Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-02 / 27. szám
2007. február 2., péntek SZÜNIDEI ÉLMÉNYEM Vukov Johanna, 1. o., J. J. Zmaj iskola, Szabadka Amikor én kicsi voltam Egyszer egy nap anyukám a vendégeket fogadta. Amikor a vendégek leültek, anyukámék megkínálták őket keksszel, szörppel és kávéval. A férfiaknak pálinkát is öntöttek. Anyukám kispohárba öntötte az italt. Áron és én épp akkor ettünk és szomjasak lettünk. Apukám pohara még tele volt, mert még nem itta meg. Odaszaladtam és gyorsan felhajtottam, mert azt hittem, hogy víz. Nagyon elkezdtem köhögni, mert nagyon erős volt. Anyukám megijedt, hogy más valamit nyeltem le, és elkezdte ütögetni a hátam. Akkor anyukám megérezte a pálinka szagát, és már tudta, hogy mitől kezdtem el olyan nagyon köhögni. Itt azonban nincs vége, mert még fogok egy' pár szót mesélni. Azon a héten disznóvágás volt nálunk. amikor felkeltünk, hallottuk, hogy' sok ember beszélget, és nagyon hangosan kopácsolnak. Kivitt anyukám a szobából és láttuk, hogy egy’ hosszú asztalon vagdossák darabokra a húst. Apukám meglátott bennünket, hog’ kint lábatlankodunk az asztal körül, és kikötött bennünket az oszlophoz a járókával együtt. Amikor elkezdtünk az oszlop körül járókázni, a szomszédok azt hitték, hogy betonkeverő működik nálunk. Az egyik szomszéd kíváncsi volt és átjött megkérdezni, hogy mit betonozunk. Anyukám hiába mondta neki, a szomszédasszony nem hitte el és bejött. Álmélkodva nézett bennünket, hogy az oszlop körül járókázunk. ■ ZAVARKÓ Ákos, 5. c, Petőfi Sándor iskola, Óbecse Az én ingoványom ingoványomnak tekintem az én szobámat. Az nekem olyan hely, ahol mindig szívesen tartózkodom. Mint a bárókatonákban Burai J.-nek a zsombékba vezető, láthatatlan út, az olyan, mint nekem a szobám ajtajában a zár. Mikor valami bánatom van, nem szeretem látni a testvéreimet vagy a szüleimet, akkor bemegyek a szobámba, ráfordítom a kulcsot: katt - és már szabad is vagyok. Ekkor nagyon jól érzem magam, nem gondolok a világ gondjaira. Ilyenkor érdekes dolgok jutnak az eszembe. Pl. mi leszek, ha nagy leszek? És még sok egyéb. Zenét hallgatok, számítógépezek ilyenkor. Néha szoktam tanulni is, leginkább a konyhában, az asztalon. A szobámban van egy íróasztal, számítógépasztal, számítógép, ágy, fotel, sok poszter a kedvenc együtteseimről, falfirkák, a ruhásszekrény, és persze a tanszerszekrény. A szobám fala fehér, de a kedvenc színem a fekete. Nem olyan különleges a többi gyerek szobájához képest, de én jól el vagyok benne. Azért tekintem a szobámat a saját ingoványomnak, mert távol lehetek benne a világ gondjaitól ■ VARGA Dávid, 7. o, Néphősök iskola, Csantavér A vasárnapi ebéd A vasárnapi ebéd nálunk így készül: a csirkele-, vesz anyukám megfőzi, rak bele répát, krumplit és húst. Aztán vagy szószt vágv’ főzeléket készít, kirántja a húst. Két tojással, prézlivel és liszttel. Anikor ez mind kész, csinál salátát vagy, ha nem, akkor kompótot eszünk. Szeretem a vasárnapi ebédet, mert együtt van a család. ■ BAJUSZ Valentina, 3. e, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa tömuSii Szent Erzsébet lelkülete A világon vannak jók és rosszak. Én nem lennék őszinte, ha azt mondanám: jó vagyok. Hogyha így fogalmaznék: néhány társamnál jobb vagyok, talán pontosabb lenne az állítás. De mivel én egy jótettet sem tudnék kapásból visszahozni az emlékeimből, azt mondom: rossz vagyok. Könnyű azoknak az élete, akiket csupa rászorulók vesznek körül, tudnak segíteni azokon. Viszont én csupa tökéletessel vagyok körülvéve! Akik szépek, jó tanulók, mindig övék az utolsó szó... no meg persze népszerűek! Ez a mai világban a legfontosabb. Igaz, régen is ez volt. Csuda-e hát, hogy mindenki inkább az elesetteket bántja, ahelyett, hogy segítene rajtuk? Mert akkor mindenki azt hiszi arról a valakiről, hog’ nagy erővel bír, és hogy mindig igaza van. Gondoljuk meg: milyen a mai világ? A televízió, a rádió, az internet, az újság tele van azzal, hogy egyes politikusok milyen útakat folytatnak. Bár arról is van benne szó, hogy valakik segítenek a szegény országok lakosságán. Hát nem furcsa? Csak a két véglet van! Szó sincs olyan normális emberekről. De voltaképpen: melyik a természetes típus? Az, aki nagyszájú, sikeres, jól néz ki, vagy az, aki csúnya, ügyetlen, viszont segítőkész? Valószínűleg ez utóbbi típus, vagyis, amelyik segít a bajbajutottakon. És mi van azzal, aki szép, okos és segít másokon? Olyan ember nincs. Esetleg a mesében, de mi most a valóságról beszélünk. Igaz, titokban mindenki annak vallja magát, jobb esetben másokat. Mert ez is fontos, hogy másban meglássuk a hibákat, bevallani, és segíteni neki, hogy kiküszöbölje. Mondjuk, ha egy’ mázsa súlyú ember azt mondja, hogy kövér, akkor nem, kell neki azt mondani, hogy ez csak egy' kis'súlyfölösleg, hanem meg kell mondani, hogy igenis, túlsúlyos, de ezen lehet segíteni. Mert ha jól meggondoljuk, nem azért szépítjük-e a másikat a szemében, hogy ne kelljen tanácsokat adni, segíteni rajta azért, hogy ne legyen ilyen csúnya? Szerintem erről van szó. Sajnos manapság az emberek nem őszintén segítenek másokon, hanem azért, mert valami hálát várnak érte. Ha lenne a világban egy csöpp jó szándék, akkor a segítségért semmit sem kérnének. De ez - valljuk be - nincs. Vajon az segítség-e, hogyha elutasítjuk valakinek a támogatását? Annak a másiknak igen, elvégre akkor nem lopjuk az idejét. De nekünk? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Most akkor hogy is van ez? Törődjünk másokkal, de magunkkal ne? Nem egészen. Először vannak a többiek, aztán mi. Ha elmegyünk az orvoshoz, akkor az orvosnak jó lesz, mert segít rajtunk, az embertársain. Ez egy másik fontos dolog, ne szégyelljünk segítséget kérni, de azt háláljuk meg. Egyszóval nekünk nem szabad hálát kérni, de segítséget igen, és azt megfelelően köszönjük meg. A segítséget, csak ha nagyon szükséges, akkor fogadhatunk el, de háláljuk meg. Ha valaki segítséget kér, segítsünk rajta. És ha valakin látjuk,hogy támogatásra szorul, annak is adjunk segítő kezet. Arnak a háláját, akin mi segítettünk, csak akkor szabad elfogadni, ha tényleg szükség van a viszonzásra, így másokkal teszünk jót, de csak látszólag. Hiszen azért születtünk a világra, hogy társainkon segítsünk. És aki földi élete alatt sok jótettet cselekszik, az a mennyországba fog kerülni! ■ TÓTH Kata, 6. c, Cseh Károly iskola, Ada A CSILLAGOS EG Zambo Illés, 6 éves óvodás viaszcsepp-batik munkája Bácskertes Kószemmel / Én lettem az erdőpásztor Azon a nevezetes napon a templomba menet a barátok egyike megkért, menjek fel a Hargitára erdőpásztornak, mert egy magam korú gyerek, bizonyos Ábel, felmondott nekik. A fizetésem ötszáz pénz lesz. Mivelhogy drága jó édesanyám már rég a temetőben feküdt, édesapám pedig egyre többször élt a mértéktelen borivással, kapva kaptam az ajánlaton. A szomszéd, aki engem erőst kedvelt, és a zsebe sem volt teljesen üres, felruházott mindennel, ami egy ilyesfajta kiránduláshoz kell. Az út hosszú volt. Amikor végre (már estefelé járt az idő) megtaláltam a kunyhót, erőst megörültem és elkezdtem futni felé. Nagy igyekezetemben felbuktam valamiben. Rémülten láttam, hogy egy nagy madár földi maradványai azok, sás, vagy valami efféle. Erőst megijedtem, de aztán bementem a kunyhóba, és ott már nyugodtan tértem nyugovóra. A következő héten már annyira rájöttem a dolog ízére, hogy már a fák körül nem tudtak engem úgy lóvá tenni az emberek, mint amikor valami román (bizonyos Gyurgyélán) ingyen szerzett tőlem tíz öt fát. Egy székely embertől a pénz helyett olvasnivalót szereztem. A tél hosszú volt és hideg. Tavasszal beállított hozzám eg’ román csendőr, és rajtam csüngött vagy' egy hónapig. Azért „csak" annyit, mert amikor odáig fajult volna a dolog, hogy a kunyhó az övé, nekem pedig nincs oda bejárásom, akkor a távollétében összeszedtem a dolgaimat és erőst megrongáltam a kunyhót. Javítsa meg, ha egyszer az övé. Hogy szavamat ne felejtsem, időközben meghozták édesapám halálhírét, nem volt hová mennem. A barátok befogadtak maguk közé, és eszemnek köszönhetően igencsak megkedveltek. Csoda? ■ PÁSZTOR KICSI Gergely. 7/5. Petőfi Sándor iskola, Újvidék VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Nem kellett „erőst” tömöm a fejem, hogy rájöjjek: Tamási Áron ihletett meg, hogy huncut székelyként talányt adjál fel olvasóidnak: honnan szedted elő Ábelt, a Hargitát, no meg a téged lóvá tevő„bizonyos Gyurgyólánt”?! Ugyanakkor a téged megihlető regények szomorú fejleménye, éspedig „édesanyád majd édesapád halálhíre” is bekerült rövid, de szerintem tartalmas, hangulatos történetedbe. Mindenesetre fogalmazásod azt bizonyítja, hogy nem csupán buzgón olvasol, hanem ezáltal képzeleted is mozgósítod, hogy mind nehezibb kifejezésre jusson nyilvánvaló íráskészséged. muvelodes@inagyar-5zo.co.yu 13 / EN-vers Én ezen a világon vagyok. Csodálkozom, hogy létezek, ének, félek. Hallom a hangom, ami napról napra változik. Látom magam előtt a kamaszkor rémeit. Akarom, hogy változzanak énelmeim. Érn ezen a világon vagyok. Úgy teszek, mint az eszement. Úgy érzem magam, mint aki összement. Megérintem a magasságot. Aggódom, ha akarom. Sírok, ha fáj, de hallok. Én ezen a világon vagyok. Megértem, ha félek. Mondom, ha kérek. Álmodozom, csak nézem. Próbálom, ha érzem. Remélem, ha tudom. Én ezen a világon vagyok. ■ NÉMETH Boglárka, 7. b. Néphősök iskola, Csantavér A holló és a róka Egyszer a rókának elfogyott az összes elemózsiája és nagyon éhes volt. Ezért elindult ennivaló után, és csak ment, mendegélt, amikor az erdőszéli fán meglátta a hollót egy jókora sajttal a csőrében, és így szólt: - Hallottam, hogy milyen szépen énekelsz, légy szíves énekelj nekem egy szép dalt. A holló büszkén bele is kezdett. Elkezdett rikácsolni és csak rikácsolt, és közben kiesett a csőréből a sajt. A róka megfogta és elvitte, mire ezt a holló észrevette, akkorra már csak a rókát nézhette, hogy milyen messze van. ■ NAGY Regina, 3. e,J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Farsang A farsang nagyon régi szokás. Ekkor van a jelmezes-álarcos karnevál, táncos mulatság. A farsangot nagyon szeretjük. Ilyenkor játékokat és versenyeket szoktak rendezni. Ezen a napon elégetjük a szalmabábut és beledobjuk a Tiszába. Az emberek örülnek a tél végének. Szeretem a farsangot, mert ilyenkor finom farsangi fánkot szoktam enni. ■ REMETE Lolita, 3. e,J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Szünidei élményeikről számoltak be a héten a szabadkai J.J. Zmaj iskola elsősei: Bencun Mia, Telő Dávid és Vukmi Johanna, természetesen Iwrukloz illően, rajzban. A magyarkanizsai J.J. Zmaj iskola 3. e osztályának tanulói: Remete Lolita és Nagy Regina a farsang témájára írt fogalmazással, Farkas Fanni, Barát Beáta, Borsos Bettina, Nagy Regina és Zsámboki Ákos pedig különféle jelmezeket megörökítő rajzzal jelentkezett. Az újvidéki Petőfi Sándor iskola hatodikosai: Goltstein Diana, Mojsze Renáta, Pavlov Mónika és Pásztor Kicsi Gergely sikeres fogalmazását juttatta el hozzánk. Munkáitokra továbbra is számítunk. Feltételezzük, hogy ti sem feledkeztetek meg a farsangról és a közelgő Bálint-napról, amelyek bőven kínálnak iskolán belüli és kívüli aktivitást. Magdi