Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-12 / 209. szám

adatairól szólván, mondja, hogy az elenzéknek kötelessége a kormányt­­védelmezni is, főleg ha az alap, a­melyen a kormány áll s az elvek, a­melyeket követ, különben kifogástalanok, de leg­inkább akkor, ha a támadás oly oldalról jön, a­melynek diadala nem az el­haladásnak, nem a szabadelvűségnek, hanem a visszaesésnek vagy épen a reactiónak fogna diadala lenni.“ Ez nem egyéb mint az, hogy a balközép feladata védel­mezni a mostani kormányt az ó­conservativek ellen, egy apológia azon bánásmód mellett, me­lyet a párt a Szlávy-minisztérium irányában tanúsított, ámbár azon dicséretekkel, melyekben Várady Sennyeyt és nemcsak Szlávyt és Deákot részesítette, egy kissé ellentétben áll. Mondja továbbá Várady, hogy feladatai közé tartozik az ellenzéknek a kormányra jutást törvényes uton eszközölni akkor mikor a kormány meg­buktatása szükségessé vált s erre nézve kedvező alkalom kínálkozik. Igenis, nemcsak feladatai közé tartozik, ha­nem mint pártnak főfeladata. Miért ennyi körül­írás? Mikor a kormány­vált­ozás egyenesen azt involválja, hogy az „átkos kiegyezés“ helyett a personalunió életbeléptetésére jött meg az esély, akkor nem lehet feladata a magyar ellen­zéknek oly nagyon megtatolni az „időt és alkal­mat“ még arra is, hogy egy deákpárti miniszté­riumot megbuktatni akarjon. Az a hang-e ez, a­melyen beszélt eddig a baloldal? Erre is mindenki könnyen megtalál­hatja a feleletet. Midőn ily hangokat hallunk legkitűnőbb em­bereink ajkairól, szomorúan mondhatjuk el Ber­zsenyivel : Óh más magyar kormányköve villogott Atilla véres harczai közt, midőn A félvilággal szembe szállott Nemzeteket tapodó haragja. , Nekünk pedig tessék mondani, hogy mind­ez nem egyéb mint gyanúsítás és rágalom. Azt mondja Tisza : „egyébiránt a­ki azt akarja kimu­tatni, hogy Csernátony elhagyta elveit, azon gyanút ébresztené fel, hogy én is azt tettem vagy akarom tenni, az természetesen nem akadhat fel azon, hogy valótlanságot állítson, mert hiszen, ha fennakadna, úgy meg nem tudna in­dulni bizonyítgatásaival.“ Mint már megjegy­­zem fentebb, ne beszéljünk elvekről, elveivel, szándékaival csináljon Tisza Kálmán a­mit tet­szik, de azt, hogy az ő és a balközép egy részének magatartása egy év óta nem volt egyéb mint folytonos program­tagadás, azt állítjuk igenis, és hivatkozunk a baloldali kör és az országgyű­lés lefolyt ülésszakának aktáira. Azt pedig, hogy milyen baloldali ember lesz e­zután, mostani nyi­latkozatából láthatja mindenki a ki látni akar , a ki nem fordul el mély­ülk­edvetlenedőenfil a­zan példátlan önmegtagadástól, melyet elkövet ama párt, mely hivatva volna mély sülyedéséből ki­emelni a haza sorsát. Az országgyűlési baloldali kör meg fogja tartani a maga értekezletét; maga az országos párt nem hivatik föl, hogy a fölmerült nagy kér­désben, úgy mint a múlt évben a választások alkalmával, nyilatkozzék, hanem képviselőitől várja a határozatot azon irányra nézve, melyben a párt ezen országgyűlés alatt működni fog. Tő­lük függ az, hogy a baloldali közös programút egyedül a 48-as árnyalat védelmére fog-e szorít­kozni, nekik csak feladatuk határozni a fölött, meg akarnak-e maradni azon alapon, melyen nyerték megbízatásukat vagy pedig mennek az idő és a módok a coalitió, fusio, tánc­kerü­lés is­meretlen utaira, feltétlen bizalommal és enge­delmességgel nem programm és politika, hanem egyeseknek elvei, szándékai és taktikája iránt. Mocsáry Lajos: A reichsrath. A bécsi hivatalos lap tegnapi száma mozgás­ba hozta az osztrák honfiakat, kik meg akarják mutatni, hogy ők tetemes kisebbségük daczára zébub­bal felől foglaltak helyet, elragadtatással nézve Sigognac lakomáját, és néhány jó falatot várva. E különös jelenet, a füstölgő fenyőfa fáklya által megvilágítva, melyet Péter a kandallóba helyezett vas rúdra, úgy annyira hasonlított ahoz, melyet e törté­net kezdetén leirtunk, hogy a bárónak az feltűnt, azt képzelte, hogy mind az, mi azóta történt vele, csak álom volt, és soha sem hagyta el e kastélyt. Az idő, mely Párisban oly hamar eltelt és oly ese­­ménydús volt, itt mintha megszűnt volna folyni. Min­den régi helyén volt. A pókok épen úgy szunyadoztak szürke hálóikban. A kandallóban ott volt a parázs, mely a báró távozta óta talán nem is volt izzó, és kis vékony füstfelleget eresztett fel, — mint egy alvó félben levő pipa; — csak a csalán és bürök nőtt meg az udvaron ; egy ág, mely csak a konyha ablakáig ért, felnőtt most és egy tört üvegen át be is hajlott a konyhába, ez volt az egyetlen változás. Sigognac akarata ellen, régi helyzetébe visszaesni érze magát. Elmerült régi gondolataiba, se Péter, se Miraut, se Belzabult nem merték megzavarni álmodo­zásában. Mind az mi vele történt, csak valamely könyv­ben olvasott eseménynek tetszett előtte. Fracasse kapi­tány már csak homályos álom volt, Vallombreus-el való párbaja különös összekoc­czanás, melyhez akarata épen nem járult. Távollétében tett cselekedetei közt egy se tetszék neki az övének. Minden szál elszakadt újra, mely őt az élethez kötötte. Csupán Izabella iránti sze­relme nem repült el szivéből, de ez inkább kiolthatat­­lan vágy volt nála, mint szenvedély. Izabella távol volt és soha övé nem lehetett. Érezte, hogy élete szekere, mely egy perczre eltért előbbi útjából, ismét vissza­­esett régi kerékvágásába. Csendesen megadta magát sorsának. Csak vádolta magát, miért hagyta nehány perczre elragadtatni a remény által. Miért is akarnak a szerencsétlenek boldogok lenni, mily balgaság ! (Folytatása következik.) MAGYAR ÚJSÁG 1873. SZEPTEMBER 12. is képesek látszatos többséget mutatni a reichs­­rathban és pedig oly képviseleti rendszer mel­lett, mely alkotmányosnak mondatik, melynek feladata azonban szintén csak az, hogy biztosítsa az uralmat az osztrák-németek részére, Ausztria királyságai és tartományai lakosságának valódi többsége ellenében. A hivatalos rendelet, mely e mozgalmat meg­indította, vagyis Ausztria számára Pandora sze­­lenczéjét megnyitandja, következőleg hangzik : „A birodalmi tanács képviselőháza feloszlattatik. II. czikk. Az általános uj képviselőválasztások az 1873. ápril 2­ ki törvény határozatai szerint azonnal meginditandók és keresztül viendők. III. czikk. A birodalmi tanács 1873. november 4-ére Bécs birodalmi fő- és székvárosunkba hivatik össze.“ Az „uj képviselők“ választásának időpontja te­hát elérkezett s a reichsrath nov. 4-én megkezdi működését. Ez utóbbi, készülőben lévő eseményből meg­érthetjük egyszersmind azt is, miért nem lehet, miért nem szabad a magyar országgyűlésnek a tavaszkor kitűzött napok előtt megkezdeni mű­ködését? Egyszerűen azért, mert a­midőn a siami ikrek egyike alszik, a másiknak nem illenék mo­zognia, ha mindjárt az éhhalál környezné is. Ausztria és Magyarország sokkal inkább ösz­­sze van már fű­zve, mintsem egyikének törvény­­hozása a másik nélkül működésbe hozathatnék, anélkül, hogy meg ne zavarja az úgynevezett „paritás“ vagyis a „birodalmi egység“ eszmé­jét, mely nagyon is erősbödni fog most, ha az új reichsrath létrejön, s működését a landtagok többé nem korlátolhatják. Lesz tehát „paritás“ az osztrák reichsrath és a magyar országgyűlés közt, ha t. i. az uj vá­lasztások az osztrák centralisták óhaja szerint fognak sikerülni. Már hogy sikerülni fog az „új képviselők“ egyenes választása, az kétséget sem szenved, mert hiszen a centralistáké az ország, a hatalom és dicsőség s a mostoha ipar s kereskedelmi vi­szonyok eléggé megpuhították az „államjogi el­lenzéket“, hogy ez érje be az egyszerű tiltako­zással vagy­ távolmaradással. A népek, a vá­lasztópolgárok általában le vannak hangolva ott is, mint nálunk. Számos osztrák gyáros és iparos beállította vagy összébb vonta már üzle­tét, számos kereskedő felhagyott üzletével, ami­att, hogy Magyarország termése hiányos, nem adhat kellő mennyiségű gyártási s kereskedelmi czikket és hiányos egyszersmind fogyasztása is, mert közel sem képes bevásárolni annyi ha­szontalan luxus iparczikket , mint boldogabb időkben. Az osztrák centralisták működésének tere kellőleg el van készítve, meg van puhítva, s minthogy náluk a „nervus rerum gerendarum“ még most sem hiányzik — biztosan számíthat­nak a „kellő sikerre“. Hanem mi áron? Ez már kérdés, melyre majd csak a tények fognak kielégítőleg megfe­lelni. Lehet, hogy a küzdelem gyengébb leend mint mi véljük, de lehet, hogy sokkal erősebb leend, mint minőre a centralisták számítanak. Ausztria alkotmányának mondhatjuk gyökeres átalakítása, a nemzetiségi elemek, a közjogi el­lenzék teljesen háttérbe szorítása s az elégedet­lenségnek a landtagokból a polgárság közzé szét­szórása nem oly csekély dolog, hogy egy oly romlott viszonyok közt sínylődő államot, minő Auszria, válságokkal ne fenyegethetne. S ez min­ket, az összefűzött ikrek egyikét, természetesen hogy közelről érdekel. —..— — A„Pesti Nap­­­ó“ tegnapi számában hosz­­szasabban nyilatkozik Helfy képviselő úrnak az or­szággyűlés összehívására vonatkozó felszólalásáról. Nem szándékozunk most a kormánylap nyilatkoza­tának elemezésébe bocsátkozni; megteendi ezt, ha szük­ségesnek látandja Helfy képviselő úr maga. Jegyzékbe veszszük azonban a „P. N.“ azon val­lomását, hogy ezúttal a prorogálás kir. le­irattal rendeltetett el épen azon czélból, hogy a képviselők ne kívánhassák időközben az országgyűlés összehívását. Jó ezt tudni. A „P. N.“ czikkének végszavaira pedig, melyek­ben Madarász József képviselő úrra hivatkozik, legjobb válasz a következő nyilatkozat, melyet az em­lített képviselő úr épen ma küldött be hozzánk : Nyilatkozat. Somogymegye, Alsó-Uzd, 1873. szept. 9. Helfy Ignácz képviselő társam felhivását, a „Ma­gyar Újság“ szept. 6-iki számában, hogy a képviselők minél többen sürgessék az országgyűlés ülésének leg­feljebb október hó 15-ikén megkezdését, kötelességsze­­rüleg osztom, s mivel a lapok­általi nyilatkozás a köz­vélemény ítélőszéke elé is viszi az ügyet, felkérem a t. szerkesztőséget e soraim, s csatlakozásom közzé­té­telére. Mint csekély földmiveléssel foglalkozó polgár, a szünidőt nem én választókerületemben, de itt Somogy­ban töltöm, melynek több kerületében fordulván meg, a polgároknak véleménykülönbség nélküli nézetük az, miszerint a kormány hanyagságot követ el, ha az áta­­lános országos nyomorban mielőbb össze nem hívja az országgyűlést, a képviselők pedig bűnt, ha ez összehí­vást nem követelik. Azon képviselő­társaink tehát, a­kik Pesten vagy közel hozzá vannak, szólítsák fel a ház elnökét, hogy a kormánynál — azon országgyűlés összehívását eszkö­zölje ki — melyet elég helytelenül a kormány vélt jó­nak elnapolni. — S ha a kormány tenni vonakodnék, teljesítse a képviselőház elnöke a képviselők összehívá­sának kötelmét. Még ha alakilag megtámadnák is érte a ház elnö­két, vélem a haza összes népének nemcsak jóléte , de megélhetése kérdésében teljesítni kötelességét minden képviselőnek mulaszthatlan hivatása. Részemről csatlakozván Helfy Ignácz képviselőtár­sam nyilatkozatához, a nyilvánosság útján felkérem én is képviselőházunk tisztelt elnökét, hogy eszközölje mi­ként a képviselőház legfeljebb október hó 15-ikén meg­kezdhesse üléseit. Madarász József s. k. : A szerb határszéli vasúti összeköttetés kérdé­sében július hó folytán egy részről a magyar kormány s más részről a szerb kormány küldöttjei közt Pesten beható tárgyalások folytak. A tanácskozásokat állítólag a közlekedési miniszter nyitotta meg s vezette szemé­­lyesen. A megállapított összeköttetési pontok állítólag mind­két állam óhajainak s érdekeinek teljesen megfe­lelők. Az átkelési hidak nemzetközi semleges terüle­teknek lennének megállapítandók. A kötendő szerző­dés még a jövő ülésszakban a törvényhozás elé fog terjesztetni.­­ A budapesti gőzmalmok képviselői több héttel ezelőtt küldöttséget menesztettek a kereskedelmi mi­niszterhez, azon kérelemmel, hogy a gabnára vetett behozatali vám, tekintettel az idei rész termésre s a lisztipar válságos helyzetére, töröltetnék el, illetőleg egyelőre függesztessék föl. Előadtuk annak idején,hogy a kereskedelmi miniszter méltányolta e kérelmet és ki­jelentette, hogy értekezni fog ez iránt a pénzügyminisz­terrel, úgy­szintén, mivel a vámbevétel közös, a Laj­­thán túli kormánynyal is. Ezen tárgyalások még mai napig sincse­nek befejezve; az okok pedig, melyek a gabna­­vám felfüggesztését ajánlják, azóta még inkább súlyos­­bultak nyomatékosságukban. A magyarországi termés hiányossága időközben nagy mérvűnek bizonyult, a gaboaárak rendkívüli ma­gasságot értek el. Meglehet, hogy a kormányt azon tekintet is tar­tóztatta a behozatali vám felfüggesztésében, mert fél­tette a belföldi terményeket a hirtelen árcsökkenéstől. De ezen tekintet megszűnt már a legnagyobb részben. A termelők fölhasználták a nagy árakat, túl­adtak termésükön és mondhatni, hogy az el­adásra s elszállításra szánt összes sze­mes­élet jóformán el is adatott, mégpedig jó áron. *) Ezt, ha másból nem, legalább azon külső jelből is következtethetni, miszerint a vasutak és gőzhajók teljességgel képtelenek a min­denünnen egyszerre megindított rako­mányokat elszállítani,­­s e tömegek oly na­gyok, hogy a termés silánysága folytán föl kell tenni, hogy minden eladható gabna már forgalomba is jutott. Ezen túl tehát az orosz, oláh vagy szerb gabna vámmentes behozatala olcsóbbá teheti a gabnát, a­nél­kül, hogy a termelők az árcsökkenésben kárt szenved­nének. És e behozatal most annál inkább meg van könnyítve, mert az utóbbi esőzések folytán biztosabban följuthatni a vaskapun, mint a megelőző hetekben. Nem kétkedünk tehát, hogy a kereskedelmi miniszter sürgetni fogja úgy a magyar pénzügyminiszternél, mint az osz­trák kormánynál a gabnavám fölfüggesztése iránti el­határozást és bizton hisz­ük, hogy az eldöntés a vám ideiglenes fölhagyása mellett fog szólni, miután a be­hozható gabna iránti vámbevétel számba sem jöhet azon nagy előnynyel szemben, mely az ország minél olcsóbb élelmezésében és a lisztipar fölsegéléséb­en kí­nálkozik. (P. N.) Eredeti levelek. Losoncz, szept. 8. Katonai elszállásolás ügye az, mely ál­tal az absolut rendszer, úgy alkotmányos önkormány­zatunk alatt egyformán folyvást emelkedő mérvben sa­­nyargattatunk. Igaz, hogy ezt mindeddig birka türe­lem s rabszolgai alárendeltséggel viseltük. Nem jajdul­­tunk fel a nyilvánosság előtt, mert 1865-ig a kénysze­rűség vas járma alatt nyögve vas engedelmességre kár­hoztattunk, — azóta pedig azon édes remény álmában ringatóztunk, hogy önkormányunk számos felfolyamo­­dásunkat méltányolván, kínos helyzetünknek véget ve­­tend. — Azonban annyi évi várakozásunkból iszonyú csalódásra ébredünk, nemhogy könnyebbittetett volna a kényelmetlen teher, sőt napról napra sulyos­­bittatók. A katonai elszállásolás városunkban az 50 es évek­ben vette kezdetét a Bachkorban, akkor midőn a föl­dig lerombolt város koldusbotra jutott, lakossága alig annyi helyiséget birt fedél alá hozni, mely alatt család­jával legszűkebben kimért menhelyét találja ; de azért a szűk lyukakban százanként zsufoltatott be katona, s e drákói szigor éveken át mindaddig folytattatot, mig a város elöljárósága a legnyomorultabb pénzügyi helyzet közepette, már nem nézhető tovább el a lakosság nyo­masztó helyzetét. — Kényszerült tehát módokról gon­doskodni, — melyek által polgárságát ez üldöztetéstől megmenthesse. — Városunkban azonban nem találko­zott helyiség; tehát a szomszéd városban Tugáron bé­relt ki helyiséget laktanyának, hova a katonai pa­rancsnokság — nagy kérelmünkre mintegy kegyelmi tényt tüntetve — szállíttatta át katonáit; sőt kegyel­mesen megigérte, hogy Losoncz állandó beszállásolás­sal többé nem terheltetik. —­­A l laktanyabért lakossá­gunk aránylagos kivetés mellett fizette, igen szegények valánk, egy naptól a másikig alig bírtuk tengetni éle­tünket ; de bár nagy megerőltetésünkbe került,­­ az a nélkül is túlságos nagy terhek mellett az adónak ez új neme, öröm-hálát rebegett mindenki, hogy a házan­ként beszállásolás terhétől megmenekültünk. Örömünk azonban nem soká tartott. Az itt állandósított Mamula­­ezred, tartalékszázadai is csakhamar berendeltetvén, ehez még a Weimár ezred két százada is ide parancsol­tatok. Ezek elhelyezése máskép nem eszközöltethet­vén, ismét beállt a régi baj, a házanként való elszál­lásolás.­­ Hogy ezt kikerüljük, bár mi nehezére esett nyomorgatott közpénztárunknak, kénytelen volt a vá­ros elöljárósága egy nagyobbszerű laktanya létesítését eszközlésbe venni. Mielőtt e terhet foganatosító, jobbra balra folya­modott az elöljáróság, de kérelme mindenütt süket fü­lekre talált. E kényszerűségnek engedve, tehát meg­vette a városi közkórház épületét s azt laktanyául ren­dezvén be, majd 20,000 frt terhet hozott a közpénztár nyakára, mely alatt még folyvást nyög. Számtalanszor folyamodott már városunk a jelen alkotmányos kormányhoz is, elébe terjesztvén nyomo­rult anyagi helyzetét, kérelme azonban mindannyiszor sikerületlenül hangzott el , sőt ezen ügy mindinkább nyugtalanítóbbá válik. Egy pár év óta ugyanis a tisz­tikar természetbeni kiszolgáltatása követeltetik s noha eddigelé ezt még csak néhány főbbrangu tiszt igényel­te, máris vagy kétezer forintot kellet pótolni a város közpénztárának. Állandó tisztikar létszáma vagy 50 főre megy, ha ez mindnyája követelendő, a­mi könnyen bekövetkezhetik úgy elkészülhet a város legkisebb számítással 6000 forintnyi felül fizetésre. Ily mérvű teherről nem volt fogalmunk eddigelé. Épen e hó 4-én érkezett ismét szigorú rendelet a kormánytól, miszerint a katonai létszám felszaporítása miatt már laktanyákban nem lévén elegendő tér, az el­helyezendő létszám kellő kényelmes helyiségéről kése­delem nélkül gondoskodni szigorú kötelmének tartja. De hát hol és mikor ér véget már ezen örökös követe­lés? Hány kaszárnyát épitsünk még, s hol vegyük erre a pénzt, vagy kénytelenitetünk magunkat a kaszárnya építés miatt végkép kipusztitni s azonkivül még a há­zanként beszállásoltatást tűrni ? Városunk közpénztárának összes jövedelme mint­egy 24,000 frt, számoljunk le ebből laktanyai költségre a tiszti elszállásolásra évenkint körülbelől 10,000 frtot, a város 80,000 forintnyi adós­sága után 6% majd 5000 forintot, s az adót s ekkor miből fizessük tisztviselőin­ket? miből fedezzük száz meg száz egyéb szükségeit községünknek ? Ezen állapot továbbra igy már elviselhetetlen, — mert ez a város és illető községeknek anyagilag tönkre­­jutását hova elébb idézendi elő. — Közpénztárunk már is folyvást mostoha helyzetben sínylődik, hogy napi szükségeit fedezni képtelen. — Városunk minden idő­ben igyekezett a haladó korral lépést tartani, hanem igy szárnyszegetten tehetlenségre kárhoztatván, bizo­nyos visszaesésnek néz elébe. Már a folyó évben kény­szerült 10% pótadóval terhelni az a nélkül is kimerült lakosságát, daczára ennek, semmiféle javításra és újí­tásokra nem gondolhat, mert majdnem összes jövedel­mét a katonai czélok nyelik el. Tudjuk, hogy a jogok élvezete kötelességeket von maga után. De tudjuk azt is, hogy a közös teherviselés alapján a terheknek aránylagos megosztását méltán s jogosan követelhetjük! Vidékünkön pedig e teher egye­dül vállainkra nehezül, mit maga e megye alispánja s bizottsága is elismert, midőn évi költségelőirányzatá­ban Losonczvárosnak megtéritendő 600 forintot vett fel, melyet azonban a minisztérium kitörlött és megfi­zetni nem engedett! E miatt feljajdulnunk kell. Nem vonakodunk mi a megillető teher viselésétől, de mások­nak terhét elviselni nem akarjuk. Meggyőződvén városunk képviselete arról, hogy a kormány e nyommasztó helyzetünkön segíteni vagy­­— nem akar, — vagy segíteni hatalmában nem áll, e folyó he­n­ki képviselő közgyűlésén elhatározó magát egy végső kísérletre, miszerint megkísérli: sérelmes ügyét a legközelebbi törvényhozás elé terjeszteni. Azon­ban attól tartván, hogy egyes kérelme ott is figyelmen kívül hagyatik, miután hírlapok útján értesülve va­gyunk, hogy más városok hasonló sanyargattatásoknak vannak kitéve, végzésileg azt is elrendeli, hogy hazánk mindazon városa, a­hol katonaság állandóan be­szállásolva van, hivatalosan kerestessék meg beterjesz­tendő kérelmének pártolása, vagy egy időben leendő folyamodása érdekében. Hallomás szerint egy új elszállásolási törvényja­vaslat az illető miniszter tárczájában már készen áll, mely a törvényhozás elébe terjesztendő, s ha jól érte­sültünk, annyiban lenne hivatva az eddigi súlyos terhe­ket könnyebitni, mennyiben a tiszti lakbér valamint a hálódíjt feljebb emeltetni javasolja. Ez már némi előny, mert legalább némi pénzbeli megkárosítástól óvná meg a községek pénztárait, h nem ezen intézke­dés mégis csak egyike részét hárítná el az eddigi sére­lemnek. A pénzbeli fizetés ugyanis még tán könnyebben eltűrhető, mint ama örökös kiszolgálati követelem, melynek tisztviselőink, sőt közgyűléseink is szünet nél­kül kitéve vannak, valóságos úrbéri zaklatásként tűnik fel ez. E bajon gyökeresen csak úgy lehet megitni, ha min­denütt, hol állandó katonaság van, olyan térséget lak­tanyák építtetnek, melyben a tisztikar is elhelyezhető, s ekkor laktanyai összes szükségeiről a katonaság maga gondoskodik; miután pedig a birodalmi ka­tonaság közös, az eddig fenálló laktanyák szerint a birodalmi közös pénztár költ­ségén építessenek fel a még hiányzók is, mig a magyar honvédség laktanyái ál­lami költségen! Ezt kérjük, hogy igy rabszolgai alárendetségünk valahára véget érj ! ! Ezt addig is, mig városunk felhivatkozott hivata­los megkeresése szétküldetnék a t. város­ testületek figyelmébe ajánlani bátorkodom. Az ügy érdekében jó volna ha e czikk tartalmát többi napi­lapjaink is át­venni kegyeskednének. Basbak Ádám. *) A tél folytán kötött több millió mázsára menő u. n. „Usance“-ok az eladott gabonák nagyobb részére nézve ellen­kezőt tanúsitnak. Pest város közgyűlése. — Szeptember 10-én. — Elnök K­a­d­a Mihály polgármester megnyitja az ülést fél 5 órakor. Gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula belügyér leiratában tudatja a várossal, hogy ő felsége örömmel vette születésnapja alkalmával a város üdvkivonatát. A kisajátítási bizottságba Wimmer Antal lemon­dása folytán Seregi Józsa választatott meg. Stefani Lajos, mint a gázgyári tár­sulat képviselője folyamodót a várostól általa megvett telek iránt előadott ellentétek megszüntetése iránt. A gázgyári társulat évek előtt a várostól egy tel­ket vett meg az új vásártéren, mely alkalommal a ve­­vési szerződésben kikötötte a város, hogy a társulat e telekre csak lakházat építsen. A második ellentét, mely a társulat és a város közt felmerült az, hogy a város egy darab részt a telekből csak ideiglenesen en­gedett át, azon kikötéssel, hogy azt azonnal átveheti, mikor akarja, miután a város azon telken át utczát akar nyitni. A társulat felfolyamodott tehát, hogy a város álljon el a szerződés első pontjától, s engedje meg, hogy telkén gyárt épít­hessen, s az utczának szánt telekrészt szintén telkéhez csatolhassa. A közgyűlés fentartotta a szerződés mindkét pont­­ját s nem ad helyt a társulat kérelmének. Gr. Széchenyi Ödön tűzoltóparancsnok fo­lyamodott a tanácshoz és közgyűléshez, hogy egy se­gédtiszti állomást évi 800 frt fizetéssel, 200 frt lakbér - általánynyal és 100 frt ruhapénz mellett azonnal szer­vezzen, a jövő évre pedig a tűzoltók létszámát 12 köz­­tűzoltóval szaporítsa. A közgyűlés az előterjesztést, tekintettel a növekvő szükségletre, elfogadta, s egyszersmind a tűzoltás ügyé­ben részletes tervezet készítésére egy bizottságot kül­dött ki Weisz Bernát elnöklete alatt. A pestvárosi főreáltanodában a jövő évre 9 ideig­lenes rendkívüli tanári állomásnak évi 600 frt fizetés mellett való rendszeresítését hozván javaslatba a tan­ügyi bizottság, a közgyűlés az előterjesztést elfogadta. Úgyszintén egy ideiglenes franczia nyelvtanár állomás rendszeresítését is elfogadta. Ney Ferencz igazgató be­tegeskedése folytán a tanítástól a jövő évre is felmen­tetett, a magyar nyelv és irodalom tanszékét egy se­géd­tanárral évi 700 frt fizetés mellett fogja betölteni. Árvay Károly rendes tanár állásában végleg meg­­erősíttetik. A közgyűlés több nyugdíjazási és végkielégítési előterjesztést elfogadott A pestvárosi csatornázási rendszer megállapítása

Next