Magyar Vadász, 1953 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-10 / 1. szám
JANUÁR A didergő föld ráncos, szürke testét védőn borítja be a fehér hólepel. Ameddig a szem ellát, mindenütt szikrázó, fényes csillogás, mely szinte jobban vakít, mint a finom ködökön áttetsző téli nap képe. A dűílőút helyét csak a fehérségből kirívó útszéli bogáncsfejek sejtetik, magát az utat már belepte a hó. Az útszéli árok kanyargásának irányát a süppedt hótakaróból kikandikáló gaz mutatja; a gaz körül, mintha színes tollcsomókkal játszana a feltámadt pusztai szél; tarka kis koldusok, fürge tengelicek szorgoskodnak ott; csipegetik a szegényes eleséget, kihasználják a szűkös lehetőséget, mely megmaradt számukra a természet nemrég még bőven terített asztaláról. A hóborította erdőt-mezőt különös érdeklődéssel járja a vadász. Gyönyörködik a havas téli táj nyújtotta pompás panorámában, figyeli vadjaink jól látható, sokat mondó nyomait, miközben gondolatban most dolgozza ki a közeli napokban megrendezésre kerülő hajtások, körök részletes tervét, hogy a vadászatok eredményességét az előzetes terepszemlével, a lehetőségek megfelelő helyszíni kiértékelésével is biztosabbá tegye, hogy a terv teljesítését — sőt túlteljesítését — a januári vadászatok sikerével is előmozdíthassa. A gyakorlott vadász jól tudja, hogy nemcsak a bogáncson, gazon tengődő apró madarak szűkölködnek, jól tudja, hogy erdőmező valamennyi lakójának megnehezült a sora, a havas, fagyos télidő beálltával. Tisztában van azzal, hogy haszonvadállományát az éhínség, fagy a szőrmés és szárnyas kártevők, az orvvadászok és hurkolók, valamint az esetleges fellépő betegségek egyaránt veszélyeztetik és azt is igen jól tudja, hogy a céltudatos emberi beavatkozás, a tervszerű segélynyújtás nélkül igen sok értékes vadja esne a fenti veszélyeknek áldozatául. A vadászatok sikerének biztosítása mellett tehát egyre jobban előtérbe kerül az eredményes vadvédelem maradéktalan megoldása. Sikeres tervteljesítés, eredményes vadvédelem! E két igen fontos feladat szab határozott irányt az e havi vadászteendőknek. A fogoly vadászata december 15-tel, a fácánkakas lövése pedig december végével fejeződött be. Vadgazdaságunk e két igen hasznos vadja tehát már a jól megérdemelt kíméletnek örvend. A nyúl vadászata azonban még egész január hóban tart, sőt most folynak zömével a tervteljesítés céljára rendezett hajtó- és körvadászatok. A tervtörvény! Teljesítése mindannyiunkra kötelező és valamennyiünk elsőrendű érdeke! A csoportos vadászatok »egyéni kompetenciájával« azonban igazodjunk mindenkor — a lehetőségeken belül is — vadállományunk érdekeihez is. Ha tehát a vadállomány eredményes fejlődését biztosító törzsállomány érdeke, úgy kívánják, ne merítsük’ teljesen ki »egyéni kompetenciánk« konyhára vitelével a törvényadta lehetőségeket, hanem »nyújtózkodjunk csak addig, amíg a takaró ér«! Még a tökéletes vadvédelem mellett is mindig számolnunk kell az időjárás-viszontagságok, az emberi és állati kártevések, vagy az esetleges betegségek okozta kisebbnagyobb veszteséggel, ami szűkre szabott törzsállomány mellett a jövő tavaszi szaporulatban igen komoly visszaesést eredményezne. Hagyjunk tehát meg feltétlenül annyi »magnak valót« a területeken, amennyi nyúlállományunk kívánt fejlődéséhez szükséges. A januári vadászatok sikerére ugyancsak ügyelnünk kell. Kívánt eredményre csak a jól rendezett körök és hajtások vezethetnek. A rendező és a vadászatok részvevői álljanak egyaránt maradéktalanul hivatásuk magaslatán. .* A »távlövésekkel« vadat és töltényt pocsékolunk! Óvakodjunk tőlük! Ne rontsuk tovább, hanem javítsuk a nyúlállomány károsan eltolódott ivararányát, tehát a lehetőség szerint kíméljük a nősténynyulakat. Tervkötelezettségünk teljesítése — sőt túlteljesítése — a kellő számú törzsállomány megmaradásának biztosítása, haszonvadunk megfelelő téli etetése, az állati kártevők erélyes számapasztása és az orvadászat-hurkolás eredményes meggátlása a legidőszerűbb feladataink. A megfelelő számú hajtó, vagy fogat (nyulaskocsi) hiánya lényegesen lerontja a vadászat eredményességét! E téren a vélt »spórolás« mindig pocsékolásnak bizonyul. A fagyos földön, havon, jégen a sörét igen könnyen változtat irányt — »geller«gurulat — lövéseinkkel tehát legyünk mindig igen óvatosak. Terítékeink kezelésére fordítsunk mindig fokozott figyelmet, mert a hanyag vadkezelés már igen sok esetben súlyos értékcsökkenést eredményezett. Apróvadjaink közül e hóban még a jégmentes vizeken szép számmal található vízivad és előfordulási helyein a végtelenül káros üregi nyúl nyújtanak kedvező vadászati lehetőségeket. Nagyvadas erdeinkben a vaddisznó eredményes hajtó-cserkésző- és lesvadászatával segíthetjük elő jelentős mértékben tervteljesítésünk sikerét és részesülhetünk méltán sokra becsült vadászörömökben. A vaddisznóles főként a »szóró« mellett hoz gyakori sikert, míg a cserkészés leginkább a friss havon eredményes. Az erdei hajtásoknál használjuk mindig fokozott óvatossággal-körültekintéssel fegyverünket és ujjunk csak akkor görbüljön a tavaszra, ha biztosan látjuk, hogy mi az, amire lövünk. A vaddisznó bugása e hóban még tart, az elejtett kan ivarrészeit tehát azonnal és fokozott gonddal vágjuk ki, mert ellenkező esetben húsának kellemetlen »kan«-íze lesz. A külön engedélyhez kötött szarvasselejtezésnél járjunk el mindig nagy körültekintéssel és jó tenyészértékű egyed kilövésével ne károsítsuk az állományt. A selejtező vadász nélkülözhetetlen segítsége a jó távcső. Változatos vadászati lehetőségeink közepette se feledkezzünk meg a szőrmés és szárnyas állati kártevők számapasztásáról, melynek elvégzését e hóban fegyverrel, csapdával és méreggel egyaránt erélyesen kell végeznünk. Jelentős segítségül szolgál ehhez az áruló hótakaró és a jól belátható határ, melyek nemcsak az állati kártevők zsákmányszerzését könnyítik meg, de egyúttal a vadász részére is kedveznek. Használjuk ki tehát jól a lehetőségeket és végezzük eredményesen a kártevők irtását. E hóban kezd koslatni a róka; ilyenkor gyakran tartózkodik a kotorékban, ahol a reggeli és délutáni ellenőrzések igen jó eredményre vezetnek. Csalsípra híva (nyúlsírás, egércincogás) vagy dög, vonszalék közelében lesve ugyancsak gyakran puskavégre kerül. Vadunk kedvenc téli tartózkodási helyeinél (etetők, csenderesek) fordítsunk fokozott figyelmet a ragadozók számapasztásárra. Ezeken a helyeken a kellő ellenőrzés hiánya igen érzékeny károkat okozhat. A görény és a menyét eredményes irtását különösen a fácánosok közelében szorgalmazzuk. A kóbor kutyák—macskák károsítása semmivel sem áll a ragadozóké mögött! Irtásukra mindig fordítsunk nagy gondot! Az állati kártevők mérgezésekor végezzük el maradéktalanul az előírt biztonsági intézkedéseket. A szárnyas kártevők foszforszörpös mérgezéséhez használjuk ki a fehér hótakaró nyújtotta kedvező alkalmat. A méregfalatokat lehetőleg a délutáni órákban helyezzük ki, a naponta kötelező ellenőrzést pedig a déli órákban végezzük. Ne hagyjuk figyelmen kívül az emberi kártevések állandó lehetőségét sem és a rendszeres, éber területellenőrzések során akadályozzuk meg az orvvadászok és hurkolók bűnös mesterkedéseit. Az elcsigázott, éhes vad bizalmassá válik és gyakran a lakott helyek közvetlen közelébe húzódik. Itt szednek azután sokszor érzékeny dézsmát belőlük a kellőképpen meg nem gátolt emberi és állati kártevések. A hurkolókra és a kóbor kutyákra, macskákra ezeken a helyeken kettőzött gonddal kell ügyelnünk. A hurkoló sokszor még »csalogató takarmányozáshoz« is folyamodik, hogy több eredménnyel lophassa a vadat. Egyik legidőszerűbb és legfontosabb vadvédelmi teendőnk a haszonvad téli etetése. Az apró- és nagyvad többé-kevésbbé minden télen rászorul az élelempótlásra, melynek a szükség szerinti, megfelelő elvégzése, a reáfordított költség és fáradtság, a vadgazdaság legdúsabban kamatozó befektetésénél tekinthető. A vérfelfrissítés céljára kapott tenyészvad kibocsátását mindig a vadászterület biztonságos, nyugalmas részén végezzük el, különös tekintettel arra, nehogy az értékes tenyésznyulak még a januári vadászatok során puskavégre kerüljenek. Amint a fentiekből kitűnik, a vadászatból és vadvédelemből egyaránt bőven kijut e hóban a vadásznak. Végezzük mindkettőt legjobb akaratunk és tudásunk szerint, hogy majd az idény végeztével őszintén örülhessünk tervteljesítésünk közérdekű sikerének és egyúttal jövő évi eredményességünk szilárd megalapozásának is. Dr. BERTÓTI ISTVÁN A tudomány szolgálatára Az Országos Természettudományi Múzeumban folyó tudományos kutatómunkához nélkülözhetetlen fontosságú vad a sakál. Bizonyos, hogy ez az igen ritka emlős állat hazánkban is honos, de nehéz felismerhetősége miatt az utóbbi időkben nem kaptunk hírt tartózkodási helyéről. Pedig az elejtett sok ezer róka között bizonyára akadnak sakálok is és fejtörést okoz, hogy ez a furcsa állat váljon kutya és róka, vagy róka és farkas elkorcsosult nemzedéke-e, vagy pedig korcskutya. Az utolsó sakált 1941. december végén, Bihar megyében ejtették el, bár elejtői sem tudták, mennyire értékes az elejtett vad, csak amikor a bőrt szakemberhez vitte, tudta meg, hogy ez a ritka emlős állat sakál és így a tudomány gazdagodott az elejtett példánnyal. Füzesgyarmatról érkezett egy jelentés, hogy pár évvel ezelőtt feketés színű, rövidfarkú rókát ejtettek el,kár, hogy ezt nem küldték fel a Nemzeti Múzeumba. Az alábbiakban röviden ismertetjük a sakál leírását: E furcsa állatnak jóval rövidebb a farka, mint a rókáé és arca sem igazi róka arc. 30—32 cm, tömpeorrú, vörösfülű, farkas-ordas színe van. Ha ilyen gyanús, rövidfarkú rókát ejtenek el valahol, kérjük, hogy azt rögtön küldjék el a Nemzeti Múzeum állattárába (Budapest, Baross utca 13). A vadász nemcsak a magyar tudománynak tesz igen nagy szolgálatot, de a sakálért szép jutalmat is kap. A Magyar Vadászban közzétett korábbi felhívásunkra még nem érkezett híradás. Kérjük a Nyírség, Bodrogköz, Ecsedi-láp környéki, a Duna-Tisza közi, a Fertő és Hanság vidéki, valamint a Szeged környéki vadászokat, hogy az egykori réti vagy nádi farkasokról írják megemlékezéseiket. Círít: Országos Természettudományi Múzeum, Budapest, II., Hadapród utca 14/a. Dr. Nagy Jenő egyetemi magántanár