Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-16 / 115. szám

dalmi kormány Russell lord kijelentésében is erős támaszt keres eddigi eljárása folytatására nézve. Russell lord beszédének távirati jelzésekor külföldi szemlénkben tüstént megjegyeztük, hogy valamint Angolországnak állandó törekvése a békét fentartani, úgy e beszéd, amennyiben az a velenczei kérdés békés utáni megoldását kívánja elősegíteni, szintén a béke érdekében keletkezett. De e beszéd, mind amellett, hogy az a magyar törvényes igényeket nem bátorítja, még azon esetben sem lehet őszinte igazolása az osztrák birodalmi kormány politikájának, ha Anglia őszintén óhajtja Ausztria nagyhatalmi állásának megerősödését és biztosítását. Anglia ugyanis jól tudja, hogy az osztrák kormány jelen belpolitikája, amennyiben jogot és törvényt sért, s amennyiben ennek következtében milliók kebelében az ingerültséget, a megelégedetlenséget tartja ébren, a birodalom megerőtlenítésére vezet, és hogy a forrongás anyagának, az elégetlenség okainak fentartásával épen a béke ügye volna veszélyeztetve. És Russell mégis, hogy úgy mondjuk, hitőleg kíván a magyar igényekre hatni. Ennek magyarázatát mi abban találjuk fel, hogy Anglia a békét legalább addig kivánja fentartani, mig a rónai kérdést elintézheti s ennélfogva a conflagratiót Keleten lehető legtávolabb ideig kivánja elhalasztani. A keleti kérdés akkénti megoldása pedig, a mint azt Franczia-és Oroszország óhajtják, csak akkor várható, ha a török uralom elleni általános felkelés élére a katonailag szervezett Szerbia álland. Szerbia azonban mindaddig nem üzenhet háborút a portának, míg háta mögött oly szomszéd áll, ki azultán javára is interveniálhat, más szóval csak egy független és önkormányú Magyarország fenállása esetében emelhetné fel Szerbia a szabadság-zászlót. Anglia ezt, most legalább még, nem kivánhatja s nem kivánja ennélfogva Russel lord, hogy hazánknak megadassák a független nemzeti kormány. Russel lordnak, amennyiben az osztrák államférfiakat eddigi eljárásukban megerősítendi, sikerült a portáról a Szerbia felől fenyegethető legnagyobb veszélyt tán addig elnapolni, míg a janiai szigeteken Anglia ismét ura lesz a helyzetnek, de hogy Ausztriában a békét megszilárdítania, hogy a most eszközül felhasznált osztrák belpolitikát velünk meg kedveltetnie nem sikerült, ezt a közel napok világosan meg fogják mutatni. De, mi czélja nem lehetett, sikerült neki mind Szerbia derék fejedelmét és államférfiait, mind benőnket ügyünk közössége, solidaritása felöl meggyőzni. A birodalmi kormány, erősen hisszük, ez incidensből erősséget meríteni belpolitikájának fentartására nézve, s meg vagyunk a felől győződve, hogy Deák programmja és benne az ország jogos követelése vissza fog utasitatni. Ezt hiszi a mai „Presse“ is. De azok, kik a jelen pillanat esélyeiben a hatalom kiapadhatlan forrására vélnek találhatni, de azok, kik a szentesített törvényekben megiott jogok ellen az odrogalás kényszerét állítják fel, gondolják meg, hogy az események fejlődését Russell lord vagy más hatalom egy ideig feltartóztathatja, de végkép semmi hatalom sem gátolhatja meg, és legyenek meggyőződve, hogy Deák nem az alku előnyeinek emelése czéljából, (mint ezt az „Oest. Zig“ tegnapi száma hiszi), hanem az egész ország ultimátumaiképen mondta a következő szavakat: „Alkotmányos önállásunk sértetlen fentartása, az országnak területi s politikai integritása , az országgyűlésnek kiegészítése, alaptörvényeink tökéletes visszaállítása, parlamentáris kormányunk s felelős minisztériumunk isméti életbeléptetése s az absolut rendszer minden még fenlevő következményeinek megszüntetése — oly előleges föltételek, miknek teljesitése nélkül tanácskozás és egyezkedés lehetetlenek.“ Pompéry szelében és terjedelmében különbséget igen-igen bajos fölfedezni.“ Tehát a jog követelése túlzás. — A „Presse“ mai száma teljes nyugalommal állapítja meg a Deák felirati javaslatának eredményét. Ha e javaslatot határozat erejére emeli a magyar országgyűlés, nem félhetünk, mond attól, hogy annak Magyarországot kielégítő eredménye legyen, „mert a birodalmi tanácsban egy tag sincs,ki Magyarország követelése mellett szavazzon, és miután a mi alkotmányunk megváltoztatását a birodalmi képviselet beleegyezése nélkül nem képzelhetjük, nem forog fen semmi veszély arra nézve, hogy Deák felirata a Lajtántúli nemzetet bármi tekintetben kielégítő választ nyerjen.“ Épületes biztatás, sokat érő tanúság. Tehát veszély volna az ha Magyarország törvényes követelései kielégítetnének, vagy az ily követelés kielégítésének coriorariuma járna veszéllyel; az pedig ha e törvény lábbal tiportatik, ha egy nemzet jogkövetelése kielégítetlenül marad, nincs veszéllyel egybe kötve! De mi a „Pressernek a törvény! Nála a jelen jogállapota bír csak érvénnyel, bár az a „tegnap“ jogállapotának megtörésén támadt. A „Presse“ elfogadhatónak csak a történeti tényekből eredő jogállapotot tartja, mert „a közjogra nem alkalmazható a magánjog mértéke. Ez a forradalom elve, ez a tények politikájának dogmája. A történeti jognak ily merész tagadását megütközéssel találjuk azon lapnál, mely más esetben a dinastia legitim joga mellett szólal fel. Az ápr 14-ki tény szintén a „tegnap“ jogállapotának megtöréséből támadt, történeti tény volt és mint az utóbbi 12 évi állapot, s a „Presse“ tudjuk, annak érvényét el nem ismeri. Czikkének végsorával mégis egyetértünk: „Az alkotmányos tér,mond,melyen állunk, nem nyújt módot a kiegyezkedésre Magyarországgal.“Igaz,mert ez alkotmányos tér a febr. 26-ki odrog. Lépjenek önök a kétoldalú szerződésekből támadt jog , az eskükkel erősített alkotmány terére s akkor megtalálják a kiegyezkedés módját. ( Lapszemle. — A „Neueste Nachrichten“ rendre utasítja azon bécsi centralista lapokat, melyek Deák nagy közjogi munkálatát nem átallják felülről sugalt czikkekkel megczáfolni akarni. Deák által, “úgymond a „N. Nachricchten“, a magyar nemzet szó lett, egy egész nemzet nyilatkozatát pedig egypár „sugall“ hírlapi czikkel nem lehet Európa közvéleményében meggyöngíteni. — A bécsi „Donau-Zeitung“ a londoni tory „Press“ ből kiabál a „magyar separatisták“ ellen mint a kik tudják, hogy az országot az Ausztriától elszakadás által tönkre teszik, mégis el akarnak szakadni. „A szélső ellenzék“ — így szól a londoni lap (a bécsi lap által idézve) — „be nem vallhatja czélját; ha nyíltan bevallaná, szintoly nyíltan egyesülne ellene valamennyi igazi politikai párt, Apponyitól kezdve Deákig.“ Azt is mondja a nevezett londoni lap (a mint t. i. a bécsi lap mondja), hogy Benedek tsz nagy ismeretes napi parancsa Magyarországban — ezerszeres viszhangot gerjesztett! Tessék elolvasni a törvényhatóságok jegyzőkönyveit. — A .,,csi orgenpost" így okoskodik : „Ha ma, midőn Deák nagy beszédjét, fölirati javaslatával együtt, már elolvastuk, azt kérdezzükmi a különbség Deák és Nyáry, azaz a magyar mérsékeltek és túlzók közt? könnyen azt felelhetjük, hogy a két párt követeléseinek lényegében, termé- Magyar Tudományos Akadémia,. E hónapban már két ülése volt a M. T. Akadémiának: május 6-án és 13-kán. A május 6-ai ülésben Vámbéri Ármin bev. tag folytatá előadását a török történeti irodalomról. ígértük, hogy visszatérünk múltkori előadására is, íme beváltjuk szavunkat. Valamint egyes emberek, monda többek közt Vámbéri, természeti hajlamuk, folyton egy kedvencz tanulmánynak szentelik éltöket, úgy a nemzetek is rendesen kitűnnek egy-egy külön tudomány művelésében, a nélkül hogy az ismeretek többi ágait elhanyagolnák. így látjuk a csillagászatot és mennyiségtant először virágzani az araboknál, míg a költészet Siráz borulatlan ege alatt a persák között termő legszebb virágait, s a történelem az óriási csatákat vívó, országokat dúló mongol-török néptörzseknél jutott legnagyobb kifejlésre. E néptörzsek már ősi hazájukban művelték a történelmet. Rasid-ed-din Tabibi (1240—1318), ki Adsato khán parancsára a nagy terjedelmű Dsami és Sevarik czímű művében a mongol, török és chinai népek történeteit tárgyalta, valamint a neki forrásul szolgált „Tarikhi Vaszaf írója egyaránt állítják, hogy ők a Dzsingisz khántól hátramaradt, jól rendezett okmánytáron kívül még az előkelő mongol-török családoknál is mogol vagy ujgur nyelven írt, gondosan őrzött okiratokra találtak. De az altaji népfajok közt, a történeti kincsek gazdagságát tekintve, első helyen említendő a török ozmán nemzet. Azon időtől fogva, mióta e nép a Világ színpadára lépett, az újabb korig alig folyt el egy évtized, alig viseltek egy háborút, amelynek egy vagy több történetírója ne lett volna. S míg a Hammer és Bianchi által elősorolt kétezer költő közt keveset találunk,kire a „nemzeti költő“ nevezete méltán illenék, s a török költészet jobbára csak az arabpersának fordítása, utánzása, a történelmi téren Seikh Jabsitól a legújabb Dsevdetig nem szolgáltak mintaképül az arab-persa müvek, hanem buzgó hazafiak jegyzék fel a nemzet viselt dolgait kitűnő szorgalommal, míg mások a történetírás nélkülözhetlen anyagait, az okleveleket, naplókat és híres egyének levelezéseit hordván össze, oly teljes képet alkottak a török nemzet múltjáról, minővel a legmiveltebb nemzetek is alig dicsekhetnek. Mi az irályt illeti: tudjuk, hogy a törökök az arabok és persák nyelvének irályi szépségeit elsajátiták, úgy, hogy önálló török irályról alig lehet szó. Ez irályt mindazáltal három osztályba sorozhatni. Első a népies irály, melyben török-tatár szókincs még bőven van; második az értelmiség és hivatalok nyelve, melyben már az idegen persa-arab vegyület túlnyomó; harmadik a tudósok nyelve, mely már nem is török, hanem arab-persa keverék, hol 20 és több idegen szó közt alig található egy tatár segédige rag vagy képző. A történelem mezején leginkább a két utóbbi irálylyal találkozunk. Tudnunk kell továbbá, hogy az izlam iró vallása hű követője s merőben keleti miveltségü. Innen a gyűlölet és megvetés legnagyobb kifejezése, ha keresztyénekről szól, kiket rendesen pogány, a vész utján bujdosók, pokolbeliek s más csúf nevek alatt emlit s a kiknek győzelmeit lehetőleg kicsinyiti vagy készakarva feledi. S mint keleti, szóvirágokban, dús képekben,fellengő dagálylyal fejezi ki a legegyszerűbb eszmét, is. Ide járul a szenvedélyes rimezés és a szójáték túlságos üzése.A keletiek annak nyújtják az irói tökély koszorúját, aki e mesterségekben leginkább kitűnő. A rimezés a folyó beszédében kétféle rmiden a tételek, melyek nem valamely választójel, hanem az értelem megszakítása nélkül jelöltetnek, a végszavakban két vagy három tagú rímesek ; 2) midőn a főnévhez egy vagy több rímes melléknév csatoltatik. Sokszor mindkettő előfordul egy tételben. S a rímekben nem ügyelnek a valóságra. A „Lajos“ mellett csak rím kedvéért áll a medhos (részeg) epitheton. A török csak az unalom elűzése, s mulatság végett vesz könyvet kezébe, s az iró kénytelen a keleti ízlés követeléseihez alkalmazni magát. Az érintett török irály mindazáltal némi változáson ment át. Illik Mohammed koráig az Írók, hazájuk dicsőségétől elragadtatva, fölötte virágos irálylyal éltek. Azon időtől kezdve a nemzet erejével együtt lankad az írói ábránd és dagály, s a rímelés is ritkábban vétetik igénybe. A török irály jellemzése után három osztályba sorozó értekező a török történetírást: 1) hivatalos, 2) nemhivatalos történelemre s 3) történelmi segédforrásokra. E történetírás kiváló sajátsága mindenekelőtt a részletesség. Fárasztó hosszadalmassággal tárgyalják az eseményeket. E körülményesség azonban nagy világot derít a történetekre, mi miatt örömest megbocsátjuk az ítészeti előadás általános hiányát is. A törjüt írók e fölött, ahol kizárólag a török viszonyokra válatkoznak, hitelt érdemelnek. A török történetíró sokszor pedáns szőrszálhasogatással nyomozza az egyes adatokat, s szerinte egy tárikh írásához csak az foghat, aki szemtanú, vagy hiteles egyének elbeszélésére vagy országos okiratok ismeretére támaszkodhatik. Ami már a történetírás felebb érintett nemeit illeti: hivatalos történetírókat látunk már II. Murat udvaránál. A nevezettzultántól kezdve napjainkig 31 hivatalos történetíró volt, kik közöl némelyek fontos ügyek vitelével voltak megbízva. Az országos történetírók többnyire hitelt érdemelnek, miután az uralkodózultán korszakát mellőzve, csak a megelőző zultán korának leírásával foglalkoznak, s meghalt vagy kegyvesztett egyének tetteit írják le. Csak kormányuk politikájának nagyon is szem előtt tartása volt nem kedvező hatással ezen történetírók némelyikére. Napjainkban ez óvatosság egészen félelemmé fajult az európai hatalmak irányában. A nem hivatalos történetírók számát alig lehet meghatározni. Nyomda a múlt század közepe előtt nem lévén, sok kézirat elveszett. Sokan meg a már csak kevés példányban fellevő kéziratot másolják és adják ki saját nevök alatt. Végre a nyugoti tudósok csak ezer bajjal férhetnek a török könyvtárakhoz. Végre nagy a száma az ozmán történet segédforrásainak s ezekhez a töröl írók könnyen hozzáférhetnek. ismertetvén általában e segédforrásokat, azon török írók műveit sorold elő értekező, akiknek átvizsgálását a történelmi osztály figyelmébe ajánlandónak véli. Annál szükségesebb tanulmány, mivel a nyugati írók felhasználták ugyan ezek egy részét, de részint nem elég tekintettel hazai történeteinkre, részint rész akarattal irányunkban, vagy oly nyelvbeli járatlansággal, mint Hammer a bécsi tudós. — Hammernek sok baklövését kimutatván értekező, Rasid-ed-din fenebb érintett művére, mely az előtte ismert áltaji népek legrégibb történeteit tárgyalja, ismét felhívta az akadémia figyelmét. Idézte abból különösen e sort: „az ogor nemzetet egykor mogornak is nevezték.“ E becses kézirat egy példányban teljesen meg van Stambulban. Az akadémia az elnökséget hívta föl, hogy e kéziratot, értekező közbenjártával, másoltassa le és szerezze meg. Ugyanez alkalommal Erdy János r. tag igen szép byzánczi zománczokat mutatott be, melyeket Nyitramegyében, Ivánka határában szántottak fel. Értekező e zománczokat a XI. százabelieknek állítja. Mire használtattak, csak bővebb vizsgálat a helyszínen, újabb tárgyak kiásatása stb. deríthetné fel. E zománczok rajza, történeti bevezetéssel, s a zománczok műtörténeti ismertetésével, az archaeologiai közleményekben fog megjelenni. Olaszországban, mint értekező megjegyzé , a X. században különösen a cassinói apátságban virágzott fel a zománczművészet. Ez apátság zománczműhelyéből véli értekező kikerültnek a magyar korona latin részét is, és pedig a X. század második felében. (A máj. 13-iki ülésről egyik közelebbi számunkban.) Csengery A. *) Az ö, nem a mi alkotmányunk. Szerk. Dígász Telekiért. — “zárvas, máj. 11. Alig hozá meg a posta az országot megdöbbentő szomorú hirt, gr. Teleki László halálának hírét, a kaszinó és népkör azonnal rendkívüli gyűlést tartott, melyben határozatott, hogy egy havi gyászt öltendünk; három napig minden zajosabb mulatság, zene, városszerte eltiltatik ; a kaszinó és népkör három napig kártya- és teke játékot száműz helyiségéből, s hogy a gyász-isteni tiszteletet ma megtartandja mindkét egyházban, mely is a lehető legünnepélyesebben véghez is ment. A menet a kaszinó helyiségéből indult ki kilencz órakor, elől két honvédtiszt két fekete zászlót emelt, utána tizenkét honvédtiszt ment kardosan és fáklyákkal ; ezeket követé a gyászindulót hangoztató zenekar, melyet a kaszinó és nép kör testületileg és sok százra menő néptömeg Szövetett. Az egyházakban az itt működő Takács Ádám jeles színtársulatának egész személyzete képezé az énekkart, s dicséretesen működött közre. A színház a köztiszteletű igazgató akaratából a szomorú hit vételével azonnal bezáratott, s három napig zárva volt, mit gyászszegélyü hirdetés és fekete zászló tudatott a megrendült közönséggel. — Ma díszelőadás és a Szózat éneklése a ravatal mellett, — adatik „Kemény Simon.“ A boltok önkénytesen zárva valának. Jellemző tény, miszerint a tanuló ifjúság, mely tegnap volt tartandó májusi mulatságát, egy küldöttséget menesztett a kaszinói gyűlésben levő igazgatóhoz, azon kijelentéssel, hogy ők a mulatságot ily országos gyász közepette meg nem tarthatják, s attól önként elállván, megsemmisitendik ; — nőljenek nagyra a honszeretetben a kedves ifjak e szép tettökért! Isten óvja meg a hont hasonló csapásoktól! 1. 1. — Doboka megye tegnap tett határozata következtében, miszerint gr. Teleki László felett gyászünnepély tartassék, ma reggel 1. hó 11. 8 órakor az indulásra jelt adó érczek siró hangja a város közepén emelkedő örmény szertartásu szentegyház tornyában megrendülvén, egy percz alatt a fogatok sokasága kezdett mozogni az utczákon, s a megye bizottmányának tagjai útnak indultak s negyedóra alatt Kerübe értek. Már tegnap kitüzetett volt a gyászlobogó a megye házára, s kitűzetett ma a városi tanácsházra, de legkeverebben tűnt az fel a Kerüi torony s templom oldalain lengve. A bizottmány megjöttére megkondult harangok zugó hangjai utó kondultával szeretve tisztelt főispánunk vezérlete mellett a templomba vonultunk, hol is helybeli lelkész Dósa Imre a „Te benned bizzunk az Isten“ egyházi ének s egy alkalomszerű halotti dal a Kolozsvárról kihozatott Botus vezérlete alatti harmónia által elzengetvén, — buzgó fájdalmaink nagyságához mért szívből fakadt s szívhez szóló imát mondott. Az imát harmónia, azt ezen zár-ima: „nem rótuk le tartozásunk irántad nagy halottunk, de hogy terohassuk itt az urnák házába esküszünk örök hűséget elveidhez, melyet, hogy szent ereklyeként megtarthassunk, nyújtsad ah uram jóság és igazság istene a te segedelmedet, s ezt isfftét ének követte; melynek végeztével felharsant a nép által elérzékenyülve elénekelt „Hazádnak rendületlenül, légy hive oh magyar“, s majd az „Isten áld meg a magyart“ nemzeti dal. Levertebb kedélyei soha se ültünk gyászünnepet. — Nagykőrös máj. 12-én. Ma délelőtt tartotta meg a helybeli ref. egyháza haza nagy halottjának gyászünnepélyét. Reggel fél 9 órakor megkondultak a gyászharangok — de a nagy egyház már akkor zsúfolva volt a szó igaz értelmében környező néppel. Egyházi beszédet helybeli segédlelkész Ádám József tartott, miután lelkészünk Kovács Lajos azon küldöttséggel volt Pesten a temetésen, melyet a város és egyház tanács küldöttek. E szónoklat után, mely méltó volt a gyászünnepély fontosságához, tanár Koffer Endre tartót alkalomszerű oratiot. Azután Losonczy László olvasta föl költeményit — s ezek is dicsérettel említhetők. Közben alkalomszerű cantus énekelt s a nép fekete lobogók alatt az egyházból a temetőbe vonult, hol egy ifjú Zombori L. fölszólitá a népet, hogy e gyász eset csak egyesítse a haza fiait s fűzze őket szorosabban a nagy Deák zászlói alá. A megindulás minden arczon látható volt. r. 1. —• Székesfehérvár, május 12. Tegnapelőtt e város épen közgyűlést tartott a törvénytelen adónak kényszerű behajtása ügyében, mire az jön a határozat, hogy a hatóság semmi segédkezet nem nyújt, a maga adóját sem fizeti le, de az erőszaknak ellen nem állhat. Az adókönyveket sem adja ki, intézkedjék maga a korlátlan hatalmú financz-bizottmány, mely elég világosan hirdeti a bécsi kormány gyönyörű igazságszeretét a magyar alkotmány iránt; ekkor jelentetett be a gyűlésnek ama véghetetlenül gyászos hir, hogy Teleki László meghalt. A levertség, a szomorúság általános. Főbb határozatok : l) jelentessék ki a fájdalom egy az országgyűléshez intézendő iratban. 2) Intéztessék részvétirat a Teleki családhoz. 3) Jegyzőkönyvileg fejeztessék ki külön a nagy fájdalom e csapás miatt. 4) Egy hónapig a városházán gyászlobogó lengjen. 5) Egy hónapig a tiszt és képviselők gyászt hordjanak. 6) Azon időben, midőn a boldogultnak gyászszertartása Pesten véghez menendett, 4 órától 5-ig a város minden templomában huzassanak meg minden harangok s minden templom ezen idő alatt nyitva álljon. Ez meg is történt délután. A város és megye közösen gyászolva, közösen testületileg látogatá meg délután a templomokat. E nap a színház zárva maradt, a gyászidő alatt a boltok, vendég- és kávéházak bezárattak. Június 2-kán nagyszerű gyászisteni tisztelet leend a reformátusok templomában. Megjegyzendő, hogy Teleki László Székesfehérvár városa tiszt, képviselője volt. r. 1. — Abonyból írják: Egész városunk gyászban. A házakon mindenfelé sötét lobogók. Az eltiltott zenét a tornyok naponkint háromszor zúgó harangjai helyettesítik; — az elkeseredést lehetetlen leírni! A nép hosszú fátyolokkal nyugtalanul jár az utczákon, s naponkint tömegesen jelenik meg a vasútnál a vonat értekeztekor, s tudakozódik elvesztetett kedvencze felől. E népet kell látni, akkor tudja csak meg igazán az ember, ki volt neki Teleki !.. A gyász I isteni tisztelet csütörtökön lesz, addig a nyilt helyeken a zene, a kaszinóban pedig, melynek a dicső elköltözött t. elnöke volt, a játék közmegegyezés utján tiltva van. — Győr városa vasárnap, f. hó 12-én ülte meg a két prot. templomban a feledhetetlen férfi gyászemlékét, Liszkay József ev. ref. lelkész szivreható szónoklata mellett. — Biharmegyei t. levelezőnk értesítése szerint Bojt községe f. hó 12-én szintén nem mulasztotta el ünnepélyes gyászistentisztelettel adózni Teleki László emlékezetének. Délelőtti 10 órakor a harangok siralmas zúgása mellett a község minden osztályú lakossága elfogódott szívvel hullámzott a ref. egyházba, hol rövid ima után ref. segédlelkész Csillag Lajos igen jól alkalmazott alapigét választva . Jeremiás siralma V. rész, 1., 2., 3., 4., 5. verseiben: „Uram emlékezzél meg arról, a mi esett rajtunk, tekints reánk s lásd meg a mi gyalázatunkat. A mi örökségünk szállott a kivül valókra, a mi házaink az idegenekre. Árvák vagyunk atya nélkül, a mi atyáink olyanok, mint az özvegyek. A mi vizünket árron ittuk, a mi fáinkat pénzen vettük. A mi nyakunkon idegenek miatt háborúságot szenvedtünk, fáradoztunk és nem volt nyugodalmunk;“ könnyes szemekkel s elérzékenyitő lelkesedéssel fejtegeté a haza kipótolhatlan veszteségét s dús érdemeit, a haza nagy fiának. — Kecskeméten, mint t. levelezőnk írja, 10-kén délután ment végbe a gyászisteni tisztelet, egy időben a fővároséval. A szertartás alatt a boltok zárva volt k. A házakon fekete zászló van kitéve. — Utólagosan nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy a Telekinek Pesten május 10-kén tartott végtiszteletben Békésmegye és B.-Csaba városa is küldöttségileg vettek részt... — Ujfejér tón május 12-kén volt aggály^ isteni tisztelet. — Székes-Fehérvár sem maradt illetetlen a nemzet bánatában. A megye épen ez alkalommal ülésezett bizottmánya jun. 3 ig tartandó gyászt s jun. 2-kora a ref egyház templomában tartandó requiemet határozott. Azon felül a megye úgy a boldogult családjához, mint a nemzetgyűléshez részvétnyilatkozatát küldi meg. Belföld, Pozsony,*) ápr. 29. A„Magyarország“ tegnapi számában a rendes levelező állítja, hogy gr. Eszterházy Antal 50—60 híveivel a gyűlésben megjelent. Vajjon azon bizottmányi tagokat érti-e a gr. híveinek, kik személyes tekintet nélkül, a történt vérengzés szigorú vizsgálatát véleményezték? vagy volt e szónok a gyűlésben, kinek ehhez joga nem lett volna? Továbbá állítja, „hogy a tanácskozás majdan lehetlenné tétetett.“ Ez ellen elég azon tényt megemlítenünk, hogy 48 szónok között 25—23 ellenében Olgyay Titus ur pártja maradt többségben és ezen párt inditványa fogadtatott el. A vizsgálatot egyoldalúnak képzeli a levelező, de felejteni látszik, hogy épen Olgyay Titus ur pártja által jön eme vizsgálattal megbizva az eljáró szolgabiró ur. Végre figyelmeztetjük a tudósitót, hogy Eperjesi plébános hit alatt tett vallomását olvassa, és jövőre, mielőtt ítéletet mond, a dolog mibenlétéről és állásáról magának tudomást szerezzen; most pedig a lapban közzétett hibás állításokat vegye vissza, nehogy kénytelenek legyünk saját igazolásunkra mind ezt, mind a többi hiteles okmányokat hírlapok utján közzétenni, hogy az olvasó közönség audita parte utraque ítélhessen.**) Többen. *) Térhiány miatt késettek Szerk. **) T. levelezőnknek ismert egyéniségében véltük az ügy tárgyilagos előadására nézve a kellő biztosítékot feltalálni. Sajnájuk, ha előadása nélkülözné a levelezések egyik fő kellékét, a tárgyilagosságot. Miután a czáfolatnak is tért engedénk, e tárgyat lapunkban befejezettnek kell tekintenünk. Szerk.