Magyarország és a Nagyvilág, 1883 (19. évfolyam, 1-25. szám)
1883-03-25 / 12. szám
178 Vargyas Endre. — Győrmegyei tanfelügyelő. — — Cimlap. — Hazánk népműveltségének fejlődése kétségkívül sokban függ a tanfelügyelők buzgalmától. Vargyas Endre győrmegyei kir. tanfelügyelő egyike azoknak, kik ezen pályán leghuzamosb idő óta működnek. Született 1842-dik évi december 3-dikán Kapuvárott, ahol ősei hajdan, mint az Eszterházyak várhajdúi védelmezték a híres kapuvári várt, a miért úgynevezett «hajdú-hely»-et, nyertek jutalmul. Bevégezvén szülőhelyén elemi iskoláit, szülei, a kik a rábaközi jómódú jobbágyosztályhoz tartoztak, a gimnáziumra Győrbe vitték, ahol iskoláit kitűnő sikerrel végezte. Magyarországon ekkor az absolutizmus korszaka uralkodván, egyéb közpályák hiányában főleg a papi pálya volt az, a melyre az ifjúság java tömegesen sereglett s eleinte ő is papi pályára készült, azonban az alkotmány helyreálltával, mint negyed évi theologus kilépett a papnevelőintézetből s egyetemi tanulmányok folytatására Budapestre ment. Ezután gr. Batthyány Géza fiai mellé nevelői állásra hivatott meg s mint ilyen a grófi családdal együtt beutazta Német-, Bajor- Dél-Francia és Felső-Olaszországot és egész Svájcot,, mindenütt bő tapasztalatokat szerezve. Később közpályára vágyott s mint Sopronmegye aljegyzője három évig működött; ezután 1871. évi december 8-dikán győr-komárom-esztergommegyei másodtanfelügyelővé, 1876-ban pedig a külön tankerületté lett Győrmegye tanfelügyelőjévé neveztetett ki s mint ilyen működik jelenleg is. Hivatalos működésén kivül az irodalomnak mindenkor buzgó művelője volt. Már mint 8-dik osztályú tanuló szerkesztője volt a «Keménysugár» című ifjúsági írott, heti lapnak. Mint theologus írt egy «Köszöntőkönyv»-et az ifjúság számára, amely előbb Heckenastnál, újabban pedig a «Franklin-Társulat,»-nál három kiadást ért, «Andor Deák» név alatt. Azután kiadta «Gyöngyök, Pázmány Péter összes műveiből» cím alatt, a hírneves bíboros írónak önállóan is értelmes, velős mondásait egy vaskos kötetben, élet- és jellemrajzzal bevezetve. Ezeken kivül dolgozott a «Tanodai Lapok» és «Népnevelők Lapja» című tanügyi lapokba s a «Katholikus Néplap»-ba, melyben népies beszélyek jelentek meg tőle. Pesti tanulmányai közben belmunkatársa volt Illésy Györgygyel együtt a «Hon» esti lapjának s később, mint nevelő megírta «A magyar szabadságharc története» című nagyobb terjedelmű népies művét, melyet németre is lefordítottak. Sopron megyei aljegyző korában megindította a «Sopron» című magyar beli lapot, melynek egyik alapítója s egy évig szerkesztője volt. Mint tanfelügyelő 1872-dik évi január ha 8 dikán foglalta el hivatalos állását s ezen időtől kezdve a népoktatás ügye képező tevékenységének legfőbb feladatát. Annak idején a tanítás módszertanát, Mayerhoffer győri képezdei igazgatótól hallgatta s külföldi útjában, mint nevelő, mindenütt nagy figyelemmel tanulmányozta a külföld oktatásügyi viszonyait, s így tanfelügyelői pályájára a kedv mellett szakismeretet is vitt magával. Legelső teendője az volt, hogy már első évben egytől-egyig végig látogatta tankerülete valamennyi iskoláját s már 1873-ban kiadta «Győrmegye népoktatásügyi állapota» című, 116 lapra terjedő tanügyi munkáját, melyet évről-évre egy-egy pótfüzet követett, az évi haladás mozzanatairól. Azután megírta «Magyarok Története» című népiskolai tankönyvét, mely rövid idő alatt három kiadást ért s mint e nemben a legjobb népiskolai tankönyv, Budapest, város tanügyi bizottsága elrendelte az öszszes elemi iskolákban való kötelező használatát. Ugyancsak elemi iskolák számára irt «Természetrajz»-ot s «Magyarok Történet»-et polgári iskolák és képezdék számára irt, Falusi népiskolák számára pedig megírta az összes tankönyveket, úgymint: a «Földrajz,» — «Magyar nyelv», — «Magyarok Története», — «Természetrajz», —«Természettan», s «Gazdaságtan» című kisebb műveket, melyeket a győregyházmegyei főhatóság rendes tankönyvekül fogadott el. Ezeken kívül, mint a «Győrvidéki Gazdasági Egyesület» buzgó tagja, egy terjedelmes 26 ívnyi kötetben megírta a nevezett egyesület 15 évi működésének történetét «Évkönyv» cím alatt, s «Emlékkönyv»-et adott ki a nevezett egyesület 1874-dik évi termény- és iparkiállitásáról. Mindezen önálló műveken kivül tiz éven keresztül főmunkatársa s vezércikkírója volt, a «Győri Közlöny»-nek, a melyben neve alatt, név nélkül s «Vas Borona» álnév alatt több, mint ezer vezércikk jelent meg tőle s általán a mi közérdek tiz év alatt Győr városát és a megyét foglalkoztatta, azon ügyeknek egy egész évtizeden keresztül szószólója s irányadója volt sajtóban és gyűléseken. Legújabban «Győrmegyei Tanügy» cim alatt hivatalos tanügyi közlönyt, indított meg, ebben közölvén köriratait, és vezéreszméit a népnevelés emelésére. Buzgó fáradozásaiért több ízben szavazott már neki elismerő köszönetet a város és megye. Ő volt megalakítója s vezérelnöke a «Győr vidéki Tanitóegylet»-nek, továbbá a győrvárosi és megyei «Kisdedvédegylet» -nek; szervezte a győri állami tanítónőképezdét s újabban a győri állami polgári leányiskolát. Tiz évi tanfelügyelősége alatt kerületében újból szerveztetek 26 iskola, épült 24 uj iskolaház, létesült 55 uj tanterem, szerveztetek 46 uj tanítói állomás s a tankötelesek9l°/0-a látogatja tankerületében az iskolákat,tankerülete egyike az ország legrendezettebb kerületeinek. A tanítók ügyének lelkes előmozdítója s az egyházi és politikai hatóságokkal szép egyetértésben, hatálylyal működik. Az 1875-diki évtől fogva nőül bírja Petz Vilma győri állami polgári leányiskolái igazgatónőt, ki anyai ágon Deák Ferenc unokahúga. Sch. B. Magyarország és a Nagyvilág. Örök szerelem * (1877 jul. 14.) Régi szeretőm vagy! Már mi régen Megöleltük egymást számtalanszor. Egyszer élünk minden ezer évben, Férfi vagyok én s te mindig asszony. Te enyém vagy, én tied vagyok, S ha te meghalsz, én is meghalok. S ha aludni tértünk, sírba dőlve, Akkor is találkozunk mi újra. (Áldott az a szél, áldott örökre, Mely a mi porunkat összefújja!) Ott is szerelemről álmodunk, Ott is együvé kerül porunk. Egymásé vagyunk örökre, bárha Száz alakot, száz helyet cseréltünk. Suttogunk forró szerelmi lázba’, Hol bolyongtunk, mik voltunk, hogy éljünk! Változandó minden idő lenn, Csak a mi szerelmünk végtelen. És ha újra kezdjük a bolyongást , szél, vihar, hab és felhő ragadnak. Hamvainkat száz alakba’ folyvást Együtt viszi, söpri szél, vihar, hab. Legyen élet vagy legyen halál, Minket örök hűségben talál, így töltöttünk már mi miliom évet. Ha te rózsa voltál, én a harmat. Gerlicének én voltam a fészked; Hullám voltál s én a hattyú rajtad. A szivárvány egyik fele én , te a másik, fent az ég ívén! * Mutatvány a nagy tehetségű szerző sajtó alatt levő kötetéből. 12. Szám. Bízva nézek a halál elébe. Mert szivünk nem veszti el szerelmét. Hamvam’ a te hamvad közelébe Fogja vonni boldog, édes emlék. Együtt élünk és együtt veszünk S porladozva is ölelkezünk. Hervadás, halál, múlás regéi, Nem hiszek én bennetek! Hiába, Szerelmünket ez a sors nem éri; Nincsen annak vége, nincs halála. Időt az nem ismer; kezdete Sorse volt és nem lesz vége se. Dobogó szivem minden paránya, Mely amíg élt, tiszta lánggal égett; Századokról-századokra szállva, Nem szeret mást, senki mást, csak téged! Te vagy üdve, vágya, mindene. Örök álma, örök élete. Mit tűnődns? Ki tanulna félni! Ezer évben, ezer változatban El nem hagytuk egymást soha még mi, Mert a mi szerelmünk halhatatlan. Együtt porladoznak szíveink, Míg lejár az ezer év megint . . . Reviczky Gyula. Mácsik, a nagyerejü. írta Mikszáth Kálmán. — Folytatás. — És a Boldizsáré is olyan furcsa, mintha valami titka lenne a Sárikával. Néha összesúgnak, mint két bizalmas barátné, kik arany hímet varrnak titkaiknak. Ha valaki jön, hirtelen elhallgatnak. Bolond ember az már, aki ebből se találja ki, hányat ütött az óra. Csak Chalupka nyugtalan, ideges egy idő óta s szinte kerülni látszik Mácsikot El van szontyorodva, mint a veszni induló eb. De hát ki törődne annak a hóbortjaival? Hiszen épen ez az, amiért nem lett belőle rozsnyói püspök! Nagyobb baj volt ennél, hogy elmúlt a kitűzött idő is, de Gábor csak nem jött, csak nem jött... Mácsik türelemolaja napról-napra fogyott. Még soha se volt ilyen kedvetlen. Egy délután ráadásul beállított hozzá Chalupka is kényes szemekkel. — Mi bajod öreg ... no mit pityeregsz ?— Elmegyek, Mácsik fiam . .. Búcsúzni jöttem. — Hova a pokolba mennél ? — Ne kérdezd ... ne is kérdezd. Nem maradok tovább. A talpam viszket, Mácsik fiam. Nem maradhatok. — No hát vigyen el az ördög mindnyájatokat, dörmögte Mácsik nem minden keserűség nélkül és hátat fordított Chalupkának. — Hej Mácsik fiam, nagy kő van az én szívemen, nagyon nagy kő... — Bánom is én? Vidd el valami kőfaragónak. Hanem a Chalupka szomorú hangja meglepte Mácsikot. Merőn a szeme közé nézett. — Ejh no, mi bajod van? Nem szeretem a sok cikornyát. Csak a paraszt gubára való az! Chalupka odatámasztotta fejét az ajtóküszöbnek. Kihúzta sárga zsebkendőjét s úgy zokogott, hogy nem győzte törülgetni a könyeit. — Jobb bizony, feküdj le! Látom, már megint felhörpentettél valahol.