Magyar Ujság, 1898. január (7. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-01 / 1. szám
a politikai recipéje szerint, az aátkos kamarillát « emlegessék. Az »átkos kormányt« untalan felhozzák úgyis. Mintha harmincz esztendős parlamenti életnek minden eredménye nyomtalanul vonult volna el a fejünk felett, a régi sérelmi politika modora, hangja, álpathosza és keserű leve megújult. Mintha nem a világ legalkotmányosabb uralkodója ülne Magyarország királyi trónján s mintha nem adta volna száz meg száz jelét a magyar nemzet iránt érzett nagy szeretőjének; a koronát belevonják a vita forgatagába. Mintha átaludták volna a legutóbbi hetek örömét, lelkesedését, a királyi kegynek a nemzet homlokára szállott annyi sugarát: egy függetlenségi párti képviselő elég szemérmetlen volt kiírni, hogy a korona »szívesen venné, ha az alkotmányon rést lehetne törni hazánkban is«. Mintha kormányszék és kancellária volna most is s nem felelős magyar kormány: a bécsi kéz regéjét elevenítik fel s azt akarják elhitetni a maguk jámbor választóközönségével, hogy az ország dolgait Ausztriából intézik és kormányozzák. Bizony nem válik dicsőségére ez a felfogás a szélbali szónokoknak. Hogy ne gyöngülne meg az emberekben; a beadjuk szabadságába és alkotmányosságát" vetett hit, hogy ne terjedne eltévő nézet a parlamentáris rendszer természetéről; hogyne rendülne meg a parlamentáris élet jóságába vetett hit a tömegek szívében és érzelmeiben, mikor valami érthetetlen tudatlanság és lelkiismeretlenség folytán, az obstrukczió politikusai átalusznak néhány évtizedet, s a sérelmi politika porlepett szótárához nyúlnak és a régi dikaszteriális világ szenvedő alakjai gyanánt szerepelnek. Felelős magyar kormány intézvén az ügyeket, tiltakozunk ama perfid eljárás ellen, hogy Bécset s az »udvart« tüntesse fel a szélbali hazafiság minden baj hogy csak csóválhattam a fejemet, ele nem kételkedhettem benne. A menyasszonya nem volt éppen szép, nem is fiatal, de annál gazdagabb. Hm, hát erre kellett neki annyi ideig várnia? Az esküvő elmúlt, Krausz barátom csakugyan csak a hivatalban volt látható Már teljesen megnyugodott a rendes kártyakompánia, hogy Krauszt elvesztette, midőn egyszerre csak beállított. Szomorúan mosolyogva, szeriiden, mint azelőtt. — Csak véletlenség, mondta, egyszer szabad ide is benéznem. És azóta minden nap megint ott kávézott, feste meg járt a legénykori bús mulatságai után. — Nem ért meg engem aksszony, —– magyarázta sóhajtva. Mindig csak mulatságon jár az esze és unatkozik otthon. Mit csináljak ? Hagyom menni a maga utján. Aztán nem is veszem tőle rossz néven. Hidd el, a házas élet nem nnnyit gyerek nélkül. Olyan üres a ház, üres a lélek is, amikor nincs gyerek- Mihelyst gyerek lesz, nem panaszkodhatunk többé ürességről. Egy olyan kis teremtés édes hangjával fölveri .a, hátigsoltít szélcsendjét és vidámságot fakaszt. Ó, csak volna már gyerekünk! És nagyon szomorúan kaczingatott barátnőivel. Dr. Szegény Krausz, a szomorúságat csak nem akart múlni. Mintha nem is volna felesége, a leglegényebb legényéletet élte tovább, megszakítás nélkül. Csak az oka változott. — Nem tudok otthon aludni, nem lehetek otthon egy perczig is. Egyre sivalkodik az a gyerek. Szörnyűséges, egy ilyen poronty , annyira el tudja riasztani az embert a csatáig tűzhely formáltak’. Méltó párja ez a felfogás a bécsi polgármester híres förmedvényeinek, amelyekben Ausztria minden bajáért Magyarországot és a magyarokat teszi felelőssé, mintha Ausztria a mi gyarmatunk volna. Tiltakozunk az ellen, hogy az osztrák és a magyar népek e kölcsönös egymásra uszítást a parlamentben rendszeresen gyakoroltassák. Tiltakozunk állami önállóságunk és állami szuverenitásunknak ily szándékos elhomályosítása ellen. Tiltakozunk az ellen, hogy a képviselőháznak s a koronának egyaránt felelős magyar kabinetet nem létező akaratok és törekvések bábjának és kész eszközének tüntessék fel. Tiltakozunk az ellen, hogy a kormány minden tényét, a kabinet kizárólagos hibájának tudják meg s megfeledkezzenek róla, hogy a kormány a többség bizalmából s a többség akaratából viszi így vagy úgy az ügyeket, hogy tehát vele az erkölcsi felelősségben a parlamenti többség is osztozik és pedig szívesen osztozik. A régi gravominális politikának e feléledő emlékei csak arra jók, hogy a parlamentáris élet levegőjét megmérgezzék, a fogalmakat összezavarják , a nemzet közvéleményét a létező parlamenti rendszer vamm természete felől megtéveszszék. . . Valóban, a lefolyt esztendő, a maga két oktalan obstrukcziójával, szomorú emlékei közzé fog tartozni Magyarország alkotmányos életének. S ha az uj esztendőtől jobbat reménylünk, ha úgy gondoljuk, hogy az 1898-ik esztendő, e sokat szenvedett nemzet számára több jót hoz, mint amennyit reményekben elrabolt tőle az elmúlt év: ezt nem azért teszszük, mintha bíznánk a függetlenségi párt megtérésében. Ha nem bízunk a szabadémipárt" józan hazafiságában, e párt " osztatlan bizalmát bíró kormány szmtőségében nemzet szabadságszeretetében és politikai érettségében. Ezek a tényezők kivezetik az országot a rázúdult bajok özönéből. Ebben a hitben kívánunk olvasóinknak, kívánunk polgártársainknak, kivánunk a nemzetnek, boldog új esztendőt! Budapest, decz. 31. v — A király döntése. A hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: Kedves báró Bánffy! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között azon arányra nézve, melyben azok az 1898-ik évben a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. t.-cz. 19., 20. és 21. §§-ai (1867. deczember 21-én kelt törvény 3. §-a kir. törv. lap 146. szánt) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre, a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvény 21. §-a (az idézett törvény 3. §-a) alapján akképen döntöm el, hogy az arány, melyhez a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok a közös ügyek költségeihez az 1887. évi XXIII. t.-cz. (1887. évi május 21-én kelt törvény kir. törv. lap 47. szám) alapján az 1888-tól 1897-ig évig terjedő időközben járultak, az 1898-ik év tartamára is változatlanul fentartatik. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1897. évi deczember hó . 30-án.Ferencz József, s. k. , . . .. B. Bánffy, s. k. , A magyar delegáczió határozatai. A hivatalos lap , mai számában közli, hogy a király a m magyar delegáczió határozatait jóváhagyta. A képviselőház január hó 3-án — hétfőn — i. e. tiz órakor ülést tart. — Napirend: A vám- és bankügyet ideiglenes meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. A főrendiház igazolóbizottsága 1898. évi január hó 10-én — hétfőn — délelőtt tizenegy MAGYAR ÚJSÁG. 1898. január 1. mellől. Nem is tudok én megnyugodni, hogy valameddig meg nem nő. . Pedig már úgy utálom azt az életet s vágyódom a családi nyugalom után. A szomorú embernek azonban ez a boldogság nem adatott meg. A kis poronty megnőtt ugyan, de született utána egy más kisebb. Sőt egy harmadik, negyedik is. A feleségével egyre czivódott, hol elköltözött tőle az asszony, hol még visszatért, de mindig, gyermeket szült a boldogtalanapának. Az isten tudja, honnan szerzett a gólya annyi gyereket, épen ő nekik, Krausz uram pedig kopaszodott és őszült. A hivatalban már csak árnyékképen lézengett.. Megesett az embernek a szíve, ha ránézett. Köhögött iste, sárgult is és ,a szenvedést már alig bírta. A kártyáról azonban sohasem maradt el, az ivást pedig bírta. Sajátságos alakja volt Budapest éjjeli életének. Szavahihető emberek megesküdtek rá, hogy Krausz ur sokszorosíthatja magát, ott látták őt egyik orfeumban s frakkeren átvágtatva Budára, ugyancsak ott találták egy hirhedt bodegában. Akármiképen legyen is, az bizonyos, hogy Krausz urat soha senki sem látta mosolyogni. Szomorú maradt mindvégig, mikor ágyba esett és meghalt. Akkor is szomorúan mosolygott és azt hajtotta: — Meg kell halnom, hogy végre nyugalmat találjak, melyet hiába kerestem az életben. Csak egy kis nyugalmam ha lett volna, nem jutottam volna ennyire. . , A szegény ember, halálában ott láttam a ravatalon, sárgultak, összeúszva. Valamikor régebben egy ájtatos zárdabarátot láttam kiterítve, annak az arcza volt olyan, mint a szomorú Kranszé ‘ Adolina szerelme, A Magyar Újság eredő tárcsája. . Irta: .Agra-l Bál*».. Lovag Rodrigó lassú léptekkel haladt a városból kivezető országúton. A nap már hanyatló félben volt, a hegyek feltették vörös pólósipkáikat, melyek ragyogtak, csillogtak, mint' a drágakövekből kirakott korona. Az után alig járt valaki. Hosszú időközökben tipegett* egy-egy lusta öszvér, hátán a vizes tömlőkkel. Mögötte bandukolt a hajtsai, kurtaszári pipájával nagyokat pöfékelve a levegőbe s kis ősz órát erővel pattogtatta, hogy csakúgy hangzott el csendes őszi estébe. Lassankint beállott a szürkület. A két oldalt álló olajfáit árnyai mindjobban közelebb hajoltak egymáshoz s'vCS^ összeölelkeztek. betete, hosszú esik vonul - A végig az utaa, mint valami bársonyszőnyeg. A szétekről, mezőkről csendes szellő keletkezett, mely suttogva szökkent fáról-fára. Az utszéli apró korcsmákban kigyuladt a lámpás s felhangzót a mandolinata édes, epedő hangja. A munkáról visszatérő leányok halk hangon dudolgatták hozzá a dallamot. Ulyik hirtelen: elhallgatott, a mit meglátta a lovago s halkan súgta a többieknek: f — Ni a szép Rodrigol a lovatAz égen itt-ott egy-egy csillag gy*z t ki az ibolyaszínű felhők között; az esti andalító zsongás hullámzott alevegőbe a A lovag néhányszor végigsimította koromfekete hegyis szakállát , azután tehér csipkegallérját igazította meg. A nyakát is végigtapos