ellenére csalóka lehet az érzésem, mivel a növények arculata, a határ képe kelti bennem; lehet, hogy akik a tengerek üdítő áldását élve­zik, azok a szinte örökké tartónak tűnő nyár hangulatát élik át mostanság. Igazán szeretem az őszt - nem azt az állandóan szür­két, ködösen áztatót, sokkal inkább a vénasszonyok nya­rát-, most mégis az igazi nyarat kívánom tetten érni, s ha már a szántóföldek dűlőutain nem megy, akkor falum félreeső utcáin, amerre sok évvel ezelőtt naponta jártam, mostanában meg csak elvétve. Nem tudatos ez a kutatás, inkább véletlen hozta bámészkodásnak mondanám. Va­laha itt jól ismertem a téglajárda kiálló éleit, tudtam, hol kell nagyobbat lépni, hogy ne víztócsában csobbanjon a cipőm. A sima betonjárda mára csak az emlékeket hagy­ta meg. A botladozás veszélye nélkül bámulhatom a há­zakat, hiszen azok a legfontosabbak lakóikkal együtt. A sarkon levő régóta üres, az udvari épület omladozik. El­költöztek az örökösök. Amott lak­om, előtte egy másik, azt hiszem, senki sem lakja. Itt egy idős asszony él, azt kö­vetően - ha jól tudom - úgyszintén, majd öreg házaspár, átellenben gondozott kerttel körülvéve ismét özvegy­asszony; a következőből elköltöztek a gyerekek, egyikük külföldre; távolabb bedőlt kerítés, talány számomra, él-e itt valaki; ismét özvegyasszony jobbról és balról is. Innen is, onnan is városba mentek a gyerekek, a harmadik hely­ről csak az unokák választottak új országot maguknak... Tudom, egyoldalú a látásom, merthogy javarészt az időseket ismerem, s rajtuk kívül a negyven-ötvenévese­ket, de ha az ismeretlen lakosok mindegyikét fiatalnak vélem, s elképzelem, hogy néhány kisebb-nagyobb gye­rek veszi körül a szülőket, akkor is kissé megriadok a jö­vőtől. Bár tisztában vagyok vele, hogyha Felsőhegy vala­mely másik utcáját járnám, amerre tizenvalahány évvel ezelőtt még sokan építettek házat, őszies hangulatom va­lamelyest enyhülne. A szinte hivatalosnak tekinthető adatok mégis kegyetlenek: bő egy évtized alatt tizenegy százalékkal maradtunk kevesebben a zentai község leg­nagyobb falujában. Utoljára alighanem a szocializmus alkonyának tájé­kán készültek falufejlesztési programok - a korábbiak nemigen jártak eredménnyel­­, azt követően pedig lé­tünk vált bizonytalanná, nemhogy fejlődésben remény­kedhettünk volna. Mégsem nyugodott bele mindenki, hogy örökre a hullámvölgy mélyére kényszerültünk, s az előrelátóbbak kutatni kezdték a megmaradás módját, nem szűk látókörrel, hanem átfogó elképzelésekkel. Ab­ból kiindulva, hogy egy lerongyolódott és elhanyagolt kis településen nem szívesen élnek az emberek, és szinte vendégeket is szégyellnek meginvitálni. Miért ne lehetne ismét piac? És megnyílt. Némi költséggel jár ugyan, de a szemétnek nem az utak mentén van a helye, hanem a szeméttelepen. S néhány hónapja már rendszeresen el­szállítják. A tönkrement és új utak építésére csak akkor lehet mástól pénzt kérni, ha a helybeliek előteremtik egy részét. Következett tehát a településfejlesztési járulék, tá­mogatás, utána pedig gyorsan az építés. Emellett bár­mennyire is elvárható, hogy az óvodát és az iskolát az „ál­lam” tartsa fenn, aligha fog annyit juttatni ezeknek az in­tézményeknek, hogy legalább lassú léptekkel közelebb jussunk a fejlettebb világhoz. Tehát az oktatási intézmé­nyekre is gondoltak, mert különben a szülők a mégiscsak fejlettebb városba küldik gyerekeiket. Jórészt külföldi tá­mogatásnak köszönhető a művelődési otthon felújítása, de kulturális igény és élénk tevékenység nélkül nem nagy értelme lett volna a jelentős beruházásnak. Az éppen csendes faluközpontban alig több mint egy héttel ezelőtt pezsgett az élet; néhány ezren voltak rész­vevői vagy szemlélői az aratóünnepségnek. Persze, ennek az ünnepnek a hozadéka sem merül ki egy-két napos ki­­kapcsolódásban, hiszen az itthoniak mellett külföldiek­kel, polgármesterekkel, vagy éppen magyarországi mi­nisztériumi képviselőkkel szövődnek és fejlődnek kap­csolatok. Nem nyereségvágyból, hanem a kölcsönös ha­szon reményében. Aki mindezt érzi, érti és hisz benne - ami kézzel fog­ható, azt már az örökös kétkedők sem tagadhatják -, an­nak talán ez enyémhez hasonlóan kissé nyáriasabbra vált a korán őszbe hajlott hangulata. FODOR István Macymne ZENTA Rendezik a közműveket A Kertek helyi közösségben a Kiss Ferenc utca csatornázását kezdik el - Az elkövetkező tíz évben a helyi járulékból százmillió dinárra számítanak - Berecz Csaba, a helyi közösség titkára nyilatkozik A polgárok véleménynyilvánítása alapján a zentai képviselő-testület határozatot hozott, amelynek értel­mében a község lakossága 2002. áp­rilis 1-jétől 2012. március 31-éig he­lyi járulékot fizet a kommunális problémák rendezése érdekében. Ebben a határozatban azt is rögzítet­ték, hogy a helyi járulékot a kötele­zettek havonta fizetik az alábbi kul­csok szerint: a keresetek, illetve bé­rek, valamint személyi járandóság vagy egyéb járandóságok után 3, a polgárok bel-, illetve külföldön meg­valósított nyugdíja után 3, az önálló tevékenységből származó bevétel után 3 százalék, a mezőgazdaságból eredő kataszteri jövedelem után 50 kg első osztályú búza hektáronként, évente a hivatalos átvételi ár értéké­ben, azon kötelezettek részére, akik kataszteri jövedelemmel rendelkez­nek, valamint az ingatlan utáni bevé­telre 0,3 százalék évente, szeptember elsejéig. A zentai Kertek helyi közös­ségben eddig 1,14 millió dinár érke­zett a folyószámlára.­­ Az ütemterv szerint nagyobb összeggel kellene rendelkeznünk. Sajnos, a nyugdíjasok nem fizetik a helyi járulékot, az iparosoktól pedig csak az adó elszámolása után várhat­juk a befizetéseket, hasonló a helyzet a földművesekkel is. Sajnos, a Kertek helyi közösség, amelynek mintegy 4800 szavazópolgára van, azon kör­nyezetek közé tartozik, amelyekben kifejezetten sok a munkanélküli, akikre természetesen nem vonatko­zik a helyi járulékról szóló határozat - fejtegette Berecz Csaba, a helyi kö­zösség titkára, aki elmondta a követ­kezőket is: - A Kertek helyi közösségben az elkövetkező tíz évben a helyi járulák­­ból 100 millió dinárra számítunk. Ezt a pénzt elsősorban a kommuná­lis létesítmények, a csatornahálózat kiépítésére és karbantartására, a szi­lárd utak és járdák kiépítésére és karbantartására, a vízvezeték-hálózat karbantartására és további építésé­re, valamint a gázvezeték karbantar­tására és további épíésére fordítjuk. Emellett hozzájárulunk az óvodák és iskolák illesztéséhez, a meglevő sportlétesítmények karbantartásá­hoz, valamint a tervezett városi sportcsarnok építéséhez stb. is. Mint már említettem, a helyi járulékból 190 millió dinár gyűlik össze, a terve­zett beruházásokra viszont 200 mil­lió dinárra lenne szükség. A hiányzó összeget a következő forrásokból tervezzük megvalósítani: az útalapból (25 millió dinár), köz­ségi támogatásból (70 millió di­nár), az alapítványok adományaiból (20 millió dinár) és a polgárok kü­lön hozzájárulásából (23 millió di­nár). Megelégedéssel közlöm, hogy a gyakorlati munka a kommunális gon­dok rendezése érdekében rövidesen kezdetét veszi: a Kiss Ferenc utca első, mintegy 286 méter hosszúság­ban megkezdjük a csatornahálózat kiépítését. Azért éppen ott, mert na­gyon keskeny utcáról van szó, az út­test feljebb van, mint a járda, s en­nek következtében nagyobb esőzé­sek alkalmával a víz befolyik a házak­ba. A beruházás értéke 2 millió di­nár. Ennyi pénzünk jelenleg nincs, de számítunk a helyi járulék további folyamatos érkezésére és az egyéb forrásokra is. A kivitelezőt meghívá­sos pályázat alapján a helyi közösség kommunális bizottsága javasolja, végleges döntést pedig a helyi közös­ség tanácsa hozza meg. Terveink sze­rint a munkálatok augusztus első fe­lében kezdődnek el és 3 hónap le­forgása után be is fejeződnek. Véle­ményünk szerint ugyanis nem lesz semmilyen lényeges akadály a kivite­lezésben, annál inkább sem, mivel az építkezési terv már korábban elké­szült. Ezzel kapcsolatban kell meg­említenem a következőket is: kom­munális szempontból helyi közössé­günk területén kifejezetten rossz a helyzet a kompetenciában, amely­nek közművesítési terve még nincs meg. Éppen ezért, most ennek a tervnek a minél előbbi kidolgozását javasoljuk. Egyébként kidolgoztuk a beruházások sorrendjét is, amelynek értelmében prioritásban van a Már­cius 8., a Lőwi testvérek, a Radivoj Cirpanov, a Szerémségi, a Boszniai, a Nisi és a Tornyosi út északi része, valamint természetesen a kompe­tencia lakótelep tervdokumentáció­jának elkészítése. Azt kell mondanom, hogy mi minden tőlünk tehetőt megteszünk annak érdekében, hogy a polgárok által támogatott és a képviselő-testü­let által elfogadott beruházási tervet megvalósítsuk. Véleményem szerint a dolgok jelenlegi állása szerint ez, ha nem is teljes egészében, de nagy­részben sikerülni fog az elkövetkező tíz évben. Minden ezzel kapcsolatos kérdésről a polgárokat részletesen és folyamatosan tájékoztatjuk, annál is inkább, mivel a helyi járulékról szóló határozat egyik lényeges szakasza a polgárok tájékoztatására vonatkozik - magyarázta Berecz Csaba P. P. Áldatlan a kommunális helyzet a Kertek helyi közösségben TISZAVIDÉK 9

Next