Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)
1861-11-21 / 271. szám
Ennek mintegy tüzetes megerősítésem a„Dziennik Polski“ ugyanazon számában annak londoni levelezője e hó 11-kérel sok egyéb más külügyi tárgy után — írja: „Soha még a közvélemény Angolhonban, mely nem igen szereti előrelátni azt, amit magának nem kíván, nem látta előre oly világosan, se nem beszélte oly hangosan, mint mainap, hogy „háború“ lesz. Ezen világos látásig az angolok csakugyan rögtön jutottak. A változás meggyőződésükben pár nap alatt állott be. Az onnan van, hogy az angolok az európai béke fentarthatását, vagyis inkább annak meghosszabbítását a bécsi kormánynak a magyar nemzettel való kiegyezkedéséről feltételezték. — A mint tehát a császári leirat (nov. 5.) megjelent, mely is Magyarországban megszünteti az alkotmányos kormányrendszert s annak helyébe a katonai uralmat lépteti, oda lett minden reményük, minden bitök a béke fenállásába. Ehez képest valamennyi fenforgó körülményt most már túlsó oldalról magyarázzák. A hagyományos állampolitika s a régi békekötések szögletbe dobvák, míg helyüket uj eszmék foglalák el, újszerű számítások és egybevetések. Ennek előtte a drágaságot, a pénzügyi zavarokat, a pártok meg nem elégedését Frankhonban mind megannyi akadályul tekinték a franczia császárra nézve a háborút megindítani; mai nap ellenkezőleg azok okul tekintetnek a háborús politikára nézve. A háború ugyanily dicsőséggel, ha nem is sült kenyérrel tarthatja jól az éhezőket; a háború munkát , foglalkozást ad a gyárvárosokban a munkás osztályoknak; ugyanaz lelkesedésbe hozza az elméket, figyelmüket a harcz mezejére irányozza, nem engedi elmélkedésbe bocsátkozni szemközt a kedélytelen belállapottal. Végre pedig a határ kiebb terjesztése mindenkit kielégít s néma hallgatásra kényszeríti az elégedetlenséget. Ebbéli állításaim megerősítéséül legyen szabad kivonatilag idéznem egyik czikkét a Saturday Review-nek. „El kell ismernünk — írja a Saturday Review — miszerint a francziák császárja ha ma háborút kezdene Ausztriával, különösen az angol közvélemény hangulata által támogattatnék. Semmi kétség, hogy ezen háború rendkívül népszerű volna Angliában. Tiz angol közöl kilenczen szivökből óhajtanák, hadd győzzön a franczia, sőt bár előre látnák, miszerint ennek fejében jutalomra tartand igényt a Rajnamelléken, s nem Olaszhonban, bizony ezért az angolok közöl senki nem fakadna panaszra. Francziaország alkalmasint előkészíti már második szakítását Ausztriával s nem is titkolódzik, miszerint szándéka a Rajna balpartját hatalmába keríteni.“ Lapszemle. Az „Ost und West“ a horvát országgyűléshez intézett leiratot tárgyaló czikksorozatának ma megjelent IV-dik számában összeállítja Horvátországnak e leirat alapján alakulandó közjoga főbb vonásait. Ez összeállításból kivonjuk a következő részleteket: Horvátország a császári állammal közvetlen reálunióban áll s kétféle rendezettel bir: tartományi területén alkotmányossal, a határvidéken katonai iggabsolattal. A törvényhozó hatalom a király, országgyűlés és reichsrath közt oszlik meg: az országgyűlést csak közigazgatási, igazság-, vallás- és oktatás-ügyekben illeti meg a törvényhozás ; pénz-, had- és kereskedelmi ügyekben az tőle, a reichsrath részére, elvonatik. Az országgyűlés részint hűbéries rendi, részint képviseleti elv szerint alakul (az előbbi szerint t. i. a mennyiben a főnemesség, kath. és orthodox püspökség személyes szavazattal birnak, s a bán, mint az ország első bárója, az elnöke). A községek és testületek képviseletét semmi alkotmányos választási törvény sem szabályozza. Az ország igazgatása élén a horvát-szlavón udv. kanczellária áll, bel-, igazság-, vallás- és oktatásügyekben. A politikai igazgatást a zágrábi helytartótanács vezeti. A törvényhatóságok hatáskörét az udv. kormányszék által a főispánokhoz intézett alkotmánytalan s részben ad acta tett utasítása szabályozza. A hivatalnoki felelősség elve nincs foganatosítva. A törvénykezés sincs alkotmányosan rendezve. Az oct. 20-dikai okmány helyre nem állította az alkotmányos megyei törvényszékeket, de meghagyta a cs. k. orsz- és megyei törvényszékeket. Csak a báni tábla állíttatott vissza alkotmányos főtörvényszékül. A leirat szerint Horvátország saját, legfőbb törvényszéket is kap a hétszemélyes táblában. E hatóságok mellett nem alkotmányosakul a pénzügyi hatóságok s az országos számvevő hivatal működnek. „E vázlatból“ — jegyzi meg az „Ost und West“ — „látni, hogy Horvátország közviszonyainak nincs semmi szilárd jogi támaszuk. Magában az országban a leirat által rendelteket ideiglenül tekintik s az elvesztett politikai tér visszafoglalását a legközelebbi országgyűléstől remélik — melynek nemsokára való egybehivatásán azonban erősen kétkednek.“ Horváth Döme beszéde a kecskeméti kegyes rendi Lyceumnak 1861. novemb. 10-én váczi megyés püspök Peitler Antal ur ő méltósága által eszköz lett ünnepélyes fölszentelése alkalmával. íme, méltóságos püspök ur! Kész a szentély, melynek alapköve letételére már a múlt évben, ünnepélyes fölszentelésére ismét közelebb, az alapitó egyházközség, méltóságodat fiúi, de egyszersmind haza-, fiúi bizodalommal fölkéré ; ime, tisztelt gyülekezet , feltárvák a szentélynek ajtai, hova a lelkiismeretes szülök, élet pályájuk szemfényeit, magzataikat gondmentesen, a legnagyobb megnyugvással küldözhetik; hova a gyermekek, mint erkölcsi és szellemi üdvösségük egyedüli forrásához, örömteljesen járulhatnak; hol az ifjak, sziveik és lelkeik kiképzése s nemesítésére a legbiztosabb tért és oktatást élvezik, s ahonnan mint már kész férfiak, tanpályájuk bevégeztével hacsak önmagukon nem múlik — szívben és lélekben gondolkozásban és érzelmekben, tapasztalat és ismeretekben gyarapodva, telve önérzettel, telve munkaszeretet- és kitartással, a nagyvilágba bátran kiléphetnek. Igenis t. gyülekezet! elismert, s többé vitatás tárgyául nem szolgálható tény, hogy az embert, isten e legfönségesebb s legnemesb teremtményét, az állattól egyedül az ész és értelem különbözteti meg; de viszont elismert s elvitázhatlan tény az is, hogy a természettel belénk plántált ész és értelem, csupán a nevelés és műveltség által válik áldáshozóvá, s ez azon szinarany, mi nélkül az embert, isten e máskülönben legnemesb és legfönségesebb teremtményét, az oktalan állattól csak igen kisded tér, igen kis válaszfal különíti el. Egyedül a nevelés és műveltség az, melyet az életben semmi kincs, semmi kedvező körülmény, semmi anyagi vagyon soha ki nem pótolhat, egyedül a nevelés és műveltség az, mely az emberben, isten e jótékony adományait, a természetes észt és értelmet kellően kifejtvén, ez által, csakis ez által, hasznos tagjává váland az emberiség, a kereszténység és a nemzetnek. S amely szülő, bárha különben tehetné, gyermekeit a sorsukhoz mért neveltetéstől végtelen vakságában megfosztani hajlandó, az vétkezik isten, vétkezik önmaga, s vétkezik a társadalom és nemzet ellen. De — s ezt a hírhedt 18. és 19. századnak üdvös kísérletei eléggé tanúsítják — czélszerű nevelést és kellő műveltséget csak a nyilvános iskoláktól várhatni ; a nemzetek és emberiség sorsát bölcsen intéző s azoknak anyagi és szellemi hasznán önfeláldozással működő nagy férfiak, csakis a nyilvános iskolákból szoknak kikerülni. S még inkább: egyes nemzedékek, egyes nemzetek kellő kimiveltetését és neveltetését, egészben, csakis a nyilvános iskolák eszközölhetik. Érzé e tétel valóságát,érzé lelke mélyében a hírneves hős, a hírneves országbíró és szellemdús költő, gróf Koháry István. Mint az alföld ez egyik legjelentékenyebb városának akkori földesura, tapasztalván, hogy már a múlt század elején, a lezajlott Rákóczy-forradalom után,e tősgyökeres magyar város folyton szaporodó polgárainak hangyaszorgalmából gazdászat és iparban jelentékenyen emelkedik, de tudván azt is, hogy az anyagi jólét kellő műveltség nélkül nem isten áldása, hogy az a zamat, mely az anyagi jólétnek valódi értékét, s az az alap, mely józan maradandóságot biztosit, — lelke fönségében elhatározd, hogy már kezdetben a nemzet bizalmát elnyert kegyesrendiek vezérlete alatt, e tősgyökeres magyar népesség erkölcsi és szellemi emelésére, azon időben hallatlan áldozatkészséggel, örök időkre szóló tetemes alapitványnyal, hat latin osztályú tanodát állítson. S e nemes lélek törekvését csakhamar siker követvén, 1715-ben a hat osztályú tanoda tettleg megalakult , s a kegyesrendiek házán felül még egy részben látható épületben ünnepélyesen megnyílt. — S hozzá járulván, itt a termékeny alföld kebelében, a megélhetés jutányossága, a polgárság jószívűsége és áldozatkészsége : ez intézet teljes virágzásban és emelkedésben, majd másfél századon keresztül, száz és száz szegény sorsu, de magasb nevelóot óo műveltséget Szomjazó tábor>orottlk, s számtalan lelkes ifjaknak jelentékeny menhelyévé vált, s annyi évtizeden keresztül a hazának és nemzetnek, s a pártfogoló lelkes közönségnek ez intézet számtalan jeles hazafiakat adott, közöttük Szlemenics Pált, a hírneves jogtanárt és jogtudóst, közöttük Katona Józsefet az ünnepelt költőt, és többeket másokat. E tétel igazságát érző, a minden szép és jóra, minden nemes és magasztos iránt örökké áldozatkész kebelbéli cath. egyházközség, midőn ez intézettek majd másfélszázados virágzását látva, tömérdek költséggel, a régi roskadozó épület helyett, a mostani szép helyiségnek felsőbb részét elkészitteté. s 1832- ben a még mindig nagyszámú tanifjuságot ide üinnepélyesen átköltözteté. De valamint a közelebb sajnosan lefolyt évtized, e nemzeten és hazán jogtalanul, érzékeny sebeket ejtett , úgy ez egykor szépen virágzó intézet, az osztrák tanrendszernek csaknem menthetlenül, teljes áldozatává lön. Az osztrák tanrendszer ugyanis, feltűnő alapítványai daczára, ez intézetet négy osztályú altanodája süllyeszté. S hozzájárulván a túlcsigázott tandíjak kényszerült beszedetése, a méregdrága s örökké változó tankönyvek nehéz megszerezhetése, s azon csüggesztő körülmény, hogy a négy alosztály bevégeztével a középsorsú polgár, gyermekét saját erejével vidéken tovább, a legjobb akarat mellett sem iskoláztatható, ily szomorú kilátással, a növendékek száma egyszerre megfogyott, s ez egykor igen népes intézetben, a régi létszám, alig egynegyed részére olvadt le. S így következett be, hogy a hazafiui áldozatkészség újabb valódi példánya nélkül, maholnap gyermekeink magasb nevelés és míveltség nélkül maradandottak — és szülőföldem, az alföld ez egyik legjelentékenyebb községe házi ügyviteleinek, a velem egykorú nemzedék kidőltével — legalább kath. részről — miként századokkal ezelőtt, úgy maholnap ismét kellő helybeli erő hiányában, kétes hitfi idegenekre kellett volna szorulniok. E jelenségnél, e végtelenül sivár kilátásnál, a pártfogoló kath. egyházközség megdöbbenvén, bárha az absolut kormány által minden fillére kétszeresen igénybe vétetett, lelke mélyében, határtalan ügyszeretetből elhatározó, hogy a kényszerű körülmények között alászállott intézetet elcsenevészni, apránként elhalni nem engedendő; de minden ereje megfeszítésével azt megifjitja, a gyermekeiknek magasb növelést és műveltséget áhitó szülőknek mielőbb kedvet és módot, s a jóravaló ifjaknak tért és alkalmat adand, s a négyosztálylyá süllyedt intézetből nyolczosztályu feltanodát, alapitand. S a nemes eszme áldáshozó gyümölcsét már két év előtt megismertette. (Vége köv.) TÁRCZA. Törénetirodalmi visszapillantások. Magyar hölgyek életrajza. Irta Kfilini Nagy Benő és Sárváry Elek. Debreczen 1861. (Vége.) Gróf Bethlen Katalin életrajza a legnagyobb mértékben hiányos, bár megemlítik, hogy életfolyamáról „folytonosan naplót vitt,“ de nem tudják, hogy életleirását, kinyomatta s e munkát nem is használák, így Bod Athenására szorítva e szerencsétlen regényes és tanulságos életnek legszebb mozzanatai esnek el, milyen például hosszas küzdelme első férjével, ki mostoha testvére volt s ennek halála után a kormánynyal sat. Lónyai Anna. Másodszor Kemény Jánoshoz megy férjhez, ki nem rég szabadult ki a tatár rabságból...Erdélyre—mondják szerzők — vészfelhők tornyosultak,a fejedelemségért három férfiú Rákóczi, Rhédey* és Barcsay versenyezvén, a sokat szenvedett szegény országot három részre szakították. Kemény, bár egyelőre semleges állást foglalt a verseenyfejedelmek között és Erdélyből kivonulva, magyarországi jószágán Gerenden, majd Hadadon töltötte a boldog családi élet napjait“ ..... kell-e Ubb ? Az általa említett három férfi egymással egyszerre soha sem versenyzett s Erdély három részre nem volt szakadva. Sem Gerend (Torda megyében) sem Hadad (Közép-Szolnok) nincsenek Magyarországon s nem,is e helyeken, hanem Aranyos-Maróton vonta meg magát Kemény. (Szalárdi 595 1.) Alább is ily alapos dolgokkal találkozunk. — Egyedül Annának tulajdonítható, hogy Kemény a Barcsai Ákos híveit mind le nem fejeztette. Minő badar beszéd?.. Hogy lett az általok dicsért Kemény egyszerre ily kegyetlenné? Majd arról beszélnek, hogy Leopold erélyesebben lépett fel Erdély oltalmára — pedig az ellenkezője igaz. Erzsébet és Mária. Nagy Lajos halála után az egyik jog szerinti uralkodó Erzsébet volt — úgy írják szerzők: Szép, szép! Hanem leiz ezzel nem forgatják fel a magyar juspublikumot a szerzők, kik e helyett jobban teszik, ha megmondják, ki lánya volt ez az Erzsébet? Az is szép, mit a 141. lapon írnak : „Midőn Erzsébet, hatalmát már erős alapon nyugodni vélte, semminemű veszélytől nem tartva, leányával Tót- és Horvátország látogatására indult. Semmi bajt nem gyanítva, gondtalanul folytatók az utat, midőn Diakovár körül egy sereg fegyeres által vétettek körül.“ Eddigelé azt máskép tudtuk. A királynék a horvátországi mozgalmak elintézésére utaztak le Horvátország és a tengermellékbe. Erzsébet megöletését a tudvalevő mesés részletekkel adják elő, sőt megtoldva azon körülménynyel, hogy maga az anyakirályné választa a halált — pedig akkor t. i. 1387. januárban a velenczeiek még nem ostromolták Novigrádot. Széchy Mária: Nem háborgatom szerzők gusztusát, kik Széchy Máriát mód felett magasztalják,nem is akarom ismételni azokat, melyeket a szépirodalmi figyelő ezen életrajzra vonatkozólag feljegyzett ; de azt kérdem szerzőktől : mi az az 1667-diki rendkívüli törvényszéki gyűlés? Honnan tudják, hogy Wesselényi csak neje kérelmére nem tett jelentést a czélba vett felkelésről? s hol vannak Széchy Máriában ama kitűnő tulajdonok, melyek miatt „hozzá a jelen körülmények közt nem lehetünk méltók ?“ Csak lassan az ilyen nagy szavakkal! Bornemissza Anna Erdély fejedelme valami Apafi Mihály korában, kinek történetesen felesége volt — legalább szerzők életrajzából ilyesmi tűnik ki. Szerintök Bornemissza Pálnak két leánya volt: Bánffiné és Apafiné. A história még ezeken kívül is kettőt említ, Szentpáli Jánosnét (Bethlen János folytatása II. 444) és Kemény Boldizsárnét. 186. lap. Szerzők Rákóczi Ferenczet (I. vagy II. nem tudjuk), Lengyelország elfoglalására küldik, erről nem is tudtunk semmit. 1871. Odanyilatkoznak szerzők, hogy „Barcsay Ákos megöletése által magát fejedelemmé tett Kemény Jánost“.......Csakhogy a Barcsai megöletése előtt már egy félévvel fejedelem volt Kemény, a mint ezt szerzőknek egy iskolás gyerek is meg tudná mondani. Ezután szerzők áttérnek Apafi megválasztására s épen a legérdekesebb, nejére vonatkozó részleteket hagyják el, hogy épen akkor feküdt gyermekágyban, s mint vitték meg a hírt férjének, hogy fia született sat. Itt megint idézem szerzők szavait: „Apafinak szüksége is volt védangyalra, mert az országos dolgokban járatlan egyszeri nenes, sehogysem találta magát helyzetébe és a botor lépések és tettektől a tanácsadókon kivül egyedül Anna volt képes megóvni őt. Anna délezeg férfi magasságú, izmos termete daczára is karcsú, erőteljes, meglepő tekintetű, parancsoló, hódolatgerjesztő slergéző nő vala. E külszépségekhez sat.“ Apafi nem volt Erdélynek legjelesebb fejedelme, de ilyen botor sem volt. Hagyán ez szokássá vált némely embernél Apafiról igy beszélni, de mégis furcsa a fejedelemasszonyt történeti munkában színpadi eszménykép után rajzolni, mint a szépség ideálját, midőn egykorúak, különösen Bethlen Miklósból tudjuk, hogy száraz, beteges és sovány nő volt. E badarságoknak méltó pendentje,hogy a németeket Apafi trónra lépte után „Anna és tanácsosai vették rá, hogy az országból távozzanak. Majd bámulandó tudatlansággal Apafi korát Erdély aranykorának nevezik. Aranykor azon időszak, melyben Erdély szolgaságra jutásának alapja megvettetik ! Azt is tudhatnák szerzők, hogy a szent zsoltárok Resolutiója predikatiókat és nem tudományos értekezéseket tartalmaznak, s hogy Tophense munkájából egy betű sem jelent meg a fejedelemné halála után. Sarolta: Azokra nézve, miket szerzők e korán elhalt nőről beszélnek, utaljuk őket Szalai kritikai fejtegetéseire. (Történeteik k. 40 s következő t. jegyze.) Egy teljesen kikerekitett életrajz, melyben egyetlen igaz adat van. Pemflinger Katalin: Török Bálintné életére vonatkozó adatok nehánya figyelmet érdemelne, ha az ember tudná honnan vették szerzők azokat. — Ezeknek nászát 1521-re teszik. — De Verancsicsban (Munkai II. 127) világosan olvassuk : „Mert ez időben t. i. 1521 — gyermek tiszttartója és bánja volt Fejérvárnak Thewrek Bálint.“ S Istvánffi is — (bécsi kiadás 57. 1) ehez hasonlót mond. Lorántfi (és nem Lorándfi) Zsuzsánna vitézi férje I. Rákóczy György alatt (épen olyan ember volt!) Erdély ügyeit. E nőnek van legtöbb része a svédekkel kötött szövetségben, a vallásügyi hadjáratokban, linczi békében sat. Férje halála után Partakra megy, s ott Geleivel (s nem Geleji) ■— ki már meg volt halva — Alsteddel (meghalt 1638) Piscatorral (elhagyta Erdélyt 1645) társalgóit. Végül a szókötési, nyelv és irálytani hibákból mutatványul közlök néhányat, azon megjegyzéssel, hogy ilyenekkel minden lapon bőségesen találkozhatni : 126. „Nem csoda tehát, ha a szerencsétlen szerelem, az ifjú szép királyi hölgy kedélyének komoly irányt adott, megfosztatva lévén attól, kihez keblének egész hevével vonzott,“ t. i. a szerelem volt megfosztatva sat. 1. 27. „Prágában sok ideig virágzott általa épített tanoda pedig,“ a pediget még alább is lehetett volna tenni. 38. 1. „Bebek hol egyik, hol másik párthoz szegült“ (igy) 1.121. Miután Lónyai Anna testvéreinek férjhez meneteleit írja le, igy folytatja : „A család virágai ily hatalmas férfiakhoz fonódván, Anna, szeretett férje hadadi Wesselényi István középszolnoki főispánnak 1656-ban történt halálával évekig viselte a gyászt, midőn végre ő is megcserélte nevét.“ A virágfonásból — Anna özvegysége j következik. 136.1. A főurak egy alkalmat sem mulasztanak el arra, hogy a trónt sarkában megingassák. Be j következvén Wesselényiné korahalála (igy) e miatt ■ magát mind halálig özvegy és árvának nevezé. 1481. Az árva-özvegy szokásos czime ez időben az özvegy asszonyoknak. „Ámde a páros élet egének mennyezete alatt, csak rövid ideig szólt a boldogság házi pitypalatyja.“ E helyet különös szépségéért találtam kiemelendőnek. Ez is szép : Törökné „volt a hittan terjesztésében a hold, férje a nap, stb. A bírálatot az előfizetők aranyos névjegyzéke zárja be. Eztán kárpótlás akart lenni azért, hogy ezeknek az irodalomhoz mutatott ragaszkodásuk ez alkalommal oly roszul kamatozott. De elég ennyi. Bírálatom kószábbra nyúlt mint akartam. De szükségesnek tartom ez irodalmi botrányról tüzetesebben szólani, megóvandó egyfelől az irodalom becsületét s kimutatni szerzőknek, hogy ez után nem fognak babérokat aratni. Szilágyi Sándor: „Budapesti szemle.“ Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. Ötödik évfolyam. 13-ik kötet, XLI. füzet, 1861. Nyomatik Emichnél. Nagy 8-rét 154 lap. Ára a tiz füzetes folyamnak 10 ft. Félévi 5 füzetre is előfizethetni 6 írttal. Ez újabb füzet az eddigiekhez hasonló alakban s igen becses tartalommal jelent meg. Minden czikke eredeti dolgozat s majd minden czikke jelesebb íróink műve. A czikkek sorát Erdélyi János, leggondosabb íróink egyike nyitja meg, Veru 1ami Baco gyönyörűen irt életrajzával.A mily kellemes,oly tanulságos olvasmány. E mű írása közben szem előtt tartó szerző azon nevezetesb munkákat, melyek e tárgyban az angol, franczia és német irodalomban megjelentek, s átolvasta az újabb kritika világánál, a tudományos világban korszakot alkotott író összes műveit. Úgy tudjuk, hogy e nagybecsű élet- és jellemrajz folytatása Bakó munkáinak ismertetését és bírálatát, s egy későbbi czikk Baco hatását — különösen hazánkban is — tárgyalandja. Második czikke a „Szendédnek a „Muraköz“ czimű történelmi nyomozás, jeles történetbuvárunktól Botka Tivadartól. E czikk egy újabb közjogi kérdésünket nagy tudománnyal deríti föl. Kimutatja, hogy Muraköz a „pacta conventák“ alapján Magyarország elvitathatlan kiegészítő része; kimutatja megannyi külön fejezet alatt, hogy Magyarországhoz tartozott Muraköz törvényhozási, törvénykezési, adózási, földtani tekintetben egyaránt. Az értekezés második része Muraköz birtoklási történetét vázolja, s a harmadik rész az e tárgyban fölmerült ellenvetéseket cáfolja. Következik egy nagy érdekű czikksorozat első közleménye. E czikksorozatban egyik jeles szaktudósunk, ki a politikai és nemzetgazdasági irodalom terén máris kitünteté magát, Kautz Gyula, kitől a „Szemle“ már a nemzetgazdasági rendszerek és elméletek történetét közli, most a socialismus és communismus rendszereinek ismertetését indítja meg. Az első közlemény kimutatja, hogy hasonló irányok az emberiség történelmében minden korban mutatkoztak, s röviden átfut e szempontból a világtörténeten; továbbá elősorolja az újabb elméletek keletkezése indokait, s a következő közleményben részletesebben fogja ismertetni és bírálni az újabb elméleteket. Mondanunk sem kell, hogy értekező ismeri e tárgy világirodalmát, s azzal rendkívül tartalmas czikke az olvasót is megismerteti. Megint egy nevezetes kérdése a kornak, mely iránt a „Budapesti Szemle“ nyújt először irodalmunkban kimerítő tájékozást. E jeles értekezést újra egy magyar történeti mű követi, egy hazai történelmi rajz a XVII. századból. Czime: Egy magyar város a török hódoltságban. Ez a magyar város N-Kőrös. E czikk szerzője Szilágyi Sándor, megismertet bennünket e város viszonyaival a törökhez s a megyéhez, melynek hatalma a török uralom alatt sem szűnt meg fölötte ; megismertet a város beléletével, adózási és birtokviszonyaival ; fényt vet az erkölcsi állapotokra is. Mennyire tartalmas czikk, megítélheti az olvasó azon körülményből, hogy több mint félezer okirat felhasználásával készült, amely okiratok közül 326 törökből van fordítva. Folytatja a vállalat a magyar tud. akadémia tudományos mozgalmainak történeteit is, onnan kezdve, ahol az előbbi füzetben elmaradt. A szerkesztő maga, Csengery Antal, közel a forráshoz, melyből merülnie kell, a legilletékesb ismertetője e mozgalmaknak. Minél inkább emelkedik az akadémia munkássága évről évre, annál szükségesebbnek tartjuk e rovatot, mely mintegy dióhéjba szorítva, röviden, s mindenki által érthető előadással közli a magyar tudományos vizsgálódások eredményeit. Láthatja ezekből folyvást a nemzet, miként kamatozik tőkéje, melyet a tudomány oltárára ten le. — S mennyi eszme megy át ez után a tudósok köréből a mivelt közönség közé, ami különben az akadémia közlönyeiben, nehézkesebb és terjedelmesebb alakban, csak a szakembereknek lett volna hozzáférhető. S úgy tudjuk, a szemle szerkesztőjének szándéka, folytatni többi tudományos intézeteink működésének ismertetését is. Hátra van végre az Irodalmi szemléről szólanunk, melyben koronként annyi érdekes külföldi és hazai mű ismertetését olvastuk. Sok mű kivonata úgyszólván fölmentett bennünket valamely külföldi mű megvételének terhe alól. Emlékezhetnek olvasóink, hogy e szemlei részben többek közt, egy érdekes rovat nyittatott, hazai városaink monographiáinak ismertetésére. E rovat folytatását hozza a jelen füzet: „Kis-Kun-Ialas várostörténete Tooth Jánostól,“ mely művet jegyzetekkel Szilágyi Sándor adott ki, egy igen érdekes czikk írására adott alkalmat Gyárfás Istvánnak. E néven egy új hazai történetnyomozót léptet föl a szemle, aki — mint a szerkesztő mondja — máris szép tanulmányokat tett a Jász-Kunság történeteinek megírására. Valóban e czikk igazolja a szerkesztő ajánlatát. Tegnapi czikkünkben tüzetesebben kifejtettük e jeles vállalat fontosságát irodalmunkra nézve ; érintők, hogy fenmaradása a magyar tudományosság és értelmiség becsületkérdése. És midőn azt tapasztaljuk, hogy e kitűnő, hogy ez olcsó vállalat az első 3 év alatt csak egy lelkes Agybarát, b. Sina Simon úr áldozatkészsége mellett, s a 4-ik évben a szerkesztő anyagi áldozatával tartatott fen, lehetlen el nem pirulnunk és lehetlen nem bámulnunk a szerkesztő kitörését, ambitioját, ki nem csak hogy fentartja e becsületünkre váró vállalatot, de folytonos kedvvel s a legnagyobb gonddal szerkeszti füzeteit. _ E gondot nem csak a megindulás idejében, nem csak az első években tapasztalhattuk. Minden újabb füzet újabb jele a lelkiismeretes gondnak, az ügyszerető igyekezetnek. Csengery az első három éven túl el sem fogadhatá többé a lelkes ügybarát áldozatát, de Csengery maga éveken át nem áldozhat. A közönségtől függ, hogy a külföld majd ne mutasson ránk kárörömmel, hogy egyetlen és jeles revüenket megszűnni engedtük. Tudjuk, hogy az idők mostohák, de a hazának több ezer mivelt családja van, mely megerőltetése nélkül áldozhat évenként 10 frtot egy oly vállalat fentartására, mely a magyar tudományosság méltó képviselője. Az előfizetések a „Magyarország“ szerkesztőségéhez is intézhetők, I