Magyarország, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)
1957-04-24 / 8. szám
FEDERICO GARCIA LORCA : Bemutató a Nemzeti Színházban Lorcának századunk egyik legnagyobb s legforradalmibb spanyol költőjének Vérász című népi drámáját 1933-ban mutatták be először. S rá 3 évre a granadai temető fala mellett meggyilkolták a spanyol csendőrök a nagy költőt, mert antifasiszta s a Szovjetunió barátja volt. Azok a spanyol csendőrök voltak hóhérai, akikről egyik legszebb versét írta. A Vémász költője halála óta nagy sikerrel járta be a világ színpadait s csak örülni lehet, hogy Lorca másik darabja, a Bernarda Háza után — most végre, ha késve is, hozzánk is eljutott. Ez a népi színjáték a béke mellett, a vérbosszú, az öldöklés, a gyilkolás ellen szól. Késsel kezdődik, késsel végződik a darab. A kés és virág nagy szerepet játszik benne. A mi irodalmunkban Arany balladái, s Móricz Zsigmond falusi tárgyú drámai elbeszélései állnak hozzá a legközelebb. A történet igen egyszerű. A darab hőse, Leonardo, három évig járt jegyben menyasszonyával, végül mást vett feleségül, mert a menyasszony módosabb volt, nem adták hozzá. Most, volt jegyese is menynyegzőre készül, máshoz, egy gazdag parasztasszony fiához megy feleségül. De minden összekülönbözés, sértett büszkeség ellenére, Leonardo régi menyasszonyát szereti, s az is őt Az új vőlegénnyel való mennyegző napján Leonardo elrabolja a lányt, az erdőbe viszi. Az újdonsült férj bosszút esküdve, késsel utánuk rohan. Végül meghal mind a két férfi késpárbajban s az asszonyok búsan, egyedül, magányos szenvedésre ítélve, özvegyen maradnak. Parasztdráma ez a javából. Témáját a nép életéből, szomorúságából, vígságából veszi. Hősei kevés beszédű, nagyokat hallgató parasztok. Problémájuk: a föld, a hőség, a termés. A földéhség, a földszerzés vágya élteti őket. A feudalizmustól elnyomorított, babonás világ ez, ahol a házasság öregek közötti alku, földszerzési kérdés, a szeretetet, az emberi érzéseket béklyóba verik... Börtön ez, de labol a forró, mindig kék, mindig tüzelő spanyol ég alatt élnek, ahol az éjszaka is lágy, meleg, a beszéd dallamos, a dal, a tánc tüzes , a természet bőkezűsége, szépsége, gazdagsága, derűje ellentétben áll ezzel a komor, sötét, elmaradt, az embereket örömtelen rabszolga sorsra kárhoztató élettel. Az ostoba társadalmi kötöttség szigorú kalodává torzította a gyönyörű hegyvidéket s fegyencekké boldogságra termett lakóit. De ezek az emberek, akárcsak dalaik, táncaik, tele vannak lendülettel, szenvedéllyel, örömre vágyakozással. Lefojtott, elnyomott, bebörtönzött indulataik néha kitörnek félelmetes erővel, ilyenkor a szenvedély követelően, ellenállhatatlanul viszi őket, mint Leonardo Lorca egy ilyen szenvedély fellobbanását írja meg, darabjában mely nemcsak egyéni ügy, hanem a szerelem tisztasága, az érzelmek ösztönös, akadályt nem ismerő szabadsága nevében lázadás a feudális társadalom ellen, mely sötét bilincseket vert a szerelemre is. Lorca aprólékos lélekrajzzal nem bíbelődik, szereplőit egyetlen hatalmas szenvedély mozgatja mely minden látszólagos balladás lassúság ellenére, gyorsan röpíti őket a tragikus vég felé. Úgy vágtatnak ezek a hősök ellenállhatatlanul a végzetük felé, mint ahogy a lovaikat végkimerülésig habosra, csapzottra, halálra hajszolják, hogy szerelmesüket négy órás vágta után egy pillanatra megláthassák. A Vémász minden naturalizmus ellenére nem földhözragadt, mert két hatalmas szárny, a szenvedély és a költészet a magasba repíti. Szövege olyan szenvedélytől izzó s olyan költői hangú, hogy szereplői drámájuk legforróbb pillanataiban minden zökkenő nélkül, természetesen csapnak át prózából verses beszédbe, mert próza és vers itt kiegészíti egymást, egybefolyik. Lorca drámai nyelve tele van a legszebb költői képekkel. A vőlegény eszeveszett csillagként rohan a szerelmesek után, a szerelmes hangja illatos, édes pálinka, a halottat egy nyaláb elszáradt virághoz hasonlítja, akinek a szeme leszaggatott virág s a foga két maroknyi csillogó zúzmara. A lorcai erdő nem olyan tündéri, csillogó, játékos, mint a shakespeare-i, inkább balladában sötét, komor, tragikus, ahol a szerelmesek vére hullásakor a hold boldogan, mámorosan hegedül és a halál fekete csuhás öregasszony képében vigyorog. A Vémász, a szenvedély és költészet, a zene és ballada e remekműve hű képet ad egy világról, melynek lakói minden sötétség, babona, elmaradottság, végzetes hit ellenére békességre, boldogságra vágynak, s arra, hogy megszabaduljanak életük sötét bilincseitől. Illyés Gyula fordítása az eredetihez méltó, avval egyenrangú, ihletett, maradandó, nagyszerű költői ajándék. Somogyi Erzsi az anya szerepében ■ művészi pályafutása egyik legszebb állomásához érkezett el. Alakításában különösen az anyai szeretetet s bánatot érzékeltette megragadóan. Máthé Erzsi kiváló a menyasszony szerepében. Valóban a szerep szerint „indulatoktól sebzett“. Színészi ereje, szenvedélyessége, szuggesztivítása különösen a harmadik felvonásban bomlik ki. Kállai Ferenc jó, mint vőlegény, elsősorban a fiú kedves, rokonszenves, naív vonásait találta meg sikeresen. Táncba invitálása az előadás egyik legforróbb pillanata. Berek Katalin mint Leonardo némán szenvedő, könnyeit visszafojtó felesége hiteles. Kár, hogy hangja megbicsaklik szerepe legnagyobb pillanatában. Buss Gyula karaktere, megjelenése egyformán jó Leonardo alakításához, akadnak is szép pillanatai, de nem eléggé érett „szenvedélytől sebzett" még a szerephez. Major Tamás játéka érdekes, eredeti a Hold szerepében. Titkos Ilona, Gombaszögi Frida, Sivó Mária, mint Halál. Cselédasszony és Feleség anyja sikeres, művészi epizódalakítást adnak. Szemety Endre, Litkey Irén játéka kissé sovány, egysíkú az apa, illetve a szomszédasszonyi szerepében. Mártott Endre rendezésének nagy érdeme, hogy jó együttest s egységes játékstílust teremtett. Rendezése egy kicsit a darab stilizáltságát még stilizáltabbá, balladai jellegét még balladaibbá s komorságát még komorabbá tette, emiatt az előadás eleje vontatott. A Halálnak és a Holdnak az első felvonásban való szerepeltetése indokolatlan. Erről egyébként a darab eredetijében nincs is szó. De a rendező elismerésre érdemes, szép fantáziadús, költői munkát végzett. Az előadás méltó az íróhoz. Dávid Gyula zenéje hangulatos, Hincz Gyula díszletei újszerűek, gyönyörűek. A Nemzeti Színház idei évada gazdag az eredményekben, Racine, Brecht s Lorca után, most a teljesség kedvéért, egy új magyar színmű kívánkozna színpadra. KEMÉNY GYÖRGY Közepe: KÉK, SIRÁLY „Mégis csak hajósinasnak kellett volna menni!“ — ez a rakoncátlan, kamaszkori hang sugdolózik az ember lelkében, ha megnézi a filmet. Minden tizenötéves kis ember, minden nagy ábrándjához hozzátartozik a hajósélet, s ez a jugoszláv film — ha nera is győzi elég művészi erővel ábrázolni az álmok netovábbjait —, felkelti az emlékeket. A történet kedvesen és rokonszenvesen együgyű. Valamelyik tengeri falucska néhány suhanca vitorlást, csend tengerre száll, hogy egy furcsa és gonosz módon elveszett hajót visszaszerezzen. Természetesen lakatlan szigetre, s ott kincsekre — a modern változat szerint nem gyémántra, de dohányra és italra — bukkannak. Kalózokkal is találkoznak, fogságba is esnek, s megszabadulnak okos furfanggal. Magától értetődik, hogy a véletlen éppen arra a kalózhajóra veti őket, amelyet éppen keresnek. Ha jól visszaemlékezünk, tizenötéves fantáziánk egyetlen kelléke sem maradt ki a filmből: ügyes kis matrózok, gonosz tengeri rablók, rejtélyek, kalandok, veszélyek ... Azok a kamasz ábrándok azért mégis sokkal szebbek voltak...! NE FORDULJ VISSZA, FIAM Az elmúlt héten filmforgalmazásunk egyszerre két jugoszláv filmet tűzött műsorra. A jugoszláv filmgyártás szívesen fordul témáért a náci megszállás nyomasztó, a partizán mozgalom dicsőséges napjaihoz. Abban az országban, ahol minden erdőhöz, minden dombtetőhöz és minden egyes hegycsúcshoz hősies emlékek sora tapad, nem csoda. S azért van, hogy ebben a nehéz és sematizmusra csábító műfajban mindig eredetit és szépet nyújtanak. A film problematikája igen érdekes: amíg az apát internálótáborban fogva tartják, a gyereket fasiszták nevelik. Az apa kommunista és partizán, a kisfiú a nácik embertelen eszméiért lelkesedik. Aztán tágulni kezd a gyerek szűk világa. S miközben ebbe a szélesebb horizontba világítanak be a film fényei, néhány nagyszerű rendezői ötletre adódik alkalom. A legkifejezőbbet hadd említsük: partizángolyó talál el egy motorkerékpáros usztasát. A gépen már nem ül senki, hiszen vezetője halott, de a motor még jár. Egyre lassabban és lassabban, aztán kifogy belőle egészen a mozgási energia és megáll. Ahogy a fasizmus roppant gépezetét is elhagyta a hajtóerő. (halasi) SZÓLJ SZÁM Az írók szatirikus színpadának műsora Az előző jó eredmények után nagy érdeklődéssel vártuk az írók szatirikus színpadának új műsorát. Sajnos ezt a várakozást a műsor nem elégítette ki kellőképpen, mi tagadás, csalódást okozott. Bizonyára ennek a csalódásnak az oka irodalmi, kulturális életünk jelenlegi nehézségeiben is rejlik. Az előadás során most is akadtak figyelemre méltó, érdekes számok. Ki kell emelni Gyárfás Miklós már régebben írt, de színpadra csak ez alkalommal került Moliére újra ír című egyéni hangú, finom íróniájú írását, amely egyes írók gyávaságát, tehetségtelenségét teszi gúny tárgyává. Mulatságos volt Romhányi József Lakás szükséges című jelenete, mely arról szól, hogy mily nehéz apróhirdetés útján egyszerre csinos lakást és csinos menyasszonyt is szerezni. Szellemes Kissó Sándor Valahová kéne menni című villámtréfája is, mely a disszidálókat, a szerencsétlen, ostoba kivándorlási lázat csúfolta ki. De hiányzik a műsor szerkesztése, összefogása és a jó konferansz, jelenleg ez csak sikerült és kevésbé sikerült műsorszámok véletlen, szeszélyes, tarka ad hoc egymásmellé kerülése, ez pedig nem elégséges célkitűzés egy szatirikus színpad előadásához, így ez a műsor általában sem témaválasztásában, sem megírásában, sem megoldásában nem eléggé hatásos, nem eléggé jelentős. Nem hagy mélyebb nyomot maga után. Pedig a színészek között nem egy kiváló művész akad. Szabó Ernő ezeknek a rövid szerepléseknek a során is bizonyítékát adja nagyszerű karakterizáló képességének. Komlós Juci szépen, kedvesen énekli el Keszthelyi Zoltán, Szabó Lőrinc megzenésített verseit. Barna Anci hatásosan adja elő Győri Illés István Viciné című sanzonját. Szendrő József sörversei mulatságosak és Weygand Tibor régi dalokból összeállított s elénekelt csokra hangulatos. Csak minden jószándék ellenére a műsor rögtönzött és jellegtelen, egy házimulatságon lehet ilyeneket előadni. Reméljük következő alkalommal gondosabban, alaposabban készülnek majd fel. —y —y CSEHSZLOVÁK IRODALMI ÉS ZENEI EST A KOSSUTH KLUBBAN A mai csehszlovák kultúrélet néhány értékes alkotásával ismerkedhettünk meg azon a műsoros esten, amelyet szombaton rendezett a Csehszlovák Kultúra és a TTIT. A szocializmust építő népek kulturális törekvéseinek alapelvei azonosak,de mindegyiknek megvan a sajátos hagyományköre, kulturális arculata. Hasek egyedülálló iróniája, Capek humanizmusa — amely bizonyos túlhaladott, polgári pacifizmust különös módon egyesít, a forradalmat áhító társadalom elemzéssel — nagy hatással varrnak a mai cseh és szlovák írók műveire is, s a haseki iróniát és a capeki humanizmust a mai problémák tartalmával töltik meg. A capeki invokáció jellemzi — a költészet formái és a ma körülményei között — például Pujmanova életművét; örömmel hallottuk ezen az estén — Demján Éva szép tolmácsolásában — „Prága illata“ című nagyobb költeményét. Seifert-Neumann és Nezval mellett — az ironikus, intellektuális hagyományok továbbvillódzását testesíti meg a mai cseh költészetben —, bizonyos rokonságban van Radnóti Miklósunkkal is. „Dal a tengerész álmokról“ című nagyszerű versét Berek Katalin nem értette meg teljesen, éppen ezért a bonyolult és finom árnyalatok elvesztek előadásában. A műsor irodalmi részéből ki kell emelnünk még Hasek egy mulatságos monológját, Novák Pistike nővérének férjhezmeneteléről és Capek bölcs és derűs, briliáns és egyszerű elmélkedését a kutyatartás elméletéről és gyakorlatáról. Mindkét írást — az utóbbiról jegyezzük meg azt is, hogy csak most fordították magyarra — Ráday Imre mondotta el, kitűnően. A műsor zenei részéből kiemelkedett Takács Paula, aki különösen az „Eladott menyasszony“ II. felvonásbeli nagyáriájával örvendeztette meg a közönséget. Petri Endre nagy munkát s művészi igényt fordított Janaceik, modern cseh komponista „A ködben“ című 4 tételes zongoraművének előadására. Mondjuk meg azonban őszintén, hogy bár a műben vannak érdekes kísérletezések, Bartók nyomán járó megoldások, általában nem érte el a kívánt hatást Az új cseh és szlovák muzsikát még mindig oly kevéssé ismerjük, hogy inkább — az Országh-vonósnégyes példájára — Ritky s mások dallamosabb, a dvoráki, smetanai hagyományokat követő műveit kell a magyar közönség elé vinni, mint az ilyen, csupán igen kisszámú szakértőnek érdekes alkotást. Ez azonban cseppet sem vet árnyékot a sikeres irodalmi és zenei est egészére. Érdeklődéssel és szeretettel várjuk a további hasonló estek rendezését. A CERUZAJEGYZET ASCHER OSZKÁRRÓL (Az Irodalmi Színpad új műsora: Karinthy-est) Az Irodalmi Színpad új műsora alkalmával egyszerre két nagy művészszel találkozik az ember: Karinthy Frigyessel, az íróval és Ascher Oszkárral, az előadóval. Ascher előadóművészetét évtizedek óta már nem egy kritika csodálta, elemezte, bogozta. Miben áll a titka, varázsa, ereje? Nem gesztikulál, nincsenek széles mozdulatai, hangja se mondható túl színesnek, túl erősnek, vagy harsánynak. Inkább egyszerű, alakjában, megjelenésében, mozdulataiban, hangjában egyaránt. Megáll a pódiumon egy kis címekkel teleírt cédulával a kezében, egyenesen áll, egy gesztusa sincs, csak szemüvege csillog a fényben és néha széles, domború homlokát, keskeny, egymásra zárt ajkát megtörli egy fehér zsebkendővel. Viselkedése, stílusa puritán, a hangja sokszor szinte már közömbös, monoton. Mégis az első hangok után a józan, csendes szavak erejükkel, gondolat-értelem adta tisztaságukkal, világosságukkal, szenvedélyeségükkel meghódítják az embereket, betöltik a termet, csendet, tiszteletet parancsolnak ... Ezek a hangok harsány nevetést fakasztanak Karinthy b irodalmi karikatúráinak vagy humoreszkjeinek elmondásakor. Őszinte áthitatott s elragadtatást keltenek a Karinthy-versek szavalásakor és döbbenetes élményt nyújtanak a nagy Karinthy-novellák tolmácsolásakor. Miben áll hát ezeknek a józan, tiszta csengésű hangoknak a titka, művészete, varázsa? Alighanem abban, hogy Ascher Karinthy társa, értője, barátja, tolmácsa nem egyszerűen elmondja, elszavalja, a szövegeket, hanem újraalkotja, a verseket, novellákat, humoreszkeket sorról-sorra, mondatról-mondatra és így az első élmény varázsával ajándékozza meg hallgatóit. Köszönjük. (Kemény) MINDENT A MŰVÉSZETÉRT E jelszó lebeg a hollywoodi filmesek előtt, mikor munkához látnak. S hogy jelszavuk ne hangozzék üres frázisként, semmi áldozatot nem sajnálnak a „művészi“ igazságtól. A most forgatás alatt levő Egy lány a Kremlből című film főszerepét Gábor Zsazsára bízták. A művésznő egy szovjet „nagyság“ kémkedéssel gyanúsított szeretőjének szerepében vonaglik a vásznon. A szakmai tanácsadónak sikerült meggyőzni a producert: a szovjet „nagyságok“ szeretői elvből kopaszra beretvált fejjel járkálnak, mert így írja elő a vasfüggöny mögötti lehetetlen divat. És Zsazsa készségesen feláldozta dús hajfürtjeit a művészet oltárán. „Híres művésznő vagyok — jelentette ki — és mindent megteszek a művészetért“. A film rendezője most elégedetten dörzsöli kezeit. Merjen csak valamelyik kritikus olyant állítani hogy hajánál fogva előrángatott témát dolgoz fel!