Magyarok, 1947. (3. évfolyam, 1-12. szám)
1947-03-01 / 3. szám
catnyi példát lehet találni rá a múltban. Akkor is minden olyan volt, mint ma. A hazugságok, a szószegések, a gyilkosságok, a Szent Bertalan-éjszakák, hataloméhes kalandorok, akiket a siker megszédített és még jobban elzüllesztett, háborúk szakadatlan láncolata, az emberiség történetét vérrel és könnyekkel írták, a múlt törvényei vérben és mocsokban fogantak, csak elvétve akad köztük egy-egy, melyet a jóság, emberség, könyörület szelíd ezüstglóriája övez” (246). Vagy: ,,Melyik az az állat, mely örökös háborút folytat saját fajtája ellen és rendszeresen gyilkolja testvéreit? — Gyerekeknek való kérdés ez. Persze, hogy a teremtés koronája teszi ezt, az ember, aki ilyen szavakat talál ki: szeretet, jóság, irgalom” (149). Körülbelül ennyi a történetfilozófiája, és megint felvetődik a kérdés, miért cseng mindez olyan kongón, olyan üresen? Ezek is romantikus közhelyek, egyszer égő és lángoló, ma már lezüllött felismerések, itt meg „Was gut und teuer” betétek, mert ebben a regényben össze van sűrítve mindaz, ami az elmúlt évtizd bestsellereiben hatásos volt és sikeresnek bizonyult; lehet, hogy éppen ez erénye is, — de benne van egyúttal mindaz a visszafojtott indulat, kiegyensúlyozatlanság és helyvesztettség, amelylyel egy emigráns nézhette ezidőben a franciákat, — és éppen ez adja neki, mindennek ellenére, a hitelességnek valamelyes színét. Mindez azonban már a miértet érintené; számunkra elég volt az, hogy bemuttattuk, milyen elemekből áll Remarque nagysikerű regénye. SZABOLCSI MIKLÓS MALTE LAURIDS BRIGGE FELJEGYZÉSEI Rainer Maria Rilke könyve. Hely és év nélkül. Franklin. Malte Laurids Brigge feljegyzéseit, amelyek századunk elején. Franciaországban születtek német költő tollából, éppen az 1940-es évek közepén magyar nyelvre lefordítani és Magyarországon kiadni nem utolsó tréfa. Vitatható: a fordítás munkája nem volt-e kárbaveszett erőfeszítés. Hiszen ez a mű keveseknek szól, stílusának finom szövevényessége és filozofikus mondanivalójának központi volta miatt igazán nem számíthat a vasúti fülkék olvasóira. Akik egyáltalán megértik és élvezik, azok úgyis inkább kívánták eredetiben olvasni, mint fordításban. Sznobjainknak pedig ugyan miért adnánk ilyen elérés verítékkel elsajátítható csevegési és szenvelgési témát? — De ne legyünk szigorúak s tegyük fel, hogy a magyar olvasók táborában akadnak olyanok is, esetleg nem is kevesen, akikben a Feljegyzések megértésének alapfeltételei megvolnának, csak nem tudnak németül. Legyen. És engedjük meg még azt is, hogy vannak országunkban olyan emberek, akik politikával és kenyérharccal zsúfolt napjaikból el tudnak szalítani egy-egy imádkozásnyi időt és képesek ilyenkor a lényeges dolgokkal foglalkozni, az emberre vonatkozó végső kérdésekkel. Ezek számára írta Rilke Feljegyzéseit és nyilván ezek számára fordította le Bor Ambrus. Magával a művel néhány sorban foglalkozni s róla sommás megállapításokat tenni nehéz. Nem csupán azért, mert — amint Rilke mondja — „csak igaztalanság esik a szóval”, hanem még sokkal inkább a feljegyzések sajátos természete miatt. Mert arról van szó, hogy Marte Laurids Brigge meg akarja menteni sok felől fenyegetett életét. De ehhez föl kell fedeznie a dolgokat s embereket a maguk sokféleségében és fényt kell derítenie az ember, különösen pedig az alkotó ember életének sok titkára, így a Feljegyzések nem röviden összefoglalható események sora, hanem egy látni tanuló és megvilágosodásra törekvő lélek leszámolása az őt körülvevő anyagi és szellemi világ szövevényes problémahalmazával. így férnek el benne összeillő egységben gyermekkori emlékek, ars poetica, a dolgok lélektana, bibliamagyarázat, tárgyak, arcok és titkok áradó sokasága. Talán említenünk is szükségtelen, hogy tárgyaihoz nem a tudós mindenen túllévő és természetszerűleg mindent megértő fölényével nyúl. Ennek épp az ellenkezőjéről van szó. Igazi költő az, aki bizonyos tekintetben örökké gyermek tud maradni. Aki nem vesz tudomást arról, hogy az ő eszmélkedése előtt is volt világ s róla kész megállapítások, hanem mindig képes úgy felfogni a dolgokat, ahogy a gyermek a fölfedezés legfrissebb pillanataiban, és konvencióktól független, új világot alkot a maga számára. Ebből a szempontból Rilke valósággal a költő mintaképének tekinthető. Alakjait, tárgyait naiv, áhítatos csodálkozással fogja kézbe, mintha most pillantaná meg őket először. Mintha jelképpé akarná sűríteni ezt a magatartást, ezzel az ámuló szóval kezdi a feljegyzéseket: „Úgy?” Látni tanul és fölfedezi a Tárgyakat. Azokat a mozdulatlan, alázatos lényeket, amelyeket Isten „álmában teremtett”, amelyek a maguk módján bölcsebbek az embernél és maradandók. Egy bádogdobozt, amely rovatékaiba pontosan beleülő fedelével együtt a tökéletes harma