Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)
1873-07-15 / 161. szám
rákra volna bízható. Ezen intézkedés szükségét pénzügyi tekintetek, a bíróságoknak túlhalmozottsága indokolják. Szóló elismeri ugyan az elveknek jogosultságát, s így kellőleg tudja méltányolni azon felfogást is, mely a kérdésre nézve elvi szempontból nyilatkozott az enquete tagjainak többsége részéről, de arra figyelmeztet, hogy vannak az életnek gyakorlati követelményei, melyeket az elvek alkalmazásánál szem elől tévesztenie nem szabad. Ily gyakorlati követelmények teszik kívánatossá a bagatell polgári ügyeknek a szolgabírákra leendő bízását, s azért a feltett kérdésre határozottan igennel válaszol. Sárkány József nem azon szempontból ellenzi a szolgabírák bíráskodását a kisebbszerű polgári ügyekben, mert a közigazgatási tisztviselőkben nem bízik, hanem azért mert azt hiszi, hogy kétféle hatáskör ilykénti egybevetése vagy a közigazgatási, vagy a bírói teendők hátrányával járna. Legczélszerűbbnek tartaná, ha ezen ügyeket a járásbíró a hét bizonyos napjain a szabályszerű formalitások mellőzésével intézné el s az igy hozott ítélettől csupán egy, semmiségi panaszszal egybekapcsolható felebbezést engedne meg a törvényszékhez. Matuska a törvényhozás által az igazságszolgáltatás a közigazgatástól teljesen elválasztatván, valóságos visszaesésnek tartaná, ha most ismételve közigazgatási közegekre bízatnának bizonyos bírósági teendők. Szabó Miklós gyakorlatilag is kivihetetlennek tartja, hogy a kisebbszerű polgári ügyek szolgabírákra bízassanak, kik rendszerint nem tartózkodhatván székhelyükön, a peres felek által nem lennének sok esetben feltalálhatók. A bagatell ügyeket a járásbíróság által kívánja elintéztetni akképen, hogy az ügyek gyors elintézése czéljából az eddigi eljárás némi tekintetben módosíttassák. Manojlovits Emil nagy nehézséget lát abban, hogy a szolgabíró hivataloskodása ambulatórius lévén, legkevésbé sem rendelkezhetik úgy az idővel , miként azt a felek érdeke megkívánná. A járásbíróságokat tartja az egyedül illetékes fórumnak ezen ügyek elintézésére, s azért legfeljebb az eljárás formalitásait kívánná mellőztetni. Eötvös Károly és Horváth Döme rövid korábbi nyilatkozataikat magyarázó felszólalása után a tanácskozást befejeztetett. Az igazságügyminiszter e szavakkal zárta be az enquete-t: ,,Szabadjon, t. tanácskozmány ! befejezésül örömmel constatálnom azon mindnyájunk által elismert igazságot, hogy tárgyalásaink magára az ügyre és a felvetett kérdésekre véve több tekintetből világosságot derítettek, s a nézetek tisztázásához jelentékenyen járultak, ami engem illet, én annyi a gyakorlat és elmélet terén jeles férfiak tanácsa és vélemény nyilvánítása által nagy mérvű tájékozást és útmutatást nyertem. Fogadják ezért legőszintébb köszönetemet, s szabadjon ehhez még azon kérést csatolnom, hogy ha ezen tanácskozások alapján a törvényhozás munkája meginduland, akár egyes részek megalkotásában, akár azoknak megbírálásában fogván közreműködésüket igénybe venni, ezt megtagadni nem fogják, hanem azon képességgel fognak e munkához járulni, melyet ez alkalommal tapasztalni szerencsém volt. (Éljenzés.) Ezzel az igazságügyi enquete befejeztetett. Eredeti levelek. Lakácsa, jul. 10. (Figyelmet a képviselőház elnöke iránt!) Míg a somogy-sellyei postaállomás Lakócsával közlekedett, Bittó István úr azon kényelmes helyzeten volt a maga birtokán, hogy levelei feladás végett Lakócsára és kézbesítés végett Drávafokra a sellyei postakocsival szállitattak , mióta azonban a sellyei állomás a Sellye és Lakócsa közötti közlekedés beszüntetése mellett Pécs felé közlekedik, Bittó úr a szállítás ez olcsó eszközétől végképen elesett. A kereskedelmi miniszternek ezen irányváltoztatással járó figyelemhiányát a képviselőház elnöke tudvalevőleg nagyon zokon veszi, míg néhány élelmes csatlósa épen e körülményt úgy szeretné kizsákmányolni, hogy a lakócsai postahivatalnak Drávafokra való áthelyeztetését azon vérmes reményben szorgalmazza, hogy a miniszter úr ezt majd a képiselőház elnöke iránti figyelemből is megteszi. E törekvéssel szemközt itt a nyilvánosság előtt csak annyit mondunk a miniszter úrnak, hogy az áthelyezéssel senkinek roszabb szolgálatot nem tehet, mint magának a képviselőház tisztelt elnökének, kit csupa figyelemből meg fog kímélni azon kellemetlen jelenettől, melyben Lakócsának közszolgálati, közigazgatási egészségügyi, földművelési és kereskedelmi tekintetben való roppant túlsúlyát, a drávafoki kastély ellenében, magában a képviselőházban kellene látnia az elfogulatlan ítélet mérlegébe esni. Azonban legyen szabad még egy tanácscsal is megtoldani rövid ujjmutatásunkat. A kereskedelmi miniszter úr vagy szüntesse be a Sellye és Vaiszló ! ezt csak egy hó óta fennálló és e helyet állítsa vissza a Selye és Lakócsa közt évekig fennállott kocsi közlekedést, ha tudniillik egyedül a szállítási költség kímélését tartja szem előtt; vagy ha a drávamenti vidék érdekeit is szabad figyelembe vennie, úgy áldozzon egy kis szállítási költséget és fűzze egy szakadatlan lánczba mindazon állomásokat, melyek a péce-barcsi vasút és a Dráva között elterülő vidéken, egy a folyó felé domborodó ivón, Pécstől Darányig elhelyezvék. Ez áldozat legroszabb esetben is hasonlíthatlanul kisebb rész, mint a mondott ívnek egyszer Drávafok, második ízben Gyöngyös-Mellék, mindkét ízben pedig a vasút felé nemcsak indokolatlan, hanem végtelenül tapintatlan behorpasztása, mely itt czéloztatik. Mi is figyelmet kívánunk a képviselőház elnöke iránt, de ép azért rendületlen azon hitünk, hogy a miniszter úr az áthelyezés ellen legközelebb benyújtandó folyamodványunk indokolását okvetlenül méltányolni fogja. Míg ezeket írjuk, azon hírt hozzák Lakócsára, hogy az illető postaigazgatóság oda utasítja a lakócsai postahivatalt, miszerint a jövő 15 napról kimutatást küldjön fel arról : hány levél jön Lakócsára és hány Drávafokra ? Ha ez a hír való, úgy bátorkodunk a soproni postaigazgatóságot figyelmeztetni , S szól arra, hogy itt nem az a kérdés, hány levél érkezik Lakócsára és hány Drávafokra, vagy hány adatik fel egyik és másik községből? hanem az : vájjon hol nagyobb a levelezés magában Drávafokon e vagy pedig Lakócsán és azon községekben együtt véve, mely községek Drávafokot csak Lakócsán át közelíthetik meg, úgy mint Szentborbás, Tóthujfalu, Potony ? 2-szer Biztos irányadó nem a legközelebb jövő, melynek forgalmát czélzatosan is lehet fokozni, hanem a múlt. 3-szor. Ne két hetet, hanem legalább is félévet tessék kiszakasztani a megfigyelésre. 4-szer, nem a levél vagy küldemény darabszáma a mérvadó, hanem az ajánlott levelek, pénzküldemények és hivatalos levelek gyakorisága. Enying, július 12. A Szombathely-Váp közti vasúti szerencsétlenséget, mint minden vasúti eseményt a kellő felügyelet hiánya okozta, — tekintve ugyanis ezen új pályának ingatagságát, helyes közzel egy oldalon sülyedettségét, ha már kellő intézkedés nem létezik, hogy a sülyedt alapfák és sínek felemeltessenek, annyit életbiztonsága tekintetéből az utazó közönség megvárhatna, hogy a vonat kellő óvatossággal járjon, és a mozdony vezetése józan emberekre bizassék, nem úgy mint a folyó hó 10-én virradóra 1 óra 25 perczkor Szombathelyről Fehérvárra menő személyvonattal történt. Ezen vonat ugyanis Boechan Sándor nevű mozdonyvezetőre bizatott, ki szembetűnő utasnak láttatott az utasok nagy része által már elindulás előtt a szombathelyi pályaudvarban, csak a felügyelettel megbízott hivatalnokok nem értek reá e tapasztalást megszerezni. Pedig a nevezett mozdonyvezető ittasságáról meggyőződhettek volna ha nem sietnek alig elhagyott párnáik közé , vissza, mert a vonat már a pályaudvarból eltűnő sebességgel rohant ki, a pályaudvart elhagyva pedig rendkívül fokozott sebeséggel robogott m. e. 5 perczig. Minden utast rettegésben tartott ezen rohanás e miatt szerencsénkre tápon voltunk, midőn iszonyú jobbra, balra hányattatás után a vonat kisikamlott. Három egymásután következő iszonyú rázkódással leirhatlanul összezúzott egy 20 utassal teli 3 ad osztályú sz üdült kocsit, egy másik 3 ad osztályú kocsinak kevés törésén túl csupán a posta- és málhakocsik sérültek meg. Hogy az utasok kisebb ütés, zúzás, bőrsurlódáson túl egyáltalán veszélyes sérelmet nem szenvedtek, a véletlennek szüleménye, különösen ha tekintjük a 20 utassal telt 3-ad osztályú kocsinak olyképen össszerombolását, mint ha lőporral vettetett volna szét. Az utasok részint kiszállva, részint kisegítve, kocsi alá került összetörött málháikkal 4 óráig várták a segélyt. Különös mulattatásukra volt a vasúti orvos, ki ahelyett hogy azt tudakozta volna, kik sérültek meg? kik igénylik segélyét? a mozdony vezető ittasságát okul vető utasokat terrorizálta beperléssel, és bizonyítgatta, hogy a szerencsétlenségnek meg kelle történnie, ennek senki és semmi se az oka. Viradatkor többen megtekintettük a pályát, és azt tapasztaltuk, hogy a szerencsétlenség helyét előző pályán a sínek jobbról balról 8—10 öl közt felváltva 4 ajnyira kitolattak helyeikből, ez okozta a szerencsétlenség előtt általunk észlelt jobbra balra hányattatást, mig végre a színhelyén a jobb oldali sin ellenszegülvén a kimozditásnak, elszakadt, innét kezdve a vonat a síneket részint felszaggatva az útból kiszórva, részint rakásra összetolta, miáltal a mozdony minden kocsijával a földbe fúródott. A szerencsétlenség helyén rövid idő alatt megjelent szombathelyi vasúti hivatalnok urak az orvos véleményének látszottak hitelt adni, mert a követ alól keresték, mely a kisikamlást szülte volna. Biztattak ugyan bennünket a bécsi directió umersuchungjával, de ez bennünket meg nem nyugtatván, kértük a mozdonyvezetőt a szombathelyi büntető törvényszék kezébe adatni. Hogy megtörtént-e ez? a t. kir. törvényszéket nyilvánosan kérdezzük, esedezve, hogy vizsgálatánál magát tévútra vezettetni ne engedje, kerestesse fel azon Sárvárra utazó szombathelyi iparos urakat, kik a mozdonyvezetőt a szombathelyi pályaudvarban ittasnak látták. Kerestesse fel a sárvári tiszt, evang lelkész, tanító urakat és általuk ismert utitársaikat, kik akként tanult a leirttakról, miként alólírott is kész e tény leírását tanukép hitelesíteni. A tény constatálása tekintetéből fordítsa különösen figyelmét a t. törvényszék a szerencsétlenséget előzőleg a sineknek jobbról balról több helyen a rendkívüli sebes hajtás okozta kimozdítására. Ezen utunk már menet Budáról Szombathelyig, calamitással vette kezdetét. Ugyanis Budán csak Fehérvárig váltható menetjegy, így Fehérváron az utasok a megérkezett vonatról leszállni és jegyváltás után látni kénytelenek. De a pénztárt már meg sem közelíthették, mert ott jelentékeny utascsoport álldogált 14 óra óta, 20 percnyi várakozás után sem nyittatván meg a pénztár az utazók békétlenkedtek, mire egy magát angestellter bei der inspektorainak nevező szemüveges úr előjött, és más nyelven nem értvén, németül jelentette, hogy a Cassier egy kevéssé elkésett és további türelmet kért. Ismét több mint 10 pereznyi várakozás után végre a német Cassier megjelent, szokott pedantériával a jegyeket osztogatni kezdte, mikor már másodikat csöngettek. Az utasok legnagyobb részének jegye nem volt. Végre harmadikat csöngettek — mindenki aggódott, hogy lemarad a vonatról, volt zúgolódás, lótás futás, ki bőröndjét nem találta, ki elhagyta azt, és a legnagyobb tolongással özönlött mindenki a kocsikba. A jegyosztás késedelme miatt azonban a vonatvezető nem értesülvén az utasok számáról, kellő mennyiségű kocsit nem csatoltatott a vonathoz, ennek következése jön, hogy az egyik kocsira reáfüggesztett „Dienst-Coupe“ czím miatt, ebben csak egy végig nyújtózkodó hatalom lévén elhelyezhető, a másik két 2-ed osztályú kocsiba, az irtóztató forróság daczára, mindegyikbe 8 utas málháztatott be. Többen pedig jegyeikkel együtt lemaradtak. Midőn a kormány a legkisebb faluban is egészségügyi választmányt állít, a házak szellőztetéséről gondoskodik stb. nem lenne-e szíves figyelmét az élet, egészség és vagyont koczkán hordozó, a nép véres verejtékéből subventionált vasutakra is fordítani? különösen kivánatos lenne, ha felügyeletet gyakoroltatna, hogy egy részegre, kivált ha „Maechin-Führer“, száz meg száz ember élete, és vagyona ne bizassék. És hogy az angestellierek, Cassierek, Beamterok, Condocteurek oly felügyelet alá helyeztetnének, melyből azon tanulmányt merítenek, hogy ők állnak az utazó közönség szolgálatára, nem fordítva. Krisztinkovich Aladár enyingi polgár. A munkásmozgalom Magyarországon. Irányi Dánieltől. I. (Folytatás.) Azonban, hogy a „Testvériség“ k.i önmagukkal sincsenek tisztában, s nem tudják mit akarnak tulajdonképen, annak ugyanezen 2-ik számban újabb tanúságát adják. A „Tudnivalók a munkás számára“ feliratú rövid czikk második kikezdésében ugyanis ekképen határozzák meg a szabad társasmunkát: „A munkának oly szövetséges vállalata, amelyben minden vállalkozó egyszersmind munkás is. Ezt mást néven productív társulatnak is szokták nevezni. A munkások az ily társulatokban nemcsak rendes munkabért kapnak, hanem a vállalat nyereségében is részesülnek.“ Előbb a munkabért Bálázó szolgaságnak nevezték, most pedig már elfogadják azt, csakhogy azonfelül a nyereményből is követelnek részt. Tehát nem annyira lealázónak látszanak tartani a munkabért, mint inkább elégtelennek. S ez egészen más kérdés. Mi megengedjük, hogy különösen a kézműipar és gyármunkások többnyire csekély bérért kénytelenek dolgozni, csakhogy ez a szabad versenynek a következménye, amint azt ugyanezen czikkben igen helyesen maguk is fölismerik. Miként az áruknál, a munkánál is a kereslet és kínálat közötti arány határozza meg rendesen, azoknál az ár,emelnél a bér mennyiségét. Ha sok a munka és kevés a kér,ezek drágábban fizettetik magudat, és megfordítva: ha pang az üzlet, és annálfogva sok munkás ajánlkozik a mesterek, a gyárosok, általába munkaadók kevesebb bért hajlandók fizetni. De ez nemcsak a kézi, hanem a szellemi munkára nézve is áll ám. Míg a sopronok és tenorok igen nagy díjt követelnek föllépésükért, addig a karénekesek alig kapnak annyit, amiből tengődhessenek, mert az első rendű énekesek és énekesnők igen ritkák, míg a karénekesekben nem igen van hiány. S ez így van az ügyvédi, orvosi, hivatalnok pályát futóknál is,akik közül nem egy csak úgy nyomorral kénytelen küzdeni, mint a kézimunkások. Ezt, mondjuk, a szabad munka következmény , mint azt a munkáslap írói is megismerik, mondván : „így látjuk a szabad versenyben és a féktelen üzérkedési vágyban annak okozatát (olvasd : okát, hogy a munkások önhibájuk nélkül nem ritkán a legborzasztóbb ínséget szenvedni kénytelenek.“ De hát meg kell ezért a munkaszabadságot, a szabadversenyzést szüntetni s a szédrendszert állítani vissza? Ezt a „Tesvériség“nem akarja.Avagy nem fognálak e hasonló tünemények akkor is előfordulni, ha a munka a társulási elv alapján lenne szervezve? Vagy változatlanul lenne akkor a munkabér, illetőleg a munkás jövedelme megszabva, tekintet nélkül az áruknak ára és kelendőségére, valamint a kínálkozó munkaerőre? Nem kellene-e ez esetben az előállított termékeknek is meghatározni az árát s a közönséget ennek fizetésére kötelezni. S mi módon lehetne ezt még a legnagyobb zsarnokság mellett is keresztül vinni ? Az imént láttuk, hogy a bérmunkát, melyet az 1-főben elvetett, a 2. számban nem ellenzi a „Testvériség“ föltéve, hogy a mellett a nyereségből is részesüljenek a munkások , a 3-ikban azonban, jelesül a „Tőke története“ czimű czikk folytatásában, már megint csak „társas munkát“ emleget az író, ekkép szólván: „Ezer meg ezer kísérlet létetett 30 év óta a munkások és ezek barátjaitól, hogy a bérmunkás nyomorú helyzete némileg javíttassék, és mindazok csak azt az egyet találták legczélszerűbbnek, miszerint a munkások társastermelő-egyleteket (productiv associatio) alakítsanak, mert csak így képesek maguknak függetlenséget kivívni és nagy gyárakkal a versenyt kiállni. De sokan azt képzelik, hogy ezen termelő egyletek az önsegély alapján alapíthatók, azonban ezen urak nagyon is megfeledkeztek arról, hogy a munkások eddigi csekély bérekből nem takaríthattak meg annyit, amennyi szükséges lenne ilyen társulatok létesítésére, és hogy ezen egyletek ennek következtében csakis egyes helyeken lassanként keletkezhetnének, mégpedig soha sem az önsegély, hanem az államsegély alapján.“ Az idézett szavakból tehát az látszik, hogy a „Testvériség“ nem akarja az összes bérmunkát kényszerítő módon egyszerre megtiltatni — különben nem emlegetne versenyt a nagy gyárakkal — nem is a létező gyárakat a társulás elvére kötelezőleg átfektetni, hanem csak azt óhajtja, hogy a munkások az állam segélyével termelő egyleteket alakítsanak. Dolgozatunk második részére tartván fen a munkásosztály sorsának javítása iránti nézetemn előadását, tehát annak is kifejtését, mennyiben lehet és kell ebben az államnak is részt venni, a helyütt csak annyit jegyezzünk meg előre hogy mi nem tartozunk azokhoz, akik az állam közgazdászata egész feladatát abban találják, hogy a szabadmozgás előtt az akadályokat elhárítsa. Mi megengedjük, hogy vannak esetek, ahol ezen tevékenységi minimummal nem lehet beérni, hacsak az állam életczéljait kockáztatni vagy legalább ezek elérhetését megnehezíteni, meglassítani nem akarjuk. De azt nem engedhetjük meg, hogy az állam oly módon avatkozzék a nemzet közgazdászati életébe, hogy vagy önkényessége és szabad mozgásától nagy részben megfossa ezt, t. i. ha a nyújtott segélyhez mért befolyást is biztosit magának, — vagy ezt nem kötvén ki, ezerek, vagy ha százezereknek is belátása s önkényére milliók filléreit bízza. Vagyis, mi nem akarjuk sem azt, hogy az állam száz meg százezer gyár és műhelyben részvényes és felügyelő legyen, sem azt, hogy a többi millió honpolgárok adójának egy részét az iparosok kezére adja. Legfeljebb kísérletképen egedjük meg, hogy az állam ily társas-munkás-egylet létesítéséhez járuljon, a végett, hogy a munkások a nehézségekkel a gyakorlatban megismerkedve vagy elkerüljék azokat a későbben a maguk által alakítandó egyleteknél, vagy pedig, ha leküzdhetetleneknek tapaszalmik — más alakban keressék maguk is sorsuknak javítását. De nagyban az elvi ellenvetésen túl, azért sem vagyok hajlandó kísérletet tenni az állam vagyonával, mert a tapsztalás, fájdalom azt bizonyítja, hogy míg egyrészt a fogyasztási s egyéb önsegélyezési egyletek körülbelül mindenütt sikerülnek, a termelő-egyletek kevés kivétellel hajótörést szenvedtek. Ott van a többi közt Francziaország példája. 1848-ban több háromsáz ilyen egyletnél alakult, s az államtól segélyeztetett is, s ime nagy része még ugyanazon évben, a többi a következőben oszlott fel, úgy hogy 1850-ben mikor Párisba jöttem, alig egynéhány állott még fenn. S mi volt oka ezen eredménytelenségnek, kérditek ? Egyrészt a kezdet nehézségeivel kapcsolatban a tőke elégtelensége, másrészt a társak közötti egyet nem értés, a fegyelmmetlenség. Arra, hogy olyanok, akik magukat egymás közt egészen egyenlőknek tartják, a megválasztott vezetőknek huzamosan alárendeljék magukat, — ami pedig a vállalat sikerére elkerülhetetlen, oly ritka, kiváltságos természetű egyének kellenek, a minőket a mivelt emberek közt is csak keveset, a mivelődés alantabb fokán állók között pedig igen gyéren találunk. Ésokon buktak meg a legtöbb ilyen egyletek és mi kellett bukniok. De azért mi a társulás elvét nem vetük el s azt a jövőben az eddiginél nagyobb mértékben valósítva látni reméljük, csakhogy nem az állam, hanem a munkások s tegyük hozzá, a tőkepénzesek által. (Folytatása következik.) MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 15 ----------------------------- Ha tehát a nagy tekintetű igazgatóság komolyan veszi a dolgot, méltóztassék, kérjük s éjen, a lakócsai postahivatalt igy utasitani . A folyó év első feléről havonkinti kimutatást 1) az ajánlott levelek, 2) a pénzküldemények darabszámáról, 3) a pénzküldemények érték összegéről és 4) a hivatalos levelekről Lakócsán, Tothajfaluban, Potonyban és Szentborbáson egy darabban és Drávafokról külön egy darabban készíteni és 15 nap alatt felterjeszteni. A kereskedelmi miniszter úrnak most már nem figyelmet, hanem éberséget ajánlunk, Trefort minisztr urat pedig a közalapítványi uradalom érdekében tüzetesen fogjuk értesíteni. Szerda: Törvényjavaslat a fő tanodai oktatásról. (Folytatás.) 17. §. A rendi és rendkívüli tanárok élték hosszára neveztetnek ki, és közbűntény, hivatali hanyagság vagy erkölcsi vétség eseteit kivéve, el nem raozdíttathatók, sem pedig beleevezésük nélkül,kivéve öregségi elgyengülést vagy oly betegséget, mely a tanári működésre teljesen alkalmatlanná teszi, nyugalomba nem helyezhetők. Bűntény esetében a köztörvény intézkedik, s a rendes bíróság határoz a tanár állása felett is, tanári működése azonban már a bírói vizsgálat megkezdésekor felfüggesztetik. Hivatali hanyagság és erkölcsi vétség esetében a vádlott tanár felett külön fegyelmi bíróság ítél. 18. §. A fegyelmi bíróság az egyetem összes tanárai közül sorshúzás útján választott tizenöt tagból áll, kik közül visszavethet a vádlott négyet és a vádló is négyet. Azon tagok, kik a vádlott és a vádló visszavetése után fenmaradnak, saját kebelökből elnököt választanak és szavazattöbbséggel ítélnek. A vizsgálat teljesítése iránt az egyetemi tanács intézkedik, s e czélra azon tanárok közül, kik sorshúzás útján nem jutottak a bíró ágba, ki küld egy, vagy ha az ügy minősége kivánja, több tagot, kik a vizsgálatot teljesítik, s ennek befejeztével a vizsgálati iratokat átadják a bíróság választott elnökének további eljárás végett. Minden, ezen bírósághoz tartozó esetekben hivatalból vádló azon kar dékánja, melyhez a vádlott tartartozik. Azonban vádat emelhet az illető tudománykar is szavazattöbbséggel választott megbízottja által. Ha fegyelmi eljárás dékán ellen indítandó meg, akkor az egyetem rectora, vagy az illető tudománykar tanártestületének szavazattöbbséggel választott megbízottja emelhet vádat. A rector ellen bármelyik dékán, vagy bármelyik tudománykar tanártestületének szavazattöbbséggel választott megbízottja léphet fel vádlóul. A vád alá helyezést s a fegyelmi bíróság megalakulását vádló kivonatára az egyetemi tanács rendeli el A fegyelmi bíróság ítélete, ha a vádlott bűnösnek találtatik, szólhat annak tanári állomástól való elmozdítására vagy nyugalomba helyezésére. A rendszeresen alkalmazott, úgy mint a magántanárok előadásainak rendszerére, irányán és szellemére, vonatkozó bíráló nyilatkozatok ne képezhetik az egyetemi fegyelmi bíróság ítéletének tárgyát, minélfogva az ilyen esetekben vagy ilyen indokokból hozott ítélet a közoktatási miniszter által megsemmisíttetik. 19. §. Az egyetemi hallgatók vagy rendesek vagy rendkívüliek. Rendes hallgatók azok, kik az egyetemi tanulmányok hallgatására szükségelt előképzettséget középtanodai bizonyítványnyal igazolják, s ennek alapján az illető tudomán kar tanfolyamára rendes hallgatókat beiratnak. Rendkívüli hallgató bárki lehet, ki életének legalább 16 ik évét túlhaladta, s valamelyik kar tanfolyamára, vagy ott előadott, akár csak egy tantárgy hallgatására is, a megszabott tandíj lefizetése mellett magát beiratja. A nekivüli hallgatók nem tartoznak előképzettséget kimutatni, s ha kívánják, az általuk választott előadások látogatásáról s tanúsított szóralmukról szintén kapnak bizonyítványt. 20.§. Az egyetemi hatóságokat képezik . . 1. az egyes tudománykarok tanártestületei. Ily testület áll az illető tudomány kar összes rendes és rendkívüli tanáraiból s a karboli magántanároknak általok választott két képviselőjéből. Mindegyik testület élén a kar dékánja áll, kit a testület a karbeli rendes tanárok közül évenként választ; 2. az egyetemi tanács, melynek tagjait, számszerint tizenkettőt, valamennyi karok összes rndes és rendkívüli tanárai, s a magántanároknak általuk karonként választott két-két képviselője az egyetemi rendes és rendkívüli tanárok közül évenként választják, akként, hogy minden kar legalább két tanára által legyen az egyetemi tanácsban képviselve. Az egyetemi tanács élén a rector áll, kit ugyan ez a választók évenként az egyetemi rendes tanárok közül választanak. 21. §. A tudománykarok tanártestületei szakkérdésekben, továbbá személyzeti és egyéb belügyeikben egymástól független s egyenjogú egyetemi hatóságot képeznek, s mindezekben az egyetemi tanács befolyása és felülvizsgálata nélkül önállóan járnak el. Az egyetemi tanács az egyetemnek igazgató hatósága. Hatásköréhez az egyetem testületi, közigazgatási s mindazon ügyeinek tárgyalása s intézése tartozik, melyek valamennyi kart közösen érdekelnek. 22. §. A tanár a tantárgyak előadásaiban azok szellemére , irányára, és terjedelmére nézve meggyőződését szabajdon követheti; köteles azonban a tananyagot úgy osztani be, hogy a szakpályára késülő hallgatók azon időszak alatt, mely az állami, vagy szigorlati vizsgálatokra bocsáttatáshoz kivántatik, az egész illető tudományszakkal megismerkedhessenek. A hallgatók saját választáso szerint bármelyik tantárgyra, tetszések szerinti sorrendben s bármelyik tanár előadásaira irathatják be magukat. Azon hallgatóknak, kik tudott szigorlatokat vagy államvizsgálatokat akarnak letenni, tanulmányaik berendezésére nézve irányadóul szolgál a szigorlati rend, s illetőleg az államvizsgálati szabályzat. 23. §. A hallgatóknak az előadások látogatásában kifejtett buzgalmukról az illető rendes, rendkívüli, helyettes és magántanárok minden tanfélév végével egyenlő érvényű szorgalmi bizonyítványt állítanak ki. A módozatot, mely szerint a tanárok hallgatóik szorgalmát és előmenetelét bírálat alá vehetik, az öszszes tudománykarok tanártestületeinek meghallgatásával a közoktatásügyi miniszter állapítja meg.