Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-09 / 232. szám
A jó szándék azonban sohasem lettt több mint jó szándék s Magyarország önállóságától messzebb vagyunk, mint voltunk a kiegyezés megkötésekor.* Szeptember 21-re 1872-ben, midőn Csernátony kormányképességi uj elméletét nyilvánosságra hozta először, fordulópontot képez Csernátony egész politikai életében. E szerencsétlen nap, mint lidércznyomás nehezedik rá s következetlenségből ellenmondásba viszi itt is, amott is. E nap óta nem tud Csernátony sem következetes lenni, nem fogie gondolkodni. Ott van kérem a 48 as párt. Anélkül, hogy én most e helyen saját részemről véleményt akarnék nyilvánítani a 48-as párt politikája vagy eljárásáról, csupán Csernátony nézetei változandóságának illustratiójául hozom fel a következőket. Ha Csernátony végig futja elméletében mindazt, amit legújabban s az elmúlt egy pár év alatt a 48-as pártról össze-vissza írt és mondott, lehetetlen, hogy Csernátony be ne lássa, miszerint komoly ember az ő politikai véleményeire immáron semmi súlyt sem fektethet. Emlékezhetik Csernátony hogy ne emlékeznék, — hiszen minden esztendőben ismételte — mennyire kívánatosnak tartotta az ellenzék két árnyalatának egyesülését és mennyire nem látott okot a különmaradásra. „Fogadj isten“ czim alatt 1868. vége felé azt írta volt a 48-as párthoz, hogy : „az ellenzék tömörülését, egyetemes működését, fegyelmi szilárdságát tartja azon első főtételne és mely nélkül közös elveink diadalát csak egy szerencsés véletlentől reménylhetnék“ „ha én a „Magyar Újság” köréhez tartoznám, már a múlt tavaszon tettem volna indítványt a baloldal egysége érdekében.“ Őszintén szólottam s ad rém, mert lelkemből óhajtom egyesülését mindazoknak, kiknek közlönyeik a „Magyar Újság,“ „Hazánk“ és „Hon.“ Csernátony a bihari pontokat tekintette oly alapnak, melyen az ellenzék mindkét árnyalatának egyesülni kell. 1869. nov. 23-án az „Ellenőriben kijelentette Csernátony, „hogy a 48-as pártnak semmi álláspontja és létjoga nincs a különmaradásra azon ellenzéki párttól, mely az ismeretes elvi öt pontot vallja. Ezen különmaradást sugallhatják egyéni nézetek, sajátságos hajlamok, de elvileg nincs és nem is lehet rá semmi alap.“ 1870. jan. 15-én ugyancsak az „Ellenőriben, midőn a jobboldali sajtó beszélt a balközép kebelében lappangó válságról, mely — állításuk szerint — a kormánypolika felé vonzaná pártunk egy részét, Csernátony a következőket írta: „Önök rettenetesen csalódnak, mert primo a balközépben nem lappang semmi válság s mert — secundo — ha pártunkban elégedetlenség törne ki valaha, ez nem a jobboldalra, hanem inkább a 48 as párt merevebb álláspontjának és élesebb eljárásának erősítésére vonzaná az elégedetleneket. Hát elfeledte a jobboldal, hogy a válság, mely pártunkban 1868 végén történt, nem azért történt, mert a kormánypolitikával kibékülni tehetségesnek, kívánatosnak tartatott, — bárki által, — hanem történt ellenkezőleg azért, mert sokan közülünk nem tartották elég erélyesen jelzettnek pártállásunkat a kormánypolitika ellenében? Ne legyenek vakok és siketek.“ 1871. aug. 29-én azon gyanúsítás ellenében, hogy a balközép közelebb áll a jobboldalhoz, mint a 48-as párthoz, Csernátony ezeket irta: „Én a kormánypárthoz legkevésbé sem közel, hanem a közjogi alap egész elvi távolságában érzem magamat, s ezen szempontból a 48-as párthoz állok közel, melylyel csak alsóbb rendű és eljárási kérdésekre nézve nem értek mindig egyet.“ Ezek s ilyenek voltak Csernátony nézetei eddig a 48-as párt irányában. És milyenek most? Itt van néhány idézet legújabb czikkeiből, bámulatára azoknak, kik még adnak valamit a politikai elvhűségre és következetességre. Most azt mondja: „hogy lesz gondja, miszerint a választók megolvassák és megértsék az önök (t. i. 48-asok) politikájának és taktikájának nemcsak előleges természetét, hanem azon romlásos következéseit is, melyek sikere esetében kimaradhatatlanul bekövetkeznének nemzetünk összes érdekeinek megsemmisítésére.“ Most „üdvös igazság“ gyanánt veszi azon kijelentést, hogy a balközép és 48-as párt nem egy párt — s azt mondja — hogy ő erről mindig meg volt győződve. Most azt a tanácsot adja a választóknak, „hogy érdekeik képviseletét ne bizzák többé azon vakokra, kik nem látják, hogy 1873-ban élünk.“ S ezek után meri Csernátony állítani, hogy ő elveit nem változtatta, s ezek után meri Tisza Kálmán bizonyítani, hogy Csernátony elvhűsége minden kétségen fölül áll. Uraim, hát azt hiszik önök, hogy kettőjükön kívül az egész világ bolond, amelylyel el lehet hitetni minden képtelenséget, mihelyt azt Csernátony állítja és Tisza Kálmán bizonyítja. A fájdalom mély megilletödésével látjuk, hogy ez is, amaz is, azok közül, kik hazánk jogainak védelmében dicsőségesen forgatták eddig a toll és ékesszállás hatalmas fegyverét — most kimerülve, elfáradva, hitevesztetten hagyják oda egyenként a csatatért. De egyesek kimerülése nem bizonyíték az ügy nagyszerűsége, jósága és igazsága ellen, és nem lehet nekünk ok a lankadásra. Jó katona, ha elesni látja oldala melöl bajtársát, kettőt vág egy helyet : egyiket magáért, a másikat elesett bajtársa helyett. A válságot, ha pártunkban bekövetkeznék, mély fájdalommal vennénk, de elveink, meggyőződéseink feláldozásának árán kikerülnünk azt nem volna szabad. Ki kételkedhetnék abban, hogy az ország ellenzéki elvű férfiúi benső hazafiai örömmel vennék a párt tömörülését és összetartását, de igenis, kétkedünk abban, hogy van az országban elvvel bíró komoly ember, aki azt óhajtaná, miszerint adjuk fel elveinket, csak azért, hogy egyetérthessünk azokkal, akik már feladták. Ezt józanul és becsületesen nem kívánhatja senki, és mi nem is fogjuk tenni soha. Nem lehet kedves közülünk senkire, szembeszállani azokkal, kikkel eddig egy sorban, egy elv mellett küzdöttünk, de ha elveink követelik azt, akkor a hazafias kötelesség parancsolja, hogy ostromló állást foglaljunk el azon bajtársaink álláspontja ellenében, kik elhagyni készülnek a régi tábort, s hamis tanok hirdetése által akarják bennünk megzsibbasztani az erőt a további küzdelemre. Mi rendületlenül bízunk a nemzet érzületében. A magyar ellenzék tétele nem függ egyesektől. Egyesek meghátrálhatnak, de a nemzet hű marad ez elvekhez s küzdeni fog mellettük mindaddig, mig Magyarorság teljes állami önállóságának helyreállításában érvényre jutottak. Befejezésül ezeket írja Csávolszky : És most még egy szót Csernátonyhoz. Három év előtt november 2-án egy czikket irt, melyet a nemzet lelkületének emelése iránti égő vágy, az elgyávult meggörnyedés és megalkuvás silány eszélyességének kérlelhetlen ostorozása örök emlékezetűvé tesznek előttem. Czikkét az elősejtelem következő szavaival zárja be Csernátony: „Megeshetik, hogy az edzettség zománczát lekoptatja lassankint lelkületem hüvelyéről is az idő vagy betegség, a test erejének lazulása vagy a szellem ruganyosságának gyengülése, a nyugalomvágy itt, a nyugalomvágy ott; reményem azonban, hogy a kopottá válható hüvelyben is éles marad a férfiasság érzelmeinek szablyája mindvégiglen. De ha megtörténnék valaha — mitől nem tart öntudatom — hogy az ellágyulás rozsdája mutatkozzék lelkületem nyilvánulásának szablyáján is, porhüvelyének széthullása előtt is: legyen tudtára mindenkinek jó előre, hogy az olyan ellágyulás, vagyis a hazafiság rideg, hősies, tántoríthatatlan kitartását követelő szén kötelességek iránti hideg számizgatás és langyos óvatosság dermesztő tanácsadásaira nálam sem lehetene más az igazi ok, mint elmém elsatnyulása s lényem összezsugorodása. És akkor szavaimra, bármily bölcsek gyanánt ajánlgatná is azokat a kislelkűség hitszegény pártja, ne hajtson többé semmit senki, akiben a hazaszeretet nemes tetteket, dicső önfeláldozást, magasztos kitartást sugal egy nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására, mint sugallóit azoknak, kik mint az ország igazságának vértanúi élnek és fognak élni örökre a becsületes polgárok kegyeletes emlékezetében.“ És én cselekszem, amint Csernátony mondja. Eddig hevültem büszke tollának lelkesítő szavain mindig, meghajoltam a szabadságszeretetben erős és állami függetlenségünket semmi tekintetnek alá nem rendelő nemes lelkülete előtt; imádtam minden sorát, melyet a nemzeti érzület, a hazafiság, lelkesedés és honszerelem szilárdítására és növelésére leírt — de most már — ellágyulást, lemondást, gyáva megadást javasló tanácsaira nem hajthatok többé. Igaz, nem a fegyver hatalmával küzdünk, de az elvek hazafias, rideg, tántoríthatlan kitartást követelnek mindig, és a nemzet jogainak védelmére, érvényesítésére, diadalmasítására magasztos kitartás kell ma is, nem használhatók fel; kitűnik továbbá, az, hogy e pénzek, ha lombard útján tovább adóthatnának, a már elért agro nyereségen kívül, 6%-os kamatot hoznak, és hogy legalább 14,402 frtnyi árfolyamkülönbözet tiszta nyereség, ha további elhelyezés mindjárt bekövetkezhetett volna, ami egyébként a jelen körülmények közt igen kétséges. (A consortium azonban, mint tudva van, ezzel sincs megelégedve, hanem megszabadulni óhajt az egész üzlettől). MAGYAR ÚJSÁG 1873. OKTÓBER 9. — A . P. Lt.“ szerint a közelebbi minisztertanácsban a fővárosi főpolgármesteri állomás betöltéséről volt szó, s miután az e tárgyban Ráth Károly úrral folytatott alkudozások mindkét részre kielégítő eredményre vezettek , a minisztertanácsban elhatároztatott, hogy a kormány Ráth Károly urat első helyen fogja ajánlani. — A bankkérdés megoldására vonatkozó egyezmény, a mint a „N. fr. Presse“-nek Pestről 6-ról távirják, a közös és a magyar miniszter közt még a múlt héten megköttetett. — A vaskapu és a többi zuhatagok szabályozása ügyében a romániai kormány által megkisérlett beavatkozás semmi halasztó hatással nem volt. A török kormány jóváhagyva Andrássy gróf minden ide vonatkozó javaslatát, a szakértői megvizsgálás gyors keresztülvitele és a tervek és a teljes költségvetés kidolgozása mellett nyilatkozott, és e czélból azonnal el is küldötte képviselőit a szakértői bizottságba Orsovába. ■mi... MM HBB BB — — A határvidéki erdőségi üzlet tárgyában a félhivatalos „Agramer Zig“ a következőket közli: „Biztos forrásból arról értesülünk, hogy a határvidéki erdőüzleti consortium vezérigazgatója, Divald Adolf ur és ■ Hodossy Imre ügyvéd úr múlt hó 29-én Zágrábba érkeztek, hogy a nevezett consortium nevében a cs. és k. főhadparancsnokságnál, mint határőrvidéki közigazgatási hatóságnál aláírják azon pótjegyzőkönyvet, mely ő felségének folyó évi szept. 7-étől kelt legfelsőbb elhatározása szerint az 1872. október 5-diki szerződés kiegészítését képezi. E pótjegyzőkönyvbe felvétetett a legi. elhatározás szószerinti szövege, amelynek értelmében a határvidéki erdőségi consortiumnak megengedtetik, hogy az 1872. okt. 5-én kelt szerződés értelmében már f. évi okt. 1-én esedékes második vételári részletet 2.775.000 forint erejéig ne egyszerre, hanem itz egyenlő és mindig okt. 1-én esedékes 277.500 forintnyi részletekben fizesse le; a nevezett consortium köteles ezen részletet a végleges törlesztésig hat százalékkal előlegesen kamatoztatni és pedig oly formán, hogy az első kamattörlesztés f. é. október elsején az egész részlet után és minden további év október elsején a hátralevő részletösszeg után fizettesek. A jegyzőkönyv aláírása után a consortium meghatalmazottjai a második részlet hatos kamatát a folyó és jövő évi október közti időközre 166.500 frtnyi összegben, nemkülönben az ezüst árfolyam különbséget 14.402 frt erejéig azonnal készpénzben lefizették. Ezekből kitűnik, hogy a részlet lefizetésének elhalasztása nem involvál hátrányt, ha tekintetbe veszszük azon körülményt, hogy a beruházási pénzek a folyamatban levő előmunkálatok következtében egyelőre Eredeti levelek. Liptó-Szent-Miklós, 1873. okt. 1. Tisztelt szerkesztőség ! Honfiúi tisztelettel felkérem ezen igénytelen soraimnak becses lapjábani szives felvételére. Szegény hazánkat a sors mennyi csapással sújtja egyszerre, azt mi, annak lakói érezzük leginkább. Eltekintve a ferde politikától, mely daczára a bölcsek bölcsességének, kik azon hiedelemben ringatják magokat, hogy „minden kivánataink teljesültek“, szegény hazánkat máris az örvény szélére sodorta, — ha az országszerte pusztító járványt, ínséget és nyomort tekintjük, mély fájdalommal kell hogy megteljen az érző szív, és ha meg nem vigasztalna a remény, hogy „még jönni fog egy jobb kor“, a végtelen búskomorság ellepné az embert és kiirtaná szivéből a hit utolsó szikráját is. De nem is csoda, ha elcsügged és ingadozik hitében az ember akkor, midőn számára nincsen menekvés és midőn elfordul tőle még az is,kinek hivatása és esküszerű kötelessége neki segédkezet nyújtani, vagy ha pedig feléje néz is, teszi azt azért,mert viszket a marka azon napi díj után, melyet a szegény adózó nép filléreiből húz. Értem ez alatt azon egyes orvosokat, kik vagy képtelenek, vagy nem akarnak hivatásuknak megfelelni. Az egyik hiba, a másik bűn. Megyénkben is pusztítván a járvány, kötelességemnek tartom e szomorú körülmények közepette nyilvánosságra hozni, hogy bizony ebben is, sajnos, találkoznak ilyenekbel egyesek, éspedig úgy a képtelenek vagyis hibásak, valamint az akaratlanok , vagyis bűnösök közül is, és legsajnosabb az, hogy a megye főorvosa magának tulajdonítja azon előjogot, hogy neki mint ilyennek nem kötelessége betegekhez járni, sőt mi több, midőn valamely községbeli magánházban időz is, a meghívás daczára ezekhez menni vonakodik. De hiszen ez nála máskülönben is rendes szokássá vált, mondom rendes szokássá azért, mivel rendes körülmények közt is szeszélye szerint, ott és akkor, ahol és midőn neki tetszik, gyógyít. Emberbaráti kötelességet akarván teljesíteni az által, ha a tények valódi állását nyilvánosságra hozva, ezeket a tisztelt olvasóközönség ítélete alá bocsátom , nem szabad az igazság érdekében elmulasztanom, egyúttal kiemelni azon ritka egyéniségek egyikét, kik emberszeretetük és önfeláldozó tevékenységük által lekötelezik maguk irányában a szenvedő emberiséget és jó érzelmű közönséget. Ezen egyéniséget tiszteli Liptó megye közönsége Makoviczky Adolf kerületi orvos úr személyében, ki a járvány kezdete óta, tehát már hetekig nem kimérve sem időt, sem egészséget, éjjel nappal egész erélylyel és kitartó buzgalommal működik a kolerabetegek gyógyítása körül, elismerést kiérdemelvén magának különösen az által, hogy a neki kiosztott járványkerületben Horánszky Antal szolgabiró úr közbenjúrásával erélyesen betiltván a szeszes italok mérését, mint egy ütéssel megfékezte, mondhatni beszüntette a járványt. Saját kerületén kívül más községekben is fáradhatlanul a legjobb sikerrel működik, áldva a hozzá egész bizalommal ragaszkodó néptől a környéken. Különben is széles és eredménydús gyakorlattal bírván, rendes orvosa a legtöbb s legelőkelőbb úri házaknak is. Orvosokról írván, nem szabad megfeledkeznem azon lelkiorvosokról sem, kik a megpróbáltatás e nehéz napjai közepette mint őrködő szellemek tündökölnek, értem a jó lelkipásztorokat. Nem kételkedvén azon, hogy mindegyike ezen uraknak lelkiismerettel teljesíti lelkipásztor kötelességeit, nem mulaszthatom el még különösen kiemelni és a tisztelt olvasóközönséggel megismertetni a liptószentiváni rém. katholikus lelkész Pataky István urat, aki egyházi kötelességeinek pontos teljesítésén kívül, a kolerabetegekhez rang és valláskülönbség nélkül eljár, őket gyógyszerekkel és jó tanácscsal ellátja, vigasztalja, szóval: jó tetteinél fogva szenvedő embertársait örök hála, elismerésre kötelezi. Bezárom tudósításomat azon kívonatommal, adjon isten szegény hazánknak jobb napokat és sok oly derék becsületes orvost és papot, mint a fent tisztelt urak! Honfiúi üdvözlettel maradok a tisztelt szerkesztőségnek alázatos szolgája: egy emberbarát, most pedig megbízatás, fölhatalmazás nélkül és a nemzetgyűlés együtt nem lételében Francziaország egész jövő sorsa fölött alkudoznak néhányan, egy jövő fölött melyet azonnal minden vita s a főrészes, az egyedül törvényes souverain, az országra való hivatkozás nélkül megerősitni akarnak. Amit Amerikában s Angliában izgatásnak neveznek, a jelen körülmények közt meg volna engedve; de a dolgok s mindannak érdekében, amit védeni akarunk minden izgatást kerülni kell. Nemsokára nemcsak a köztársaságot kell majd védenünk, mely előttem az egyedüli kormány forma, mely képes volna a közérdek nevében a szétforgácsolt pártokat egyesíteni, mely egyedül szólhat a kellő tekintélylyel a demokratához s mely ma Francziaországot nemcsak nem nyugtalanítja, hanem épen ellenkező színben tűnt föl előtte hogy a rendet, a hadsereget, pénzügyet, hitelt helyreállítsa, az országot megváltsa, szóval a harcz minden sebeit, csupán egynek kivételével, behegeszsze; nemcsak a köztársaságot kell védenünk, hanem Francziaország minden jogait, polgári, politikai és vallási szabadságait, társadalmi viszonyait, elveit, melyeket 1789-ben kimondott, melyek az egész világ elveivé lettek; végre zászlóját, mely alatt a világ ismeri, mely alatt katonái, voltak bár légyen győzők vagy legyőzöttek, dicsőséggel elhalmozá s bár mennyire drága is sziveinknek, nem volna kielégítő, ha mindazoktól me°fosztatnék, miknek jelvényét képezi; mert e megszentelt dolgoknak nemcsak jelvényét akarjuk leirni, hanem magát a valót is : ha a háromszinű zászló csak azért maradna meg, hogy az ellenforradalmat födözze, a legutáltabb s leggyűlöltebb volna minden hazugságok közt. Mindezt, ismétlem, nemsokára védenünk kell és pedig nem oly fegyverrel, melyet csakhamar félremagyarázni szoktak, hanem a rideg és józan észszel. A kíméletes tekinteteket, melyeket vádlóinktól megtagadunk, az ország komoly helyzete számára kell fentartanunk, mely a mily szilárd és oly mérsékelt magatartást követel. Én tehát önöket nem most, hanem későbben fogom meglátogatni, ha a jelen válság elmúlt s ha az ország fölszabaditásának biztonságát s nyugalmát fogjuk élvezni. Addig is fogadja forró köszönetemet szives meghívásáért s legyen szives ezt a szeretett polgártársakkal tudatni. Thiers“. A másik levelet Leon Say a balközép elnöke intézte e hó 2-án a balközép tagjaihoz s ez igy szól: „Kedves collega! Közeledik a pillant, melyben a nemzetgyűlés újra megkezdi üléseit. Az elnapolás ideje alatt kollégáink egy részében megfogamzott a monarchia restauratiojának eszméje Chambord gróf javára. . A pontosság tehát szigorú kötelesség most reánk nézve — és ön felfogja annak szükségességét, hogy a megnyitási ülésen mindnyájan helyeinken legyünk. Sőt arra kéred, siettesse néhány nappal előbb való megérkezését Párisba vagy Versaillesba, hogy így a balközépnek politikája felett értekezhessünk szemben a mostani körülményekkel. Szokott helyiségünkbe egy értekezletet hívok egybe ezennel s felkérem a legsürgősebb módon, hogy abban október 23-án részt vegyen. A balközép nem tehetne ellenvetést elméleti szempontból egy oly alkotmányos monarchia ellen, mely az 1789-ki elveken alapszik, de mindig azt hitte, hogy az egyedüli kormány, mely ma Francziaországban lehet-85^68. az, mely a leegkonolyabb biztosítékokat advev a rend és a conservatio elveinek legkevésbé zavarja fel az országot és legtávolabb van attól, hogy egy pártnak kormánya legyen. Ily nézetektől vezettetve, nem szűntünk meg követelni soha, hogy a kormány mostani formájában szerveztessek, hogy így egy enerválós provisorium helyett, állandóságot létesítsünk. Semmi sem történt olyan, ami e határozatunk megváltoztatására bírna. Két herceg között az egyik trónkövetelő volt; a másik nem volt trónkövetelő, hanem jelölt a trónra, s megválasztathatott volna Francziaország által, ha ez vissza akart volna térni a monarchiához. Egyébiránt sem egyiknek sem másiknak nem volt joga, hogy az ország nevében beszéljen. Csak egy orleanistával van kevesebb, vagy inkább az orleanismus eltűnt, hogy helyet adjon a liberális pártnak. Valamint a fusio előtt úgy ezután is meggyőződve maradnak annak szükségességéről , hogy szavazzuk meg az alkotmányozó törvényeket és szervezzük a conservativ köztársaságot. De ha ez a czélunk, melyek cselekvési eszközeink? Ezeket fogjuk megállapítani a balközép értekezletén, melyet okt. 23-ra hívok egybe, — Leon Say, a balközép elnöke“. KÜLFÖLD. A franczia monarchia elleni nyilatkozatok. *) Tegnap a távirati tudósítás után kivonatban közöltük Thiers-nek Bernardhoz, a nancy-i polgármesterhez intézett levelét, melyet most, miután azt programosnak tekintik, egész terjedelmében közlünk. A levél igy hangzik: „Ouchy, 1873. szept. 29. Polgármester ur! A déli megyék derék lakossága nevében ön engem azok meglátogatására fölszólított, hogy velük együtt örvendjek az ország területének fölszabadítása fölött. Szívesen megtettem volna, de a jelén pillanatban nem tartom időszerűnek s ha Párisba a nélkül visszatérek, hogy önöket meglátogattam volna, amint azt kívánták, s amit örömest tettem volna, ez iránt okaimat el kell mondanom. Önök tudni fogják jobban mint bárki más, hogy mennyire előre nem sejtett s részemről nem is gyanított volt belforti fogadtatásom. S mégis mi mindent nem beszéltek azonnal! . . Hogy ők radikálisok s én izgató vagyok. Időszerű volna-e ma a gyanúsításoknak újabb ürügyet szolgáltatni, midőn én szabad akaratból mentem azon tüntetések alá, miket önök számomra készíteni véltek ? Kétségkívül vannak pártok, melyeket megvetni kell tudni; az sem szenved kétséget, hogy egy a szabadság erkölcseihez szokott országban az izgatás meg volna engedve oly pillanatban, midőn anélkül, hogy Francziaországot megkérdeznék, annak sorsa fölött határozni akarnak. S ez alkalommal önök mégis a pártok őszintesége fölött csodálkoznak! Néhány hónap előtt azzal vádoltattunk, hogy a bordeaux-i egyezményt megszegtük, mert néhány halaszthatatlan törvényjavaslatot terjesztünk elő, melyek távolról sem vetettek korlátot a jövő elé, s melyeket mi, a nélkül, hogy valakire ráerőszakolni akartunk volna, a törvényhozó hatalomhoz benyújtónk. *) A tegnapi fimo tejhiány miatt kimaradt. Bazaine pere. Említettük, hogy Bazaine perének tárgyalása e hó 6-án megkezdődött. E nevezetes per ismertetéséül legelsőben is adjuk a Riviére tlek által szerkesztett vádlevél ismertetését. E munka három főrészre oszlik. Az első a tényleges műveletekre vonatkozik, aug. 5-től szeptember 1-ig; azután a második minden Metz ostromára s zárolására vonatkozóval foglalkozik; a harmadik végre elsorolja mindazt, ami a capitulatióra vonatkozik, megvitatja azt önmagában s vonatkozással a törvényhozás eziránti intézkedéseire. Az első rész a háború kezdetét foglalja magában. A rajnai hadsereg szervezése, a mód, melylyel a csapatok öszpontosítása Elszászban és Lotharingiában történt, a souverain akaratának folytonos ingadozásai vannak itt feltüntetve. Riviéretlek tökéletes képét nyújtja a forbachi ütközetnek s a körülményeknek, melyek indokolták a franczia csapatok leveretését, daczára azok kitűnő voltának. Ekkor már Bazaine parancsnoksága alatt volt minden ez ütközetben részt vett csapat. Mielőtt Metzbe vonult volna, a tábornagy viseletében oly tünemények mutatkoztak, amelyek, Riviére tábornok szerint nem magyarázhatók meg csak azon személyes érzületből, hogy mindenekelőtt főparancsnokságra akart jutni s e czélból misteriózus ármánykodásra félreértésük keltésére is vállalkozott a hadügyminiszter s a rendelkezésére bocsátott tábornokok közt. A mű e részében azonban a vádló nem említ fel egyetlen egy kriminális vonást sem. Az ostromzároláshoz érkezvén, a tábornok mindenekelőtt Metz ellenállásának feltételeit vitatja s a szerepet, melyet egy idezárt hadseregnek játszania kell vala. Kutatja, vájjon megtartottak-e az ostromzárolt helyek védelmére előírt szabályok. Ezután az élelmezés kérdésére tér. A tábornok előadó bizonyítva látja, hogy Metz nem volt felszerelve a háború elején s hogy azután mi sem történt ez állapot megjavítására. A Regnier-inczidencz — amely méltó arra, hogy akármely regényíró képzelmi inventiójának mondassák, — hosszú lapokat foglal el, s nem a legkevésbé érdekes a könyvben.