Magyar Szó, 2004. február (61. évfolyam, 25-48. szám)

2004-02-12 / 34. szám

2004. február 12., csütörtök A gonosz század siratója Illés Sándor temerini származású budapesti író születésnapján Kilencvenedik életévét tölti be febru­ár 12-én a népszerű prózaíró, a Magyar Nemzet, az Új Ember, a Magyar Rádió ma is aktív jegyzetírója, Illés Sándor. Sze­retett szülőfaluja, a délvidéki Temerin I. helyi közösség tanácsa úgy döntött, hogy ebből az alkalomból a helyi közösség díszpolgárává avatja. A határozatról szóló dokumentumokat városliget-közeli ott­honában, az író születésnapján kívánják ünnepélyesen átnyújtani. Illés Sándor 1945 óta él Budapesten. Több rangos elismerés és irodalmi díj birtokosa. Novelláiban, regényeiben, publicisztikai munkáiban állandóan visszatérő motívumként van jelen ifjúko­rának bácskai élményanyaga, a Temerin­­ben eltöltött gyermekkor mélyen beleivó­dott, felejthetetlen világa és a délvidéki magyarság sorsa iránti féltő aggodalom. - Gonosz század volt ez - tekint vissza az író. - Kezdődött a rengeteg vérveszte­­séggel járó első világháborúval, aztán jött Trianon, Kun Béla kommunizmusa, és a kisebbségi sors, ami rányomta bélyegét az egész magyarságra, a kultúrára is és a gaz­daságra is. Jött a második világháború, a Don-kanyarral, ahol rengeteg magyar el­pusztult, akkor újabb Trianon, még ször­nyűbb, mert amit közben visszaadtak, el­vették megint. Aztán Szovjetunió. Forra­dalom. Forradalom után bitófákt, renge­teg per, ítélet. Közben a parasztságot tönkretették, lesöpörték a padlást, a kis- és középgazdaságokat szétrúgták, nem beszélve a gyűjtőtáborokról, Hortobágy­­ról, ahová elhurcolták, kitelepítették a népet. Mindez így átszűrődik bennem, mint egy fekete dobozban. Ez egy dere­kat roppantó, rettenetes forgószél volt, történelmi vihar, egy­ évszázadig tartott, és ha szétnézek, nem látom a nyomát az irodalomban, a festészetben. Nem szólal­hatott meg, mert nem volt téma. Amikor azt mondtam, írok a németek kitelepíté­séről - meg is írtam Johann bácsi törté­netét, akit nem vittek el, mert felakasztot­ta magát. Otthagyták a kampón, az üres házban­­, és azt mondták, nem téma. Ki­telepítés itt nem volt. Mondom, írok egy zsidó anyáról. Azt mondták, a zsidóról csak hősi eposzt lehet írni. Bármelyikbe fogtam, mindent letiltottak, megakadá­lyoztak. Az új generáció, amelyik most fölnövekszik, nem fogja a huszadik szá­zad szörnyűségeit megérteni, mert nem kap tájékoztatást, se képben, se írásban, semmiben, mert berekesztették, elzárták a csatornákat, Így vergődtem hatvanhat évig, mint újságíró ebben a szörnyűség­ben magam is, írógépemmel együtt. Le is futott ez az évszázad, elmúlt a vihar, he­lyette itt­­vannak újabb, másfajta viharok és nem látom a kibontakozásnak a közeli lehetőségét. Talán, mint régi fekete do­boz, illő volna megszólalnom, de már nem is szólok semmit. Az ember csak sü­ket füleknek beszél. Mutatja, több tucatnyi megjelent kö­tete mellett mennyi kiadatlan regénye áll még kéziratban a szekrényében. „Nem tudok mit csinálni a megírt dolgaimmal. Utána se tudok járni. Két éve nem moz­dultam ki a lakásból. A könyvkiadás sem úgy megy ma már, mint régen.” De a zsi­dó édesanya kálváriájában benne van minden, a huszadik század minden gyöt­relme, keserve és igazságtalansága, ezért nagyon szeretné - mondja -, hogyha a Pokol tüzére vetve című történelmi regé­nye kiadását valamelyik kiadó felvállalná. Illés Sándor olvasóinak figyelmét ezú­ton hívjuk fel arra, hogy a Magyar Nem­zetben megjelent tárcáiból készült két vá­logatáskötet, az Imádság és vallomás, va­lamint a Hajnali madárfütty még besze­rezhető a kiadó címén. Estrade-City Kft., 1054 Budapest, Alkotmány u. 15. Tele­fonszámok: 331-0358,331-0383. ■ VARGA Gabriella Mtcr/utfic ■ // _ // / muvelodes@magyar­ szo.co.yu MŰVELŐDÉS 15 A tartományi titkárság támogatja Megteremtődtek a gyógyszerészeti szak zentai megnyitásának előfeltételei A zentai Egészségügyi Középiskolá­ban ősztől a tervek szerint három szakon öt tagozatot nyitnak. A egészségügyi nő­vér-technikus és a népszerű fizikoterápia­technikus képzés mellett megkezdődhet a négyéves gyógyszerész-technikus kép­zés magyar és szerb nyelven. Nagy Abonyi Zoltán, az Egészségügyi Középiskola igazgatója elmondta, hogy az új szak bevezetéséhez szinte minden szakmai és laboratóriumi feltételt biztosí­tani tud az intézmény. A gyógyszerészeti szak megnyitásával kapcsolatban a tarto­mányi oktatási titkárság szakbizottsága 90 százalékban kielégítőnek találta az ok­tatási feltételeket. Az önkormányzat pe­dig garanciát vállalt, hogy a még hiányzó felszerelést beszerzi az iskolaév kezdeté­ig. Amennyiben minden az elvárások sze­rint alakul, lehetőség ny­ik szerb és ma­gyar tagozat beindítására, ami azt jelenti, hogy Zentán 60 diák tanulhatna a gyógy­szerészeti szakon. Ezzel úgy tűnik, meg­oldódott legalább az a kérdés, hogy a zentai vagy a csókai középiskola kapja-e meg az új középiskolai szakot, a végső szót azonban a köztársasági oktatási mi­nisztérium mondja ki. ■ ger Alföldi építészet Előadás Magyarkanizsán Régi és új gondolatok az alföldi építészetről címmel 2004 folyamán előadássorozatot indít a magyarkani­zsai Caesa OMI a régió építészetéről és annak alapjairól. Valkay Zoltán építész gazdagon illusztrált előadása új szempontok szerint összegezi az Alföld - sokáig lebecsült - sajátos építészetét. Az első előadás címe és témája A nap felé forduló házak. Az előadás a Művészetek Háza pincéjé­ben lesz február 12-én 18 órai kez­dettel. A belépő: 50 dinár. A megszállott Hamvas-rajongó / Újvidéki rendezvények Sava Babic­ tiszteletére Sava Babic 70. születésnapja alkalmá­ból a neves író, műfordító munkásságát bemutató sorozatot szervez február folya­mán az újvidéki Városi Könyvtár. A Duna utcai könyvtár olvasótermében kedden immár negyedik alkalommal megrende­zett műsoros összejövetelen dr. Laza Lazic és dr. Branimir Covic irodalmárok méltat­ták Sava Babic tevékenységét, munkáját. Az 1934-ben Palicson született író, gondolkodó, tanár, de számunkra talán elsősorban mint műfordító állhatatossá­ga, felkészültsége és fáradságot nem is­merő munkatempója szinte példa nélkü­li a XX. századi szerb kultúrában. Rövid­re fogott életrajzából tudjuk, hogy gyer­mekkorában tanult meg magyarul, annál is inkább, mert magyar nyelven volt kény­telen befejezni a harmadik és a negyedik osztályt. S mivel a kényszer mindig ellen­szenvet is szül, később csak akkor beszélt magyarul, ha nagyon muszáj volt, és soká­­ig egyáltalán nem olvasott ezen a nyel­ven. Pedig már akkor sokat olvasott, hisz a gimnázium után a belgrádi Bölcsészet­tudományi Karon délszláv irodalmat ta­nult, s esszéket írt szerb írókról, és a szerb irodalomról. Magyar nyelvtudását Buda­pesten tökéletesítette, ekkor kezdett for­dítással foglalkozni, amit a mai napig elő­­szerettetet művel. S ki ne tudná Sava Ba­­bic­ról, hogy megszállott Hamvas-rajon­gó? S nem csak rajongó, de egész életre szóló nagy kalandjának tartja, hogy Ham­vas Béla összes munkáját lefordítsa. Ed­dig 48 Hamvas kötetet ültetett át szerb nyelvre, de alig várja, hogy­ azon a követ­kező kettőn is elkezdje a munkát, melyek a napokban kerülnek ki a nyomdából. Született olvasónak tarja magát, de az olvasás mellett nem csak fordít, de renge­teget ír, értekezik is a lefordított művek­ről, szerzőkről, elmélyed az eredeti mű és a fordítás rejtelmeiben. Több munkájá­ban foglalkozik behatóbban a műfordítás elméletével és gyakorlatával. Könnyedén, gördülékenyen, mégis rejtelmekbe veze­tően és érdeklődést felkeltően fogalmaz és adja át mások gondolatait. S nem tit­kolt vágya az is, hogy a világ nagy elméi­nek gondolatait mások számára is fontos­sá tegye. Emellett tanári tevékenysége sem volt elhanyagolható, hisz ő­ alakította meg 1993-ban a Magyar Nyelv és Iroda­lom Tanszéket a fővárosi egyetemen, az­zal a reménnyel, hogy a falai közül kike­rülő tehetséges fiatalok folytatják majd az ő általa elkezdett munkáját. Hogyan győ­zi mindezt? Munkatempóját közvetlen kollégái sem tudják már régóta kísérni, hisz a mintegy négy évtizedes munkássá­ga során körülbelül 500 saját alkotását, 1000 fordítását, 12 monográfiáját jegyez­ték fel bibliográfiájába. S mivel mindig saját ízlése szerint válogatja témáit és a fordítandó alkotásokat, még mintegy 70 írása és fordítása kéziratban vár kiadásra. ■ M. E. Kontroll a föld alatt A filmszemlén bemutatott Antal Nimród-film moziba csalogat, de gondolkodásra is késztet A 35. Magyar Filmszemle egyik leg­népszerűbb filmje Antal Nimród Kont­rollja volt, amely egyaránt elnyerte a zsű­ri, a közönség és a külföldi vendégek tet­szését. Maga a rendező elsőfimes, aki Amerikában született magyarként, 17 éves koráig ott élt, s hazatért Magyaror­szágra, hogy kitanulja a rendezői szak­mát. Élete első alkotásával benevezett a versenyre, azzal, hogy az ő filmjét nem a szemlén mutatták be, hanem egy fél év­vel korábban már látható volt a mozik­ban, sőt mi több, százezren megnézték, mire versenyfilmként a zsűri elé került. A közönség egyszerűen kedveli ezt a filmet, amelynek rövid története a következő: „Ki ne érezte volna már egy adott pilla­natban, rövid vagy hosszabb élete során, hogy ki kell lépnie megszokott környeze­téből. El kell bújnia a világ elől. Menekül a múlt elől, saját maga elől és a jelenetből egyaránt a főhős. Eltűnik a föld felszíné­ről, ami tulajdonképpen a szó szoros ér­telemben kétértelmű, hiszen a történet a föld alatt, a metróban játszódik, s a 20 éves Bulcsú (Csányi Sándor alakítja) ön­magától is menekül, mert életében elér­kezett ez a pillanat...” Ez a film a mese és a valóság speciális keveréke. Egy furcsa fiatalemberről, Bul­csúról és ellenőr társairól, valamint a ri­vális ellenőr csapatról és mindarról, ami körülöttük zajlik. Az utazók és a jegyellen­őrök - jól ismert - drámai, de legtöbb­ször komikus viszonyáról szól, nagyon frappáns, szép történet. Merészen rávilá­gít a rendező a metró vezetőségének em­bertelenségére, akiket Gestapónak ke­reszteltek el az ellenőrök, bemutatja a gyilkológépet, aki az utasokat löki a met­ró alá. Időről időre feltűnik a képen egy alak, akit Gyalogkakukknak kereszteltek el, s kedvenc szórakozása, hogy magára haragítja az ellenőröket oly mértékben, hogy azok a heves izgalmak közepette ül­dözni kezdjék a metró útvesztő folyosóin, a peronokon, a mozgólépcsőn, sőt mi több, a sínek között is. A filmnek pozitív kicsengésű vége van, talán azért is, mert a rendező Amerikából jött. Bulcsú, a fősze­replő győz, nemcsak a Rosszat győzi le, hanem saját magát is. Ismét szembe mer nézni önmagával, vállalja azt ami volt és lesz, sőt mi több, a szerelemmel is talál­kozik Szofi képében. Az alkotáson látszik, hogy alapos kutatómunkát végzett a stáb, tanulmányozta a föld alatti életet, s min­den bizonnyal nagy-nagy nehézséget kel­lett leküzdeniük, hiszen a filmet végig a föld alatt forgatták, egy pillanatra se buk­kantak fel a fenti világban. A rendezőt, Antal Nimródot rövid be­szélgetésre kértük fel, arra a kérdésre, hogy egy Amerikában nevelkedett fiatal miért tér haza, Magyarországra filmet forgatni, a következőket válaszolta: - Nagyon sok szép emlék fűz Magyar­­országhoz, rengeteg olyan dolog történt velem itt, ami megragadt bennem, hi­szen gyermekkoromban gyakran nyaral­tunk Magyarországon. Az első csóktól kezdve sok minden Magyarországon tör­tént meg, ami az ember emlékében meg­marad. Nos, úgy érzem, a szép emlékek befolyásolták a döntésemet, hogy Ma­gyarországon váljak rendezővé. • Amerikában is kísérletezett filme­zéssel?­­ Nem különösebben, rendezéssel egyáltalán nem, forgatáson voltam, de csak mint harmadik kameraasszisztens és mint „optika pucoló” dolgoztam. Az az igazság, hogy­ ott komolyabb próbálko­zásra nem volt lehetőségem. • Mennyire elégedett a csapattal, amellyel Magyarországon forgatott?­­ Csodálatos volt, már sokszor el­mondtam, hogy itt Magyarországon olyan lehetőségek vannak, amelyek sehol máshol a világon nincsenek. Leginkább azért, mert olyan kaliberű emberekkel dolgozhattam, akik nagyon so­kat jelentenek a szakmában. Gondolok itt mindenkire, akik­kel együtt forgattam, a színé­szektől kezdve a stáb többi tagjá­ig. Egyszóval csodálatos volt. Jó csapat jött össze, s az számomra a legnagyobb öröm, hogy első­filmes rendezőként mindez ne­kem megadatott. Amiben csak tudtak, segítettek, ösztönöztek. Pedig nagyon furcsa forgatási körülményeink voltak, ugyanis abban az időpontban, amikor a metró jár, nem lehetett dolgozni, tehát ki kel­lett várnunk az éjjeli szünetet. Ez azt je­lentette, hogy naponta legfeljebb öt órát tudtunk forgatni, ami viszont azt eredmé­nyezte, hogy nagyon gyors tempót kellett diktálni. Mindez nem esett nehezünkre, szinte észre se vettük, olyan gyorsan elre­pült a forgatás ideje. • Miért választotta filmje témájaként a föld alatti világát?­­ Engem valahogy megragadott ez a kérdés, mindig izgatott, hogy mi történik a föld alatt. Valahogy úgy gondoltam, hogy innen próbálok üzenni a nézőknek, s mivel megadatott, hogy háttérkutatást végezzek, így még inkább ösztönzött a dolog. Csakhamar rádöbbentem, hogy az ellenőröket mindenki utálja, rengeteg at­rocitásnak vannak kitéve, s náluk sem tud érvényesülni az, hogy ha megdobnak kő­vel, dobd vissza kenyérrel, mert annyira feldühítik őket. Persze tudtam, hogy ez nemcsak Magyarországon gond, így van ez mindenhol a világon, ahol metró léte­zik, ezért igyekeztem úgy elkészíteni a fil­met, hogy az ne legyen térben és időben behatárolva. Nagyon megkopott a hely­szín, érdekesnek találtam a metró világát, s az ellenőrök élete egy szürreális dolog­nak bizonyult. Egyáltalán rácsodálkoz­tam, hogy ilyesmi létezik. Nem volt köny­­nyű megvalósítani az elképzelésemet, de nagy szerencsém volt, mert sorra olyan emberek vettek körül, akik óvtak és vi­gyáztak rám. Ha mindaz ami elkészültre, nézőknek is tetszik, számomra a legna­gyobb öröm. ■ VARJÚ Márta Antal Nimród érdekesnek tartja a metró világát A Víztől vett város Film a szegedi nagy árvízről Az 1879-es árvizet bemutató filmet forgatnak Szegeden. Az eseményeket a kor­társak által írt beszámolók, visszaemlékezések mesélik el, és a videografika mutat­ja be a víz útját a gátszakadástól a városig. A Víztől vett város című alkotás forgatókönyvét Kozó Attila írta, a rendező Hell István. Az alkotóknak segít Vágás István egyetemi tanár, mérnök, a szegedi árvíz történetének kiváló ismerője. A szerzők szerint két fontos narrátora van a történet­nek: Mikszáth Kálmán, aki akkor 32 évesen a Szegedi Napló újságírójaként meg­döbbentő erejű írásokat közölt, és Lechner Lajos, aki 1879 június derekán érke­zett Szegedre. A forgatás stúdiófelvételekkel kezdődik. A filmhez használt szöve­gek szerzőit jelmezes színészek személyesítik meg: Lechner Lajost Székhelyi Jó­zsef, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Mikszáth Kálmánt Kiszely Zoltán, Jó­kai Mórt Janik László, Tisza Lajost pedig Sinka Károly. A tervek szerint március 5-én, a petresi gátszakadás emléknapján rendezik meg a sajtóbemutatót, március 11-én, este pedig a filmet a városi televízió is bemutatja. ■ Tuti

Next