Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-02 / 177. szám
elvszilárdságról, az elvek feladásának lehetlen voltáról; ő másról beszél, mint amiről mi beszélünk, mert elhagyva a kivitelre, a sorrendre vonatkozó ama főelvet, a többi mind egészen más színben tűnik elő. E szerint ő most már egyszerűen azt mondja, hogy hiszi és vallja most is a baloldal elveit, hanem hát azoknak érvényesítését boldogabb időkre akarja halasztani. Hogy mit jelent az ilyen elvhűség, arra nézve nem akarok szőrszálhasogató taglalatokba bocsátkozni. Az ily nyilatkozat első hallásra mindjárt megteszi azon benyomást, melynél erősebbet nem hozhat létre a legélesebb analysis sem. Ismerjük ezen elméletet a reformpárt idejéből s utalok mindazokra, amiket akkor a reformpártiaknak közösen elmondottunk. Nem tagadhatom meg azonban magamtól, hogy a reformpárt utáni időkből ne idézzek magának Csernátonynak egyik czikkéből (1872. szept. 20.) egy helyet, melyben igen elmésen adja elő ő maga, mit kell tartani az eféle elvfentartásról. Ekként szólt akkor, válaszolván abbeli aggodalmam kifejezésére, hogy az általa megkezdett coalitio — fusionalis agitatio sikere utóvégre se lehet más, mint a baloldali elvek félretétele: ,,Az elvek nem medvék, hogy téli álomra mormogják magukat, hanem Phoenixek, melyek új, frisebb, ragyogóbb életre kelnek gyengülő lények hamvaiból is. E részben nyugodt lehetsz. Ismeretes elveink vallásában, melyeknek teljes érvényesülése előtt hazánk önállóságáról beszélni nem egyéb mint lelkiismeretlen ámítás vagy oktalan fecsegés, nem ingadozik pártunkban senki. S merem állítani, hogy olyanok sincsenek többé köztünk, akik elég gyermetegek volnának nemcsak elmondani, de épenségesen ki is nyomatni nézetüket, miszerint a nemzet önkormányzatának teljes foganatosítására irányzott elveiket utógondolattal akarják félretenni, vagyis egyelőre elvtagadó szerepben akarják megkedveltetni magukat, hogy később annál szilárdabban működhessenek hybernizált meggyőződésük mellett.“ Mocsáry Lajos: MAGYAR ÚJSÁG 1873. AUGUSZTUS 2 szükség arra sem, hogy most költsön csak erkölcsileg gyümölcsöző mulatságokra 50,000 frtot, most, midőn a helyzet kétségbeejtő voltát tekintélyes firmák egymást gyorsan követő bukásai hirdetik mindennap, Horn Ede pedig a viszonyok alapos ismereténél fogva még a házbérfizetést illetőleg is moratóriumot kér a „Hon“ban az iparosok, munkások s más szegényebb sorsú polgárok részére a háziuraktól. Hanem ez a kérdés könnyebb fele csupán — a hiba megtörtént s Budapest lakói csak kötelességeket teljesítek, midőn a magyar vendégszeretet hagyományos dicsőségét ezúttal is kiváltani segítettek. Nem gátolni, nem lohasztani e lelkesedést volt czélja az általam írott czikknek; a kormányt akartam és igyekeztem én megróni és pellengérre állítani, mely politikai tőkét csinált a külföldi vendégek látogatásából saját és a deák-párti politika támogatására. Tény, hogy a hivatalos levelezők obuigát dicséretei nem képesek többé leplezni a financziális nyomort, mely óriás mérvben növekszik nálunk óránként, sőt perczenként országszerte s innen-onnan belátják már közel hozzánk s messze tőlünk külföldön is az irányadó körök és lapok, hogy abból a gazdagságból és jólétből, mit a föladott nemzeti jogokért ígért volt cserébe a deákpárt a magyar népnek, semmi sem lett, ellenben valósult, keservesen valósult mindaz a tiz egyptomi csapács, mit az az alkotmánycsere komoly és válságos napjaiban előre megjósolt, Kossuth, Tisza Kálmán, Horn Ede, Irányi Dániel, Simonyi Ernő s más ellenzéki vezérférfiak, s hogy ezt masquirozzák s a nemzetet megrontó gazdálkodást külföldi kölcsönök és más erkölcsi expediensek segélyével folytathassák, a szemfényvesztő látszatot hamis informatiókkal toldották meg s a vendégek kellemes benyomásait saját érdekükben zsákmányolták ki a hatalom emberei. Annyira systematice űzték e mesterséget elejétől, hogy még a baloldali lapok képviselőit is háttérbe szokták vagy kizárták, ahol csak lehetett s abból a versben és prózában elmondott bókokból, amikkel a vendégek a lelkesen szívélyes fogadtatást megköszönték — a nagyobb portrét Szlávy és a kormány rakta zsebre. Ezt támadta meg, ezt ostorozta Cassius s a fusiohajhász „Ellenőr“-nek ezzel lépett úgy a tyúkszemére, hogy kínjában gorombaságainak rendes készletét még egy kis rágalommal is tetézni kegyeskedett. Legyen neki az ő kedve szerént.... Saját olvasóink tisztába lesznek azzal, hogy nem a jury tagjai ellen volt intézve támadásunk éle, a félrevezetett külföld pedig, mely meghallotta éljeneinket, meg fogja hallani a zilált és depravált viszonyok jajkiáltásait is s a nemzet javára fog válni, amit ártalmára terveztek volt. A külföld kétszeres rokonszenvet és sajnálkozást fog érezni azon nép iránt, amely nehéz anyagi helyzetében ekkora vendégszeretet és lelkesedést tanúsított a jurytagokkal szemközt, de haragja és megvetése is fokozott lesz azok iránt, kik ily nemes hajlamú s a boldogságra érdemes nemzetet részben könnyelműség, részben gonoszságból a sir szélére szoritottak. — S igy az, a mi e kirándulásnak árnyoldalát képezi: a hivatalos hazugság és szemfényvesztés bűnhődni fog most is s elpusztul Sodoma és Gomorka, létesüljön bár a fusio s imádkozzék maga Csernátony — Ábrahám az úrhoz, hogy kegyelmezzen, s hagyja meg a közös ügyes alapon a bűn fészkét vezérei és harczosaival egyetemben. Cassius. ___ —g.— — Nemcsak a nagy, a másfajta elmék is találkoznak néha. Nem csodálom tehát, hogy előbb a „Fővárosi Lapok“, ma meg — az „Ellenőr“ ferdíti el azon czikk értelmét és czélzatait, melylyel a legújabb fővárosi daridókat commentáltam ... A bove majori discitarare minor s az „Ellenőr“ nem egyszer bebizonyitá már, hogy első eminens a „Rágalom azon iskolájában“, mit a „Fővárosi Lapok“ érdemes szerkesztője évek előtt alapított s azóta meglehetős virágzásra emelt. A Mocsáry polémia által saját olvasóink előtt annyira ismeretes már e tény, hogy a válasz részemről egész fölöslegessé vált volna, ha az „Ellenőr“ czikkében a következő sorok nem lennének. „De hát ki írta az Irányi Dániel villanyos üzenete által agyonsujtott vezérczikket ? kérdi a közönség. Cassius. S ki ez a „halvány“ római és antik lelkűlét. Az a „Magyar Újság“ titka, melyről nem szeret hallani a 48-as párt táborkara. — Legyünk diséretek még azon hadilábon is, melyet egymás irányában elfoglaltunk.“ Ki ne ismerne rá rögtön e néhány szó gonosz tartalmában — Csernátony úrra ? Neki sohasem elég, nem lehetett hát az most sem, hogy egy neki nem tetsző czikk állításait megtámadja és kigunyolja — tudni akarja, tudnia kell egyúttal: ki rejlik e vagy amaz álnév alatt s a kávéházi pletykától a szecőkosárig mindenütt kutatni és keresni szokta ezt, ha saját standja a kívánt adatok és fölvilágosításokkal nem szolgálhat neki. Semmi kifogásom az ellen, hogy ily módon sikerült kisütnie most is: ki használja a „Magy. Ujság“-ban a Cassius nevet, de igenis van kifogásom, mégpedig nagy — azon gyáva eljárás ellen, hogy legújabb fölfedezéséit oly hazugsággal toldja meg, mely első betűtől az utolsóig saját inventiója és költeménye. A 48-as párt táborkara előtt nem titok uram, ki az a Cassius, mert valódi neve ennek mindennap ott lelhető a lap végén Irányi Dániel nevének közvetlen szomszédságában, s hogy nem véletlenül, nem suryonban s a 48-as párt táborkarának beleegyezése nélkül került oda, megtudhatta Csernátony úr azon czikkből, melyben az akkori szerkesztő Helfy Ignácz a „Magyar Újság és Gyors Posta“ fusióját tárgyaló pártkonferenczia után a „M. U.“ olvasóinak mint örvendetes tényt jelezte volt, hogy Cassius tollát és közreműködését a lap részére megszereznie sikerült.•" Nem hiszem, hogy a pártnak oka lenne bánni, hogy Helfy úr ajánló sorait, miket önismeretem akkor sem képességeim, hanem csak jó igyekezetem és buzgóságomra vonatkoztatott — kifogás nélkül szentesitette. Minden embernek vannak gyöngéi; nekem is, s irodalmi baklövéseim közöl többet egy-egy becsületes kardcsapással kellett megfizetnem, de arra nem volt s nem is lesz eset uram, hogy juryk és hírlapi nyilatkozatok döntsék el: tartozik-e nekem tisztességes ember lovagias elégtételt adni, akár én sértem meg őt, akár ő engem? — s míg társadalmilag ide nem sülyedek — nem lehet és nem lesze lealázó rám nézve, még ha igaz volna is, ami azonban nem áll, hogy a 48-as párt egyes tagjai Cassiusról hallani nem szeretnek. . . . Politikai téren tetszeni és nem tetszeni egyaránt könnyű s ön maga nemrégiben lehetlennek declarálta uram! az érintkezést a 48-as párttal s annak névszerént is fölsorolt oly tagjaival, kik előtt minden becsületes magyar ember kalapot emel — a nélkül, hogy ez excommunicatioval egy szemernyit ártott volna nekik. Csak ignotos fallit, notis est derisui az ily fajta rátartósság ! . . .« * * Értem különben, hogy az „Ellenőr“-t kivette a flegmából a Cassine-czikk. Ami a „Főv. Lapok“-nál malitia, nála — személyes érdek és önvédelem. Négyszemközt maga Csernátony úr is megengedné talán, hogy a surytagok meghívása másként is eszközölhető leendett. Nem volt arra szükség, hogy 60 illetékes egyén helyett Németh kormánybiztos úr szép szemeiért 400 nem illetékest is megvendégeljen a város, s nem volt . A legátalánosabb s nagyon súlyos lejárati nap előtt állunk : a főváros 200.000 lakosától holnap augusztus elsején, beköveteltetik az évnegyedi lakbér. Nem kis feladat ám e kötelezettség teljesítése, nagyobb nehézséggel talán még soha sem járt. Négy hónap óta teljes pangásban van az üzlet, a kereskedő, az iparos alig vesz be eleget mindennapi folyó szükségleteinek fedezésére; egyenes veszteségeket is szenvedett mindenki, majd csődök, majd papirosainak a telkeinek árcsökkenése által. Máris csodával határos erőfeszítésbe kerül, hogy az üzletember váltóit lejáratkor egészben vagy részben lefizethesse , lehetségessé teszi ezt a kölcsönös kisegítési támogatás. De ha mindnyájuknak ugyanazon napon fizetniök kell, mikép bírják ezt üres tárczáik ? S bizony nem csekély összeg ez, mely holnap előteremtendő. A nem rég megjelent hivatalos összeállítás szerint, a háztulajdonosok által bevallott lakbérként fizettetik : a belvárosban 4.896,894 frt; a lipótvárosban 5.316,889 ft;a terézvárosban 4.424,332 frt; a Ferenczvárosban 1.192,966 frt; a Józsefvárosban 1.894,564 frt; összesen s a kültelkeket hozzá számítva 17.725,745 forintra rúg a Pest lakossága által évenként fizetett lakbér. E szerint a holnapi napon esedékes évnegyedi lakbér nem kevesebbet vesz igénybe 4.431,436 forintnál. Négy s fél millió forint! Óriási összeg ám, szemközt a példátlan pénzhiánynyal, mely anyagi életünket néhány hónap óta zsibbasztja. Figyelembe veendő még az is, hogy a fővárosi lakosság legvagyonosabb része — az ötezer s néhány háztulajdonos — semmivel nem járul ezen összeg előteremtése, ezen adósság lerovásához. Történt más országok, más városokban, hogy sokkal kevésbé súlyos pénzviszonyok nyomása alatt, mint minőket élünk, moratórium adatott hatóságilag a lakbérfizető lakosságnak. Részünkről ilyesmit nem tudnánk javasolni. Határozott ellenei vagyunk általában a hatósági beavatkozásnak a magánfelek érdekviszonyaiba. A kérdéses intézkedésnek nem is volna semmi jogosultsága. Végre, lehet sok háztulajdonos, kit a házbér kimaradása talán még érezhetőbben sújtana, mint sújtja a lakást a fizetési kötelezettség. De az emberiség s a közérdek nevében azt kívánhatjuk a háztulajdonosoktól: legyenek méltányosak, elnézők az utolsó határokig. Részletfizetések, váltók, jótállások elfogadása által nagyon könnyíthetnek megszorult lakosaik sorsán, amnélkül, hogy a háziurak érdekei komolyan volnának veszélyeztetve. Az irányadó példát első helyen az ú. n. erkölcsi személyektől várjuk. Van Pesten sok ház, mely nem képez magántulajdont, melynek birtokosa az állam, a város, különféle vallásos, jótékony és más testület; mutassák meg holnap, hogy méltányosak tudnak lenni hogy a köznyomorral tudnak számolni. Lesz, nem is kétkedünk benne, számos követő a magánbirtokosok közt. Érzik ők is, hogy végre saját maguknak is ártanak, ha a 4/2 millió forintnyi lakbér szigorú behajtása által még öregbítik a romlás és köznyomor tényezőit. Várhatjuk azt is, követelhetjük, hogy az u. n. hitelkisegítő egylet felhasználja e rendkívüli pénzszükséget annak kimutatásására, hogy mégis nem egészen hiába jött létre. A kereskedelem, az ipar, a kisebb pénzintézetek eddigelé még igénybe sem vették segítségét, hála czélszerűtlen szervezetének s a hitelengedélyezés túl szigorú feltételeinek. Legyen az egylet a legközelebbi napokban előzékeny a magánfelekkel szemben, melyek hozzá fordulhatnak s a pesti lakosságnak fenyegető nyomora enyhítésére, talán sok bukás a szerencsétlenség megakadályozására mégis tehet valamit. (Hon). Horn Ede: A közösüffyek s iparunk és kereskedelmünk. A budapesti kereskedelmi és iparkamra által kiadott „Adalékok Magyarország nyers terményeinek ártörténetéhez“ czímű munka előszavában ismerteti Ilik József császár nézeteit, illetőleg az osztrák kereskedelmi politikát Magyarország irányában, miszerint az osztrák urak átalában csak annyiban voltak hajlandók megosztani Magyarországgal Ausztria vám- s kereskedelmi előnyeit, amennyiben Magyarország önállási jogáról lemondani s az osztrák államháztartáshoz adózás útján járulni képes vagy készséges lett volna. Ilik József császár nézeteinek ismertetése végett, az említett műben egy császári kézirat töredéke közöltetik , mely 1785. decz. 30-án Pálffy Károly grófhoz lett intézve, s következőleg szól : „Miután pedig az adózási rendszer a német örökös tartományokra nézve épen most dolgoztatik ki, és az azokra kivetendő adómenynyiség megállapítása attól függ, hogy Magyarország mennyivel járul hozzá az államköltségek fedezéséhez , szükséges lesz megtudni, hogy vájjon a magyar nemesség hajlandó-e az újonnan tervezett adórendszert elfogadni. A nemesség idevonatkozó elhatározásától lesz függővé téve, hogy Magyarország kereskedelme az osztrákkal egyenlő kedvezményekben részesíttessék-e? avagy, hogy Magyarország puszta gyarmatnak tekintessék-e, hol azután az volna a feladat, miszerint a gyáripar fejlődése és Magyarország meggazdagodása, amely által az örökös tartományok károsíttatnának (!) jövőben is lehetőleg megakadályozassék és elnyomassák, az életszükségletek ára pedig, hogy a katonaság annál olcsóbban legyen eltartható, lenyomassák“. Tehát: elfogadni a közös ügyeket, adót fizetni Ausztriának és ekkor osztozni a „többi örökös tartomány“ némely előnyeiben, vagy gyarmatországává tétetni Ausztriának. Ezt a szabad választást (?) tűzte elénk az osztrák politika, melynek tanait rendületlenül követte Magyarország irányában nemcsak a kabinet, hanem átalában minden igazi osztrák honfi, ugyannyira, hogy annak végre oly érvényt szereztek az alkotmányos formák látszólagos tiszteletben tartása mellett is, miszerint most már bátran lerombolhatják a vámkorlátokat Ausztria s Magyarország közt, mert Magyarország iparo s kereskedelme nem képes versenyezni az osztrák ipari kereskedelemmel sem a nemzetközi, sem a belső kereskedelem piacán. Természetes, hogy az osztrák kereskedelmi politika csak úgy, azáltal szerezhetett magának érvényt Magyarországon, hogy itt is számos hívei voltak. Éspedig voltak öntudatos hívei, kik Magyarország jövendőbeli boldogságát Ausztriába leendő beolvasztásától várták és várják. S voltak öntudatlan hívei, t. i. azon fogyasztó közönség, mely önálló ítélettel nem bírván, vagy csupán a „divat“ szabályainak hódolván, hasonló minőség mellett is mindig elébe tette a magyar iparczikknek a külföldit s átalában a magyar ipar s kereskedelem érdekeivel ellenkezőleg, a külföldiek javára s hasznára vezette háztartását és fogyasztását. Most már az országgyűlés többsége elfogadta a közös ügyeket 10 évre s a közös pénzügyminiszter igényei az ország saját szükségleteit megelőzőleg elégittetnek ki. Azon ipar s kereskedelmi előnyök azonban, melyeket II. József császár ígérgetett, elmaradtak , mert a kiegyezkedő országgyűlés nem sürgette a vám- s kereskedelmi szerződések revízióját s azokban Magyarország érdekeinek és jogainak megőrzését; 2) mert az országgyűlési többség elnézte éveken át az osztrák nemzeti bank jogtalan uralmát, nem követelte Magyarország pénzügyi önállósítását vagyis a pénzügy terén Ausztriával leendő egyenjogúsítását , mely nélkül pedig az ipari kereskedelem terén a már nyakára nőtt vetélytárssal, kinek kezeiben vannak versenyképességünk gyeplői, a versenyt kiállani saját területén nem képes; 3) mert Magyarország főbb közlekedési vonalait, eszközeit, gőzhajózását a Dunán és a tengeren Magyarországtól is tényleges segélyezést élvezve oly mérvben kezeikre kerítették a bécsiek, oly mérvben urai forgópénzünknek, piaczainknak és mindenféle közgazdasági viszonyainknak, hogy most már, habár az egyenjogúság elvben kimondatik is, tényleg keresztül nem vihető, mert még akkor is, ha a közgazdasági egyes jogosultság gyakorlatához kellő intézkedések a külügyi képviseletnél, konzulságoknál, a jegybank ügyben stb. megtétetnének, évtizedeken át szorgalmasan hozzá kellene látnunk az ipari kereskedelem okszerű emeléséhez, hogy ezen egyenjogosultságot érvényre emelni sikerüljön. A közös ügyek terhei tehát kötelező törvénynyé váltak, a közös államháztartás terheinek elviselhetése végett nélkülözhetlen ipari kereskedelmi előnyök pedig elmaradtak. Magyarország maradt kizárólagosan termelő, termelése után élő ország s ha a termés évről évre munkáját sem fizeti meg a gazdának ? van ínség, nyomor, pénzszükség, és ezekkel együtt életpusztító kórság, most más, szelidebb alakban, mint az egykori pestisek voltak, de béke idején is oly mérvben, mintha valamely hétéves háborút épen csak most végeztünk volna be. Ez jelenlegi állapotunk alapja. Ezen alapon évek óta gyűltek, érlelődtek és halmozódtak a bajok. Végkép megszűnni természetesen csakis az alap megváltoztatása után fognak, de akkor sem egy szóra vagy varázsütésre, hanem évekig tartó szorgalmas, erélyes munkálkodás után. Addig is azonban a terhek viselésén, a bajok élességén sokat könnyithetünk, enyhíthetünk. Itt volna például a kellő időpont a vám-s kereskedelmi szerződések revideálásához, mert hiszen az 1868. XVI. törv. utolsó czikkében megiratott, hogy: a szerződési idő öt első évének elteltével mindenik félnek (t. i. Ausztriának és Magyarországnak) szabadságában állandó határozmányok megváltoztatására alkudozást indítványozni, „mely alkudozást a másik fél viszsza nem utasíthat.“ Egy részben tőlünk függ tehát, hogy némi részben palliative könnyebbítsünk bajainkon — tegyük lehetővé a terhek viselését, igyekezzünk valósítani az egykori ígéreteknek előnyeit, mert ha a közös terheket legalább a vám- s kereskedelmi előnyök egyenjogúsítása által könnyebben elviselhetővé nem teendjük, kétséget sem szenved, hogy iparunk s kereskedelmünk irányában a jövő öt év még sokkal mostohább, kedvezőtlenebb teend, mint minő volt eme szelíden kezdődő „szoktató“ öt év. Az állampénztár mozgalmai. A hivatalos lap mai száma két hivatalos kimutatást hoz a magyar kir. pénzügyminiszteri központi számvevőségtől, mely egész terjedelemben megfelel azon kérdésekre, melyek ügyében tegnapelőtt szót emeltünk. Az e-ső kimutatás ugyanis közli a magyar koronához tartozó állampénztáraknál 1873. évi áprilistól jan. hó végéig pénztárilag előfordult tiszta állambevételeket, összehasonlítva az 1872. évi hason időszakban és az 1878. év első negyedében előfordult állambevételekkel és az 1873-iki előirányzat ,/4 részével. A főbb eredmények ezenl-ső kimutatás szerint a 1. év 2-ik év negyedében következők: Egyenes adók (12.392,408 frt 73 */a kr.) fogyasztási adók (3.566,541 frt 56 V. kr.) vámkezelési átalány, bélyeg s jogilleték és díjak (4 908,442 frt 21 kr.) fémjelzés, dohányjövedék (3.821,117 frt 16’/2 kr.) lottó jövedék (438,111 frt 94 kr.) sójövedék a bányászatnak megtérítendő 1 millió 152,421 frton kivül (2.122,297 frt 20 kr.) államjószágok és erdők, bányászat és pénzverés, a sóért járó összegen kivül 791,825 frt 26, kr. hiány stb. szóval adózás útján bejött 28.122,854 frt 84 krt s ehez kiegyenlítésül a 30 milliós és 54 mill. kölcsönökből és bank üzletből 19.445,611 frt és 2.960,818 frt 77 kr, összesen 50 millió 529,284 frt 61 kr. Az adójövedelmekből befolyt 28.122,854 frt, az előirányzathoz képest csakugyan kedvezőtlenebb és pedig 8.888,192 frttal, mert az előirányzat 37.011,047 frt 25 krra megy , de kedvezőbb az első évnegyedhez képest 4,750,343 frt 40 krral, mert az első negyedévi tényleges bevétel csak 23,372,511 frt 43'/, kr volt. A Il-ik kimutatás a magy. koronához tartozó állampénztáraknál az 1873. évi április hótól június hó végéig teljesített tiszta államkiadásokat adja elő, összehasonlítva a múlt évi hason évszakban s a f. évi első évnegyedben tett kiadásokkal és az előirányzat illető negyedrészével. A főbb eredmények ezen kimutatás szerint a f. év 2-dik évnegyedben következők. Kiadások összesen 50.529.284 frt 61 kr; az 1873. évi 2-ik évnegyedre eső előirányzat 49.398,960 frt 75 kr ; ezen előirányzatnál tehát kedvezőtlenebb (vagyis a kiadás haladja a bevételt) 1.130,323 frt 86 krral. Kivonat a hivatalos lapból. A m. kir. pénzügyminiszter Scheinz Adolf, m. kir. erdőmestert a temesvár-karánsebesi m. k. jószágigazgatósághoz aligazgatóvá, Ruttner Antal erdészeti titkárt az ungvári m. kir. jószágigazgatósághoz erdőmeterré, Scholtz Arnold m. kir. erdészt a mármaros-szigeti m. kir. bányaigazgatósághoz erdészeti titkárrá és Forberger János erdőrendezőt ugyanoda m. k. erdőrendezővé nevezte ki. A földmivelés ipar- és kereskedelmi m. kir. ministerium a kir. távirdai szakszámvevőséghez Fülöp Jakab és Mészner Máté távirdai szakszámvevőségi II. oszt. számtiszteket I. oszt. számtisztekké, továbbá Vanicsek Camilló IV. osztályú adóhivatali tisztet és Steindl József pénzügyminiszteri II. oszt. számtisztet II. oszt. számtisztekké és végre Drobny Lajos meg Mihályi Győző távirászati szakszámvevőségi gyakornokokat ideiglenes III. oszt. számtisztekké nevezte ki. A m. kir. belügyminiszter számvevőségéhez ifj. Batay Gusztáv, Tóth Dániel és Raksányi Györgyöt díjas gyakornokokká nevezte ki. A telekkönyvi hatósággal felruházott németbogsáni kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság, működését, a f. évi július hó 27-én 24,252. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet szerint, f. évi október hó 1-vel kezdi meg. Mágócs, Szászvár-Mura, Bonyhád, Mórágy és Báttaszék nevű vasúti távirdaállomások a báttaszékdombóvár-zákányi vasútvonalon magánsürgönyök felvételére is felhatalmaztattak. A temesvári m. kir. pénzügyi igazgatóság M . 1- es Gyulát, Renner Tivadart és Pridajka Ferenczet ideiglenes 7-ik osztályú adóhivatali tisztekké nevezte ki. ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, augusztus 1. — A „Pesti Napló“-nak egy akadémiai tudós fedezi föl nagy találmányát, mely abból áll, hogy hiba, nagy hiba, ha keltezéseknél rövidség okáért a hónapot is számmal jelöljük és felülirjuk a nap számát, alul pedig a hóét. Ennek megfordítva kell lennie, úgy hogy például aug. elsejét a föntebbi rövidítés szerint igy kell írni VIII/1. Ehez bizony nincs szükség akadémiai tagságra s úgy hiszszük, hogy magyar ember s kivált a ki életét nem német czikkek és könyvek lefordításával tölti, máskép nem is ír, vagy legfölebb elvétve. Ha az illető tudós fölfedezőnek tetszik, akárhány levelet mutatunk neki, melyekben a keltezés rövidítése így van használva. Annyit is hozzáteszünk még — akár rontjuk a „P. Napló“ örömét, akár nem , hogy a levelek írói közül alig van tudóstársasági tag.