Magyar Szó, 2010. február (67. évfolyam, 24-47. szám)

2010-02-09 / 31. szám

2010. február 9., kedd Kombájn a jégen Hamarosan nemcsak a jó minőségű nádat, hanem a nádhulladékot is fel lehet majd használni A Ludasi-tavon napok óta folyik a nádvágás. Ez már hosszú hagyományra tekint vissza, de az utóbbi években ismét egyre nagyobb az érdeklődés ez iránt az egyáltalán nem könnyű munka iránt. Ennek egyik oka a természet szeretete, de nem elhanyagolható szem­pont a jó pénzkereseti lehetőség sem. A Palics-Ludas Közvállalat és a ludasi helyi közösség közösen szervezi meg a nádvágást. Idén kedvezett az idő a munkának, és mivel jó vastag a jég, kis traktorok­kal, illetve nagy nádvágó kombájnnal is már több hektárnyi területen sikerült levágni a nádat. Előreláthatóan a na­pokban végeznek is vele. Hangos traktorzúgás és lázas mun­ka fogadott minket a napokban, amikor a Ludasi-tóhoz látogattunk. A ludasi iskolánál, a jégen, amíg az egyik vág­ta a nádat, a másik gyűjtötte össze és rakta azt kéve formába, hogy egyforma nagyságúra kössék össze a nádszálakat. A munkások közül néhányan napszá­mért végezték az aratást, másoknak ez újdonságot és érdekes hobbit jelentett, illetve voltak olyanok is, akiket csupán a természet és a tó szeretete, a gyermek­kori nosztalgia motiválta a munkára. Kovács Gábor, a ludasi környezet­­védelmi csoport elnöke elmondta, hogy mivel a tó védelem alatt áll, a nádvágást szervezetten kell végezniük, vagyis kisebb darabokat hagynak meg, hogy a madarak védelmét is biztosítani tud­ják, ugyanis egyes madarak a Ludasi­­tavon maradnak a téli időszakban is. Elmondta, igyekeznek minél nagyobb területen levágni a nádat, hiszen így kevesebb nád korhad el a vízben, és nem romlik a tó vízmi­nősége. A levágott nádat pedig egy monostori, illetve egy erzsébetlaki vállalat vásárolja fel.­­ Az első osztályú nád kérése 1-1,20 euró között mozog. Furcsa módon a tavalyi nád jobb volt, mint az idén, azt mondják a szakemberek, hogy nem volt eső. De a felvásárlók csak azt kérik, hogy a nád magassá­ga meghaladja az 1,20 métert - hal­lottuk Kovács Gábortól. Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség közgyűlésének elnöke arra mutatott rá, hogy a tó élete fontos szerepet tölt be a helyiek életében, így a nádvágás is inkább a tó vízminőségének javítását szolgálja.­­ A hidasiak teljesen magukénak tekintik a tavat, és ez látszik a hozzáállá­sukból is. Láthatjuk, hányan dolgoznak most is, 20-30-an, nevetve, mosolyogva végzik a munkájukat - mondta Aladics Tibor. Amíg a jó minőségű nádat kévébe kötötték, a hulladékot meggyújtották. - A hagyománnyá vált nádvágás, illetve a szerves anyagok eltávolítása segít abban, hogy javuljon a víz mi­nősége. Tehát azzal, hogy a nád újra nő, tápanyagokat vesz fel az iszapból és ezáltal fenntartja a szerves anyagok egyensúlyát a vízben. Ugyanakkor nemcsak környezetvédelmi szem­pontból fontos a nádvágás, hanem a ludasról alkotott kép megformálásban is, illetve a nádból készült tárgyak nép­szerűsítése céljából - emelte ki Vesna Vider, a Palics-Ludas Közvállalat kör­nyezetvédelmi szektorának vezetője, majd kérdésünkre válaszolva, hogy miért fontos a hulladéknád elégeté­se, elmondta: - Az ilyen nádnak már nem jó a minősége, és jobb, ha elége­tik, minthogy a jég elolvadása után leülepedjen a tó fenekére és növelje az iszap mennyiségét. Nagyobb károkat okozna a nádhulladék, mint így, hogy kis kupacokban elégetjük azt. Amikor nagyobb igény mutatkozik a korsze­rűbb eljárásokra és brikettet készítenek a hulladéknádból, akkor a hulladékot is ki lehet majd vinni a partra. Ez is kiváló tüzelőanyag, amivel bezárul majd a kör. A környezetvédelmi minisztériumnak vannak ez irányú törekvései, és ha erre lehetőség nyílik, mi segítséget nyújtunk majd ebben - mondta.­ ­ MIKLÓS Hajnalka Az elmúlt néhány hónapban egyre egyértelműbb, hogy a Városépítési Igaz­gatóság és annak igazgatója ellen ne­gatív kampány folyik - áll a közvállalat igazgatójának, Jurca Józsefnek szerkesz­tőségünkbe eljuttatott közleményében. Komoly és felelősségteljes embernek tartom magam. Építőmérnökként húsz év tapasztalattal rendelkezem, számos országos projektben részt vettem és a környező országokban is dolgoztam. Mindezek tudatában vállaltam el ezt a felelősségteljes és komoly munkát, ame­lyet 2008 augusztusától máig becsülete­sen végeztem. Minden jóindulatú kri­tikát hasznosnak ítéltem meg, minden mást viszont spekulációnak és politikai lépésnek kell ítélnem. A módszer, amelyet ellenem alkal­maznak, továbbá a pontatlan kijelenté­sek és kritikák a város vezető pozíció­jában lévő politikusoktól enyhén szólva inkorrektek velem szemben. A polgárok objektív tájékoztatá­sa érdekében szeretnék néhány tényt megemlíteni. 2008. december 28-án a városi képviselő-testület ülésén elfogad­ták a 2009. évi költségvetést, amelynek szerves része volt a közvállalat pénz­ügyi terve is, ami 1 milliárd 55 millió dinárról szólt. Ebből 950 milliót befek­tetésekre, 105 milliót pedig a működési költségekre irányoztak elő. 2009 januárjában a mostani vezető­ség kidolgozta a programot, továbbá az üzleti tervet is, amelyeket az igazgatói bizottság el is fogadott és továbbította azt a Városi Tanácsnak. A városi képviselő-testület február végi ülésén az Európai Szabadkáért Koalíció kérésére a tervet levették napi­rendről, azzal a magyarázattal, idézem a Danas című napilapból: „a tervet fizi­kailag nem hangolták össze a bevételek­kel.” Emiatt a közvállalatnak havonta el kellett fogadtatnia az igazgatói bizott­sággal a folyó havi programot, így zaj­lott a munka egészen 2009. december 18-ig, amikor a vkt változatlanul elfo­gadta ugyanazt a programot, amelyet az év elején elvetett. Külön ki szeretném emelni, hogy a 2009-es év volt a legrosszabb év üzleti szempontból, hiszen a tervezett több mint 1 milliárd dinár helyett a költség­­vetés kiigazítása után 850 millió járt az igazgatóságnak, amelyből 670 millió lett a valódi bevétel. A vállalat ebből próbálta megvalósítani a terveit. Példa­ként itt állhat az előző vezetőség lehe­tősége, hiszen ők kétszer annyi pénzzel gazdálkodhattak, ezért bármilyen ösz­­szehasonlítás irreális. Ami a fejlesztéseket illeti, én előre láttam, ahogyan azt elődeim nem tet­ték, hogy válságos év áll előttünk, ezért nem engedtem meg magunknak, hogy olyan munkákra szerződjünk, amelye­ket később nem tudunk kifizetni. En­nek köszönhetően a vállalatnak kisebb a tartozása, mint amekkorát elődeimtől örököltem. Természetesen a költségek is tizede annak, mint amennyit az előző vezetést megengedett magának. Véleményem szerint a Városépítési Igazgatóság igazgatójaként sikerült el­érnem, hogy megvigyázzam a rendszer működőképességét, elvégezzem azt, amit rám bíztak, hála az igazgatóság minden munkatársának. Remélem, hogy az utódomnak si­kerül majd az én hátrányaimból előnyt kovácsolnia és sikerül betömnie minden lyukat, akkor is, ha nem lesz rá anyagi kerete, vagy ha a pénzt hó és jég fedi. Jurca tiltakozik „Tavaly év végén a vkt elfogadta azt a változatlan programot, ami ellen év elején tiltakozott és amit elvetett” Atollt Sió VÉRADÁS Ma a Politechnikai Középiskolában A Szabadkai Közkórház vérellátó szolgálata a múlt héten 214 személytől 95 liter vért gyűjtött a betegek és a sé­rültek gyógyításához. Kedden a Szabad­­egyetem helyiségeiben 38-an 17,5 liter vért adtak, másnap a Vetravodban k­­en 5 litert. Csütörtökön a Svetozar Mar­kovic Gimnázium 81 tanulója 38 liter vérrel segítette a gyógyítást, hét közben a kórházi osztályon 84-en 34,5 literrel pótolták a vértartalékot. Elsősorban a gimnáziumi akciónak köszönhetően az új véradók száma ezen a héten 52 volt, míg a többszörös véradók közül Kökény Mirko 131., Pavlc Veselinka, a kórház dolgozója 68. alkalommal adott vért. A vérellátó szolgálat dolgozói ma, kedden a Politechnikai Középiskolában gyűjte­nek 8-10 óráig, szerdán ugyanebben az időszakban Oromon az általános isko­lában. Csütörtökön fél nyolc és fél tíz között az ATB Sever dolgozói adhatnak vért. (CZ) szabadka@magyarszo.com SZABADKA 7 -·6.00 - 9.00 Színes reggel -·9.30 Hétköznapok - Női társalgó Hajnal Annával, a Zentai Városi Könyvtár munkatársával beszélget Vitéz Andrea munkáról és szabadidőről -·11.20 Lemezparádé - zenés műsor Közkívánatra: a Hobo Blues Band és B.B. King énekel -·13.07 Délidő: Kívánságvonal - Sánta Zoltánnal -­16.07 Körkép Konstruktív ellenzékiség és kisebbségi autonómia - Vendégeink a Vajdasági Magyar Demokrata Párt szabadkai vezetői önnek szólt ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■■■■■■■■■ Szabadkai Rádió, 89,6 MHz RÖVIDEN ■ CSÜTÖRTÖKÖN Tizenegy trikó Február 11-én, csütörtökön 9 és 13 órától a kortárs irodalom egyik leg­nagyobb mesterének, Edward Bond­­nak a darabját láthatja a közönség a Népkör Magyar Művelődési Központ nagytermében. A Tizenegy trikó című előadást a budapesti Kerekasztal Szín­házi Nevelési Központ viszi színre. A csoport fontosnak tartja, hogy minél fiatalabb kortól beszéljen a gyerekek­kel a legfőbb tár­sadalmi kérdésekről, ezért járja előadásaival a magyarorszá­gi és a határon kívüli településeket. A Tizenegy trikó egy fiatal életútját követi. 1995. december 8-án halálra késettek egy 48 éves tanárt egy nyugat-londoni iskola előtt. Egy 15 éves fiút elítéltek az ügyben, életfogytiglani börtönbün­tetést kapott. A darabot Bethlenfalvy Ádám rendezte. (mag) ■ RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Egy súlyosan sérült Február első hetében a rendőr­ség szabadkai körzetében 18 köz­lekedési baleset történt. Közülük négy esetben történt személyi sérü­lés. Egy személy súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg. Tizennégy esetben csak anyagi kár keletkezett. A tűzoltókat tizenhárom alkalommal riasztották. (­sz.) ­ HÉTFŐN Nem viszik el a szemetet Hétfőn, február 15-én, az álla­miság napján a Köztisztasági és Par­kosítási Kommunális Közvállalat nem szállítja el a szemetet a városi helyi közösségekből. (mag) ■ KIÁLLÍTÁS KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁL­KOZÓ: Víz, nyolc alkotó közös kiállítása VÁROSI MÚZEUM: Új szerze­mények (2007-2009) Atelje 61 - Pétervárad - Szőnyeg­kiállítás A Múzeum művészeti ajándék­gyűjteményei (Husvét Lajos, Lifka Sándor, Oláh Sándor, Ana Bešlić, Almási Gábor...) ■ ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sán­dor u. 24.) állandó ügyeletet tart általános orvos, mentő szakorvos, ezenkívül éjszaka gyermekgyó­gyász is. Tel.: 94 vagy 551-373; * Gyermekgyógyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553- 559; * Gyógyszertár: a Zsinagó­gánál, tel.: 557-248; * Szabadkai Közkórház, tel.: 555-222; * Men­tők: 551-373. I­FONTOSABB TELEFONSZÁMOK * Szabadkai Magyar Főkonzulá­tus: 626-300; * Szabadkai Horvát Főkonzulátus: 557-793; * S.O.S. lelkisegély-szolgálat: 553-000; * Subotica-trans: 555-566; * Vas­útállomás: 555-606; * Hotel Pat­ria: 554-500; * Elektrovojvodina (diszpécserek): 544-336; * Távfű­tő Művek (hibabejelentés): 548- 383; * Vízművek (hibabejelentés): 557-711; * Halo taxi (a Városháza mellett): 9766; * SU-taxi (a vasút­állomásnál): 9784; * Expres taxi: 9787; * Corner taxi: 9785; * Yt­­taxi: 9761; * Palics taxi 9769; * Kéményseprők: 553-072; * Fune­­ro: 554-433 és Corpus: 523-200 (temetkezési vállalatok).

Next