Magyar Ujság, 1899. február (8. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-01 / 32. szám
1899. február 1. MAGYAR ÚJSÁG. a már sokfelé alakuló hitelszövetkezeteket, annak előnyeit a takarékpénztárakkal szemben és ajánlotta annak Babocsán való felállítását is. Majd ezen közgazdasági kérdés kifejtése után politikai pártállás színezésétől tartózkodva, nem kortesbeszédet mondva, egy kis politikai tájékoztatót nyújtott a képviselőházban eddig lefolyt tárgyalásokról. Foglalkozott az obstrukcióval, melyet úgy formailag, mint közgazdaságilag károsnak tart és elítél, hasonlóképen az összegyűlt polgárok is elvi különbség nélkül beszéde közben hasonló nemtetszésüknek adtak többszörösen kifejezést és örömmel hallották, midőn a képviselő beszédének végén ama reményének adott kifejezést, hogy ez az alkotmányt veszélyeztető állapot nemsokára meg fog szűnni. A képviselőt beszéde végén ismét lelkesen megéljenezték. A kormány válasza: Szilágyi Dezső, Csáky Albin gróf és Andrássy Gyula gróf országgyűlési képviselők tegnap megjelentek a miniszterelnökségi palotában, ahol Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Lukács László pénzügyminiszter és Széll Kálmán jelenlétében közölte velük a kormány válaszát az egyesült ellenzéki pártok múlt szombati nyilatkozatára. E választ, amely főképen a békekötés úgynevezett biztosítékaira vonatkozik, Szilágyi Dezső és társai e referendum vették. Hír szerint az ellenzéki megbízottak a jövő csütörtökön fogják a kormánynyal a békekötés egyéb vitás pontjaira, különösen e házszabályok revíziójára és a kúriai bíráskodásra vonatkozó megjegyzéseiket közölni. Az ellenzéki megbízottak a kormánynak ezekre vonatkozó válaszát alkalmasint már szombaton megkapják, amivel az üzenetváltás előreláthatólag véget ér. r_-------- ------------- ---- - ' ' — ' - - ____* ' ' — ■ - —•r— r-r ——. r , ~ ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, január 31. Ezzel az örömhírrel fogadták egymást a honatyák: — Három napig nem lesz ülés! — Hála Istennek! — volt rá teljes egyértelműséggel a válasz. Igazán nem lehet rossz néven venni tőlük, ha megörültek a legújabb elhatározásnak. Nemcsak a munka meríti ki az embereket: a munkátlanság is fáraszt. A munkában legalább van izgalom, lüktetés, élet; a teknika lélek nélkül való unalma mint a köd borul az emberekre és pangásba ülepszik tőle a vér. A mindennap tátongó üres karzatok bizonyítják, hogy a Ház- ban lenni manapság egy csöppet se gyönyörűség. A szakadatlan szavazások megöltek minden izgalmat és minden érdeklődést. Azoknak a bizonyos pourparlerknak az érdekessége is megcsökkent. Úgy látszik, az emberek mindent elmondtak már egymásnak és ami változás van, legfeljebb az, hogy ma kevesebbet mondanak, mint tegnap és holnap kevesebbet fognak mondani, mint ma. A törvényhozás másítva lép a terembe. Épen tíz név szerint való szavazás van készenlétben, ezek közül három, amelyek a tegnapi jegyzőkönyv hitelesítéséhez tartoznak. Ez maga is elég volna mára, ezért szünetel az évgyár is. A mai jegyzőkönyvhöz nincs módosítás, napirend előtti új felszólalások se jelentkeznek, egyenesen a szavazásokon kezdi hát a munkát a parlament, sorra döntvén a Hock, Kubik és Sturmann módosításai felett. Délután egyre szerencsésen leszavazták mind a hármat és így elérkezett a Ház ahhoz a fontos pillanathoz, hogy hitelesíthette a tegnapi jegyzőkönyvet, tüstént utána pedig a mait is. Még egy csomó kérvényt jelentett be az elnök, köztük egy csomót, amelyek az áldatlan obstrukciót ítélik el, azután a napirendre nézve tette a következő propozícziót: — Indítványoznám, hogy — miután holnapután úgyis ünnep van — a tisztelt Ház szerdáig csütörtökön és pénteken ne folytassa a tanácskozást és legközelebbi ülését szombaton délelőtt tíz órakor tartsa. Helyeslik ezt a képviselő urak ? — Igen! — hangzott mindenfelől, csak a szélbal mezejéről harsant fel egy jól ismert, de nem túlságosan szimpatikus rekedt hang: a Sima Ferenczé. — Én nem helyeslem! Kifejtette azután a szentesi államférfiu, hogy ő a maga részéről ezt a most folyó parlamenti komédiát elitéli és tanácskozásnak nem ismeri el; nem tartja helyesnek, hogy a béketanácskozások, amelyeket egy felelősség nélküli államférfiú vezet, ilyen hosszúra nyúlnak. Az ország ingerültséggel és súlyos aggodalommal nézi ezt az itt folyó parlamenti komédiát. . . — Hát minek komédiáznak! Önök komédiáznak! — zúg feléje jobbról. Rég nem beszélhetett már Sima Ferencz, megragadta hát az alkalmat és — nekiereszkedett. Beszélt bőségesen, körülményesen, szélesen, mintha soha végét nem akarná szakítani. Az elnök csak tűrte egy darabig, de végre rácsengetett : — Kérném, talán csak arról tessék beszélni, amihez jelentkezett: a napirendhez. — Arról beszél! Beszéltünk mi már arról négy hétig is! — támogatja Szalay Károly az elvtársát. — Addig beszélek, amíg megindokolom azt, amit mondani akarok, — erősködik Sima. — Akkor örökké beszél, mégse éri el a czélját! — kiáltják feléje. Különben azt a szerény óhaját fejezte ki a nagy önpárti, hogy most már ne csak Bánffy mondjon le, hanem az egész — szabadelvű párt is. (Alkalmasint úgy gondolkodik Sima Ferencz, hogy ő maga is elég volna — parlamentnek. Sőt talán — sok is volna!) — Indítványozom — fejezte be, — hogy a Ház folytassa szakadatlanul a tanácskozásait Most Hegedűs Sándor kért szót. — Nem bocsátkozom az előttem szólt képviselő úr fejtegetéseinek tárgyalásába, mert — noha többes számban beszélt, nem tudom, kiknek a nevében szólt. Mindenki nagyon jól tudja, hogy erre a háromnapos szünetre a helyzet tisztázása érdekében igenis szükség van, az ellen nem lehet kifogása senkinek, aki a kibontakozást őszintén akarja. Zajosan helyeselték ezt a rövid felszólalást, azután nagy többség fogadta el az elnök propozícióját. Mellette szavazott az ellenzék is öt-hat negyvennyolcas kivételével. A Ház tehát három napra búcsút mondhatott önmagának, vonták be az utczát, mikor valaki hirtelen felrántja az ajtót s berohan egy szép, fiatal úri nő, a kit jól ismert s nagyon kedvelt, már csak azért is, mert a fiatal hölgy házánál mindig mint kipróbált, öreg barátnőt fogadták. — Az Istenért, gyermekem, mi történt? Mi van magával? A drága toilette rendetlenül állt a szép asszonykán, arcza halálsápadt volt s vad elszántság czikkázott szemeiből. Haja nedves a hótól — a fájdalom és kétségbeesés képe volt. — Hol van a fia? A szavakat sajátságosan, halkan ejtette ki , tétovázó szemekkel tekintett maga körül. — A fiam nincs idehaza, de minden perczben várom . . . De, drága gyermekem, térjen magához! . . . Valami szerencsétlenség? . . . — Ne rejtse el előlem. Beszélnem kell vele . . . Oly . . . sokáig álltam ... ott . . . a hóban. Ne várasson . . . már . . . tovább. Nem megyek el, míg nem beszéltem vele. Világos volt: ez a nő őrjöng. A matróna gyöngéden vigasztalva, leültette maga mellé a pamlagra, kölni vízzel fecskendezte meg arczát s dörzsölgette megdermedt tagjait, így azután lassan magához tért s látta, kivel beszélt. Görcsös zokogásban tört ki, a matróna lábai elé vetette magát s szakadozottan, pihegő kebellel vallotta be hibáját. Oh, mennyire megbünhődött botlásáért . . . Hogy megkínozta, hogyan . . . Most már szóba sem akart, a férfi állni vele . . . Meg kell halnia pedig különben, annyira szereti . . . Nem tud élni nélküle . . . Csak a halál hozhat megváltást számára. Az anya rémülve hallgatta a vallomást. Hű, becsületes szíve el akart fordulni ettől a nőtől, aki megfeledkezett kötelességéről, de ez a mondás meglágyította. Mikor azonban az előtte térdeplő arra kérte, azért könyörgött, hogy pártolja a fiánál, hogy szítsa annak szenvedélyét, akkor megvetéssel fordult el. Látta maga előtt a szép két kis gyermeket, a kiket csak a napokban látott a bűnös anyjuk mellett játszadozni s szigorú hangon így szólt: — Menjen a gyermekeihez! A fiatal asszony kővé meredten tekintett rá. Ebben a pillanatban léptek zaja hangzott a szomszéd szobából. A fiú hazajött. Szeretője összerezzent, az ajtóhoz ugrott s a másik szobába rohant. Az anya a pamlagra roskadt s a párnákba rejtette arczát. Mintha álmodnék, úgy hallotta a következő szóbeszédet: — Mit akarsz itt? Mit keresel itt? . . . Nem szigorúan megtiltottam neked, hogy . . . — szólt a férfi durva hangon. — Beszélnem kellett veled — volt a makacs válasz. — Látott az anyám? — Nem. A szerencsétlen hazudott, mert tudta, hogy vége mindennek, ha bevallja az igazat. — Siess haza, hogy meg ne lásson. Ezen az ajtón át . . . Ezekről a dolgokról nem szabad mit sem tudni. — Beszélnem kell veled. — Én édes Istenem! Hát jöjj ma este a Sz.-utczába és csöngess kétszer, úgy, mint azelőtt. — Oh, nem! Mindig elutasítasz magadtól, vagy megvárakoztatok Ma két óra hosszat álltam a hóban. Nem, beszélni akarok veled, most, azonnal. — Hát akkor gyorsan! Mit akarsz tőlem ? Nagy szünet — azután hangos zokogás közben törnek elő e szavak: — Kurt, mit tettem neked? — Kérlek, kedves gyermekem, mérsékeld magad. Semmi szemrehányást nem tehetek neked, egyátalán semmit. Kedves, édes kis aszszonykám voltál ... De hát be kell látnod: mindennek megvan a maga ideje. . . Megkaptad ugye levelemet? Köztünk vége mindennek. Egyéb mondanivalónk nincs. — Tehát el merészelsz lökni magadtól, úgy, mint egy szajhát? — Hagyjuk a hasonlatokat! A szajhák között igen sok a hit, ragaszkodó s a tisztességes asszonyok között a hirtelen teremtés. Végre egyik sem ér többet a másiknál. — Oh, hát még meg is gyalázol, engem, aki feláldoztam neked becsületemet, boldogságomat, mindenemet! Ez a hála. — Édes Istenem! Hát hiszen nem rólad beszélek, hanem az asszonyokról általában . . . Ismerlek benneteket s tudom, mire tartsalak . . . Mi férfiak cselekszünk, működünk, alkotunk ebben a világban — szükségünk van az erőnkre a férfiak ellen s nem hagyhatjuk, hogy egy aszszony elrontsa a kedvünket . . . Ismerlek én benneteket. Aki semmibe se vesz, azt imádjátok, aki szeret, azzal játsztok csupán. Hamisak, hitelenek vagytok valamennyien, ezért jobb, ha az ember megelőz titeket s előbb csal meg. — Hát a nők mind ilyenek, Kurt? — Mind! — Ért is? — Megcsaltalak valaha? — Engem talán nem. — Oh, ócsárolj csak, gyalázz csak ! De itt, térdenállva estek előtted . . . A bolgár válság, Berlin, január 29. Igen lakonikus rövidséggel jelentette a táviró Szófiából a hírt, hogy a Stoilov-kabinet lemondott és Ferdinánd fejedelem Grakovvot bízta meg az új minisztérium megalakításával. E hírt beavatott körökben is megerősítették, de a politikai világ nagyon szkeptikus hangulatot tanúsít e válság lehető eredményei tekintetében. A 3