Magyar Ujság, 1871. június (5. évfolyam, 125-147. szám)
1871-06-03 / 126. szám
126-ik szám. Szombat, 1871. június 30. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Lipót utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadóhivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalványnyal eszközölhetni. galom. fejlődhetik. A kormány eddig semleges volt, de aligha fog sokáig e helyzetben maradhatni. Angliában a dél-walesi bányamunkások elhatározták a munka beszüntetését, mert a tulajdonosok nem akarják a napibért 5%-kal felemelni. Pest, június 2. Párisban a bosszúállás véres munkája foly. A felkelő vezérek, községi tagok s tisztek közül már majdnem mindannyian agyonlövettek s csak Pyats Grousset-nak sikerült Svájczba menekülni, hol az „Echo du Paris“ szerint elfogattak. Csupán Rosselről nem lehet semmit sem hallani. A párisi felkelés indokainak kipuhatolása végett megválasztott bizottság, mely az 1848- ban a júniusi forradalom után hozott törvénynyel megegyezőleg fog alakíttatni, működését legközelebb meg fogja kezdeni. Az indokokat tán nem is igen szükséges puhatolni, minthogy azok úgyis nagy részben ismeretesek. Sokkal érdekesebb lesz kideríteni azon titkos kezek működését, melyek nagy titokban Páris elpusztítását előmozdították. Mint angol lapok írják a bonapartisták pénzének ebben nagy része van. Rouber volt miniszternek Londonban legközelebb megjelenendő röpirata felfedezéseket teend a September 4-i államférfiakról s főokmányul az orosz császárnak egy sürgönyét közlendi, melyet ez a capitulatió után a porosz királyhoz intézett. — A leleplezésekben tehát nem lesz hiány, csak azután már lenne is valaki, ki azokból okulna. Párisba még eddig csak nők s gyermekek mehetnek be; a németek st. Denisből a férfiakat még nem bocsátják be. A franczia kormány kebelében változás készül beállni. Hír szerint Lefranc Victor neveztetik ki belügyminiszterré, Picard a franczia bank igazgatójává, Leflo tábornok pétervári követté . Leflo helyébe Cissey tábornok lesz hadügyminiszter, Favre pedig Thiers kérelmére megmarad. A menedékjog iránt a kormányok némi higgadtabb megfontolás után helyesebb nézetre tértek. Kezdetben a belga s az angol kormányok oda nyilatkoztak, hogy a menekült felkelőket kiadják. Most pedig azt határozták el, hogy minden egyes esetet meg fognak vizsgálni. A menedékjog feladása miatt a tüntetések már meg is kezdettek s egy angol lap ez alkalomból nagyon találóan írja: „Egy öreg ur menekült, ki most Chislehurstban lakik. Valamint a commune vezérei, úgy ő is annak idejében felkelést rendezett a nemzetgyűlés ellen. Párthívei összeágyazták Páris utczáit és polgárait s rettenetes öldöklést vittek végbe. E mészárlás után e törvény és igazság ellenére, ítélet nélkül sok embert, ki a törvény elleni merényletét nem helyeselte, kivégeztetett, s másokat Cayenne mocsaraiba deportáltatott. És ez öreg úrral, úgy hiszem, nem bánnak Angliában mint „közönséges gonosztevővel sőt ellenkezőleg ő a magas osztályok és a conservativ munkások rokonszenvének tárgya.“ A franczia hivatalos lap jelenti, hogy azon ellátási tárgyak, melyeket a haditengerészet a külföldön szerez be, az 1870. évi rendelet értelmében vám alá esnek. — Mac-Mahon egy rendelete további intézkedésig a színi előadásokat külön engedélyhez köti. Egymás rendelete megtiltja a hírlapok árulását az utczákon. A nemzetgyűlésen Ranviel törvényjavaslatot terjeszt elő a minisztériumnak Versaillesban leendő végleges elhelyezésére szükséges póthitelek tárgyában. Miután Thiers kijelenti, hogy a kormány a főváros kérdésének nem kíván praeoccupálni, s hogy a minisztériumok, a pénzügyi és hadügyi minisztériumok kivételével mind Versailesban maradnak, a jobboldal elállt attól, hogy Ranivel indítványa sürgősnek tekintessék. — Dufaure törvényjavaslatot terjeszt elő az államtanács újjászervezése iránt. — A kamara hétfőn veszi tárgyalás alá Joinville és Aumale herczegek választásának igazolását. Az olasz király minden áron le akar mondani s azt akarja, hogy a kormányt a koronaherczeg vegye át. E kérdés előbb el fog döntetni, mint a főváros Rómába tétetik át. A continens többi részéből kevés följegyzésre méltó esemény van. Figyelmet érdemel a berlini kormánysajtónak a birodalmi tanács ellen irányzott ingerült hangja, mely azt bizonyítja, hogy a jó egyetértés, daczára az elsass bizottságban újabban létrejött megegyezésnek, még nem állt egészen helyre. Másrészt sok bajt okoz a kormánynak a Bajorországban mindig nagyobb mérvet öltő vallási mozgalom. A püspökök megkezdték a harczot a pásztori levelekkel, melyekben mindenkit excommunikálnak, ki a zsinat határozatainak ellent mond s e szerint nem sokára a szó valódi értelmében nem is lesz már róm. kath., ennek ellenében a papság ellenes bizottság mindent elkövet nem csak a püspökségek megtámadására, hanem inkább hogy előkészítse az utat, miszerint a bajor kath. Rómától egészen elszakadjanak. Még ebből nagyon érdekes moz A bosszuállás politikája. Tagadhatatlan miszerint azon hít hogy a franczia kormánynak sikerült a párisi felkelést legyőzni, ha nem is örömmel de némi megnyugvással fogadtatott európaszerte még azok által is kik a jelen reactionárius nemzetgyűlés által támogatott kormánytól mi jót sem várnak a szabadelvű eszmék s intézmények fejlődése érdekében. Megnyugvással vették, részint mert néhány elvetemedett ember vérlázítólag meggyalázá a commune által kitűzött zászlót, úgy hogy ennek diadalát senki sem meri már kívánni, részint pedig s főképen mert úgy a humanitás mint az európai béke érdekében óhajtania kellett mindenkinek, hogy a legmiveltebb nemzet kebelében havak óta dúló polgárháborúnak valahára vége szakadjon. És ime, a fölkelés legyőzetett anélkül hogy e két reménynek egyike bár teljesedésbe menne. Sem a humanitás, sem a közbéke mit sem nyert általa. A Thiers kormány nem a béke olajágával, hanem a bosszúlihegő reactió pusztító pallosával vonult be a feldúlt világvárosba. A legyőzött commune véres zászlaját sokkal vörösebb zászló válta fel, rajta e két szó áll: véres bosszú! „Nincs elegendő kar Párisban — írja egy angol levelező — a kivégzettek tetemei eltakarítására.“ Ezt nyerte az úgynevezett legitim kormány győzelme által a humanitás. És a béke? Igazi varsói béke. Avagy lehetséges csak elképzelni is, hogy ezen francziára fordított Slaynau-rendszer képes legyen a felkorbácsolt pártszenvedélyeket lecsillapítani ? Avagy nem bizonyos-e épen az ellenkező, hogy ezáltal az agitatio állandóvá tétetik Francziaországban s amely előbb-utóbb innen a szomszéd országokba is fog átharapózni? Ezt nyerte az európai béke. S ilyen körülmények közt jelenti a franczia kormányelnök hogy a béke helyre van állítva, mig más oldalról a franczia külügyér nem átallja felhívni a külhatalmakat hogy csupa diplomatából váljanak bűnrészeseivé kiszolgáltatván az ő kérésére azon felkelőket kik területeikre menekültek. Igazán rettenetes módon teljesedett a franczia nemzeten a régi latin közmondás hogy: quem deus perdere vult, dementat. Vezérférfiai, pártemberei az egyik oldalon úgy mint a másikon eszüket vesztették, s mintegy versenyeznek egymással a vad őrültségben. Az egyik lángba borítja a világ legszebb városát, a nemzet legdrágább kincseit, azután jön a másik s hozzáfog hogy a csapdosó lángokat vérrel eloltsa! S mit tesznek erre az európai kabinetek? Üdvözlő iratokat küldenek — persze közöttük elsősorban az osztrákmagyar vagyis a bécsi kabinet — Thiersnek hogy a felkelést elnyomnia sikerült „mi által nagy szolgálatot tett az európai társadalomnak.“ No hiszen látni fogják nem sokára e nagy szolgálat gyümölcseit. Nem kell ismerni az emberi természetet, nem különösen a franczia nemzet jellemét, hogy valaki remélhesse miszerint , ezen állapotból béke fejlődjék. Francziaország a lázadások és forradalmak tanyájává válasul, vagy annak kormánya, ha ezt elkerülni akarja, kénytelen lesz okkal vagy ok nélkül külháborúkba elegyedni, ilyeneket szántszándékosan előidézni. Ezt bátran állíthatjuk, s épen azért véleményünk szerint nem az volna feladása a kormányoknak, hogy Thierst idétlen gratulátiókkal tévútra vezessék s mintegy a kegyetlenségek folytatására buzdítsák, hanem ellenkezőleg hogy a lehető legnagyobb mérsékletre intsék, s ha szükséges, kényszerítsék. Egy véres polgárháború végével igenis, ott van helye azt ajánlani jelszóul : vessünk fátyort a múltakra, nem pedig ott hol egy idegen hatalom rárohan egy szomszéd országra, tűzzel-vassal pusztítja s azután két évtizeden át zsarolja. Törülje ki a franczia kormány amaz átkozott két szót zászlajáról : véres bosszú, írjon helyébe borítsunk fátyolt a múltra, iparkodjék a szegény feldúlt Francziaországot újból felvirágoztatni, adja vissza a nemzetnek oly rég nem élvezett szabadságát, s akkor mi is fogunk neki gratulálni, s velünk együtt egész Európa; de hóhéroknak mi nem gratulálunk, legyen nevük Haynau vagy Thiers, Helfy Ignácz. A kolozsvári „Magyar Polgár“ egyik közelebbi számában Lázár Ádám képviselő azzal vádoltatott, mintha ő a marosvásárhelyi kerületben felléptetett Orbán Balázs ellen agitálna. Örömest tesszük közzé Lázár Ádámnak e tárgyra vonatkozó következő cathegoricus nyilatkozatát: A „M. P.“ 121-ik számában Marosvásárhelyi apróságok — Jónás név alatt megjelent czikkre nyilván és határozottan kijelentem, miszerint Orbán Balázs úr ellen sem közvetlen, sem közvetve hitemmel, tudtommal és beleegyezésemmel mi agitatio sem történvén, igen sajnálom ha K. Papp Miklós ur ilyen puszta ráfogásokkal akar az ellenzék számára diadalt szerezni. Pest, junius 1-én 1871. Lázár Adám. — A képviselőház többsége a mai ülésben elvetette Irányi azon kívánságát, hogy az ifjúságnak és hadkötelezettségen túl levő férfiaknak a tornászatban és fegyverforgatásban gyakorlásáról szóló indítványa még a ház elnapolása előtt napirendre tűzessék. Bizony csodálkoznánk hogy azon többségnek, mely minden meggondolás nélkül nyakrafőve, sietve szavazott meg olyan törvényeket, melyek hazánk függetlenségével, jóllétével ellenkeznek, ilyen javaslattal szemben, mely a haza védképességének nagy mértékben emelését ckozza, oly nagy gondolkodási időre van szüksége, ha nem tudnók tapasztalásból, hogy a jobboldal serénykedni csak osztrák érdekek mellett szokott. Reméljük hogy az indtvány a mai szavazattal csak elnapoltatott, de ha ez elnapolás ad graecas calendas akar lenni, jó lesz megfontolnia a többségnek a felelőség horderejét, melyet a nemzet előtt azon esete vállal, ha a veszély, melylyel az osztrák kabinetpolitika érdekében annyiszor ijesztget, csakugyan beállana és hazánkat gyengének, késztetlennek találná. Midőn néhány nap előtt a képviselőházban látták hogy Bittó kpviselőtársai gratulatióját elfogadja, sokan őt arra magyarázták, hogy szerencsésen kibúj az igazságügyminiszteri tárcza tereiből; eze ugyan csalódtak, mert Bittó a tárczának rszéről történt elfogadásához kapta e mindensetre kétértelmű gratulációkat. Úgy látszik tolja ezt Bittó úr is, mert azzal mintegy menegetődzik, hogy csak ad hoc vállalta el tárcáját, az igazságügyi szervezés befejezéséig. — Kovács Kálmál miniszteri tanácsosnak és irodaigazgatónak az iazságügyminiszteriumban, kineveztetése a citához, mint bennünket tudósítanak, a miniszterim által visszavonatott daczára annak hogy a kinevezés a felség által aláirva és Andissy Gyula gr. miniszterelnök által ellenjegyéve már le is érkezett. Nem vagyunk ugyan mi meggyőződve e hitalaposságáról, de ha csíngyan valósul, mondhatjuk, becsületére válik minisztériumnak. — Soha sem szégyen a bázist helyreütni. Különben a holnapiap felvilágosítást fog hozni ez ügyben, mert képviselőház holnapi ülésében, mint ezt a „P. J.“ is mai estilapjában hallomás után írja, Dietre Ignácznak e tárgyban tett interpellátiójára maga a miniszterelnök fog válaszolni. A közös gomor. Bécs városa azon köss gyomor, mely Ausztria s Magyarország tápelveit „közös ügyek“ alakjában egybevegyitv egy részt felemészti, másrészt pedig szétosztja ő provinciáiban az ottani német elemeknek végre a magyarországi német elemeknek s ezek után Magyarországnak is kijuttatja belőlük azt mit el nem sajátíthat. Legalább igy ment ez eddig már rég idők óta a bécsi kabinetpolitika kegyeiből, melynek megrögzött elve volt a német elem fensősége mindenütt ahol ezt kivívni lehetett. De „mindenek elmúlnak“, mondja a költő s a bécsi kabinet úgy látszik valahára megtanulta, mikép kell legalább szinteg önkéntesen lemondani arról mit megtartani nem lehet. És mint lemondott lassacskán arról hogy mindenkit katholikussá tegyen és lemondott később egy s más „tartomány“ kezelésének gondjairól, aztán a Németországban vitt fényes szerepről, úgy kezd most lassacskán lemondani a német hegemónia eszméjéről magában Ausztriában: legalább így mutatja azt a Hohenwarth-féle minisztérium sejtett, rejtett, de tetteiből kiérthető politikája. Ha ez valóban így leend, ha Bécs városa meg fogja osztani az ő hatalmát Prágával, Lemberggel s nem is tudnók megmondani még hány más várossal, akkor természetes hogy az életnedvek is más irányokat veendenek, más utakat keresnek. E fordulat ugyan még nem bevégzett tény. A reichsrath még áll s a reichsrath többsége nem egykönnyen adja meg magát a Hohenwarth-féle kormánynak. Sőt még mindig remény, hogy ezt lemondatja, vagy ha nem, akkor a többség mond le, mi aztán mondhatlan zavarokat idézne elő, melyekben a német elem elvégre is győzne. Más terv szerint a reichsrath különben is eloszlattatik, mihelyt megszavazta a költségvetést, mert a csehek a mostani reichsrath többséggel semmi alkudozásba sem akarnak lépni. Ekkor a landtagok létetnek működésbe: létesítendők a decentralisatió elvét, addig a meddig azt a „nagyhatalmi szerep“ megengedi s uj választásokat rendezvén, az uj reichsrathban már a csehek is részt vesznek hogy teljesen véget vethessenek a német elem fensőbbségének. E mozgalmak tanúskodnak arról hogy Bécsban s tulajdonkép Ausztriában most nincs alkotmány. Az egész reichsrath és a sokféle landtag apparátusa egyes akarat szerint fordul ide vagy oda a csehek vagy németek felé s a válság eredményeit senki sem határozhatja meg előre. Annyi bizonyos hogy Ausztriát mint német császársági nagyhatalmat a szlávok által fentartani lehetlenség. Ausztria mint német császárság úgyis vajmi szomorú képet ölt most, szétrongyolt területével, melyből Dalmátország előbb-utóbb visszaadandó a magyar koronához, Galiczia mindinkább megerősitendő hogy ellenállhasson az északi nagyhatalomnak s a cseh királyság szintén önállólag emelkedik ki. Minő csekély mérvre esik össze e nagyhatalom a nagy német császársággal szemben, holott mint szláv-német hatalom, a nemzetiségek teljes egyenjogúsítása mellett, nem kénytelen vetélkedni. Annyi azonban szintén bizonyos hogy bármelyik nemzeti elem győzzön az osztrák reichsrathban s bár szmleges vagy valódi alkotmányt élvezzenek Ausztria népei, Bécs, a közös gyomor Magyarország és Ausztria között soha sem képes oly életnedv kerengést idézni elő, minő politikai s anyagi közéletünk felüdüléséhez nélkülözhetlenül szükséges. Megvan s mindig meglesz a közös ügyeknek azon gonosz sajátsága, miszerint ezek a munka javát s eredményét oly módon osztják meg, hogy reánk esik a dolog súlya s másé a haszon : Bécs városáé a pénz s hatalom, Magyarországé pedig a tarisznya - és koldusbot. Csak egy példát említünk fel a frissiből: Az osztrák Lloyd társulat tegnap tartotta közgyűlését. A társulat évi tiszta haszna,2.384.267 frt, melyet a következőleg osztott fel: törlesztés 1.029,700 frt; a biztosítási alap dotatiója 137089 frt; a nyugdíj alaphoz 9450 frt; „Emolumente“ (t. i. mellékjövedelmek vagy javadalmak, de kiknek ? mire ?) 37800 frt ; számla 275,000 frt; a biztosítási alap rendkívüli dotátiója (már az igaz hogy rendkívüli nagy dotatió) 359,757 frt. Osztalék 21 frtjával 367,689 frt. 367,689 frt. Maradvány, mely a tartaléktőkéhez csatoltatik, a deficit kevesbítése végett 167,781 frt. Ez ama hires „közösügyes“ társulat mely Magyarországtól most 500,000 frt subventiót kér. Miért ? Az osztrák Lloyd társulat ugyan kiszámíthatlan hasznot tesz az osztrák iparnak és kereskedelemnek s ha néha áldozatokat tesz, például ingyen ad kosztot utasainak csupán azért hogy a vele versenyző angol társulatot megbuktassa vagy valamely meddő küldöttségeket végez , ám subventionálja Ausztria. De Magyarország csak nem segélyezheti azért hogy a magyar ipart s kereskedelmet háttérbe szorítja mindazon vonalakon vagy járásokon melyeken elősegíthetné. Hanem mondják, ez is közös ügy s bár oly tiszta hasznot nyerjenek, oly osztalékot adjanak, mint az összes magyar hajózási társulatok nem mutatnak fel: ők tartják a zsákot, hogy fizessünk s hagyjuk nyomorogni saját vállalatainkat. Ily természete van a közös ügyeknek. Mit s mennyiben fognak ezen változtatni a Bécsben mindinkább fokozódó mozgalmak? — Megrontják-e vagy még éhesebbé teszik eme közös gyomrot ? Majd megválik. De természetét, azt hiszszük, sem Hohenwarth sem a csehek nem képesek megváltoztatni. Kubinyi Lajos: Törvényhozási botlások. *) ] ? Minden törvényhozás a korszellemmel tart, s ezzel halad. .. hanem a korszerű törvényhozásnak nem lehet feladata nagy érdekű magánjogi viszonyok bonyodalmainak Nagy Sándor kardjával véget vetni ... az ilyen eljárással nagyobb elégületlenség, és több kár okoztatik , mint azon nyereség, ami e jogviszonyok bonyolított csomója szétvágása által származik. Hazánkban az ősiségi viszonyok terhes nyűgeit képezték a birtokjogoknak , megnehezítették a hitelt, ami nélkül a gazdászat, az ipar, a kereskedelem, a pénzforgalom bizonyosan fenakad, és a korszerűtlenekké vált törvények mellett az ősi birtokjogok visszaszerzése iránt stb. indított perek, az igazságszolgáltatás történetében torzképekké alakultak. Az 1847/8 évi nagy emlékű törvényhozás figyelmét ki nem kerülték az ősiségi viszonyok , ezért a XV. t. sz. által az ösiség eltörlése elvileg kimondatott, és a minisztérium utasítva lett, az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyv kidolgozására, és arra, hogy ebbeli törvényjavaslatát a legközelebbi országgyűlés elé terjessze — s egyszersmind az ősiségi viszonyokból eredő perek megindítása eltiltatott, s a végítélettel be nem fejezett de már folyamatban levő ilyen perek folytatása felfüggesztetett csak az 1832/6 XIV t. sz. tartalma által érdekelt ősiségi peres kérdések maradtak kivételek. Ezen törvényhozási intézkedés a megfontoló bölcsesség bizonysága ... a nemzet általa zálogát vette és bírta a birtokviszonyok békés széttörésének, — de e mellett magánjogi érdekeire nézve senki sem lett megkárosítva, . . . s a nemzetnek nagy alkalma maradt, hogy a kormány által e részben kidolgozandó törvényjavaslatot azon óvatossággal és kímélettel emelje törvénynyé — miszerint a honpolgárok magánjogi ebbeli érdekeik és igényeik érvényesítésére nézve elégséges időt nyerjenek. A történet folyása hazánkban, amint tudjuk, másképen alakult, hgy a magyar kormány és törvényhozás az idézett XV. t. sz. alapján, a megkezdett művet nem folytathatta s be nem végezhette. Az idegen korlátlan osztrák uralom kezei közzé jutott az államhatalom hazánkban, és így a császári parancsos törvényhozás a nemzetre tukmálta az osztrák polgári törvénykönyvet, és az 1852 évi november 29-iki császári nyílt parancscsal az ősiségi viszonyokat tényleg megszüntette. Ezen nyilt parancs 5-ik §-a szerint az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte napjától kezdve, t. i. 1853. május 1-jétől, az öröklött és szerzett adományi és nem adományi javak úgy a fi- és lyányág közötti — öröködési jog különbség stb. megszűnt — és az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte előtt keletkezett öröklési igények csak úgy lettek a 9-dik §. szerint érvényesíthetők, ha ezekre nézve az osztrák polgári törvénykönyv hatályba léptéig, 32 év még el nem telt és ez esetben ismét csak úgy, ha 1853. évi május 1-től 1854. évi május 1-jéig a per megindítva lett; másképen a kereseti jog végképen elévült, így a zálogba adott fekvő javak visszaváltása a 22-ik §. szerint csak akkor lett megengedve, ha az idő melyre a javak szerződés szerint vagy később felülfizetés mellett zálogba adattak, még le nem járt, ez esetben a visszaváltási határidő lefolyása után egy év alatt a zálogvisszaváltási per megindítható volt, de ha ezen egy év alatt meg nem indíttatott, elévült. Ha pedig visszaállítási határidő nem volt kikötve, ekkor, ha a zálogszerződés megkötése, vagy meghosszabbítása óta 32 év még el nem telt — 32 év lefolyása után egy év alatt a visszaváltási pert meg lehetett indítanimásképen pedig elévült. És ha a fentirt két esetben a 32 év lejárt az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte előtt, akkor az osztrák polgári törvénykönyv hatályba léptétől számított egy év alatt, t. i. 1853. évi május 1-jétől 1854. évi május 1-jéig, csak úgy volt a zálog visszaváltási per megindítható, ha a kikötött visszaváltási idő, vagy a 32 év lejárta óta az osztrák polgári törvénykönyv hatályba léptéig 10 évnél több idő nem telt el; különben a visszaváltási jog elévült .... stb. Innen látható, miszerint az osztrák császári törvényhozás, az ősiségi bonyolult viszonyok megoldására nézve Nagy Sándor kardját használta .... — ezen mivelettel a legnagyobb törvényhozási botlást követte el, mert a honpolgárok drága és kényes érdekeit úgyszólván kímélet nélkül eljátszotta, veszendőkké tette. Ellenvethetné a felületes figyelem, miszerint az örökösödési és zálogváltási keresetek megindítására volt kitűzve elégséges határidő.......... csak hogy feledni nem szabad, miszerint az örökösödési igények a Htk I. r. 78. és a zálogok az I. r. 82. czíme szerint elidősíthetők nem voltak, miért is azon határidők, mik a perek megindíthatására nézve engedélyezve lettek, a korábbi el nem évülés fogalmával, kellő arányban nem állanak. És a császári törvényhozás gondoskodását az is kikerülte, „miszerint azon időszak, midőn *) Közöljük ezen sokoldalú szakismerettel írt czikket, mert nagyfontosságúnak tartjuk annak tárgyát Az ősiségi viszonyok megszüntetésének végleges rendezésére nézve mi is szükségesnek látjuk a törvényhozás intézkedését, de hogy a törvényhozásnak úgy kellene-e intézkedni, mint a czikk tanácsolja ? az más kérdés. Reméljük, hogy jogászaink e kérdéshez hozzászólnak. Szerk.