Magyarország, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)
1957-06-05 / 14. szám
VÉSZI ENDRE: A FEKETE BÁRÁNY - ÚJ MAGYAR SZÍNMŰ A JÓKAI SZÍNHÁZBAN Régi ismerői és becsülői vagyunk Vészi Endre sokoldalú tehetségének, amelyből nemrégiben sikeres színműre is futotta: „A titkárnő'’-re. Ennek a darabnak a jellemei éltek és az egészet valami finom költőiség lengte át. Vészi új színműve sincs költőiség és élő alakok híján. Háromfelvonásos művének első, de különösen második felvonásában vannak olyan jelenetek, amelyek túlszárnyalják ,.A titkárnő'’-t, s amikor egyik-másik szereplő kimegy a színpadról, igazi élményt hagy maga után. A jól felvetett, s a második felvonásban ügyesen kibontott téma azonban a harmadik felvonásban vakvágányra fut, nincs igazi megoldása, ami szükségképpen hiányérzetet kelt a nézőben. És ez a harmadik felvonásban jelentkező hiányérzet árnyékot vet a színmű egészére, torzóvá teszi azokat az alakokat és jeleneteket is, amelyek pedig megragadtákérdeklődésünket, közel kerültek szívünkhöz. Nézzük meg közelebbről „A fekete bárány” témáját. A cselekmény 1955-ben játszódik — egy 40 esztendős munkásember, Süveg Pál, feleségével, a szép honoival együtt lekerül vidékre, egy kis üzembe. Süveg egyenes, tiszta ember, gyűlöli az önösséget és a hamisságot, bármily köntösben is jelentkezik. Pesti munkahelyén egy gyárban ezért öszszeveszett több vezetővel. Vidéken kívánja meglelni lelke nyugalmát. Problémákat látott is — az író az első felvonás első jelenetében jól jelzi, hogy az üzemben vannak elégedetlen emberek, hogy a munka roszszul szervezett, hogy a légkör nyomott. Süveg el van keseredve, de öntudatos munkás, akinek elkeseredésén előbb-utóbb úrrá lesz munkaszeretete és küzdeni kezd a jó munkafeltételekért. Süveg nehézségeit fokozza, hogy felesége kényelmes kispolgárnak bizonyul, aki küzdelmei között otthagyja és csak akkor közeledik újra felé, amikor úgy tűnik, hogy a férfi túljutott már a legnehezebbjén. Társadalmi és családi problémák — nagyon helyesen, reálisan , szétválaszthatatlanul egybekapcsolódnak és amikor a függöny a második felvonás után legördül, az írónak módja volna a kiélezett Lonci-probléma feloldásában megmutatni, milyen erőktől várja igazságszerető emberek számára a kibontakozást, illetve a kibontakozás távlatát, mi az, ami egy házassági tragédiával küzdő embert túl tud emelni egyéni baján? Bonyolult probléma ez 1955-ben, dehát felvetésére az író maga vállalkozott. S a megoldást — azzal, hogy a figyelmet eltereli egy önmagában kiválóan megrajzolt alaknak, a kis, Süvegbe szerelmes Malinak halálával és egy vizenyős válási jelenettel Süveg és Ixmci között ■— az író nyitva hagyja. Ha úgy akarjuk, a darab kicsengése az, hogy a szocializmus rendszere erősebb a hibáknál, és Süveg, amikor a helybeli igazgatót kizökkenti életuntságából és az egyik helybeli ifjúmunkást, Pócs Lalit öntudatra ébreszti, a szocializmus útját választja, így a darab kicsengése az is lehet, hogy Süveg Pál ott lenn vidéken függetleníti magát a bürokratákkal és vagányokkal telített, menthetetlenül elfajzott termelési apparátustól, és önerejére, bánatban és magányban tisztult vitalitására támaszkodva egy szorgos kis szigetet alkot. Az a tény, hogy az író a harmadik felvonásban nem is utal arra, mi történt a pesti igazgató által ígért gépekkel, mi lett az első jelenetben jól exponált, elkeseredését alkoholba fullasztó munkásból, hogyan reagál a fejleményekre Csongrádi szaki, vagány — a néző tetszésére (és olcsó megoldásokra) utalja a darab kicsengését. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy az elmúlt esztendők hibáit, nehéz, bonyolult problémáit ne vigyük színre? Éppenséggel nem! Szerintünk e hibák és problémák színpadi konkretizálása egy nem lehangoló légkörű műben, amely nem önti ki a fürdővízzel együtt a gyereket, amelynek nem az a célja, hogy kiábrándítsa a nézőket a kor nagy, minden hibán diadalmaskodó eszméjéből, a szocializmusból — nagyon szükséges, nagyon hasznos lehet. ,,A fekete bárány” azonban egyfelől csak érzékelteti, de nem konkretizálja a hatósugarába eső hibákat, másfelől pedig nem adja meg azt a — történelmi valóságnak megfelelő — biztató távlatot, amely nélkül egy, az elmúlt évek témakörével foglalkozó, szocialista igényű magyar színmű éppen a hibák kijavítását nem szolgálhatja. Vészi Endre színművének nem egy jelenete megrázott bennünket, s eszünkbe juttatta, milyen sokat kell még tennünk, hogy a szocializmus minden jószándékú híve átlépje hibáit és megtalálja egymás kezét, hogy a kételynek, a jogos és jogtalan keserűségnek minden sötét zugát át meg átjárja a fény. Úgy gondoljuk azonban, ha elmondjuk csalódásunkat, hiányérzetünket is „A fekete bárány”-nyal kapcsolatban, többet használunk az író fejlődésének, a hőn óhajtott, a mostaninál lényegesen, szélesebb, de elvi alapon létrejött irodalmi platformnak, mint elvtelen hízelgéssel. Ami az előadást illeti, ez távolról sem hibátlan. Békés András rendező nem ,,tervezte be” a feszültség felfutását, arra törekszik, hogy a mű költőisége mindenütt jelenvaló legyen. A szereplők közül elsőnek két fiatalt emelünk ki, Szabó Gyulát és Hacser Józsát, akik Pócs Lajos és Málika szerepében megváltották jegyüket a közönség szívéhez. Pócs— Szabó esetlen mozgása, faragatlan tisztaszívűsége emlékezetünkben marad és Hacser—Málika árnyként átsuhanó alakja oly kedves, oly megható, mintha csak Vészi egy ifjúkori verse öltött volna leányka-testet. Görbe János — Süveg szerepében— kissé egyenetlen, de vannak nagy jelenetei. Bár a Margit — a szép Lonci! — valóban nagyon kecses, de filmen úgy látszik, többet tud nyújtani tehetségéből, mint színpadon. Beszélnünk kell Csákányi Lászlóról, aki egy elfáradt , de jó sodrást kapva, dolgozni akaró és tudó mérnököt formált meg nagyszerűen, Orsolya Erzsi remek postásnéjáról, Agárdi Gábor jég hátán is megélő Csongrádi szakijáról, Petur Ilka jól megfigyelt kofaasszonyáról, Szalai Károly nagyszerű, de találó eszközökkel jellemzett postás bácsijáról és Hajnal Károlyról, aki egy öreg munkás villanásnyi szerepében is megsejtteti velünk, milyen jó jellemszínész. Neogrády Miklós díszletei méltók a jó előadáshoz, s ahhoz a művészi igényhez, amellyel Vészi „A fekete bárány”-t megindította. Egyébként a darabnak vannak olyan erényei, melyek érdemessé teszik, hogy a szerző átdolgozza, hibáit kijavítsa. Reméljük, következő színművében a végkicsengés nem marad el az expozíció mögött. S reméljük azt is, hogy színházaink, dramaturgjaink az eddiginél több, igazi szocialista segítséget nyújtanak majd a magyar színműíróknak. Antal Gábor Kacagtató angol film BEMUTATÓ: JÚNIUS 6. A SIKER ÚTJÁN Közepes A film a muzsika varázsára és bájos gyermekművészek játékára épült. A kettős fundamentum jól bírja a fölé épített érdektelen mesét. Bár ha jól meggondoljuk, vannak értékei ennek a szokványtörténetnek. Előjátékkal kezdődik, nagyszerűen vágott drámai képsor intonálja a filmet. A tulajdonképpeni cselekmény — egy árvaházi kisfiú kivételes zenei tehetségének felfedezése — már sokkal kevesebb lendülettel elevenedik meg a filmvásznon. Tempója elnyújtott, hosszadalmas részletek fékezik és unosuntalan levonja következtetéseit. Játék, ábrázolás helyett inkább bölcselkedik. Néhány kedves epizód, és egy-két szép, igaz mondat valódi értékeket vegyít a történetbe. A film ereje azonban zenei részleteiben rejlik. A szinkronizálás sokat levon a film értékéből: a gyerekek bájos játékához dilettáns hangokat toldották. ÁRNYÉK Elégséges A jó detektívtörténetnek csak árnyéka ez a film. Kawalerowicz, a neves lengyel rendező a film szerzőivel együtt érdekes elgondolás alapján fogott munkához: három, látszólag külön történet, bonyolult, izgalmas egymáshoz tartozását igyekeznek megkomponálni. A meseszövés erőszakolt kuszasága, s a rendezői ötletek sivársága miatt azonban a három eset a film végén is három marad és sehogy sem fut bele abba az egyetlen vonalba, amelyet — feltételezhetően — szántak neki. Így aztán a legnagyobb zavarba kerülne az ember, ha megkérdezné valaki: miről szól a film? Úgy tűnik, hogy az Árnyékban a lengyel művészek odáig vitték a sematizmus elleni harcot, hogy nemcsak szájbarágásról nincs szó, de még arra sem ügyelnek, hogy a néző egyáltalán megértse a filmet. Feltűnnek emberek a filmben, tesznek valamit, mondanak valamit, azután örökre elhagyják a történetet, s cselekedeteik okára, hovatartozásukra, kapcsolataikra egyáltalán nem derül fény. És mikor a film arra a fokra jut, hogy tovább már nem titkolózhat, a képbe beugrik a „Konyec“ felirat. (halasi) 1 YCVl Hobc WA Inallott ixlL RÁDIÓMÚZEUM Gazdag kincs rejtőzik a rádió hanglemeztárában; operarészletek és csárdások mellett híres nagyságok egykor lemezre rögzített hangja is. Az irodalmi osztály Tertinszki Edit ízléses, gondos szerkesztésében egy csokorravalót gyűjtött egybe és adott át a héten a hallgatóknak. A sok érdekesség közt Tömörkény István két gyermekének megmelékezését hallhattuk apjukról, alkotói módszeréről és emberi mivoltáról, elhangzott egy interjú — kicsit talán hosszúra nyújtva — Tesséky Lászlóval, a némafilmeknek valaha népszerű sztárjával, s több részletet is megismerhettünk a Tragédia 1941-es előadásából. Ez utóbbinál egyebek közt megcsodálhattuk Abonyi Géza intellektuális Ádám-felfogását. Szívesen halljuk többször is ezeket az értékes mozaikokat nemzeti kultúránk múltjából, a mostaninál nagyobb terjedelemben és jobb, késő esti időpontban. _______ (gábor) LEIPZIGBEN, a Leipziger Volkszeitung szerkesztőségi épületében most leplezték le a Lenin Múzeumot, amelynek a Szovjetunió moszkvai és Leningrad történelmi múzeumai az Októberi Nagy Szocialista Forradalom idejéből való dokumentumokat, plakátokat, filmeket és Leninnek halotti maszkját ajándékozták. A prágai Váci Múzeum történelmi értékű fegyvereket, a Lengyel Népköztársaság pedig értékes fotókat küldött; a leipzigi Munkásmozgalmi Múzeum, pedig annak a lakásnak berendezését küldte, amelyben Lenin 1914-ben két héten át illegalitásban lakott. Szerep közben Károly bácsi: PETI SÁNDOR A Mese a tizennkét találatról című magyar film egyik jellegzetes figuráját, Károly bácsit, a pincért, Peti Sándor játszotta. Amikor néhány esztendő múlva a film cselekménye már megfakul emlékezetünkben, akkor is szívesen gondolunk majd vissza Peti művészi vunkával ötvözött, hiteles, emberi alakítására. Peti, Károly bácsiban egy pesti kisembert állított elérik, aki szinte csak titokban, még önmaga előtt is leplezve reméli, hogy a szerencse egyszer őt is utoléri és akkor lerombolhatja azokat a korlátokat, amelyeket a mindenható vendégek és egy rideg, az emberi sorsok iránt teljesen érzéketlen vezető emeltköréje. Ezúttal nem a színházi öltöző feszültséggel telített légkörében, nem a művészi munka hosszabb-rövidebb lélegzetvételi szünetében, hanem budai otthonának barátságos és végtelenül csendes környezetében beszélgettem Peti Sándorral. Nem is egészen véletlenül. — Hogy kezdődött? — Nehezen, mint ez a pálya általában mindenkinek. Az Apolló-i kabaréban Márkus László főrendező fedezett fel. Két esztendő múlva a Vígszínházban játszottam. Apró, jelentéktelen, sokszor csak villanásnyi szerepeket. A fordulatot a felszabadulás hozta meg. Szerződtetett a Nemzeti Színház és nyitányként hálás, megtisztelő feladatot kaptam: Rachmanov Viharos alkonyatában a matróz szerepét! Ezt még sok más követte. Peti szerényen csak ennyit mond. De, akik egy évtized óta figyelemmelkövetjük sikerekben gazdag művészi pályafutását, emlékeinkkel frissíthetjük fel, ha csak vázlatosan is, ezt a portrét. Peti Sándor szerepeit nem a kitörő, heves indulatok, nem a látványos és hatásos drámai összeütközések, nem is a nyíltszíni szócsatározások jellemzik. Ő a kis szerepek, az elhanyagolt szerepek nagy művésze! A drámai hősök árnyékában, egy-egy fájdalmas hanglejtéssel, egy-egy félénk mozdulattal az élet számkivetettjeit, a szűkszavú kisembereket mutatja be. A jelentéktelen embereket. Nem könnyű feladat ez. Villanásnyi időtartam alatt kell egy-egy vázlatosan megrajzolt figurát életre kelteni. Igen sokszor hasonló jellemeket formál. De Peti valahogy mindig új színt, új hangot hoz a színpadra. — Ezeknek az elhanyagolt szerepeknek az a sajátosságuk, hogy bizonyos korlátok közé szorítják a színészt. Ha ezt át akarja lépni, akkor megterheli a darabot, feleslegeset ad hozzá. Petinek azonban sikerül kikerülnie ezeket a buktatókat. Mindig a szerepkörén belül, mégis valami maradandót ad alakításaihoz. A Hamlet sírásója, a Jövedelmező állás züllött ügyvédje, a Fösvény Jakab mestere, az Uri-muri pincérje, hogy csak néhányat említsünk alakításaiközül. De valamennyi között a legemlékezetesebb a három nagy Shaw-szerepe: a Szerelmi házasságban, a Tanner Johnban és a Pygmalionban. A Sierra Nevada festői, lankás tájain a „bonyolult nemzetközi kérdésekről’’ vitatkozó fűzfa-poéta, Mendoza, aki egyben egy rögtönzött rablótársaság tiszteletbeli elnöke is, szonettet költ szerelméről, Lujzáról, s közben fennen hirdeti „szociális igazságait". Az a feladatunk, „hogy feltartóztassuk az automobilokat és ilyen úton biztosítsuk a vagyon egyenletesebb megosztását“. Peti Mendozában egy terheltkispolgári figurát leplezett le és semmisített meg a nyílt színen. Felejthetetlenül! Nem véletlen, hogy ez a beszélgetés Peti Sándorral nem a színházi öltözőben, nem szerep közben, hanem inkább két szerep között, egy sikerekben gazdag évtized után, egy bizonytalan, feladatok nélküli színházi évad vége felé és egy reményteljes új szezon előtt történt. ... Károly bácsit a filmben szerencse köszönti: főnyeremény! Este megérkezik az étterembe, de életében először mint vendég. A nagy kétszárnyas ajtó felcsapódik és a küszöbön ünnepi pompában, kezében esernyőjével megjelenik a boldog kisember, akinek végre nemcsak kötelességei, de igényei és kívánságai is lehetnek. Felejthetetlen bevonulás ez! Ha statiszták ünnepi menete követte volna, ha harsonák hangja kísérte volna lépteit, akkor sem lett volna annyira maradandó, emlékezetes, mint ahogy Peti egyedül, de gazdag művészi Skálájának teljes és hiánytalan játékával bevonult oda, ahol soha nem becsülték eléggé munkáját. Valahogy így van ez az életben is! Peti Sándort nem becsülik meg. Kitüntetést még egyszer sem kapott. S most olyan körülmények közé kényszerítettük (érdemtelenül és érthetetlenül egyik zenés színházban vergődik egy operett néhány mondatos szerepében!), amely enyhén szólva méltatlan hozzá. Bizakodással tekintünk az új szezon elé. Lassan kirajzolódnak az elképzelések s köztük, mint jelentős, ott az Irodalmi Színpad terve is: A SVEJK! Ha a Svejkről beszélünk, Petire gondolunk. Reméljük az Irodalmi Színpad is!.* BANOS TIBOR NAGY ENDRE-EST -AZ irodalmi színpad új műsora A Nagy Endre-est Ascher Oszkár, a kortárs szem- és fültanú szeretetteljes hangú konferálásával kezdődött. Ascher személyes élményekben, érdekes epizódokban gazdag bevezetőjében művészien rajzolta meg Nagy Endrének, a magyar kabaré e kiemelkedő egyéniségének, a polgári társadalom kritikusának, kicsúfolójának emberi s írói arcképét. Az est során jó művészek s előadók szerepeltek főként Nagy Endre írásainak tolmácsolásával. Keleti László, Peti Sándor, Gáti Vilma, Balázs István Nagy Endre mulatságos kabarétréfáiból adtak elő. Keres Emil, az író „A szerelmesek kalauza" című könyvének egy részletét mondta el. Mezei Mária, Benedek Tibor, Neményi Lili Nagy Endre, Gábor Andor sanzonjaiból énekeltek. De ez alkalommal a fellépő színészek közül a legnagyobb sikert Nagy Endre aratta, akinek levetítették egy régi filmre vett konferálását. A terem elsötétült s egy pár pillanatig megjelent a vásznon előttünk ő, a magyar kabaré e könnyed stílusú, varázslatos bájú költője, humoristája, filozófusa. Megjelent előttünk ő, akiről annyit hallottunk, olvastunk, de sohase reméltük, hogy még találkozhatunk is vele.. Az elmúlást, a halál bontását, ha csak egy pár pillanatnyi illúzióra is, de legyőzte a technika csodája, a film és megjelent előttünk Nagy Endre, szikár termetével, szürkülő kétfelé fésült hajával, keskeny arcával, erős pillantású sötét szemével . Láttuk finom, hosszú ujjait, tömött bajuszát, fehér mandzsettáját, ferde nyakkendőjét. Hallottuk hangját, híres dadogását, kissé kesernyés, groteszk, fanyar, bölcs, az emberi lélekről sokat tudó humorát és szellemes, csúfondáros módon hosszú nyújtózású mondatait... Bocsásson meg a többi szereplő — be kell vallani —, ez alkalommal előlük a pálmát Nagy Endre vitte el. Ők csak többé-kevésbé tehetségesen szerepeltek, de ennek az esetnek sztárja, varázsa, eseménye, ünnepe, emlékezetes csodája: Nagy Endre volt. (Kemény) (