Magyar Turista Élet, 1938 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1938-05-15 / 9. szám
a Visó környékén, ahol Rudolf főherceg tartotta medvevadászatait. Reggel hétkor ültünk mokány hegyilovainkra és délre értünk fel a hegycsúcsra a pásztorok közé. Csodálatosan romantikus volt ez az út, alig járható ösvényeken át. Egy órahosszat zúgó hegyipatak medrében lépegettek lovaink kőről-kőre, a lesodrott sziklákon. Azután embermagasságú páfrányokon átjutva, hitelen megálltak. Egy halott óriás feküdt keresztbe az ösvényen. Olyan hatalmas kidőlt bükkfa, hogy a pásztorok fejszével utat vágtak derekán s lóhátról se láttunk át a fatörzsön. Felérve barátom két revolverlövéssel adott jelt, mire a sűrű bozótból egy torzonborz vadember jött elénk. Ennek az alaknak csak félarca volt, a másik felét kitépte a medve. Irtózatos sebforradásán át kilátszott a meztelen állkapcsa, csupasz fogsorai, melyek csattogtak beszéd és evés közben Eszembe jutottak a Kalifornia nemzeti parkjában, különösen a Yosemite Parkban megőrzött ezeréves Sequoia-fák melyek törzse 70—90 lábnyi átmérőjű, köztük a „Grizzly- Giant“, — melynek törzsén olyan utat vágtak, hogy autó mehet át alatta. Festettem a torontáli ősmocsarakban olyan erdőrészletet, ahol a faóriások, mocsári tölgyek a láp vizében álltak sűrű nádasok, méter magas kutyatejek, nagy sárga bugájú és vérpiros fürtös vadvirágokkal benépesített partszakadékok között. A csöndes kis víztükrön a virágzó vízinimfák lapos levelei között, szárcsák és vizityúkok úszkáltak, apró csibéikkel. És az erdőszéli nagy réten 50—60 gólya sétált, mintha díszgárdába sorakozott volna a szokatlan festő-látogató tiszteletére. Jártam Major Jenő és Sárdi Brutus társaságában a Baja melletti holt-Dunaágak ősrengetegeiben, Rezéten, ahova kétórás csónakázással jutottunk el. Itt heteken át, délelőttdélután festettük az erdőt. Az erdőőrnél, ahol laktunk, egy szelíd bárány bejárt a szobánkba és kedvet kapott arra, hogy erdei tisztás képemet, melyre friss zöld füvet festettem, összerágja. Szidtam a bárányt. Major vigasztalt: „Örülj ennek a meglepetésnek! Zeukszisz festett szőlőfürtjeire csak rászállt a madár, de a te festett füvedet ez az állat meg is ette! Csak igazán nagy mestert érhet ilyen baleset...“ Szeretem a nagy, széles karjaival hadonászó tölgyfákat, a szelíd szűzies kérgű nyírfákat, a szomorúan sóhajtozó fenyveseket és főleg a kivénülő faóriásokat, melyek úgy terpeszkednek a kisebb-nagyobb fatársaságban, mint a gőgös nagyurak az emberi társadalomban, vagy mint a nagy tudósok a szerényebb agyvelejű írók között. A legérdekesebb fák egyike mégis a Margitszigeten József nádor fája volt, melyet haldoklása közben, szomorú őszi hangulatban festettem le, hogy a fenséges József főhercegi családnak küldjem el emlékül. Mindig örültem az ilyen ritka szép fáknak. Ezek az én lelkemnek leghívebb barátai. Ezek a helyhez láncolt öreg rabok, melyek évszázadokat leéltek, hallgatva, mozdulatlanul. Oh, az erdő! Szeressétek az erdőt, mely a földi égitest egyik ajándéka. Mikor a harctéren nyomtalanul elveszett fiam emlékére „A fájdalom könyvét“ megírtam, az erdők hangulatáról is megemlékeztem: „Az erdő néha búskomor, Nincs hangja, sóhaja, Nem rezdül benne lomb, bokor, Oly mély a bánata. Oly csendes, mint a tetszhalott És sápadt arca van, Minden élettől elhagyott, Árva, vigasztalan, De szellő kél és napsugár, Megzördül a haraszt, Víg dalra gyújt a kis madár, Hirdeti a tavaszt. Zümmögve száll a sok bogár, Lepke csapong, kering, Az erdő csupa illatára vidámabb már megint. S ha tombolva jön a vihar Megrázza, tépdesi, Vén óriások törzseit Villám ketté szeli. Recseg, ropog a gally, az ág. Nyöszörgő hangot ád... S a hallgatag sok óriás Elzugija bánatát. Kézdi-Kovács László: " Keressük fel a világ egyik legnagyobb természeti csodáját a Baradla barlangot Kedvezményes vasúti jegyek Budapestől Budapestig barlangbelépővel 10 és 14 pengőért az IBUSZ központi menetjegyirodájában Budapest, IV., Vigadó-tér Hoppé Tolván rajn