Magyarország, 1968. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-17 / 11. szám

XX.­ ­ ország náci­ megszállásának nehezen érthető első ese­ményei közé tartozott Som­­bor-Schweinitzeréknek, a magyar demokrácia hívei, kommunisták, szociáldemokraták és más balol­dali gondolkodású emberek legkí­méletlenebb üldözőinek, a Horthy­­rendőrség politikai osztálya vezér­karának letartóztatása. A politikai osztály vezetője Som­­bor-Schweinitzer József, Kereszt­es- Fischer Ferenc belügyminiszter utasítására, már régebben nyomo­zott egyes náci-bérenc szélső­jobb­oldali csoportok tevékenysége után is. A Kállay-kormány hintapoliti­kájához tartozott, hogy hazai né­met nácik, a volksbundisták és a nyilasok működését is figyelemmel kísérte — bár a Hitler-hívők ellen semmiféle konkrét lépést nem tet­tek. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy a politikai rendőrségen szinte mindenki tudta — a felszabadulás után a népbíróság előtt tanúk sora bizonyította:­­ ott is jónéhány náci­ ügynök működött, ahol a náci ügynököket figyelték...) Hol volt Hain? Március 19-én hajnali három órakor, amikor több SS-csoport már a fővárosba ért, Sombor- Schweinitzer főkapitányhelyettes berendelte hivatalába megbízható­nak gondolt beosztottait. A telefo­non riasztott detektívek meglepet­ten látták, hogy ott van Hain Pé­ter detektívfelügyelő is. (Az egyik Schweinitzer-detektív így emlékezett vissza erre az idő­re: „Hain német kapcsolatai isme­retesek voltak a politikai osztá­lyon, mint Sombortól megtudtam később, Haint nem ő rendelte be a hivatalba. Sombor röviden kö­zölte, hogy Hitler csapatai éjfélkor átlépték a magyar határt és köze­lednek a főváros felé, az érkezés időpontja azonban még ismeretlen. További intézkedésig mindenki köteles a hivatalban maradni, egyéb utasítás egyelőre nincsen. Négy óra körül dr. Sombort tele­fonon a miniszterelnökségre ren­delték, ahol a miniszterek vala­mennyien együtt voltak már. Sombor alig negyedóra múlva visszatért hivatalába, ott gyors el­határozással felnyitotta páncél­­szekrényeit, melyekben a politikai osztály legbizalmasab iratait — köztük a nácik és a Volksbund em­berei elleni nyomozások adatait — tartotta. Egyben utasítást adott ne­kem és még egy pár teljesen meg­bízható munkatársamnak, hogy az általa a szekrényekből kidobált iratokat hordjuk le a pincébe és ott égessük el a gőzfűtési kazánban. Hain Péter a folyosón látta, hogy cipelik le a pincébe az iratokat, mire megjegyezte, hogy »marhaság, amit csináltok, a németek ezt meg fogják tudni!» — Hain Péternek igaza lett. Kilenc óra lehetett, amikor meg­érkezett a Gestapo vezetője Som­bor főkapitány helyettes szobájába több fegyveres SS-ember kíséreté­ben. Somborral kezet sem fogott, hanem rögtön az iránt érdeklődött, hogy miféle iratokat tüzeltetett el a gőzfűtési kazánban. Mivel nem kapott kielégítő választ, utasította embereit, hogy menjenek le a pin­cébe . . .” A visszaemlékezést író detektív — Szélesi Jenő — azt is feljegyez­te, hogy a Gestapo-vezető barátsá­gos kézfogással üdvözölte Hain Pétert — azt a Haint, aki éveken át Horthy személyes testőreinek főnöke is volt és néhány nappal a megszállás után szervezője és fő­nöke lett a Svábhegyen működő magyar Gestapónak. A Schweinit­zer-detektíveket parancsnokukkal együtt két nappal az iratégetés után tartóztatták le.­ A Horthy-detektív visszaemléke­zéseit érdekes módon cáfolják más adatok. A népbírósági tárgyaláso­kon 1946-ban többen is azt vallot­ták, hogy amikor Horthy vonata Klessheimből Budapestre gördült (közben „légitámadási veszély” miatt a vonatot Linzben visszatar­tották addig, amíg a megszálló náci egységek átlépték a magyar határt) Edmund Veesenmayer után még egy náci­ nagyság látogatott be Horthy fülkéjébe. Ez Ernst Kalten­­brunner volt, Himmler helyettese, aki a Wehrmacht és az SS egységei mellett a magyar földre tartó Ges­­tapo-különítmények legfőbb pa­rancsnokaként indult Budapestre. Állítólag Hain Péter társaságában jelent meg a kormányzónál. Hain ettől a naptól kezdve a ná­cik embervadászatának legfőbb ta­nácsadójaként működött — igaz, egyúttal magánszámlára is tevé­kenykedett, zsarolások és rablások főszereplőj­eként. A nácik egyik első útja a szo­ciáldemokrata párt központjába vezetett. Vasárnap volt, tehát a párttitkárság és pártlap, a Nép­szava Conti utcai épületében a por­táson és a házfelügyelőn kívül sen­ki sem tartózkodott, úgy hogy itt csak őrséget hagytak, letartóztatni senkit sem tudtak. Listák és emberek De a nagyobb szállodákban fél­órák alatt berendezkedett náci pa­rancsnokságok járőrei hamarosan jó előre elkészített, névvel, utca­névvel, ház- és ajtószámmal ellá­tott listák alapján lakásaikon ke­resték azokat, akiket a fasizmus ellenfeleinek tartottak. A listák összeállítása több esz­tendő óta folyt. A felszabadulás után bebizonyosodott, hogy a volks­­bundistákon, náci kémeken kívül (ezek egyik főnöke egy Michaelis Adolf nevű laptudósító volt) igen sok adatot a nyilasoktól és a szél­sőjobboldali pártok más emberei­től kaptak Hitler legényei. A kormányzat sejthette, hogy lé­teznek ilyen listák. Horthy pontos értesülésekkel rendelkezett már sok-sok hónappal a náci megszál­lás előtt arról, hogy a nyilasok, ná­cikémek milyen posztokon ülnek, különösen milyen sok egykori híve állt Imrédy mögé. (1940-ben egy bizalmas feljegyzésben — megma­radt Horthy iratai között — a kor­mányzót figyelmeztették, hogy a minisztériumokban, sajtóban, tár­sadalmi szervezetekben név szerint kik a nyilasok és nácik emberei. Horthy egy „Kedves Bóli!” meg­­szólítású, Teleki Pálhoz intézett magánlevélben reagált. Eredeti Horthy-féle néhány pont a levél­ből: („1. Egyetlen fegyvergyárunk ve­zérigazgatója, Dammang, nyilas, gauleiter aspiráns [fia szerint], nem ért hozzá, azelőtt bidéket és pat de chambre-okat gyártott... 3. Ide­genforgalmi kidobta Zichy Nán­dort, Csáky Istvánt, Apor Istvánt, Gosztonyit és helyettük felvette Ankert, Pifflt, Gundelt, Rohrin­­gert. 4. IBUSZ elnöke. Veress, nyi­las. 5. Bauxit vezérigazgatója, az­előtt Petinél — Zsilinszky Gábor —, nyilas ..., kikről tudok. De hány van még vezető pozícióban ...”) A náci­ ügynökök által jó előre elkészített névsorok alapján a tár­sadalom legkülönbözőbb köreiből történtek az első letartóztatások Budapest utcáin megjelentek a Gestapo homoksárga autói, ame­lyek eredetileg az afrikai hadjárat számára készültek, de oda már Rommel veresége miatt nem jut­hattak el. A sárga, „Pol” jelzéssel ellátott kocsik vitték a nácik zárkáiba az egymástól oly távoli politikai néze­teket valló embereket, mint a legi­timista gróf Sigray Antal és gróf Apponyi György vagy Gratz Gusz­táv, a Magyar Nemzet náci-ellenes publicistája, Parragi György és a kormánypárti lapok egyikének ve­zető munkatársa, Szvatkó Pál.­­Szvatkó bűne az volt, hogy a Kállay-kormány megbízásából lap­ja hasábjain egy vezércikkben lé­nyegében megkérdezte az angol­szász hatalmakat, miként kell át­állni oldalukra. A cikk a szövetségesek teheráni megbeszéléseiről beszélt, majd így folytatódott: „A Teheránban elha­tározott elv egyébként is rengeteg ellentmondásba ütközik, s alkal­mazása sok esetben fizikai lehetet­lenség. Hogyan adja meg magát például feltétel nélkül a háborút befejezni akaró ország, ha határai­nál és közelében semmiféle szövet­séges haderő nincs, amellyel szem­ben a feltétel nélküli megadás gya­korlatilag végrehajtható volna? Mit cselekedjék? Tényleg várja meg, amíg az anarchia, a polgár­­háború diadalmaskodik területén, és csak azután van joga befejezni a háborút, amely közben esetleg olyan fordulatot vett, amelyhez már semmi köze sincs?” Szvatkónak ez a cikke 1944. ja­nuár 1-én jelent meg és a nácik ügynökei közölték Berlinnel, hogy ez Kállay Mikós „rejtjeles üzenete Londonnak”. A Szvatkó-cikket a nácik olyan komolyan vették, hogy Hitler a klessheimi tárgyalásokon a Kállay-kormány elleni vádak so­rában többször is megemlítette) Elhurcolták a homoksárga autók egyikén Rassay Károly liberális gondolkodású ellenzéki képviselőt, Laky Dezső volt minisztert, és So­­mogyvári Gyula írót is. Az utóbbi kettő kormánypárti képviselő volt: Somogyvári Gyula szélsőségesen nacionalista-irredenta könyveivel szerzett bizonyos népszerűséget . Történelem Homoksárga kisautók Iratégetés Letartóztatások A Szvatkó-cikk ám az egykori „Gyula diák” a há­ború idején többször is tiltakozott a nácik kiszolgálása ellen, sőt a parlamentben felemelte szavát a magyar zsidók jogait korlátozó tör­vények ellen. A letartóztatottak legfontosabbjai azonban a nácik számára nem a szociáldemokrata vezetők (Peyer Károly, Buchinger Manó, Malasits Géza és mások) voltak, hanem az ország esztendőkön át éppen a bal­oldal elleni fellépésben legkímé­letlenebb belügyminisztere, Ke­­resztes-Fischer Ferenc, és a kül­ügyminisztérium néhány, az angol­szászokkal kapcsolatot tartó vezető tisztviselője. Néhány zsidó származású nagy­tőkés is a letartóztatottak között volt, így börtöncellába csukták Aschner Lipótot, Chorin Ferencet és budai Goldberger Leót, Horthy kedves kártyapartnerét is. Horthy mozgósítana Ezek a letartóztatások nem egy­szerre és nem mind március 19-én történtek. Egyeseknek még mód­juk volt politikai nyilatkozatra is — persze csak szűk körben. (Idéz­tük már Keresztes-Fischert, aki le­tartóztatása előtt néhány órával még a Várban, Horthy előtt, a ko­ronatanács ülésén jelentette be és ítélte el több képviselő elhurcolá­sát.) A nácik a magyar hadsereget egyszerűen bezárták a kaszárnyák­ba. Igaz, Szombathelyi vezérkari főnök amúgy is távirati utasítást adott arra, hogy „bajtársian” fo­gadják a megszállókat, igaz, hogy nem volt egyetlen magasabb rangú Horthy-tiszt sem, aki az ellenállás­ra hajlandó lett volna, ám a nácik mindesetre mozgáskorlátozó intéz­kedésekkel biztosították magukat a magyar fegyveres erők oldaláról várható minden meglepetés ellen. S a megszállt ország államfője, Horthy, egy héttel a nácik bevo­nulása után azt kérte, hogy oldják fel a korlátozó intézkedéseket. Veesenmayer egyik jelentése idéz­te, milyen indokolással: „ő sze­retne a német csapatoknak segít­ségére lenni a bolsevizmus leveze­­tésében, és hajlandó lenne a ren­delkezésére álló erőket mozgósí­tani . . .” Ez volt az „ellenálló” Horthy 1944 márciusában. A nyár sem vál­toztatott rajta. (Folytatjuk.) GARDOS MIKLÓS KERESZTES-FISCHER FERENC Hain: „Marhaság, amit csináltak” A MINISZTER ÉS SOMOGYVÁRI „Pol" jelzésű kocsikon vitték . . .

Next