Magyar Vasutas, 1988 (32. évfolyam, 1-17. szám)
1988-01-14 / 1. szám
1 EURÓPÁBAN Elöregszik a népesség A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérést készített az európai népesség életkori megoszlásáról és annak várható alakulásáról. A tanulmány többek között megállapította, hogy Európában a népesség elöregedése tovább folytatódik. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének becslése szerint 2015-re az európaiak több mint 15 százaléka 65 éves, vagy annál idősebb lesz. Ez a korcsoport képezi majd Bánia, az NSZK, Luxemburg és Svédország lakóinak25 százalékát és Svájc lakóinak több mint 25 százalékát. Az európai szocialista országokban: Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Jugoszláviában és a Szovjetunióban ez az arány várhatóan 15—20 százalék lesz. Egészségvédelem, orvosi költségek Nehezebb viszont az élettartam növekedésének az európai társadalombiztosítási rendszerekre gyakorolt teljes hatását felbecsülni, azt például, hogy vajon több orvosi gyógykezelés szükséges-e egy nagyobb számú, idős, krónikus beteg embernek, vagy pedig az életkor meghosszabbodása egy aktívabb, egészségesebb öregkorban nyilvánul meg. Gyakran úgy tűnik, hogy a népesség öregedése a társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlyának felbomlását eredményezi az egészségügy területén: minél több az idős ember, annál jelentősebbé válna a pénzügyi egyensúly hiánya. Viszont az idézett tanulmány aláhúzza, hogy más tényezők idézték elő a gyógyászati költségek nagymértékű felduzzadását. Az okok között szerepelt például az egészséggondozás kiszélesedése, amely sok embert ösztönzött arra, hogy gyakrabban kezeltesse magát, továbbá a betegség-megállapítás és az új kezelési módokat lehetővé tevő, a korábbinál modernebb és drágább technika. Ezen kívül az orvosi gondozás igénybevételének tendencia vizsgálata Hollandiában és Franciaországban lehetővé tette annak megállapítását, hogy csak az „öregedéstényező” hatása a gyógyászati költségek növekedésére meglehetősen mérsékelt, és évi 0,5 százalékra lehet becsülni. Természetesen az egy főre jutó betegségek átlagos száma az életkorral arányosan növekszik. Sőt, az idős emberek főleg súlyos, krónikus betegségekkel küszködnek, egyebek között pszichikai zavarokkal, valamint kevésbé súlyos hallási és látási zavarokkal. Ezért minél több információt kell összegyűjteni és elemezni, hogy megtervezhető legyen a jövő szükséglete Európa öregedő népességének egészségvédelme érdekében. Meg kellene például határozni — mutatott rá a tanulmány —, hogy vajon az egészségi állapot romlása elkerülhetetlen velejárója-e az öregedés folyamatának, vagy pedig a betegségek kölcsönhatásának és felhalmozódásának az eredménye, amelyeket lehetséges vagy megelőzni vagy kezelni. Bejáró gondozás " Közelebbről meg kellene vizsgálni azokat a tényezőket, amelyek a legnagyobb arányban játszanak közre a hosszabb életkor elérésében. Felmerült például, hogy vajon az orvosi ellátás járul-e hozzá jelentős mértékben az életkor meghoszszabbodásának esélyéhez, vagy pedig az életmód és a gazdasági helyzet változásával magyarázható a fejlődés ezen a területen. Az egészség megőrzésével egy egész életen keresztül, folyamatosan kellene törődni, és arra törekedni, hogy a betegségeket már kezdeti stádiumában felfedjék és gyógyítsák. Amikor pedig ápolás válna szükségessé, megfelelő intézkedésekkel lehetővé kellene tenni, hogy erre inkább otthon, semmint valamely intézményben kerüljön sor akár pénzügyi, akár pszichológiai okokból. Ilyen meggondolásból új képzési rendszert kellene kialakítani, és másfajta megítélés alá kellene venni a bejáró gondozást. A jelenlegi egészségvédelmi, politikai képzéstől kezdve a kezelésig bezárólag országonként különböző. Az Egyesült Királyságban a gerontológia, mint önálló, kutatási terület gyorsan fejlődik. Dániában 1972 óta a hosszú időtartamú gondozás sajátos orvosi területnek számít és a Szovjetunióban is külön szakképzés tárgyát képezi. Finnországban és Norvégiában idős emberek gondozásával foglalkozó ápoló személyzet kiegészítő képzésben részesül. A gazdasági helyzet romlása miatt 1975-től több európai ország korlátozta a szociális kiadások növekedését és felemelte például egyes gyógykezelés fajtáknál az egyéni teherviselés arányát, vagy korlátozta az egészséggondozásban részesülők körét. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban az Országos Egészségügyi Szolgálat többet fizet az orvosoknak a 65 évnél idősebb betegek után. Jugoszláviában az időskorúakat egészségi szempontból különösen érzékeny csoportnak tekintik, ezért az e csoportba tartozók jelentős könnyítéseket élveznek az orvosi gondozás terén. A kapcsolatok felosztása Természetesen számításba kell venni a társadalombiztosítási juttatásoknál végrehajtott megszorításokat, de a tanulmány megjegyzi, hogy 1995 és 2015 között az időskorúak olyan csoportja lesz érintve, amely élete aktív szakaszában résztvevője volt a második világháború utáni Európa gazdasági fejlesztésének. Rajtuk lenne a sor, hogy ők is élvezhessék azt az egyetemleges társadalombiztosítási rendszert, amelynek létrehozását elősegítették. A tanulmány többi fejezete foglalkozik még a népesség jelenlegi helyzetével és annak várható alakulásával 2025-ig, a család intézményének erősítését és támogatását célzó intézkedésekkel és az időskorúak nyugdíja reálértékének megőrzésével. Az anyag legfontosabb mondanivalója talán a következő gondolat lehetne: „. . . lényegében az egész gazdasági és társadalmi életnek a népesség ma még kevésbé látható, »belső öregedéséhez« való alkalmazkodásáról van szó. Ennek az alkalmazkodásnak szükségszerűen együtt kel járnia a generációk közötti szerepek és kapcsolatok újra felosztásának”. Baranyai Zoltán Új kocsik mozgássérülteknek Amikor a mozgássérültek évéről oly sokat írtak a lapok, a Dunakeszi Járműjavító I-es számú gyáregységében több mint száz dolgozó úgy döntött, hogy a nagyjavításra váró kocsik közül kettőt úgy alakítanak át, hogy a mozgássérültek is kényelmesen utazhassanak. Kétféle szerkezet is készült a bemutatóra, amelyen természetesen mozgássérültek is részt vettek. Azóta a kocsik részt vesznek a forgalomban, több alkalommal igénybe is vették a mozgássérültek. A kocsik belső berendezései is minden tekintetben megfeleltek a mozgásukban korlátozott utasoknak. * Friss hír, hogy az NDK bautzeni vagongyárában a mozgássérültek számára új, speciálisan kiképzett személyszállító kocsikat gyártanak. Ezeket a kocsikat most már minden vasút megrendelheti. Első példányát a brnói nemzetközi vásáron mutatták be. Ez a CSD megrendelésére készítették az UIC előírásainak figyelembevételével. A felszállást ezen a kocsin is egy emelőszerkezet segíti, amelyet akár a mozgássérült is kezelhet. A felszállás után ha úgy tetszik „kiléphet” tolókocsijából az utas és helyet foglalhat az ugyancsak nekik kialakított székekben. A kocsi toalettje is átalakított, nem szorul segítségre a használója. A Nyugatnémet Vasút is mindent megtesz a testi fogyatékosok utaztatásáért. 1986 augusztusa óta van forgalomban a speciális készülékkel ellátott személykocsi. Ebből az új típusból a múlt év végéig tizet szerzett be a DB és újabb száz követi majd a forgalomban. A peron és az utastér között 85 cm széles ajtókon a kerekes székekkel is kényelmesen áthaladhatnak a mozgássérültek. Az ajtók pneumatikus rendszerrel, elektromos vezérléssel nyílnak és záródnak. Az ülések elfordíthatók, a tolószékkel szemben ülhetnek a kísérők. Minden berendezés a mozgásban korlátozottak kényelmét biztosítja. Zelman Ferenc 1988. JANUÁR 14. Jog a munkához és az élethez Nemzetközi szeminárium Athénben a fiatalokról Az elmúlt év októberében nemzetközi szeminárium volt Athénben, amelyen különböző ifjúsági szervezetek, a Szakszervezeti Világszövetség és más európai szakszervezeti szervezetek vettek részt. A szemináriumot a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) kezdeményezése nyomán szervezték meg „Európai Ifjúság — jog a munkához és az élethez” című témakörben. Négy nemzetközi szervezet, 32 országos ifjúsági és 24 európai szakszervezeti szervezet vett részt a szemináriumon. A demokratikus légkörben lezajlott párbeszéd során a résztvevők széles körű eszmecserét folytattak a különböző európai országok fiataljainak helyzetéről. Különösen nagy érdeklődés kísérte a fiataloknak a munkához és az élethez való jogára vonatkozó gyakorlat tapasztalataival foglalkozó hozzászólásokat. A szeminárium résztvevői többek között megvitatták az oktatás, a szakmai képzés problémáit, a gazdaság és a társadalom militarizálódását a tőkés országokban, az új technológiák hatását a tőkés és a szocialista országokban, a szakszervezetek szerepét a fiatal dolgozók munkához és emberhez méltó élethez való jogaiért folyó harcban. A nemzetközi szervezetek, valamint az országos ifjúsági szervezetek és a szakszervezetek képviselői kimerítően elemezték a jelenlegi helyzetet és az ifjúsági mozgalom perspektíváit, továbbá a fiatalok politikai szervezeteinek és a szakszervezeteknek a szerepét az ifjúság harcának kibontkoztatásában. Rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a több nyugateurópai országban a közelmúltban lezajlott tömeges ifjúsági megmozdulásoknak, azok eredményeinek és tapasztalatainak. Hangsúlyozták nézetazonosságukat a fiatalok mozgalmainak céljaival, orientációjával és követeléseivel. Kiemelték a béke védelméért, a nukleáris fegyverek teljes felszámolásáért és a hadi kiadások jelentős csökkentéséért folyó harc szoros kapcsolatát a fiatalok munkához, a tanuláshoz és a kultúrához való jogáért folyó harccal. Egyöntetűen állapították meg, hogy a nyugat-európai fiatalok helyzetének rosszabbodása, amelyet a nagy többség számára az állandó bizonytalanság, és a kormányoknak s a munkaadóknak a szakmai kapcsolatok átrendeződését eredményező, összehangolt támadása jellemez, a még erőteljesebb kizsákmányolás megvalósításával, a magasabb profit érdekében. Ezért a szakmai kapcsolatok megváltoztatására és az oktatási rendszer átalakítására irányuló törekvés, másrészt a nagytőke érdekében új technológiák bevezetése és alkalmazása, a gazdaság militarizálódása — amelyek következményei visszahatnak a társadalom életére is —, olyan jelenségek, amelyek szinte valamennyi nyugat-európai országot érintenek. Ezzel egyidejűleg egész Európa fiatalsága még bonyolultabb feladatokkal találja magát szemben, amely megkívánja tőle nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjének védelméért folytatott harcot. Ezek a körülmények is aláhúzzák azt a követleményt, hogy még szorosabb és tartalmasabb együttműködés jöjjön létre a különböző progresszív mozgalmak, az ifjúsági szervezetek és a szakszervezetek között. A résztvevők a szemináriumot ennek a hatékonyabb együttműködésnek az irányában megtett döntő lépésnek minősítették. B. Z. A peresztrojka és a szakszervezetek (2.) Önállóság, kezdeményezőkészség A szakszervezetek önállóságát és kezdeményezőkészségét akadályozó tényezők között találjuk a túlzott beszabályozottságot, ami ugyan nagyon kényelmes a formális vezetés megvalósításában, de ami kétségkívül zavarja a szakszervezeti szervek és a tömegek élő párbeszédét. Nálunk 31 ágazati szövetség, körülbelül 25 ezer köztársasági, megyei, kerületi, városi és községi tanács működik, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az alapszervezetekkel. Ezen túlmenően további ágazatok közötti vezető szerv működik, ami az ország viszonylatában több mint 170 ezer szakszervezeti tanácsot jelent a köztárasaságokban, megyékben és kerületekben. Ezzel együtt a vezetés ezen szervei között, különösen a középső szinteken gyakran nincs összehangoltság és a funkciók pontos elhatárolása. Középszinten a bürokratizmus nem kevés nehézséget okoz: a központi szervek fontos döntései, úgy tűnik, ezekhez a szervekhez késéssel érkeznek le és elvesztik értelmüket azok megfelelő „átdolgozása” miatt. Hasonló helyzet kialakulása — különösen az átépítés időszakában —, megengedhetetlen. A szakszervezeti tanácsok — elhanyagolva a saját területi munkájukat — szinte minden kérdésben beavatkoznak a bizottságok munkájába. Ennek következtében a vállalatok és egyesülések szakszervezeti bizottságainak vezetői arra panaszkodnak, hogy olyan kettős alárendeltségben vannak, hogy szó szerint ömlesztve kapják a felülről jövő utasításokat és megbízásokat. Gyakorlatilag minden javaslatuk és cselekedetük számtalan egyeztetést, szankciót, és engedélyeztetést követel meg. Ugyanakkor a területi és ágazati szakszervezeti szervek funkcióikban gyakran kettős beszámoltatási kötelezettséget írnak elő stb. A XVIII. kongresszus óta komoly lépéseket tettünk a helyzet kijavítására. A SZOKT jelentősen csökkentette a statisztikai és a pénzügyi elszámolási kötelezettségeket, néhány ágazati tanács központi bizottsága eltörölte a középső szintet és közvetlen kapcsolatot létesített a vállalatok szakszervezeti bizottságaival. Úgy gondolom, hogy az új körülmények között a szakszervezetek struktúrája rugalmasabbá kell hogy váljék, hogy pontosabban és operatívabban reagálhassunk a gazdasági irányítás előttünk álló átépítésére. Talán nem hangzik túlzásnak, ha kijelentjük, hogy bármilyen vállalat szakszervezeti szerve nagyon leterhelt. Ha a ma közhasználatú kifejezéssel élünk, a szakszervezeti munkatársaknak mindenhez köze van. Ennek a kifejezésnek mélyen demokratikus értelme van, ugyanakkor, ha ennek szó szerinti követése az apparátus és az aktíva erejének szétszóródásához vezet. Ezek a nehézségek maximálisan jellemzőek a szakszervezeti bizottságokra, amelyek gyakran, megfeledkezve alapvető feladatukról (tehát a dolgozók jogainak védelméről és szociális érdekeikről való gondoskodásról — erre egyszerűen nem jut erejük) nyögnek a feladatok terhe alatt, amelyekhez gyakran nincs semmi közük, elvesztegetik az időt az ülésezéssel és az aktagyártással. Vajon nem jött-e el az ideje, hogy megvizsgáljuk ezt a problémát és legyen az bár fontos feladat, elvenni belőlük annak érdekében, hogy a szakszervezeti bizottságok elláthassák fő funkciójukat? És ne adjunk-e nekik nagyobb szabadságot saját problémáik megoldásában, ide értve dolgozóik kifizetését a béralapból? Szakszervezeteink funkcióinak történelmi fejlődése azok szélesedése útján haladt oly módon, hogy magára vállalta az állam feladatainak egy részét is. Ilyen módon a 30-as évektől kezdve a szakszervezetek kezébe került az állami szociális biztosítás irányítása, a 60-as évektől — a szanatóriumok és nyaralók, a turizmus és az idegenvezetési munkák vezetése. A mi dolgunk lett a munkavédelmi előírások betartásának állami ellenőrzése, a munkatörvénykönyv előírásainak végrehajtása. Úgy tűnik, hogy ez a helyzet jogos, amikor társadalmi jellegű funkciók betöltéséről van szó, vagyis olyanokról, amikor a munkásság aktív rétegének bevonásával valósulhatnak meg. De egészen más a helyzet, ha csak a fizetett apparátus szükséges valamiyen funkció ellátásához. Az olyan nagy önálló területek ellátásához, mint például a turizmus és az üdülőövezetek fenntartása és fejlesztése, jelentős tőkebefektetéseket, a munkálatok és hasznosítás megszervezését, képzett szakemberek felkészítését igényli. Ezek között a körülmények között elmosódik a különbség az irányítás társadalmi és állami módszerei között és nem az állami funkciók válnak társadalmivá, hanem a társadalmi szervezetek kezdik lemásolni a gazdasági munkamódszereket. A gyakorlatban ez az összállami érdekek szempontjából a vezetés effektivitásának és minőségénekcsökkenéséhez, és ezzel együtt a társadalmi ellenőrzés elvesztéséhez vezet. Mindez gondolkodásra serkent: nem kéne-e megváltoztatnunk a turizmus és az üdülőövezettel kapcsolatos irányítás természetét, átalakítva a szakszervezetek megfelelő központi tanácsait állami, társadalmi szervekké? Ez a megoldás, véleményünk szerint, lehetővé tenné, hogy pontosan elválaszszuk egymástól a társadalmi és állami funkciókat (például a beutalók elosztásánál és az építkezéseknél), hogy az említett ágazatokban növeljük a felelősséget fontos kérdésekben meghozott döntéseknél. Kérdéses a szakszervezetek funkciója az állami szociális biztosítás irányításával kapcsolatban is. Ez a szerep gyakran formális, mivel az alapvető tevékenységet ezen a téren az állami szervek végzik el. Tanulmányoznunk kellene több baráti szocialista ország gyakorlatát ezen a téren, amelyekben az utóbbi években a szakszervezetek átadták ezt a funkciójukat az államnak. A szocializmusnak erős szakszervezetekre van szüksége. Munkájuk átalakításánál abból kell kiindulni, hogy ez egy mélyen demokratikus folyamat, amely társadalmunk általános demokratizálásának fontos aspektusa, amely a munkásosztály és minden dolgozó szerepe növekedésének objektív talajából táplálkozik. Ez a megközelítés új feladatokat állít a pártszervezetek elé, amelyek kötelesek következetesen törekedni a szakszervezeti bizottságok önálló szerepének és kezdeményezőkészségének növelésére, tevékenységi formáik megújítására az új körülmények között. A párt vezető szerepe a szakszervezetek felett különösen személyi kérdések megoldásában nagyobb bizalomra kell, hogy épüljön. (Folytatjuk) M. Baglay