Magyarok, 1948. (4. évfolyam, 1-12. szám)

1948-05-01 / 5. szám

dottam — a szociológiai szemléletet nem tekinti egyetlen és egyedül is megálló szem­lélésmódnak. De így is elejt egy-egy megjegyzést, amelynek bővebb kifejtésére, más keretek között, kiváncsiak lennénk. Meghökkent például azzal a kérdésével: várjon az adott szociális körülmények között megvolt-e, meglehetett-e az az ősköltészet, amely­nek kiirtását oly könnyedén ráfogjuk a térítő papokra? Aztán van egy megállapítása a polgárságról (nemcsak magyar vonatkozásban — hiszen irodalmunk fejlődésének évszázadokon át legfőbb akadálya a magyar polgári réteg hiánya volt) —­ hogy az csak ott válik igazi pártolójává az irodalomnak és művészetnek, ahol ezen az úton szerezhet megbecsülést a magasabb osztályok előtt. Nem tudom, hogyan egyeztethető ez össze az általa is említett Mediciek szerepével — de ha a tétel bizonyítható, nagy gyakorlati jelentőségre tesz szert napjainkban, amikor polgár van még (ha Mediciek nem emelkedhetnek is már fölébe) , de nincs udvar és főnemesség, amelynek köreibe fel akarhatná magát mecénáskodni. A könyv oly félelmes, mint egy Röntgen-felvétel, amely csak ködösen jelzi a húsos részeket s a csontvázat emeli ki. A csodamódon létrejött egyéni alkotásokat csak egy-egy név jelzi (s vigasztalásul magunknak kell ezeket hússal-vérrel kitöl­tenünk) — ellenben világosan áll előttünk, hogy miért kellett középkorunkból hiányozni az udvari költészetnek, a polgári irodalomnak, miért áll a Divina Commediával szem­ben nálunk a Köngisbergi töredék, Shakespeare korával a színház teljes hiánya, stb. Egész középkorunkon végig­­ néhány, külföldi egyetemet járó főúri sarjat vagy a mi rövidéletű egyetemeink hasonló rangú hallgatóit nem számítva — csak a papok írnak. Papok, tanítók kezében van a reformáció és ellenreformáció irodalma is. A XVI. század egyetlen igazi költője: főúr, utánzói a következő században: főurak; főúr ennek a századnak egyetlen nagy költője és írója: Zrínyi, s főurak szolgája, esküvőik meg­­éneklője első „népszerű” epikusunk: Gyöngyösi. Külföldi eszmék hordozói a magá­nyosság tragikus hőseivé válnak — mint Apáczai. A nyugati eszmeáramlatok Bécsben élő magyar nemeseket érnek el, akik maguknak és egymásnak dolgoznak. Érdekesen mutat rá Komlós, hogy a XVIII. századnak egy-egy nem-nemesi származású, katolikus pap-költője is a nemesi ideológiában él. A francia forradalom eszméit nagyobbára nemesek veszik át. A nemesség ijedten érzi meg, mit jelenthet az „egyenlőség” jel­szava, de ők, akiket a Vérmezőn lefejeznek, nem gondoltak a jobbágyra, legalább is felszabadítására nem. A XIX. század első harmadában még állandóan kísértő kérdés: kinek írunk? A főnemesség idegen kultúra rabja, a köznemesség alig-alig kezd olvasni, a nép írás­­tudatlan, a polgárság , a magyarnyelvű és szellemű polgárság éppen hogy meg­születőben van. A 30-as években kezdődik, szerény keretek között, olyasmi, amit már „közönségnek” lehet nevezni, polgárokból, honoráciorokból, haladóbb szellemű köz­nemesekből. Idáig az írót, költőt vagyona, egyháza vagy pártfogói tartották el. Irodalmi eszmék, irányok, formák még mindig csak kívülről, nyugatról jöhetnek, egyszer-egyszer riadt nemzeti visszahatást keltve. Talaj, amelyből önálló kezdés fakad­hatna, nincsen. Pedig a „kinek” problémája nemcsak azt jelenti, hogy könyveinket ki veszi meg és olvassa el. Jelenti azt is, hogy kiknek közös mondanivalóját akarjuk kifejezni. A közös mondanivaló eddig a nemességé volt. A 40-es években megszólal a nép mondanivalója . .. anélkül, hogy a nép tudna, tudhatna róla. De legalább „népi sarja­­dékok" szólaltatják meg. A korszellem hatása alatt polgárság és haladó nemesség befogadja Petőfi, Arany népiességét. A néphez ebből Petőfinek néhány dala jut el, Arany epikája mindmáig idegen marad. Petőfi meghal, Arany túlhalad a népiességen, epigonok megkonstruálják a „nép-nemzeti” irányt és védik még a XX. század elején is, Adyval szemben. Akkor, amikor már a nyugati szellemmel telített zsidóság nagy szerepet játszik az irodalmi közvéleményben, az első és legnagyobb zsidó költő még Arany-követő. A polgárság kedvencei gentry-szellemű írók, még ha ezek véletlenül polgári származásúak is, mint Herczeg. Nyugat és magyarság nagy szintézisét a Nyugat nemzedéke hozza létre. Tudni­illik a „ki ír" értelmében. A „kinek ír” problémája még megoldatlan. Komlós könyvének konklúziója: ha be akarjuk tölteni az űrt magyarság és Európa, tömegek és elit közt „próbáljuk megérteni és követni klasszicizmusunk ujj­­mutatásait, hisz klasszicizmusunk nem más, mint egy egészséges társadalmi helyzet előrevetett megvalósulása a művészetben. A magyar klasszicizmus pedig... nemcsak európai népiesség lehet, hanem népies európaiság is. A neki megfelelő társadalom is két úton érhető el: az egyik a nép felemelése, a másik az értelmiség megtöltése több benszülött kultúrával.”.........Ma gyorsabb ütemben folyik mind a kettő: középosztályunk magyarsága egyre mélyebb lesz, népünk a felszabadulás nyújtotta lehetőségek révén egyre műveltebb. Találkozásuk, ha a megindult folyamatot váratlan katasztrófák meg

Next