Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-01 / 225. szám
225-ik szám. Vasárnap, 1871. October 1. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : I.Ipót utcza 11. szám, földszint, ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Iipót-utcza 11. sz. földszint. ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ —■ * Egy hónapra ... 1970 ! Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábopetitsor 25 kr. Az 1848/49-ki rokkant honvédek menházára Kulifay Márk.......................20 frt és 1 tallér a Szálé község elöljárósága . 4 frt 85 kr. Szajer József.........................2 „ — „ Pákai László hetesi plébános még folyó hó 27-kén küldött 1341. számú ivén .... 4 „ — „ Wierzbicki Longin és neje . . 20 „ — „ Átvettem Vidats János, menház bizottsági elnök. Pest, szeptember 30. A franczia lapok a bonapartistikus üzelmekkel foglalkoznak. A „ Jou r des Debat“ kikijelenti, miszerint alig lehet kételkedni, hogy Francziaországban ne legyenek oly emberek, kik a bonaparték visszatérését saját érdekeik miatt ne kívánnák, de ezek száma korántsem oly nagy, hogy komoly aggodalmat kelthetne. Ezt mutatja azon körülmény is, hogy ez oldalról az egész országot magába ölelő mozgalomtól nem lehet tartani s habár a legmakacsabb bonapartisták a múlt év szomorú eseményeiért nem a császári kormányt, hanem a köztársaságiakat igyekeznek felelőssé tenni, még sem merik azt állítani, hogy III. Napóleon kormánya jól jótékony volt. A külföldi sajtó jelenleg nagy mérvben foglalkozik Ausztria viszonyaival. Az orosz lapok bevallják, hogy Ausztriának szlávizálása lehetetlen. Azon nézetből indulnak ki, hogy Ausztria német lakossága a szlávokat czivilisatio s mivelődés tekintetében túlhaladja s annak közreműködése nélkül a birodalom nem is kormányozható. De az esetben is, ha Hohenwarthnak sikerülne is a két párt közt az egyetértést létrehoznia, a kiegyezésnek nem jósolnak tartósságot. A svájczi „Bund“ pedig ezeket írja: „Ha Ausztria a szilárd alapot nem küzdheti ki, úgy összeomlása csak időkérdés. Az alkotmánynak a birodalom összetartozását nem szabad megbántani, mert a központból eredő erő Ausztriában a foederalismus nélkül már valóban úgyis nagyon hatalmas. A dualismus s az osztrák tartományok alkotmányos egységre való őszinte visszatérése nézetünk szerint az egyedül helyes út, mely a zavarokból kivezet.“ Azon okmány, melyek Beust a gasteini császári találkozás alkalmából Ausztria külföldi képviselőihez intézett, nem valóságos körjegyzék, hanem kizárólag a külkövetek informátiójára irányzott sürgöny, mely tehát az idegen államokkal legföljebb csak félhivatalosan s másolat átadása nélkül közöltetett. A sürgöny kiválóan azt emeli ki, hogy Gasteinban és Salzburgban sem szerződések, sem megállapodások nem formuláztattak : az utolsó évek tapasztalatai tanúsítják, mily kevéssé képesek az ilyen papirossánczok a békét s az államok letételét védeni. Ellenben a két államkancellár értekezletei mindenesetre megérlelték azon közlekedést, melyet a berlini és bécsi kabinetek közt már rég éreztek, az az értekezletek következtében erős meggyőződéssé vált bennök , hogy ugyanis a két szomszéd állam érdekei „majdnem mindenütt“ párhuzamosak s ez okból a közös ápolás folytán csak nyerhetnek. Ferencz József császár valamint maga Beust gróf s Ausztria vezérállamférfiai az értekezletekből azon szilárd meggyőzéssel térnek vissza, hogy Poroszország immár Németország vezére,az átalános béke szükségeit nem kevésbé érzi, mint maga Ausztria, s így egész természetszerűen azon elhatározásra jutottak, hogy jövőre minden felmerülő kérdésben, s minden beállható eseményben mindenek előtt egyetértést idézzenek elő Németország és Ausztria közt. Ez utóbbinak általánosan ismert békeszeretete Európának a legjobb biztosítékot nyújtja az iránt, hogy ama találkozás távol attól, hogy valamely államra fenyegető jellemmel bírna, inkább csak arra alkalmas, mikép az utóbbi idő által alkotott ellenségeskedéseket és ellentéteket mérsékelje s netalánt új viszályokat azonnal elfojtson, így Ausztria-A Magyarország különösen a valódi állandó franczia érdekeknek is többet fog használhatni az immár vele különös barátságban álló hatalomnál, mintha ezzel szemben féltékeny és neheztelő magatartást követne. No lám, még kisütik, hogy Bismarck is tagja az „Internationale“ szövetségnek. Legalább arról tanúskodik a párisi „La Presse du Boulevard“, midőn így ír. A brüsseli strikcclók már-már újból munkához láttak, mert a segélyezési pénztár teljesen ki volt merítve, midőn az egyesület elnöke tetemes összegről szóló utalványt kap, melyet a belga nemzeti bank váltott be. A levél f. hó 8-ról volt keltezve Gasteinból, „Otto von B. C. -M. D. I. A.- A. D. S. Nr. 87.“ aláírással, mi annyit jelent: Otto von Bismarck, Central-Mitglied der Internationalen Arbeiter-Association Deutscher Sektion Nr. 87. A lausannei békeliga legutóbbi ülésén Mink Lassy a lengyelek jelleméről beszélt, ő szabad szláv birodalmat akar. Milkowszki Lengyelországra nézve csak egy foederatív köztársaságban lát üdvöt. Elfogadtatott a bizottság következő javaslata. Az összes országok demokratájának szövetsége a Baltitól a Feketetengerig a nemzetiségi sajátságok tekintetbe vételével. Az albániai új kormányzó, egy konstantinápolyi távirati tudósítás szerint, a fölkelésről tett jelentésében a montenegrói fejedelmet mondja az albániai fölkelés lelkének s elfogott fölkelővezérek vallomásaiból bizonyítékokat terjeszt elő arra nézve, hogy a fejedelem s a fölkelők összeköttetésben állnak. Madridban hírek szárnyalnak a spanyol és portugáll királyok találkozásáról , mely Humbert herczeg közbenjárása folytán lett elhatározva. A „Times“ szerint a perzsa kormány megtiltotta a datolyák kivitelét. Ez nagyon kellemetlenül hatott az angol kereskedőkre, kik eddig 10—12.000 tonna datolyát szállítottak innen Európába. Huszonhárom éves nyitott, sajgó seb az, melyre áldozatkész honleányok és derék hazafiak kegyelete mai napon enyhítő tapaszt illesztett. Huszonhárom éves adott szó váltatott ma be egy részben,—fájdalom, hogy csak egy részben és nem azon nemzet által, mely e szót adta, hanem csak egyesek által, akik a rút hálátlanság gyötrelmes önvádjától menekülni óhajtottak. A kegyelet templomainak száma a mai naptól kezdve egygyel szaporodott. Ti, ismeretlen göröngyök alatt, jeltelen sírokban porló névtelen félistenek, ti szomorú hősei a nemzeti Grosgothának, te lelánczolt Prometheus, te elnémított ajkú megkeserített szivü öreg száműzött, a jó magot, melyet e hazának véres ekével fölszántott barázdáiba elvetettétek, híven megőrizte az elnyomatásnak szomorú és az elkorcsosulásnak még szomorúbb napjain keresztül a jóknak egy kis csapatja, s ma ez a kis csapat tanítja a nagy nemzetet, a töredék tesz az egyetemért. Az alapkő, mely nemzeti történelmünk és nemzeti kegyeletünk legbecsesebb ereklyéit magába zárva mai napon ezrek örömkönyei közt az anyaföldbe elhelyeztetett, Jákob köve lesz a nemzetre nézve. Rajta elszenderedve nem csak álmodunk, de a szép álomképet hitünk szerint követni fogja majdan a megvalósulás is. A csüggedésben halál, az akarat szilárdságában élet van. Amazt hirdeti a kétségbeejtő jelen, emezt a biztató jövő. Amazt tanítja az országgyűlési többség koros politikája, emezt képviselik a magyar nemzet negyedfélszázados küzdelmének Mózesei, Bocskay, Bethlen, Rákóczy s ezek unokái a 48/49-iki honvédek. A honvédmenház fölállításával a nemzet lelkes gyermekei adták meg ez utóbbiaknak azt, mit tőlük a rövidéletü hatalom verőfényén kérész módjára sütkérező országgyűlési többség rendszeresen megtagadott, az erkölcsi elismerést. Az áldozat kicsiny bár, de hisz az áldozatnak, mely az oltárra tétetik, értékét nem a kéz adja, s a mennyiség, hanem a kebel, mely nyújtja. Rövid pár hó s az ünnepélyesen elhelyezett alapkövön fölemelkednek azon épület boltívei, melyek alatt nyugodalmas élet és csöndes, boldog kimúlás váltja föl Nagysarló, Isaszegh, Szolnok, Vácz, Buda s a magyar szabadság többi vérkeresztségénél közreműködött hősök szenvedéseit. S majd ha elcsendesül c lak, kihal belőle az élet s megszűnt létezni benne az élő szemrehányás — legyen az kiáltó jel mely befejezi ugyan a mondatot,de — nem zárja ki a mondat folytatásának lehetőségét ; s legyen egy emlék, mely valahányszor csüggedő tekintetünk felé tévedez, emlékezetünkbe hozza a nagy száműzött szavait: „Isten nem halt meg, bárha oltára körül a hivek száma meggyérült is!“ A 48-as párti országos értekezlet jövő november hó 12-én fog megtartatni Pesten. A további részletekről az illetők kellő időben fognak értesittetni, való helyet foglaland el modern parlamentarismusunk siralmas történetében s megérdemli, hogy a magyar közönség vele foglalkozzék, felette gondolkozzék és, ha lehet, belőle okuljon. Megérdemli ezt tőle annál is inkább, miután annak árát oly drágán fizette meg. A szeptemberi 15 napi ülésszaknak tulajdonképen csak egy czélja volt, megszavaztatni a 30 milliónyi kölcsönt s azután — „der Mohr hat seine Schuldigkeit gethan, der Mohr kann gehen.“ De a körülmények úgy hozták magukkal, hogy honatyáink e rövid együttléte még két más kérdés által is örökíttessék: az infallibilitási és a horvát kérdés által. "" E három tárgy egybe véve hír tükröt nyújt a gondolkozónak a mi kormányunk összes politikájáról. A kölcsiön kérdéséből kiismerhetjük irányát az anyagi téren. A hazánk törvényeit kigúnyoló s népbutító infallibilistákkal szemben követett eljárásából megítélhetjük , mit várhatunk tőle szellemi téren. A horvát kérdés pedig még egy részről fényesen tanúskodik kormányunk speciális közjogi s alkotmányi fogalmairól, másrészt azt is mutatja, hogy minő helyzetet készít a Deák-Andrássypolitika számunkra a nemzetiségekkel szemben. Pillantsunk tehát bele e tükörbe s lássuk, mire tanít minket az a kép, melyet ott látunk. Az első hely természetesen a főszereplőt, a kölcsönt illeti. Nem szükséges Stuart Mill, Hume, Carey, Chevalier, Bastiat sat. munkáit tanulmányozni arra, hogy az ember tudja, miszerint a gazdászatnak, legyen ez egyéni vagy nemzeti, egyik első elmélete , hogy kölcsönhöz csak akkor forduljon, ha ez absolute kikerülhetlenné válik, s hogy csak annyit vegyen fel, amennyire múlhatlanul szüksége van. Szemben ezen kétségbevonhatlan elmélettel előáll a kormány s követeli a törvényhozástól, hogy szavazzon meg neki harmincz milliónyi kölcsönt, anélkül, hogy előbb meggyőződést szerezzen magának a felől: várjon van-e szükség e kölcsönre? — mely meggyőződést a törvényhozó testület tudvalevőleg egyedül csak a jövő évi költségvetés alapos tanulmányozásából meríthet. Követeli tőle továbbá, hogy szavazza meg neki a 30 milliónyi kölcsönt, bevallva önmaga, hogy ennyire az államnak most szüksége nincs, valamint azt is, hogy a kötendő kölcsön nem olcsó! Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez példátlan a Parlamentarismus történelmében , hogy egy kormány pénzt, s pláne kölcsönveendő pénzt kérjen a törvényhozó testülettől, oly czélokra, melyeket senki sem ismer, s oly összegben, mely maga a kormány vallomása szerint felülmúlja azon szükségletet, melylyel a kölcsönt indokolja. De még példátlanabb az, hogy egy törvényhozó testület, még a legszolgaibb is, ily követelésnek engedjen. A mi kormányunkban meg volt a bátorság ilyesmit követelni s a mi törvényhozó testületünk elég szolgai volt ily példátlan követelésnek engedni. Törvényhozó testületünk ? Nem. Talán annak többsége? Nem. Engedett e követelésnek, megszavazta a harminc milliónyi kölcsönt 109 képviselő, kik egy részének existenciája van kötve a kormányhoz, mert kormányhivatalnokokból áll, másik része olyanokból van összealkotva, akik pénzintézetek élén állanak, vagy azokban nagy mérvben érdekelve vannak, miért is pénzügyi műveletekben soha sem mondhatók függetleneknek, s egy harmadik része oly képviselőkből (horvátok), kiknek mandátuma már egy év óta lejárt. Ily elemekkel szavaztatta meg magának a kormány a 30 milliót, melynek nagyobb felére, saját vallomása szerint, az államnak szüksége nincs. Mié ebből a morál? Az, hogy itt a kölcsön nem úgy mint másutt: eszköz bizonyos meghatározott czélok elérésére, hanem főczél maga a kölcsön. S ez az, mi ellen tiltakoznunk kell, annál is inkább, mert alkalmunk volt a közelmúltban tapasztalni, hogy mindegyik kölcsön után valaki, aki annak létrehozásában közreműködött vagy uradalmat vesz, vagy palotát építtet. Nem kommentálunk csak constatálunk, így működik az Andrássy-kormány anyagi téren. Helfy Ignácz: Tegnapi krónikánkban idéztünk néhány tételt egy Kossuthról szóló közleményből, mely a bécsi Morgenpostban jelent meg, s idéztük azokat a hírlapi szokás és illem szerint, csonkítlanul, szóról szóra amint az eredetiben írva volt. De lehetetlen utólagosan meg nem jegyeznünk, miszerint az illető referens vagy félreértette nagy hazánkfia szavait, vagy roszul fejezte ki magát, midőn az írta, hogy Kossuth „teljesen felhagyott hazájának viszontlátása reményével.“ Ez tévedés. Bármennyire lehangolva legyen is azon szomorú irány miatt, melyet a hazai ügyek vettek, Kossuth sokkal erősebb lelkű, sokkal erősebb hittel ragaszkodik az általa hirdetett elvekhez, mintsem képes volna azoknak bekövetkezendő diadaláról egyetlen perezre is lemondani. EGY ELNÖKJELÖLT. •— Rasz. — A közmondást, hogy „nem jó katona az, ki nem akar generális lenni“, így variálta tekintetes Örmény János úr ő nagysága: „nem jó alispán az, ki nem akar törvényszéki elnök lenni.“ (Hogy egyszerre alkalmazom a tekintetes és nagyságos titulust azon nincs mit megütközni, mert hősünk minden úriembertől megvárja ugyan a nagyságos czímet; zúgolódás nélkül tűri, ha tekintetesnek szólítjuk is, míg a szegény embertől, talán botbüntetés terhe alatt is megköveteli a nagyságolást.) Ez az egy gyengéje van, de ezt szívesen megbocsátjuk neki, ha tudjuk, hogy ő emberemlékezet óta mindig a közügyeket szolgálja. Nyilvános pályafutásának kezdete még a 48-diki idők mithoszában keresendő. Pedig már csak 1848 is oly rég volt, hogy ha előttem nem feküdnék egy akkori magyar kalendárium, el se hinném, hogy nem azóta költöztünk ki valahonnan Ázsiából. Az ő rendíthetlen hazafiságának megdönthetően bizonysága az, hogy csüggedetlenül és kitartással szolgálta a hazát folytonosan, minden időben. Ő nem aludta át az 50-es éveket, mint büszkén szokta mondani, mert mint első rangú tisztviselő tevékenyen szolgálta a hazát még akkor is. Pedig, „hogy Bach és Smerlinget lelkéből gyűlölte, arról az beszélhetne, ki a vesékben tud olvasni“. E szavakat ő mondta 1860-ban s elhiszem neki, mert a legelső magyar nadrágot ő csináltatta a megyében, s az uj időszak első hírére leköszönt hivataláról. Mások az igaz, hogy 48 után hivatalt se vállaltatt, de mi méltányolni tudjuk a leköszönését, mert „ha a vég jó, minden jó.“ Sőt méltányolta a megye is, mert Örmény János uram jelenleg első alispán. Nem akarta ugyan e tisztes állást elfogadni, de polgártársainak akarata, parancs volt előtte, és ő meghajolt. (Hogy félpinczéje kiürült volna a korteskedésre s hogy pénzzel is vesztegetett volna, ne tessék elhinni, hisz minden embernek vannak rágalmazói.) A múlt hónapban egyszer bizalmasan megszólította a megye másodalispánja, ha váljon pályázik e a törvényszéki elnökségre? És ő kijelentette, hogy öreg ember ő már, és úgyis viszsza akar vonulni a közügyektől, de még nem is szeretne útjában állani kedves barátjának, a másodalispánnak. Sőt úgyis Pestre kerülvén, felhasználni ígérte összeköttetéseit, hogy a másodalispán neveztessék ki elnökké. El is jött Pestre, de magával hozta a feleségét is, s azt mondja, hogy ez a rettenetes rábeszélő tehetséggel bíró asszony, nem hagyta nyugton, míg nem folyamodott az elnöki székre. Nem akarta megzavarni a házi békét, hát beadta folyamodását ő is, különben csak örülne, ha ki nem neveznék, mert... és elősorolt ismerőseinek ezer indokot is, hogy miért örülne ő ennek. Persze mindezt olyan ismerőseinek mondta, kik megyéjéből szintén fenn voltak Pesten, s megneszelték, hogy Örmény János uram is pályázott. És hogy ő utána se néz, hogy kineveztessék, arra ha kell becsületszavát adja, mert csak a császárfürdő használatáért van Pesten. Sőt, ha szeretné is kineveztetését, akkor se kérne pártfogást senkitől, „férfiúi büszkeségem nem tud megalázkodni“ szokta mondani. És nem is alázta meg magát, mert ő fel nem keresett senkit. Egypár osztálytanácsos és képviselő ismerőse volt, ezeket látogatta meg csak. Ez pedig baráti kötelesség, mert egyik-másikkal már 20 év óta nem beszélt. Pedig tavaly is meg akarta keresni őket, de már az idén nem mulaszthatta el, nehogy megaprehendáljanak- ! Hogy aztán ezek előhozták, az elnökjelölte- két, arról ő nem tehetett, de azt már restelte, hogy mindenik azt ígérte, hogy oda fog hatni, miszerint Örmény János barátjuk ki ne maradjon valahogy. Ezt ő nem ellenezhette, nehogy azt higyje egyik másik barátja, hogy azért nem akarja pártfogását elfogadni, mintha ő azt tartaná róla, hogy nincs befolyása. Ezt sértésnek vehetnék és ő sértegetni nem akarja kebelbarátait. Hanem neki, mint nagy törvénytudósnak egy sajátságos szenvedélye volt az idén, amit máskor nem tapasztaltak rajta és amit sokan félre is magyaráztak. Szeretett volna megismerkedni az igazságügyminisztérium fő embereivel, de csak azért, hogy most a szervezés alkalmával nézeteket cserélhessen velük s hogy ő mint régi gyakorlati ember a megyében, felvilágosításokat adhasson leginkább saját megyéjéről. Azért kérdezte ő azt az osztálytanácsost, ki a belügynél szolgál, ha nem ismer-e valakit az igazságügyminisztériumnál, például valami osztály- vagy miniszteri tanácsost. — Persze hogy ismert és ő akkor a bemuttattatását kérte, és így tovább. Majd mindennap be is mutattatta magát egyik-másik osztálytanácsosnak , de ő ezekkel csak a szervezésről beszélt. Hanem, ki tehet róla, hogy a szervezésről szólni sem lehetett anélkül, hogy a törvényszéki elnökök halmaz folyamodványára ne került volna a sor . . .. Megkérdezték aztán, hogy folyamodott-e Örmény János alispán úr is ? — És ő ezt megvallotta, hanem restelte azt mondani, hogy a felesége rábeszélésére (még azt hinnék, hogy a papucskormány alatt van) e helyett inkább a megye celebritásainak ösztökélését hozta indokul, pedig hogy neki kedve se volt, azt elhiheti mindenki s reméli is, hogy találnak arra más érdemesebb embert is, csak arra inti az illetőket, hogy jól megvizsgálják kit nevezzenek ki, mert ha nem olyan lesz, kit a megye első emberei szeretnének, ő nem áll jót a következményekért — a jövő választáskor. Egy szép reggel pedig az a szerencsés ötlete támadt, a megye érdekében beszélni kellene magával a miniszterrel is. Hisz ő, mint a megye első alispánja, kötelességszerűleg jár el, ha a miniszternek szolgál kellő felvilágosításokkal. Még valami sarkalta erre. Ugyanis egyik képviselőbarátja, ki megígérte neki (minden kérés nélkül), hogy utána fog járni, hogy áll Örmény János alispán úr kinevezése, — egy reggel azt mondta Örményi úrnak: (ki az ágyából verte fel barátját reggeli 6 órakor, mert még azelőtt este kellett volna értesittetnie az acttákról) bizony nem a legjobban vagyunk, mert valaki oly informatiót küldött be rólad, hogy nagyon ósdi ember vagy minden tekintetben s ez nagy baj. — Ósdi. Tán lesz azért, hogy magyar ruhában és sarkantyus csizmában járok! De már a viseletemet csak meg nem változtatom s pantallon az én lábamra nem kerül, ha miniszterséggel kínálnak is. Ósdi vagyok ? Hálátlan világ. — Csak arról értesítsd még azokat az urakat, hogy én még az alispánságról is leköszönök s ügyeljenek, hogy ki lép helyembe, mert én viszszavonulok, s amint a pártokat ismerem, egy kormánypárti képviselő sem lesz jövőre. Ezzel elment szállására s értesíté kedves nejét a legújabb hírről. Hosszan tanácskoztak reá s egyszer csak karon fogva mennek a Kristóftérre Wellischhez. — Új szövetű magyar nadrágokkal szolgálhatunk ? — Nem, bugyogót akarok készíttetni, mert nagyon meleg van. — Finom könnyű nyári szöveteink vannak. — Feketét mutasson kérem. (Meleg ellen való.) — Valami könnyű kabát is tetszik, hisz az attila meleg ilyenkor. — Kabátot is készíttetek szintén feketét. — Milyen állásút szabjak ? Az én alispánom zavarodtan feleli: — Milyen, milyen legyen ? Legyen frakk, mert az elől ki van vágva s mindjárt, nem olyan meleg. Azután elmentek a kalaposhoz s midőn ajánlották ott neki a legújabb csárdás pörge kalapokat (mert ilyet viselt) szégyenkezve kérte a cylindereket elő. De hát miért ez a változás ? Mi lesz a frakk és cylinderre! ? Hja, Örmény János uramnak nem tűrné meg a büszkesége hogy meg ne mutassa magának a miniszterinek, hogy ő nem ósdi. Harmadnapra audientiát kapott s ő a fogadóból egy zárt kocsiban, az ablakokat lefüggönyözve hajtatott a miniszterhez. Frakk, cylinder és Japánban. — Félve szállt ki a kocsiból s oly rémesen tekintgetett szerte, ha nem látja-e valami ismerőse. Végre megnyugtatva, felment, várt, mig rákerült a sor. Bement a miniszterhez, kinek nagyon feltűnt, hogy frakk, cylinderbe látja azt az embert, ki tegnap magyar ruhában, oly merőn bámulta s oly alázatosan köszöntötte őt a váczi utczán. Végre, mint mindennek, a látogatásnak is vége volt, a minisztertől azt hallotta az elnökségre nézve, hogy még nincs senki kinevezve, majd, a legérdemesebb mindenesetre stb. De amint kijön, majd leroskad, midőn megyéje tiszti ügyészét látja a váróteremben. Az ügyész nem hitt szemeinek, csalódásnak vélte az egészet, de mégis oda fordult, kérdve: — Ugyan kérem, nem Örmény János úrhoz van szerencsém ? — Igenis nem, azaz nem ismer ügyész úr? Talán az uniformis zavarja? Magam sem is Visszapillantások az utolsó országgyűlési működésre. AL: A szeptember 14-én megnyílt s 28-án bevégzett ülésszak rövidsége daczára ki