Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 26-52. szám)

1877-09-16 / 37. szám

578 !eMCSAK Francziaország, hanem az egész művelt világ mély részvéte között helyezték a múlt héten örök nyugalomra századunk egyik legragyogóbb elméjű férfiénak, Tiers Adolfnak halt tetemeit. Mint államférfiu, mint tudós, író, szónok, mint ritka jellemű hazafi és ember egyaránt oly magasra emelkedett Thiers, hogy halálát nem csupán a franczia nép gyászolja, hanem ezzel együtt Európa minden mivelt nemzete is. Váratlanul, hirtelen történt a nagy férfiú halála; 80 éves kora daczára még azt várta tőle hona és Európa, hogy ő fogja megszabadítani másodszor is Francziaországot az örvénytől, mely felé ismét sodortatik; de a sors véget vetett több mint félszázad óta oly fáradhatlan tevékenységű férfiú életének s Thiers Adolf alakja ma már a történelemé, melynek oly hoszú ideig kimagasló szereplője volt. Thiers Lajos Adolf született 1797. ápr. 16-án Marseilleben. Atyja lakatos volt, de fia nevelésére gondot fordított. Lajos Adolf Aixban jogot hallgatott, letette a szigorlatot és mint ügyvéd Aixban telepedett meg. De mivel ügyvédi gyakorlata igen szerény mérvek közt mozgott, a történelem, politika és nemzetgazdaság tanulmányozására adta magát. — 1820-ban barátjával Mignettel Párisba ment, hogy tehetségeit a journalistika terén értékesítse. Itt megismerkedett az ellenzék vezéregyéniségeivel és azok legbefolyásosabb köreivel bizalmas érintkezésbe lépett. 1824-ben Laffitte támogatásával a szabadelvű párt legelőbbkelő lapjának,a »Constitutionnel«-nek lett egyik szerkesztője s utóbb társtulajdonosa. Publicistái tevékenységének ez időszakában írta meg nagy művét, a franczia forradalom történetét, mellyel történetírói fényes hírnevének alapját vetette meg. Midőn X. Károly a Polignac-minisztérium kinevezésével a szabadelvű pártnak hadat szent, ez utóbbi Thiers és Carrel Armand vezetése mellett 1830 jan. havában a »National«-t indította meg, mely az uralkodó dynastia ellen irányzott támadásainak erejénél és merészségénél fogva csakhamar nagy befolyásra tett szert. A tömegeket különösen felvillanyozta a Thiers által hangoztatott jelszó: »Je roi régne, mais ne gouverne pas.« (A király uralkodik, de nem kormányoz.) Midőn 1830. júl 26-án a hírhedt rendeletek megjelentek, az összes szabadelvű lapok szerkesztői összegyűltek a »National« irodájában és Thiers szerkesztésével a kormány e rendszabályai ellen óvást emeltek. De az e lépésre kitört küzdelemben Thiers már nem vett részt, hanem Montmorencyba vonult vissza, honnan azonban már julius 29-én visszatért Párisba, hol ő szerkesztette Laffitte-tel ama proklamácziót, mellyel a nép figyelme az orléansi herczegre irányoztatott. Jul. 30-án a herczegnek emlékiratot nyújtott át, melyben kifejtette azon okokat, melyeknél fogva a herczeg a neki felajánlott koronát elfogadni kénytelen. Ajánlatát, mely azután készséggel el is fogadtatott, másnap ismételte egy küldöttség élén Lajos Fülöp előtt a városházán. Midőn a rend helyre áll, Thiers aug. 11-én államtanácsossá és főtitkárrá, utóbb nov elején Laffitte által pénzügyi alállamtitkárrá neveztetett ki. A pénzügyi terv, melyet Laffitte nov. 15-én a kamara elé terjesztett, nagyobb részt Thiers műve volt. Ez idő tájban választotta meg képviselővé Aix városa, de első parlamenti fellépésével nem aratott sikert. Az első fellépés sikertelensége csak fokozott szorgalomra ösztönözte és csakhamar oly szónokká képezte ki magát, kinek szabatossága és ügyessége a támadásban és vitában egyaránt nagy elismerést vívott ki. Ez és administratív tehetsége annyira meghódította részére az uralkodó köröket, hogy még akkor is a minisztériumban maradt, midőn Laffitte visszalépésével Perier Kázmérral az ellentállás politikája került kormányra a forradalmi mozgalmakkal szemben. 1832. oct. havában Perier halála után Thiers belügyminiszterré neveztetett ki. Ez állásában sikerrel működött a Vendéében kitört mozgalom elfojtásán és a Belgium javára megindított intervenczión. Ugyanez év december havában a kereskedelem és a közmunkák minisztere lett, és ez állásában nemcsak a bonapartista rokonszenveknek hizelgett a Napóleon szobra felállításával, a Vendôme-szobor és a de Г Etoile diadalív befejezésével, de közhasznú épületek emelésével valódi érdemeket is szerzett magának. Midőn 1834. ápr. 4-én a cabinet átalakíttatott, ismét a belügyek vezetését vette át. Szigora, melyet a párizsi és lyoni democratikus zavargások elnyomásakor tanúsított, elszigetelte őt régi republikánus barátaitól, mig az udvarra nézve nélkülözhetetlenebb len s 1834—1636 között a többszörös min. változás daczára megmaradt a kabinetben, »az ellentállás politikája« mellett sikerrel küzdve, a mint ahogy többi között a septemberi törvényeket is elfogadásra juttatta. Midőn 1836. februárban a többször módosított minisztériumnak vissza kellett lépnie, az új kabinetben az elnökséget a külügyi tárczával együtt nyerte meg, de már ugyanazon évi augusztus 25-én vissza kellett lépnie, mert a király nem hagyta helyben a liberalizmus javára tervezett spanyolországi beavatkozást. Thiers most két éven át az ellenzék élén állt. 1840. aug 1-én ismét a kabinet elnökségét foglalván el, sikertelenül igyekezett a többi hatalmakat arra bírni, hogy engedjék meg neki Egyptomot függetleníteni a portától. Thiers 1840. oct. 21-én benyújta lemondását, a nyilvános élettől teljesen visszavonulni látszott s hozzáfogott a már előbb ápolt terv valósításához, hogy megírja I. Napóleon történetét, mely czélból beutazta a német és az olasz csaták színhelyeit. Visszatérte után ismét az ellenzék élére állt, de nem sikerült az összes ellenzéki árnyalatokat zászlói alá gyűjtenie. Midőn az 1848-diki februári forradalom a királyt mindenekelőtt arra kényszerüté, hogy minisztériumát elbocsássa, Thiers a 2-dik miniszteri listába vétetett föl, mellyel a király a forrongást lecsillapítani akarta. Midőn már semmi mentőeszköz sem kínálkozott, egyéb tanácsadókkal Thiers is arra bírta a királyt, hogy a trónról mondjon le s a köztársaság kihirdetése után elhagyta Párist. Csak a nemzetgyűlési választások vezették vissza, mikor is négy helyütt megválasztatott. Azaj Francziaország mindkét törvényhozó testületében azon többség vezére volt, mely úgy a szocziáldemokrata baloldallal, mint a napóleonismussal szemben, állását fenntartani igyekezett. Valószínűleg azon czélja volt, hogy az orléansi rgne vagy Join- ville hg. régenssége által az orléansokat restaurálja. Mint Lajos Napóleon egyik legtevékenyebb ellenfele, a decz. 2-diki államcsíny alkalmával elfogatott s azután külföldre bocsáttatott. 1862-dikig felváltva Angliában, Svájczban s felső Olaszországban tartózkodott, a hol az irodalomnak élt, a mig 1863-ban Páris városa őt a kamrába választa meg, hol a második császársággal szemben kitartó, fényes ellenzéki állást foglalt el. Az 1866—70-ks években élénk részt vett a törvényhozásban, s ismételve felszólalt a kormány bel- és külpolitikája ellen. Nem volt barátja az olasz egységnek, s amaz iránynak, mely a poroszosztrák háborút s vele Poroszország diadalát előidézte. Éles bírálat alá vette a pénzügyi politikát, de másrészt abban eltért az ellenzék többi tagjaitól, hogy helyeselte a franczia véderő fokozását, s készségesen támogatta a kormány idevágó törekvéseit. 1870 június 30-án az ujonczozási törvény tárgyalásakor igen harczias beszédet tartott, de a legnagyobb makacssággal ellenezte a hadüzenetet, sem az időt alkalmasnak, sem a franczia hadsereget eléggé harczképesnek nem tartván egy nagy háborúra. A felbőszített néptömeg akkor durván meg is bántotta. De csakhamar kitűnt, hogy oppozícziója indokolt volt. A franczia sereg megveretett, kitört a forradalom. Thiers ekkor diplomatiai körútra indult a semleges nagyhatalmakhoz, hogy szövetségeket kinyerje. De hasztalan járt, okt. végén visszatérve, a kormány a német főhadiszállásra küldötte békealkudozások megindítása iránt. De ezek ideje nem érkezett még el . Thiers teljesen visszavonult a magánéletbe, honnan csak a fegyverszünet megkötése után lépett ki. Ekkor húsznál több kerület őt kiáltotta ki képviselőjévé, mire a nemzetgyűlés közvetlenül összegyűlte után 1871. február 17-én Thierst a végrehajtó hatalom főnökévé választotta. Ez időtől fogva harmadfél évnél tovább az ország élén maradt, s 1871. aug. 31-én 491 szóval 93 ellen a franczia köztársaság elnökévé választatott. Működése idején újjászervezte a hadsereget, elfojtotta a polgárháborút, megkötötte a végleges békét, s azt minden részében le is bonyolította. Lefizette az ötezer milliomos hadi sarczota rendes idő előtt megszabadította az országot az ellenséges hadaktól. Az országos terület megszabadításával azonban a monarchista pártok fondorlatai nagyobb mérveket kezdettek ölteni s midőn Thiers határozott köztársasági alapra akarta az alkotmányt fektetni, 1873. nov. 20-án a monarchisták koalícziója megbuktatta őt. Azóta Thiers mint magánember és képviselő élénk figyelemmel kisérte ugyan a politikai élet alakulását, beszédeivel és leveleivel előmozdította a köztársasági irány diadalát, de lemondott a köztársasági párt tényleges vezetéséről. Thiers az író és tudós az egész művelt világ tiszteletét bírta. Nagy művei: » A consulatus és császárság története«, valamint »A franczia forradalom története« közkincset képeznek. 1864 jan. 20. óta Thiers magyar akadémiánk is kültagja volt. THIERS ADOLF. Magyarország és a Nagyvilág. A Tisza partján. --------— 'ef YÜRÜZÖ habocskák szőke fodrozással, ^ Oly szép lassan mentek, nesztelen folyással. Tán azért szállt rátok Ez a néma bánat, mert tinektek is fáj Itt hagyni hazátok? Magas hegyek között s a róna vidéken Miket hallottatok, mondjátok el nékem. Eredjünk beszédbe. Hiszen úgy távoztok, mintha csak valami Maradásra késztne. Parti virágoktól, szomorú füzektől Vettetek-e búcsút, szülőhelyetektől ? Ha tengerbe értek, Úgyis elenyésznek háborgó zajában A régi emlékek. »A mely lakja ezt a viruló vidéket, Pusztuló nemzetről nem beszélünk néked. Ajkunk némasága Hadd hirdesse gyászunk: — hazáját elhagyni Kinek is ne fájna ! »A tengerbe érünk, de ott nem veszünk el; Fényes napsugáron felhőbe megyünk fel. Vihar ellenére is csak visszatérünk eső alakjában Hazánk kebelére.« Pap Kálmán, 37. Szám.