Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-15 / 161. szám

rákra volna bízható. Ezen intézkedés szükségét pénz­ügyi tekintetek, a bíróságoknak túlhalm­ozottsága in­­dokolják. Szóló elismeri ugyan az elveknek jogosult­ságát, s így kellőleg tudja méltányolni azon felfogást is, mely a kérdésre nézve elvi szempontból nyilatkozott az enquete tagjainak többsége részéről, de arra figyel­meztet, hogy vannak az életnek gyakorlati követelmé­nyei, melyeket az elvek alkalmazásánál szem elől té­vesztenie nem szabad. Ily gyakorlati követelmények teszik kívánatossá a bagatell polgári ügyeknek a szol­­gabírákra leendő bízását, s azért a feltett kérdésre ha­tározottan igennel válaszol. Sárkány József nem azon szempontból ellenzi a szolgabírák bíráskodását a kisebbszerű polgári ügyek­ben, mert a közigazgatási tisztviselőkben nem bízik, hanem azért mert azt hiszi, hogy kétféle hatáskör ily­­kénti egybevetése vagy a közigazgatási, vagy a bírói teendők hátrányával járna. Legczélszerűbbnek tartaná, ha ezen ügyeket a járásbíró a hét bizonyos napjain a szabályszerű formalitások mellőzésével intézné el s az igy hozott ítélettől csupán egy, semmiségi panaszszal egybekapcsolható felebbezést engedne meg a törvény­székhez. Matuska a törvényhozás által az igazságszol­gáltatás a közigazgatástól teljesen elválasztatván, va­lóságos visszaesésnek tartaná, ha most ismételve köz­­igazgatási közegekre bízatnának bizonyos bírósági teendők. Szabó Miklós gyakorlatilag is kivihetetlennek tartja, hogy a kisebbszerű polgári ügyek szolgabírákra bízassanak, kik rendszerint nem tartózkodhatván szék­helyükön, a peres felek által nem lennének sok esetben feltalálhatók. A bagatell ügyeket a járásbíróság által kívánja elintéztetni akképen, hogy az ügyek gyors elin­tézése czéljából az eddigi eljárás némi tekintetben mó­dosíttassák. Manojlovits Emil nagy nehézséget lát abban, hogy a szolgabíró hivataloskodása ambulatórius lévén, legkevésbé sem rendelkezhetik úgy az idővel , miként azt a felek érdeke megkívánná. A járásbíróságokat tartja az egyedül illetékes fórumnak ezen ügyek elinté­zésére, s azért legfeljebb az eljárás formalitásait kívánná mellőztetni. Eöt­v­ös Károly és Horváth Döme rövid ko­rábbi nyilatkozataikat magyarázó felszólalása után a tanácskozást befejeztetett. Az igazságügyminiszter e szavakkal zárta be az enquete-t: ,,Szabadjon, t. tanácskozmány ! befejezésül öröm­mel constatálnom azon mindnyájunk által elismert igaz­ságot, hogy tárgyalásaink magára az ügyre és a felve­tett kérdésekre véve több tekintetből világosságot derí­tettek, s a nézetek tisztázásához jelentékenyen járultak, a­mi engem illet, én annyi a gyakorlat és elmélet terén jeles férfiak tanácsa és vélemény nyilvánítása által nagy mérvű tájékozást és útmutatást nyertem. Fogadják ezért legőszintébb köszönetemet, s szabadjon ehhez még azon kérést csatolnom, hogy ha ezen tanácskozások alapján a törvényhozás munkája meginduland, akár egyes részek megalkotásában, akár azoknak megbírálá­­sában fogván közreműködésüket igénybe venni, ezt megtagadni nem fogják, hanem azon képességgel fog­nak e munkához járulni, melyet ez alkalommal tapasz­talni szerencsém volt. (Éljenzés.) Ezzel az igazságügyi enquete befejeztetett. Eredeti levelek. Lakácsa, jul. 10. (Figyelmet a képviselőház elnöke iránt!) Míg a somogy-sellyei postaállomás Lakócsával közlekedett, Bittó István úr azon kényelmes helyze­ten volt a maga birtokán, hogy levelei feladás végett Lakócsára és kéz­besítés végett Drávafokra a sellyei postakocsival szál­­lit­attak , mióta azonban a sellyei állomás a Sellye és Lakócsa közötti közlekedés beszüntetése mellett Pécs felé közlekedik, Bittó úr a szállítás ez olcsó eszközétől végképen elesett. A kereskedelmi miniszternek ezen irányváltozta­tással járó figyelemhiányát a képviselőház elnöke tud­valevőleg nagyon zokon veszi, míg néhány élelmes csatlósa épen e körülményt úgy szeretné kizsákmá­nyolni, hogy a lakócsai postahivatalnak Drávafokra való áthelyeztetését azon vérmes reményben szorgal­mazza, hogy a miniszter úr ezt majd a kép­iselőház el­nöke iránti figyelemből is megteszi. E törekvéssel szemközt itt a nyilvánosság előtt csak annyit mondunk a miniszter úrnak, hogy az áthe­lyezéssel senkinek roszabb szolgálatot nem tehet, mint magának a képviselőház tisztelt elnökének, kit csupa figyelemből meg fog kímélni azon kellemetlen jelenet­től, melyben Lakócsának közszolgálati, közigazgatási egészségügyi, földművelési és kereskedelmi tekinte­tben való roppant túlsúlyát, a drávafoki kastély ellenében, magában a képviselőházban kellene látnia az elfogulat­lan ítélet mérlegébe esni. Azonban legyen szabad még egy tanácscsal is megtoldani rövid ujj­mutatásunkat. A kereskedelmi mi­niszter úr vagy szüntesse be a Sellye és Vaiszló ! ezt csak egy hó óta fennálló és e helyet állítsa vissza a Selye és Lakócsa közt évekig fennállott kocsi közleke­dést, ha tudniillik egyedül a szállítási költség kímélé­sét tartja szem előtt; vagy ha a drávamenti vidék ér­dekeit is szabad figyelembe vennie, úgy áldozzon egy kis szállítási költséget és fűzze egy szakadatlan lánczba mindazon állomásokat, melyek a péce-barcsi vasút és a Dráva között elterülő vidéken, egy a folyó felé dombo­rodó ivón, Pécstől Darányig elhelyezvék. Ez áldozat legroszabb esetben is hasonlíthatlanul kisebb rész, mint a mondott ívnek egyszer Drávafok, második íz­ben Gyöngyös-Mellék, mindkét ízben pedig a vasút felé nemcsak indokolatlan, hanem végtelenül tapintat­lan behorpasztása, mely itt czéloztatik. Mi is figyelmet kívánunk a k­épviselőház elnöke iránt, de ép azért rendületlen azon hitünk, hogy a mi­niszter úr az áthelyezés ellen legközelebb benyújtandó folyamodványunk indokolását okvetlenül méltányolni fogja. Míg ezeket írjuk, azon hírt hozzák Lakócsára, hogy az illető postaigazgatóság oda utasítja a lakócsai postahivatalt, miszerint a jövő 15 napról kimutatást küldjön fel arról : hány levél jön Lakócsára és hány Drávafokra ? Ha ez a hír való, úgy bátorkodunk a soproni pos­taigazgatóságot figyelmeztetni , S szól arra, hogy itt nem az a kérdés, hány levél érkezik Lakócsára és hány Drávafokra, vagy hány adatik fel egyik és másik köz­ségből? hanem az : vájjon hol nagyobb a levelezés ma­gában Drávafokon e vagy pedig Lakócsán és azon köz­ségekben együtt véve, mely községek Drávafokot csak Lakócsán át közelíthetik meg, úgy mint Szentborbás, Tóthujfalu, Potony ? 2-szer Biztos irányadó nem a leg­közelebb jövő, melynek forgalmát czélzatosan is lehet fokozni, hanem a múlt. 3-szor. Ne két hetet, hanem legalább is félévet tessék kiszakasztani a megfigyelésre. 4-szer, nem a levél vagy küldemény darabszáma a mérvadó, hanem az ajánlott levelek, pénz­küldemények és hivatalos levelek gyakorisága. Enying, július 12. A Szombathely-Váp közti vasút­i szerencsétlensé­get, mint minden vasúti eseményt a kellő felügyelet hiánya okozta, — tekintve ugyan­is ezen új pályának ingatagságát, helyes közzel egy oldalon sülyedettségét, ha már kellő intézkedés nem létezik, hogy a sülyedt alapfák és sínek felemeltessenek, annyit életbiztonsága tekintetéből az utazó közönség megvárhatna, hogy a­­ vo­nat kellő óvatossággal járjon, és a mozdony vezetése józan emberekre bizassék, nem úgy mint a folyó hó­­ 10-én virradóra 1 óra 25 perczkor Szombathelyről Fehérvárra menő személyvonattal történt.­­ Ezen­­ vonat ugyanis Boechan Sándor nevű mozdonyvezetőre bizatott, ki szembetűnő u­tasnak láttatott az utasok­­ nagy része által már elindulás előtt a szombathelyi pályaudvarban, csak a felügyelettel megbízott hivatal­­­­nokok nem értek reá e tapasztalást megszerezni. Pedig­­ a nevezett mozdonyvezető ittasságáról meggyőződhet­­­­tek volna ha nem sietnek alig elhagyott párnáik közé , vissza, mert a vonat már a pályaudvarból­ eltűnő sebes­­­­séggel rohant ki,­­ a pályaudvart elhagyva pedig rendkívül fokozott sebeséggel robogott m. e. 5 perczig. Minden utast rettegésben tartott ezen rohanás e miatt szerencsénkre tá­pon voltunk, midőn iszonyú jobbra, balra hányattatás után a vonat kisikamlott. Három egy­másután következő iszonyú rázkódással leirhatlanul összezúzott egy 20 utassal teli 3­ ad osztályú sz üdült kocsit, egy másik 3 ad osztályú kocsinak kevés törésén túl csupán a posta- és málhakocsik sérültek meg.­­ Hogy az utasok kisebb ütés, zúzás, bőrsurlódáson túl egyáltalán veszélyes sérelmet nem szenvedtek, a vélet­­­­lennek szüleménye, különösen ha tekintjük a 20 utassal­­ telt 3-ad osztályú kocsinak olyképen össszerombolá­­sát, mint ha lőporral vettetett volna szét. Az utasok részint kiszállva, részint kisegítve, kocsi alá került összetörött málháikkal 4 óráig várták a segélyt. Külö­nös mulattatásukra volt a vasúti orvos, ki a­helyett hogy azt tudakozta volna, kik sérültek meg? kik igény­lik segélyét? a mozdony vezető ittasságát okul vető uta­sokat terrorizálta beperléssel, és bizonyítgatta, hogy a szerencsétlenségnek meg kelle történnie, ennek senki és semmi se az oka. Viradatkor többen megtekintettük a pályát, és azt tapasztaltuk, hogy a szerencsétlenség hely­ét előző pá­lyán a sínek jobbról balról 8—10 öl közt felváltva 4 ajnyira kitolattak helyeikből, ez okozta a szerencsét­lenség előtt általunk észlelt jobbra balra hányattatást, mig végre a színhelyén a jobb oldali sin ellenszegülvén a kimozditásnak, elszakadt, innét kezdve a vonat a sí­neket részint felszaggatva az útból kiszórva, részint rakásra összetolta, miáltal a mozdony minden kocsijá­val a földbe fúródott. A szerencsétlenség helyén rövid idő alatt megje­lent szombathelyi vasúti hivatalnok urak az orvos vé­leményének látszottak hitelt adni, mert a követ alól keresték, mely a kisikamlást szülte volna. Biztattak­­ ugyan bennünket a bécsi directió umersuchungjával, de ez bennünket meg nem nyugtatván, kértük a moz­donyvezetőt a szombathelyi büntető törvényszék ke­zébe adatni. Hogy megtörtént-e ez? a t. kir. törvény­széket nyilvánosan kérdezzük, esedezve, hogy vizsgá­latánál magát tévútra vezettetni ne engedje, kerestesse fel azon Sárvárra utazó szombathelyi iparos ura­kat, kik a mozdonyvezetőt a szombathelyi pályaudvar­ban ittasnak látták. Kerestesse fel a sárvári tiszt, evang lelkész, tanító urakat és általuk ismert utitársaikat, kik akként tanult a leirttakról, miként alólírott is kész e tény leírását tanukép hitelesíteni. A tény constatálása tekintetéből fordítsa különösen figyelmét a t. törvény­szék a szerencsétlenséget előzőleg a sineknek jobbról balról több helyen a rendkívüli sebes hajtás okozta ki­­mozdítására. Ezen utunk már menet Budáról Szombathelyig, calamitással vette kezdetét. Ugyanis Budán csak Fe­hérvárig váltható menet­jegy, így Fehérváron az uta­sok a megérkezett vonatról leszállni és jegyváltás után látni kénytelenek. De a pénztárt már meg sem közelít­hették, mert ott jelentékeny utascsoport álldogált 14 óra óta, 20 perc­nyi várakozás után sem nyittatván meg a pénztár az utazók békétlenkedtek, mire egy ma­gát angestellter bei der inspektorainak nevező szem­üveges úr előjött, és más nyelven nem értvén, németül jelentette, hogy a Cassier egy kevéssé elkésett és to­vábbi türelmet kért. Ismét több mint 10 pereznyi vá­rakozás után végre a német Cassier megjelent, szokott pedantériával a jegyeket osztogatni kezdte, mikor már másodikat csöngettek. Az utasok legnagyobb részének jegye nem volt. Végre harmadikat csöngettek — mindenki aggódott, hogy lemarad a vonatról, volt zúgolódás, lótás futás, ki bőröndjét nem találta, ki elhagyta azt, és a legnagyobb tolongással özönlött mindenki a kocsikba.­­ A jegy­osztás késedelme miatt azonban a vonatvezető nem ér­tesülvén az utasok számáról, kellő mennyiségű kocsit n­em csatoltatott a vonathoz, ennek következése jön, hogy az egyik kocsira reá­függesztett „Dienst-Coupe“ czím miatt, ebben csak egy végig nyújtózkodó hatalom lévén elhelyezhető, a másik két 2-ed osztályú kocsiba, az irtóztató forróság daczára, mindegyikbe 8 utas málháztatott be. Többen pedig jegyeikkel együtt le­maradtak. Midőn a kormány a legkisebb faluban is egészség­­ügyi választmányt állít, a házak szellőztetéséről gon­doskodik stb. nem lenne-e szíves figyelmét az élet, egészség és vagyont koczkán hordozó, a nép véres ve­rejtékéből subventionált vasutakra is fordítani? külö­nösen kivánatos lenne, ha felügyeletet gyakoroltatna, hogy egy részegre, kivált ha „Maechin-Führer“, száz meg s­záz ember élete, és vagyona ne bizassék. És hogy az angestellierek, Cassierek, Beamterok, Condocteurek oly felügyelet alá helyeztetnének, mely­­ből azon tanulmányt merítenek, hogy ők állnak az utazó közönség szolgálatára, nem fordítva. K­r­i­sztinkovich Aladár enyingi polgár. A munkásmozgalom Magyarországon. Irányi Dánieltől. I. (Folytatás.) Azonban, hogy a „Testvériség“ k­.i­ ön­magukkal sincsenek tisztában, s nem tudják mit akarnak tulajdon­képen, annak ugyanezen 2-ik számban újabb tanúságát adják. A „Tudnivalók a munkás számára“ feliratú rövid czikk második kikezdésében ugyanis ekképen határoz­zák meg a szaba­d társasmunkát: „A munká­nak oly szövetséges vállalata, a­melyben minden vál­lalkozó egyszersmind munkás is. Ezt mást néven pro­ductív társulatnak is szokták nevezni. A munkások az ily társulatokban nemcsak rendes munkabért kapnak, hanem a vállalat nyereségében is részesülnek.“ Előbb a munkabért Bálázó szolgaságnak nevez­ték, most pedig már elfogadj­ák­ azt, csakhogy azonfe­lül a nyereményből is követelnek részt. Tehát nem annyira lealázónak látszanak tartani a munkabért, mint inkább elégtelennek. S ez egészen más kérdés. Mi megengedjük, hogy különösen a kézműipar és gyármunkások többnyire csekély bérért kénytelenek dolgozni, csakhogy ez a szabad versenynek a követ­kezménye, a­mint azt ugyanezen czikkben igen helye­sen maguk is fölismerik. Miként az áruknál, a munkánál is a kereslet és kínálat közötti arány határozza meg ren­desen, azoknál az ár,­emelnél a bér mennyiségét. Ha sok a munka és kevés a kér,ezek drágábban fizettetik ma­gudat, és megfordítva: ha pang az üzlet, és annálfogva sok munkás ajánlkozik a mesterek, a gyárosok, általába munkaadók kevesebb bért hajlandók fizetni. De ez nemcsak a kézi, hanem a szellemi munkára nézve is áll ám. Míg a sopronok és tenorok igen nagy díjt követel­nek föllépésükért, addig a karénekesek alig kapnak annyit, a­miből tengődhessenek, mert az első rendű éne­kesek és énekesnők igen ritkák, míg a karénekesekben nem igen van hiány. S ez így van az ügyvédi, orvosi, hivatalnok pályát futóknál is,a­kik közül nem egy csak úgy nyomorral kénytelen küzdeni, mint a kézimun­­kások. Ezt, mondjuk, a szabad munka következmén­y , mint azt a munkáslap írói is megismerik, mondván : „így látjuk a szabad versenyben és a féktelen üzérke­­dési vágyban annak okozatát (olvasd : okát,­ hogy a munkások önhibájuk nélkül nem ritkán a legborzasz­tóbb ínséget szenvedni kénytelenek.“ De hát meg kell e­­zért a munkaszabadságot, a sz­abadversenyzést szüntetni s a szédrendszert állítani vissza? Ezt a „Tesvériség“nem akarja.Avagy nem fog­nálak e hasonló tünemények akkor is előfordulni, ha a munka a társulási elv alapján lenne szervezve? Vagy változatlanul lenne akkor a munkabér, illetőleg a mun­kás jövedelme megszabva, tekintet nélkül az áruknak ára és kelendőségére, valamint a kínálkozó munka­erőre? Nem kellene-e ez esetben az előállított termé­keknek is meghatározni az árát s a közönséget ennek fizetésére kötelezni. S mi módon lehetne ezt még a leg­nagyobb zsarnokság mellett is keresztül vinni ? Az imént láttuk, hogy a bérmunkát, melyet az 1-főben elvetett, a 2. számban nem ellenzi a „Testvé­riség“ föltéve, hogy a mellett a nyereségből is részesül­jenek a munkások , a 3-ikban azonban, jelesül a „Tőke története“ czimű czikk folytatásában, már megint csak „társas munkát“ emleget az író, ekkép szólván: „Ezer meg ezer kísérlet létetett 30 év óta a mun­kások és ezek barátjaitól, hogy a bérmunkás nyomorú helyzete némileg javíttassék, és mindazok csak azt az egyet találták legczélszerűbbnek, miszerint a munká­sok társas­termelő-egyleteket (productiv associatio) alakítsanak, mert csak így képesek maguk­nak függetlenséget kivívni és nagy gyárakkal a ver­senyt kiállni. De sokan azt képzelik, hogy ezen termelő egyletek az önsegély alapján alapíthatók, azonban ezen urak nagyon is megfeledkeztek arról, hogy a munkások eddigi csekély bérekből nem takaríthattak meg annyit, a­mennyi szükséges lenne ilyen társulatok létesítésére, és hogy ezen egyletek ennek következté­ben csakis egyes helyeken lassanként keletkezhetné­nek, még­pedig soha sem az önsegély, hanem az ál­lamsegély alapján.“ Az idézett szavakból tehát az látszik, hogy a „Test­vériség“ nem akarja az összes bérmunkát kényszerítő módon egyszerre megtiltatni — különben nem emle­getne versenyt a nagy gyárakkal — nem is a létező gyárakat a társulás elvére kötelezőleg átfektetni, ha­nem csak azt óhajtja, hogy a munkások az állam segé­lyével termelő­ egyleteket ala­kítsanak. Dolgozatunk második részére tartván fen a munkás­osztály sorsának javítása iránti nézetemn előadását, tehát annak is kifejtését, mennyiben le­het és kell ebben az államnak is részt venni, a helyütt csak annyit jegyezzünk meg előre hogy mi nem tartozunk azokhoz,­­ a­kik az állam közgaz­dászata egész feladatát abban találják, hogy a szabad­mozgás előtt az akadályokat elhárítsa. Mi megenged­jük, hogy vannak esetek, a­hol ezen tevékenységi mi­nimummal nem lehet beérni, hacsak az állam életczél­­jait koc­káztatni vagy legalább ezek elérhetését meg­nehezíteni, meglassítani nem akarjuk.­­ De azt nem engedhetjük meg, hogy az állam oly módon avatkoz­zék a nemzet közgazdászati életébe, hogy vagy önké­nyessége és szabad mozgásától nagy részben megfos­sa ezt, t. i. ha a nyújtott segélyhez mért be­fol­y­ás­t is biztosit magának, —­ vagy ezt nem kötvén ki, ezerek, vagy ha százezereknek is belátása s önkényére milliók filléreit bízza. Vagy­is, mi nem akarjuk sem azt, hogy az állam száz meg százezer gyár és műhelyben részvé­nyes és felügyelő legyen, sem azt, hogy a többi millió honpolgárok adójának egy részét az iparosok kezére adja. Legfeljebb kísérletképen e­gedjük meg, hogy az állam ily társas-munkás-egylet létesítéséhez járuljon, a végett, hogy a munkások a nehézségekkel a gyakor­latban megismerkedve vagy elkerüljék azokat a későb­ben a maguk által alakítandó egyleteknél, vagy pedig, ha leküzdhetetleneknek tapas­zalmik — más alakban keressék maguk is sorsuknak javítását. De nagyban az elvi ellenvetésen túl, azért sem vagyok hajlandó kí­sérletet tenni az állam vagyonával, mert a tap­sztalás, fájdalom azt bizonyítja, hogy míg egyrészt a fogyasz­tási s egyéb önsegélyezési egyletek körülbelül minde­nütt sikerülnek, a termel­ő-egyletek kevés kivétellel hajótörést szenvedtek. Ott van a többi közt Franczia­­ország példája. 1848-ban több hároms­áz ilyen egyletnél alakult, s az államtól segélyeztetett is, s ime nagy része még ugyanazon évben, a többi a következőben oszlott fel, úgy hogy 1850-ben mikor Párisba jöttem, alig egyné­hány állott még fenn. S mi volt oka ezen eredményte­lenségnek, kérditek ? Egyrészt a kezdet nehézségeivel kapcsolatban a tőke elégtelensége, másrészt a társak közötti egyet nem értés, a fegyelmmetlenség. Arra, hogy olyanok, a­kik magukat egymás közt egészen egyenlőknek tartják, a megválasztott vezetőknek huzamosan alárendeljék magukat, — a­mi pedig a vállalat sikerére elkerülhe­tetlen, oly ritka, kiváltságos természetű egyének kellenek, a minőket a mivelt emberek közt is csak ke­veset, a mivelődés alantabb fokán állók között pedig igen gyéren találunk. És­okon buktak meg a legtöbb ilyen egyletek és m­i kellett bukniok. De azért mi a társulás elvét nem vet­ük el s azt a jövőben az eddigi­nél nagyobb mértékben valósítva látni reméljük, csak­hogy nem az állam, hanem a munkások s tegyük hozzá, a tőkepénzesek által. (Folytatása következik.) MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 15 -----------------------------­ Ha tehát a nagy tekintetű igazgatóság komolyan veszi a dolgot, méltóztassék, kérjük s éj­en, a lakócsai postahivatalt igy utasitani . A folyó év első feléről havonkinti kimutatást 1) az ajánlott levelek, 2) a pénzküldemények darabszá­máról, 3) a pénz­küldemények érték összegéről és 4) a hivatalos levelekről Lakócsán, Tothajfaluban, Po­­tonyban és Szentborbáson egy darabban­ és Drávafok­­ról külön egy darabban készíteni és 15 nap alatt felter­jeszteni. A kereskedelmi miniszter úrnak most már nem figyelmet, hanem éberséget ajánlunk, Trefort miniszt­r urat pedig a közalapítványi uradalom érdekében tüze­tesen fogjuk értesíteni. Szerda: Törvényjavaslat a fő tanodai oktatásról. (Folytatás.) 17. §. A rend­i és rendkívüli tanárok élték hosszára ne­veztetnek ki, és közbű­ntény, hivatali hanyagság vagy erkölcsi vétség eseteit kivéve, el nem raozdíttathatók, sem pedig belee­vezésük nélkül,kivéve öregségi elgyen­gülést vagy oly betegséget, mely a tanári működésre telje­sen alkalmatlanná teszi, nyugalomba nem helyez­hetők. Bűntény esetében a köztörvény intézkedik, s a rendes bíróság határoz a tanár állása felett is, tanári működése azonban már a bírói vizsgálat megkezdésekor felfüggesztetik. Hivatali hanyagság és erkölcsi vétség esetében a vádlott tanár felett külön fegyelmi bíróság ítél. 18. §. A fegyelmi bíróság az egyetem összes tanárai kö­zül sorshúzás útján választott tizenöt tagból áll, kik közül visszavethet a vádlott négyet és a vádló is négyet. Azon tagok, kik a vádlott és a vádló visszavetése után fenmaradnak, saját kebelökből elnököt választanak és szavazattöbbséggel ítélnek. A vizsgálat teljesítése iránt az egyetemi tanács intézkedik, s e czélra azon tanárok közül, kik sorshúzás útján nem jutottak a bíró ágba, ki küld egy, vagy ha az ügy minősége kivánja, több ta­got, kik a vizsgálatot teljesítik, s ennek befejeztével a vizsgálati iratokat átadják a bíróság választott elnöké­nek további eljárás végett. Minden, ezen bírósághoz tartozó esetekben hiva­talból vádló azon kar dékánja, melyhez a vádlott tar­tartozik. Azonban vádat emelhet az illető tudománykar is szavazattöbbséggel választott megbízottja által. Ha fegyelmi eljárás dékán ellen indítandó meg, akkor az egyetem rectora, vagy az illető tudománykar tanártestületének szavazattöbbséggel választott meg­bízottja emelhet vádat. A rector ellen bármelyik dékán, vagy bármelyik tudománykar tanártestületének szavazattöbbséggel vá­lasztott megbízottja léphet fel vádlóul. A vád alá helyezést s a fegyelmi bíróság megala­kulását vádló kivonatára az egyetemi tanács rendeli el A fegyelmi bíróság ítélete, ha a vádlott bűnösnek találtatik, szólhat annak tanári állomástól való elmoz­dítására vagy nyugalomba helyezésére. A rendszeresen alkalmazott, úgy mint a magántan­­­árok előadásainak rendszerére, irányán és szellemére, vonatkozó bíráló nyilatkozatok n­e képezhetik az egyetemi fegyelmi bíróság ítéletének tárgyát, minél­fogva az ilyen esetekben vagy ilyen indokokból hozott ítélet a közoktatási miniszter által megsemmisíttetik. 19. §. Az egyetemi hallgatók vagy rendesek vagy rend­kívüliek. Rendes hallgatók azo­k­, kik az egyetemi tanulmá­nyok hallgatására szükségelt előképzettséget középta­­nodai bizonyítványnyal igazolják, s ennek alapján az illető tudomán kar tanfolyamára rendes hallgatókat beiratnak. Rendkívüli hallgató bárki lehet, ki életének legalább 16 ik évét túlhaladta, s valamelyik kar tan­folyamára, vagy ott előadott, akár csak egy tantárgy hallgatására is, a megszabott tandíj lefizetése mellett magát beiratja. A nekivü­li hallgatók nem tartoznak előképzettséget kimutatni, s ha kívánják, az általuk választott előadások látogatásáról s tanúsított szór­­a­l­­mukról szintén kapnak bizonyítványt. 20.­­§. Az egyetemi hatóságokat képezik . . 1. az egyes tudománykarok tanártestületei. Ily tes­tület áll az illető tudomány kar összes rendes és rend­kívüli tanáraiból s a karboli magántanároknak általok választott két képviselőjéből. Mindegyik testület élén a kar dékánja áll, kit a testület a karbeli rendes taná­rok közül évenként választ; 2. az egyetemi tanács, melynek tagjait, számsze­­rint tizenkettőt, valamennyi karok összes r­ndes és rendkívüli tanárai, s a magántanároknak általuk karon­ként választott két-két képviselője az egyetemi rendes és rendkívüli tanárok közül évenként választják, akként, hogy minden kar legalább két tanára által legyen az egyetemi tanácsban képviselve. Az egyetemi tanács élén a rector áll, kit ugyan ez a választók évenként az egyetemi rendes tanárok kö­zül választanak. 21. §. A tudománykarok tanártestületei szakkérdésekben, továbbá személyzeti és egyéb belügyeikben egymástól független s egyenjogú egyetemi hatóságot képeznek, s mindezekben az egyetemi tanács befolyása és felülvizs­gálata nélkül önállóan járnak el. Az egyetemi tanács az egyetemnek ig­azgató hatósága. Hatásköréhez az egye­tem testületi, közigazgatási s mindazon ügyeinek tár­gyalása s intézése tartozik, melyek valamennyi kart kö­zösen érdekelnek. 22. §. A tanár a tantárgyak előadása­iban azok szellemére , irányára, és terjedelmére nézve meggyőződését szaba­­j­don követheti; köteles azonban a tananyagot úgy osz­tani be, hogy a szakpályára kés­ülő hallgatók azon időszak alatt, mely az állami, vagy szigorlati vizsgála­tokra bocsáttatáshoz kivántatik, az egész illető tudo­mányszakkal megismerkedhessenek. A hallgatók saját választáso­­ szerint bármelyik tantárgyra, tetszések szerinti sorrendben s bármelyik tanár előadásaira irathatják be magukat. Azon hallgatóknak, kik tudott szigorlatokat vagy államvizsgálatokat akarnak letenni, tanulmányaik be­rendezésére nézve irányadóul szolgál a szigorlati rend, s illetőleg az államvizsgálati szabályzat. 23. §. A hallgatóknak az előadások látogatásában kifej­tett buzgalmukról az illető rendes, rendkívüli, helyet­tes és magántanárok minden t­anfélév végével egyenlő érvényű szorgalmi bizonyítványt állítanak ki. A módozatot, mely szerint a tanárok hallgatóik szorgalmát és előmenetelét bírálat alá vehetik, az ösz­­szes tudománykarok tanártestületeinek meghallgatásá­val a közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

Next