Magyar Vasutas, 1974 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1974-01-03 / 1. szám
2 MAGYAR VASUTAS Egy életen át a munkás-paraszt hatalomért Hetvennyolcadik születésnapját ünnepelte december 7-én. Bodnár Lajos MÁV- nyugdíjas, az egykori vöröskatona. — Kevesen vagyunk, egyre fogyunk — szól, amint leülünk beszélgetni, azután előveszi a szegedi veteránok május elsejei felvonulásairól az utóbbi években készített fényképeket. Valamennyi felvételen ő, a szálfa termetű, büszke tartású Bodnár Lajos halad az élen, aki még most, 78 éves korában is őrzi fiatalos vonásait, derűs kedvét és tenniakarását. Csak akkor komorodik el az arca, amikor a képen rámutat egy-egy idős emberre: „Ez az elvtárs tavaly halt meg, aki mögötte lépdel, még előbb távozott..aki itt, a bal szélen halad, már a következő május elsejét sem érte meg ... Hej, nagyon sok szenvedésen ment át a mi generációnk .. Reménytelen sorsuk volt — Kérem, meséljen a saját életéről. — Beszélek is én arról szívesen — mondja, majd kifejti, hogy a világnak többet kellene tanulnia a történelemből, a sokat megélt emberek, a forradalmárok tapasztalataiból. Cigarettával kínálom, de ő elhárítja mozdulatomat. — Én 1919 óta nem dohányzom — jegyzi meg. — Inkább igyunk egy kis bort. Azt mindig tartok idehaza, s megiszom belőle naponta egy vagy két decit. De soha sem többet, mert úgy érzem, a kevéske bor jót tesz... A poharakba Lajos bácsi felesége tölti ki az italt, aki éppen negyven évvel ezelőtt vállalt sorsközösséget az akkoriban „reménytelen sorsú”, százszor és ezerszer megalázott, a váci fegyházban esztendőket töltött, majd később is többször meghurcolt emberrel, a Horthyék „feketekönyvében” nyilvántartott „veszedelmes” kommunistával. — A feleségem varrónő volt, amikor házasságot kötöttünk — szól Lajos bácsi ellágyult hangon, amiből érződik, milyen fogalmai lehetnek a házastársi hűségről, az asszonyok hősiességéről, áldozatvállalásairól. S mintha csak a feleség ihletné további gondolatait, így folytatja szavait: — Az én anyám tizenhárom gyereknek adott életet, miközben bolyongott családunk az országban. Pontosan kilenc helyen laktunk. Apám pályaőr volt a vasútnál, s leghosszabb ideig Mikepércsen teljesített kiadóőri szolgálatot. Véglegesen azután Bárándon telepedtünk le. A kilenc életben maradt gyermek közül négy fiú szintén vasutas lett... A négy fiú: János (aki távirász volt a szegedi vasútigazgatóságon), Béla (ő a debreceni üzletvezetőség irodakezelőjeként tett hitet a forradalom mellet, s később emigrációban, Moszkvában halt meg), Károly (a legfiatalabb Bodnár gyerek, aki raktárnoki beosztásból ment nyugdíjba Hódmezővásárhelyen, de már jó ideje szintén Szegeden lakik) és Lajos bácsi, aki most a régmúlt időkre, az egykori küzdelmekre emlékezik. A királyi törvényszék előtt — Engem 1913-ban, 18 éves koromban vettek fel a vasúthoz pályamunkásnak Debrecenben, miután már többször dolgoztam a pályafenntartásnál fűtisztító gyerekként. Az első világháború kitörésekor már vonatfékező voltam Nyíregyházán, s két évvel később kerültem vissza Debrecenbe, ahol ugyancsak vonatkísérőként teljesítettem szolgálatot, amikor kapcsolatba léptem a kommunistákkal... Regényben lehetne csak leírni a sok érdekes élményt, epizódot, amelyek öntudatos forradalmárrá, a Tanácsköztársaság katonájává érlelték a fiatal vasutast. — Nem ártana, ha tisztáznánk azt a fogalmat, hogy kit nevezhetünk méltán a Tanácsköztársaság katonájának — mondja Lajos bácsi. — Ezt ugyanis még az ellenforradalmárok vészbíróságai is fontosnak tartották, persze, a saját szempontjaik szerint. Számomra viszont ez azért fontos, mert nem szívesen azonosítom magam azokkal a „veteránokkal”, akik ugyan beléptek a Vörös Hadseregbe, de semmi áldozatra nem voltak hajlandók azért, hogy a Tanácsköztársaság valóban fenn is maradjon, később azonban mellüket veregetve hivatkoztak arra, hogy ők a Vörös Hadseregben szolgáltak. A hetvennyolc éves férfi előveszi a szépen berendezett lakás egyik szekrényének fiókjából a régi dokumentumokat, amelyek a tovatűnt ifjúság nagyszerű tetteit idézik. Vaskos iratköteget nyújt át. — Olvassa csak! — szól közben. S olvasom: Vádinditvány az egri királyi ügyészségtől. Ügyiratszám: 7329. kv. 1920. A tizenhét vádlott — köztük Bodnár Lajos debreceni vonatfékező a hetedik — mind 21 —28 éves fiatalember. Foglalkozásukat tekintve: munkások. cipészek, asztalosok, lakatosok, gépészkovácsok, napszámosok, illetve van közöttük egy földműves, valamint egy karcagi felírónő: Cz. Nagy Etel, aki akkor volt 21 éves. A vád ellenük: tíz-, kilenc-, hétrendbeli gyilkosság, rablás, lázadás és még több mondva csinált ürügy annak érdekében, hogy ezeket az ifjakat halálra ítélhessék. Azután az egri királyi törvényszék B. 3100./1920. számú ítélete következik: „Vádlottak valamennyi cselekményüket, mint a Tanácskötársaság fegyveres erejének tagjai, a Tanácsköztársaság fenntartása érdekében követték el.” Ezért, vagyis csak azért, mert nevezettek az ítélet indoklása szerint sem nem öltek, sem nem raboltak, csupán „vörös terrorcsapat” tagjai voltak, életfogytiglani vagy annál kevesebb időtartamú börtönbüntetést kaptak, egyetlen személy, a parancsnok — Nagy József őrmester, debreceni hentessegéd — kivételével, őt ugyanis halálra ítélte a királyi törvényszék „a Btk. 153. §-ába ütköző, a 155. § szerint minősülő, s ugyanezen § 1. tétele szerint büntetendő lázadás bűntettében való vezetői közreműködés miatt.” — Nézze csak az ítélet 18. oldalán, hogyan vélekedett rólunk az ellenforradalom vészbírósága! — mondja Bodnár Lajos. „Köztudomás szerint A Vörös Hadsereg is a régebbi háborúkban szolgált rendes hadseregből lett kialakítva, és csak később, fokozatosan fejlődött a proletárdiktatúrát védő osztályhadsereggé. Mivel azonban eme hadseregben sokan voltak, akik csak kényszerből, mondhatni, csak színleg szolgálták a Tanácsköztársaságot, a királyi törvényszék álláspontja szerint a rendes frontszolgálatra kirendelt ilyen vöröscsapatok nem tekinthetők az uralkodó osztály fegyveres megtámadásá-ra alakult csoportosulásnak. De más elbírálás alá esnek az úgynevezett terrorcsapatok, amelyekhez a vádlottak is tartoztak. Ők már a belépéskor tudatában voltak annak, hogy a proletárdiktatúra megteremtésére vállalkoztak, s amellett tűzzel-vassal kitartanak, ha kell, életük feláldozásával is...” — Ennyi maradt tehát a vádból?*■ Igen, ennyi maradt, mire a csendőrök agyonkínozva, megvasalva végighurcoltak bennünket a dicső harcok színhelyén, Debrecentől Hajdúszoboszlón, Karcagon, Cegléden, Szolnokon, Hatvanon, Tiszafüreden, Poroszlón, Bábolyon, Tilajpusztán át Borsodivánkáig, hogy szembesítsenek bennünket a lakossággal. A községek, falvak lakói azonban mindenütt a pártfogásunkra keltek. „Kenyeret, lisztet, cukrot osztottak, az éhségtől mentettek meg bennünket” — mondták a csendőrök szemébe. „A rablást és a fosztogatást ők akadályozták meg” — vallotta a borsodivánkai plébános ... Harc, mindig másképpen Bodnár Lajos 1924-ben szabadult feltételesen a váci fegyházból, de a harcot soha többé nem adta fel. — Utoljára 1944 márciusában tartóztattak le, miután az újszegedi kendergyárban, ahol akkor dolgoztam, tűz ütött ki, s az újonnan vásárolt gépek is leégtek ... A felszabadító szovjet hadsereg Ausztriában érte utol az őt elhurcoló, sok-sok társát halomra gyilkoló fasisztákat. Bécs közelében szabadult ki a nácik és a nyilasok karmaiból. — Sokszor csak a csodával határos módon maradt meg az életem — foglalja össze elbeszélését Lajos bácsi. Egy pillanatra elhallgat, majd még egy fényképet mutat. — Látja, 1956-ban, hatvanegy esztendős koromban ismét magamra öltöttem az egyenruhát, beálltam a karhatalmisták közé, hogy fegyverrel szálljunk szembe azokkal, akik fegyvert emeltek a munkás-paraszt hatalomra ... Amikor helyreállt a rend és újra jöttek az ország építését, gyarapítását szolgáló feladatok, Lajos bácsi is mindig megtalálta a maga tennivalóját. Korábban a városi pártbizottság és az SZMT tagja volt, most a megyei pártbizottság tagjaként vesz részt a fegyelmi bizottság munkájában. . Az emberek, elsősorban a kommunisták egyéni helytállásának megítéléséiben sokat számít az 54 éves párttagsága idején szerzett megannyi tapasztalata. Pártmunkának tekinti azt a tevékenységet is, amit — 55 éves szakszervezet tagságához híven — a vasutas-szakszervezet területi bizottságában a MÁV- nyugdíjasok érdekében végez. Áldozatos munkáját, harcos kiállását társadalmunk számos kitüntetéssel is elismerte. Tulajdonosa a Tanácsköztársasági Emlékéremnek, a Magyar Partizán Emlékéremnek, a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremnek, a Szocialista Munkáért Érdeméremnek, a Szocialista Hazáért Érdeméremnek, a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek, és megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, valamint a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát is. Egy ilyen gazdag, eredményes életút láttán bennünket, fiatalabbakat is a büszkeség érzése tölt el, s megerősödött hittel valljuk: dolgozni, élni csak Lajos bácsihoz hasonlóan szabad — mondom búcsúzóul, mire ő csendesen így válaszol: — Kell is, hogy a veteránok egykori tettei az utánunk jövő nemzedékben tovább éljenek... Kovács József 1974. JANUÁR 9. Nyugállományba vonuló vasutasok kitüntetése a Vasúti Főosztály kultúrtermében Bensőséges ünnepség színhelye volt december 21-én a Vasúti Főosztály kultúrterme: az 1973. év második felében nyugalomba vonult mintegy 2500 vasutas közül 88 hosszú szolgálati időt eltöltött kiemelkedően dolgozó vasutasnak kitüntetéseket adtak át. Az ünnepséget Urbán Lajos, a MÁV vezérigazgatója nyitotta meg, majd Tóth Györgyné dr., a vasutasok szakszervezetének alelnöke, a Vasúti Főosztály szakszervezeti bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Megköszönte a nyugalomba vonulók hosszú, odaadó munkáját, hűségüket a vasúthoz. Kérte őket, ne szakítsák meg kapcsolatukat volt szolgálati helyükkel s gyermekeiket, unokáikat neveljék a vasút szeretetére, hogy a vasutas dinasztiák tovább erősödjenek. Ezután Rödönyi Károly, közlekedési államtitkár, a nyugalomba vonulók érdemeit méltató szavak kíséretében átadta a kormány, majd pedig a közlekedés- és postaügyi miniszter által adományozott kitüntetéseket. Dr. Pethes Imre, a Vasúti Főosztály MSZMP Bizottságának titkára szólott ezután, majd Urbán Lajos a vezérigazgatói kitüntetéseket nyújtotta át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — nyugállományba vonulásuk alkalmából — több évtizeden át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül a MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATA kitüntetésiben részesítette: Hámoros Imre műsz. főtanácsost (Bp. Keleti Műsz. Kocsiszolg. Főn.) A MUNKA ÉRDEMREND BRONZ FOKOZATA kitüntetést kapták: Kovács Ferenc főfelügy. (Debrecen áll.); Mihályi József műsz. főell. (Szeged Vont. Főn.); Rendes Péter főfelügy. (TBFF Pécs); Hajesz Tihamér műsz. főfelügy. (Miskolc Vont. Főn.). A közlekedés- és postaiügyi miniszter MINISZTERI DICSÉRETBEN részesítette: Baranyai József műsz. főfelügy. (Szombathely Jj. U.); Csabai István főell. (Szolnok Jj. U.); Darázsi József főfelügy. (Dombóvár Ép. Főn.); Debreczeny Imre főfelügy. (MÁV Kitérőgyártó II. Gyöngyös); Dobos Ferenc főell. (Debrecen áll.); Falusy István főell. (Candler Jenő Js. II.l. Futór) Ferenc mérnök főtan. (Vas. Főoszt. 8. Szarkoszt.); Fülöp Nándor főell. (Nagyszantjános áll.); Gábor Pál főell. (Szentes Vont. Főn.); Gróf László főfelügy. (Vas. Főoszt. 10. Szakoszt.); Héja Gyula főfelügy. (MÁV Építési Géptelep Főn. Bp.); Héja Gyula főfelügy. (BVKH); Horváth Lajos főfelügy. (Szombathely Vasútig.); Karezsi Pál felvigy. (Debrecen Déli.Pft.); Király Sándor felvigy. (Szombathely áll.); Kocsis János felvigy. (Szertáron. Nagykanizsa); dr. Kollár Lajos főorvos-főtan. (MÁV Tér. Egészségügyi Közp. Pécs); Kozma Zoltán főfelügy. (Miskolc Tiszai pu.); Kuhajcsik József főell. (Baja áll.); Lajtos Dezső felvigy. (Vill. Fennt. Főn. Bp.); Macsuga László főell. (Miskolc Tiszai pll.); Nagy István ep. (MÁV Házkezelési Főn.); Németh Benedek felvigy. (MÁV Bp. Ép. Főn.); Sófalvi Ferenc felvigy. (Északi Jj. u.); Sóvágó Sándor műsz. főell. (Debrecen Vont Főn.); Szalay Béla főfelügy. (BVKH); Szunyogh László műsz. főfelügy. (Miskolc Vasútig.); Tancsik Lajos főfelügy. (Pécs Vasútig.); Tivadar János főfelügy. (Debrecen Vasútig.); Tosó Bélánné főell. (Bp. Ferencváros áll.). A MÁV vezérigazgatója VEZÉRIGAZGATÓI DICSÉRETBEN részesítette: Aszódi József főell. (Bp. Józsefváros áll.); Bagdács Gyula munkás (Debrecen Osztóp zártár főn.); Balla István műsz. főell. (Szeged Vont. Főn.); Baranyi István főell. (Szentes Vont. Főn.); Benedek Jenő főell. (MÁV Gépjav. II. Bp.); Bolbás Miklós felülgv. (Bp. Keleti pll.); Csikós József főell. (Miskolc Jj. II.); Csóka István főell. (Szob áll.); Debreceni József főell. (Székesfehérvár Vont. Főn.); Dér Imre műsz. felvigy. (Tapolca Vont. Főn.); Érchegyi János műsz. főfelügy. (Vas. Főoszt. 6. Szakoszt.); Faras Sándor műsz. főfelügy. (Bp. Építési Főn.); Fehér János felvigy. (Miskolc Ptt. Főn.); Filep Miklós főel. (Bp. Déli pu. Szertárfőn.); Garamszegi Dezső főell. (Bp. TBÉF); Hegyi István felvigy. (Celdömölk Ép. Főn.); Hegyi Józsefné ell. (Pécs Szertárfőn.); Holló István főell. (MÁV Anyagéi!, lg.); Horváth Gyula főell. (Dombóvár áll.); Horváth Lajos műsz. felvigy. (Vác Vont.Főn.); Huszár Benedek főén. (Északi Jj. II.); ülés József főel. (MÁV Ép. Géptelep Főn.); Iván József főell. (Vas. Főoszt. 7. Szakoszt.); Jacob Györgybe főfelügy. (BVKH); Kiss Kálmán műsz. főfelügy. (Kaposvár Ptf. Főn.); Király Zsigmond főtan. (Vas. Főoszt. 4. Szakoszt.); Kolozs Sándor főell. (Debrecen áll.); Kovács Géza ell. (Hódmezővásárhely Ptf. Főn.); Láng Erzsébet főell. (BVKH); Letényi István főell. (Szerencs áll.); Magyar Imre főell. (Kiskunhalas áll.); Magyar László főfelügy. (Miskolc Vasútig.); Major Lászlóné műsz. felügy. (Miskolc TBFF); Máté Sándor műsz. főel. (Hámán Kató Vont. Főn.); Mike István főfelügy. (Kaposvár áll.); Molnár Sándor felvigy. (Győr Ptf. Főn.); Nagy István műsz. főell. (Debreceni TBFF); Dósai László főell. (Miskolc Tiszai pll.); Perdi János ell. (Szeged áll.); Sajti Mátyás felvigy. (Vésztő Vont. Főn.); Sándor Ferencné főell. (MÁV Kórház és Közp. Rend. Int.); Schlosser Sándor főell. (Pápa Ptf. Főn.); Simonyi Mihály főell. (Dunakeszi Jj. u.); Sólymos Gyula műsz. főfelügy. (Bp. Távközlési Fennt. Főn.); Szabó Károly műsz. felvigy. (Szombathely Vont. Főn.); Szalma Géza felvigy. (Székesfehérvár Js. II.); Szávai Gyula főfelügy. (Hatvan—Füzesabony Ptf. Főn.); Szeredrei József főfelügy. (Dunaújváros áll.); Tiborc Sándor műsz. főell. (Szombathelyi Vont. Főn.); Tóth György főell. (Szolnok áll.); Tóth István műsz. felügy. (Debrecen Vasútig.); Tóth László műsz. főfelügy. (Debrecen Jj. u.); Ujj Endre . felügy. (Kisújszállás Ptf. Főn.). Rödönyi Károly államtitkár átnyújtja a kormánykitüntetést Hámoros Imre műszaki főtanácsosnak. (Laczkó Ildikó felvétele) A Győri Vagon- és Gépgyár egykori esztergályostanonca a század első éveiben nemcsak szakmát tanult, hanem a munkásmozgalommal is megismerkedett. Az inasévek vége és szakszervezeti tagságának kezdete egyaránt 1905. A felszabadulását követő vándorévek során dolgozott Bécsben, Berlinben, Hannoverben, Londonban és Glasgowban, s kalandos hajóúton, , Trieszten keresztül került ismét haza Győrbe, majd Szombathelyre. Ahol megfordult, részt vett a vasasszakszervezet és a szociáldemokrata pártmozgalom tevékenységében. 1912-ben került a csepeli Weiss Manfréd-gyárba, 1913 májusában pedig a MÁV Északi Főműhelybe. Itt aktívan dolgozott a Landler Jenő vezetésével illegálisan működő Vasutasok Szabad Szervezetében. Az első világháború éveiben egyik szervezője a háborúellenes nagy vasutassztrájkoknak. A Magyar Vasutas szerkesztőségében ismerkedett meg későbbi feleségével, a Landler Jenő mellett adminisztrátori teendőket végző Székely Margittal. 1918 végén az elsők között csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához és részt vett a KMP Északi főműhelyi üzemi szervezetének megalakításában. A proletárforradalom ■ győzelmét követően a Belügyi Népbiztosság politikai megbízottja volt Bihar megyében. Nagyvárad román megszállása után Kunszentmiklós járás politikai megbízottja lett. A Tanácsköztársaság leverését követően Bécsbe emigrált. Hazatérése után, 1921. május 29-án letartóztatták, majd 1921. október 7-én —mint a toloncházban szervezett éhségsztrájk egyik vezetőjét — a zalaegerszegi internálótáborba szállították. 1922 augusztusában szabadult. Először kisebb üzemekben dolgozott, majd a Ganz-gyárba került, ahol ismét bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1924 januárjában sztrájk szervezése miatt azonban elbocsátották, feketelistára került, ezért nem helyezkedhetett el szakmájában. Sorsa úgy fordult, hogy külföldön élő testvérének támogatásával textil-kiskereskedést nyitott. A forradalmi munkásmozgalommal való kapcsolata azonban ezután sem szakadt meg. Tagja volt a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, támogatta a Vasas Sport Clubot, az 1930-as évektől pedig rendszeres anyagi támogatást nyújtott a Vörös Segélynek. Első felesége 1942-ben elhunyt, 17 éves fiát és 19 éves leányát 1944-ben meggyilkolták a nyilasok. A felszabadulást követően Miklós Imre részt vett az MKP szervezésében. Rehabilitálták, és visszakerült a MÁV Északi Főműhelyébe mint főművezető. De 1945 végén, amikor megbetegedett, a MÁV nyugdíjazta. Újra kereskedő lett. 1948 végén mint osztályidegent kizárták a pártból. Eredménytelenül fellebbezett. 1952-től ismét esztergályosként dolgozott az Építőgépgyárban, majd az ATRA gyárban, ahonnan 1959-ben — 71 éves korában — mint segéddiszpécser ment nyugdíjba. Az 1956-os ellenforradalom leverését követően részt vállalt a párt újjászervezésében. Magas kora ellenére még ma is aktívan dolgozik az MSZMP V/1-es pártszervezetében és a Vasutasok Szakszervezete Keleti pályaudvari nyugdíjasszervezetében. 1969 márciusában megkapta a Tanácsköztársasági Emlékérmet és a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. 85. születésnapja alkalmából a Vasutasok Szakszervezete elnöksége a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatával tüntette ki. Amikor 85. születésnapján — december 21-én — szeretettel köszöntsük s jó egészséget kívánunk Miklós Imrének, kanyargós, sok megpróbáltatást tartogató életútjának legfőbb tanulságát a szocialista munkásmozgalom iránti hűségében keressük és találjuk meg. Gadanecz Béla Miklós Imre 85 éves