Magyar Tükör, 1993 (1. évfolyam, 2-11. szám)

1993-04-28 / 7. szám

S­zinte hihetetlen, hogy egy fiatal­embernek, aki még nem töltött be semmiféle jelentős párt- vagy állami funkciót, máris van bizonyos politikai múltja. Adódik pedig ez abból, hogy Fo­dor Gábor Magyarország új márciusának idején egyike volt a márciusi ifjaknak. Fiatalos fogékonysággal vetette bele ma­gát a párttalan állampárt leépítésébe, okos, művelt ifjúként, jogi doktorátussal a zsebében jelentkezett a haza szolgálatá­ra. Biztos, hogy Fodor Gábor tehetséges fiatalember, nem afféle politikai akarnok, még kevésbé (ön)felfújt hólyag; szavai, mozdulatai mögött megfontoltság, érett­ség és magabiztosság van. Most tudtuk meg, hogy Fodor Gábor nem akar pártel­nök lenni, így talán még miniszterelnök se. Pedig... Dicséretes az önmérséklő visszafogott­sága. Fodor Gábornak az előnye egyben a hátránya is. A hátránya pedig egyértel­műen előny! Mindezek pedig a fiatalsá­gából adódnak. Nem húzza-marasztalja őt semmiféle politikai konvenció. Ez az előny. A hátrány? Sok más politikai sze­replés, próbálkozás, tapasztalat nélkül nincs politikus! Mondjuk ki őszintén: önmagában véve Fidesz sincs. De benne, de köztük Fodor Gábor nem elképzelhetetlen. Egy tapasz­talt, próbált társaságban. Megfontolt ko­molysággal beszél. Nem handabandázik, nem blöfföl, a gondolatai nem a szájban, az agyában születnek. Ha nem rontaná őt meg semmi. Ha volna már mögötte 10-20 éves közéleti tapasztalat, próba. Harminc év múlva akár miniszterel­nök is lehet. Feltéve, ha addig is fiatal ma­rad. Jobb, mint Orbán Viktor! Kiegyensúlyozottabb, mérsékeltebb, nyugodtabb, megbízhatóbbnak látszik. A mondatai tartalmasabbak, jobban fogal­­mazottabbak, jobban tudja máris, hogy mit akar­­ bármelyik pályatársánál. Csak nehogy agyonnyomja őt a hirte­len rászakadt felelősség. Mert ha csak­ugyan bekövetkezne, ha a FIDESZ nem úszná meg 1994-et és nyerne a választá­sokon, az a politikai romhalmaz, melyet egy új hatalom, egy új kormány örököl, könnyen maga alá temethetne egy Fodor Gábort is. Ha a FIDESZ nyerne és át kellene ve­gye a hatalmat, azt hiszem — okkal —, ki­törne közöttük a pánik. Talán Fodor Gábor volna képes legin­kább a talpán maradni. Még rágondolni is rossz: mit kezdene ez a gyerekhad a hata­lommal? Hogy kezdené ki őket a hatalom? Fodor Gábort egy jó politika felkészít­hetné nagyobb, jelentősebb szerepválla­lásra is. Csak az idő, azzal ne lennénk tü­relmetlenek! Kár, hogy nincsenek ma­napság nagy, tekintélyes udvarházak, ahol Fodor Gábor a fejedelem mellett jó apród lehetne. Persze akkor, ahhoz meg is kellene hogy fésülködjön. A kócosság se neki, se másnak nem előny. Végh Antal „KOCOS KIS GIMNAZISTA VOLTÁL” Fodor Gábor MCIGanR TÜKOR O­lvasom, Debrecenben járt újságíró kollégáim részletesen el is mesélték, hogy a különösen hangulatos Fi­desz- kongresszuson Orbán Viktor na­gyon zavarba jött. Egy pontatlan kérdés­re ugyanis Fodor Gábor azt találta mon­dani, hogy igen, vállalja az elnökjelöltsé­get. Aztán kiderült, a kérdező azt akarta firtatni, hogy a vöröses loboncú fiatal­ember akar-e elnökségi tag lenni (miért ne akarna?). A félreértés tisztázódott, Or­bán Viktor megnyugodhatott, mert pár­ton belüli alternatívája nem szegte meg ígéretét: visszalépett az első vonalból. Én nem nyugodtam meg. Magyarország egyik tragédiája, hogy történelmében túltengenek a zsebdiktá­torok. Dob­usznyi méretű politikusok a kelleténél gyakrabban birtokolják a hatal­mat. Tanulságos volna végiggondolni, hogy százötven centi körüli pártvezérek, kisebbrendűségi érzetük és túlnövesztett bizonyításvágyuk folytán, mennyi kárt KÖZÖTT okoztak ennek az országnak. Ettől talán még nem kell féni Orbán Viktor esetében, számomra azonban vonzóbb a százki­­lencven körüli Fodor Gábor, s az a szemé­lyiségtípus, amelyet képvisel. Alighanem azért is rokonszenvesebb, mert mer nyil­vánosan tépelődni, hiányzik belőle az el­hivatottság tudata, nincsenek előre gyár­tott válaszai, nincs külön véleménye a köznek és a pártberkeknek. Legutóbb például ezt olvastam tőle: „Ellentétben másokkal, én azt gondolom, hogy a politika kifejezetten az a műfaj, ahol nem lehet hazudni." Max Weber, a századelőn élt német szociológus óta tud­juk: a politikust körülbelül úgy lehetne meghatározni, hogy ember, mínusz er­kölcsi érzék. Ezt ő, persze, árnyaltabban fogalmazta meg, ez azonban a lényegen mit sem változtat. Nálunk a politizálás úri huncutságnak számít, s mint efféle foglalatosság szinte csak képmutatásra hajlamosoknak való. Kivéve egy-két olyan amatőrt, mint Fodor Gábor. Nem is jósolok neki jövőt. Megeszik a tigrisek. Ha nem félnék a képzavartól, a legszíve­sebben azt írnám, hogy a kaméleonszerű, színüket állandóan változtató vadállatok. Emlékezzünk csak egy hozzá hasonló fiatalemberre a rendszerváltozás hónap­jaiból. Ruttner György hasonló népszerű­séget szerzett őszinteségével, hitelességé­vel, azzal, hogy szemlátomást nem szere­pet játszott, hanem önmagát adta. A szoc­­demek torzsalkodása közben meg is un­dorodott a politikától, hamarosan eltűnt a nyilvánosság elől. Most jólmenő ügy­véd, ügyes-bajos dolgokkal foglalkozik, s legföljebb rossz álmában ötlik fel, hogy valaha köze volt a jellempróbáló politiká­hoz. A hatalom ugyanis kihozza a kedve­zőtlen tulajdonságokat az emberből. Kí­váncsi volnék Fodor Gáborra: ha egyszer úgy hozza a sors, hogy esetleg miniszter lesz, vajon megmarad-e jó emlékezetünk­ben. Én bízom benne. Csak bírja addig ide­gekkel a törpék világában. Zöldi László TÖRPÉK 25

Next