Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 11. szám
Megszületett a régóta várt döntés: mint az angol lapok elsőoldalas cikkeikben hírül adják, Károly walesi herceg a királyi család hagyományaihoz híven, a haditengerészethez vonul be önkéntes szolgálattételre, a légierőnél pedig csak rövid kiképző tanfolyamon vesz részt. A 21 éves herceg csak annyi kommentárt fűzött haditengerészeti pályafutásához, hogy sokat gondol rá, s reméli, nem kapja el a tengeri betegség. Már eldöntötték azt is, hogy kadéti rendfokozatban, de évi 800 fontos alhadnagyi zsolddal kezdi szolgálatát. Károly herceg jövője tehát végre megnyugtatóan elrendeződni látszik a fegyveres erőknél — annál vitatottabbak azonban a brit hadsereg és a katonapolitika perspektívái. A munkáspárti kormány katonapolitikai Fehér Könyvének ez évi kiadása heves vitát gerjesztett mind a NATO-stratégiával, mind a Szueztől keletre vállalt katonai kötelezettségek fokozatos csökkentésével kapcsolatban. A vita tartalmára és stílusára már a kibontakozó választási küzdelem nyomja rá a bélyegét, voltaképpen nem is érdemi kérdésekről, mint inkább a két párt presztízséről, választási esélyeinek növeléséről van szó. Alternatívák helyett drámaian színezett árnyalatok csatája folyik az Alsóházban és a sajtóban. Erősítés a NATO-nak Nyilván ezért kezdődik a Fehér Könyv azzal a reklámízű mondattal, hogy „Nagy-Britannia olyan átfogó katonai potenciál birtokában lép a hetvenes évekbe, amely felülmúlja bármely más nyugateurópai hatalomét”. Valaki meg is jegyezte: mintha ez a megfogalmazás figyelmen kívül hagyna egy tényt. A szóban forgó nyugat-európai hatalmak ugyanis nem ellenségei, hanem NATO-partnerei Angliának. Egyébként az atlanti tömbben játszott brit szerepről szólva, a terjedelmes dokumentum a továbbiakban sem takarékoskodik az elismerő kitételekkel, de lényege az, hogy folytatódik a katonapolitika 1967 végén elkezdett s ötéves időszakot átívelő felülvizsgálata. Az átértékelés három premissza alapján történt: Nagy-Britannia nem világhatalom többé, de közepes atomhatalomként még jelentős szerepet játszhat a nemzetközi politikában. Mivel az ország biztonsága döntően az észak-atlanti térséggel és Európával függ össze, szükséges a NATO megszilárdítása elsősorban az európai tagállamok jobb együttműködése által. Végül: fokozatosan vissza kell vonni a Szueztől keletre fekvő támaszpontokon elhelyezett csapatok nagyobbik részét — az esetleges újbóli bevetés technikai feltételeinek fenntartásával, s ily módon is növelni a NATO-hoz való brit hozzájárulást. Az 1970/71. évi katonai költségvetés előirányzata hivatalosan 2280 millió font, de a kilátásba helyezett fizetésemelésekre tekintettel, máris hozzá lehet adni újabb 60 milliót. (Ebben a költségvetési évben 2266 millióra rúgott a katonai büdzsé, az előző esztendőben 2271 millió volt.) Tovább kurtítják a létszámot: miután a folyó pénzügyi évben 12 200 polgári alkalmazottat bocsátottak el, a Fehér Könyv újabb 10 000 fős csökkentést irányoz elő. Maga a hadsereg így fest: ÚJ BRIT ATOM-TENGERALATTJÁRÓ A herceg nem lesz tengeri beteg Bár a Fehér Könyv végleges döntést még nem közöl, ősszel valószínűleg visszaszállítják az NSZK-ba az 1968-ban takarékossági okból kivont lövészdandárt. Mint emlékezetes, a kanadai kormány maga is felülvizsgálva katonapolitikáját, csökkenti a Nyugat-Európában állomásozó szárazföldi és légi egységei létszámát. Az így keletkező űrt kell betölteniük a visszatérő brit csapatoknak. „Erőink hagyományos hadviselési képességének növelésére tett folyamatos erőfeszítéseink részeként intézkedéseket teszünk (nyugat) németországi repülőtereink aktív és passzív védelmére” — közli a Fehér Könyv. Vagyis még ebben az évben angol gyártmányú Bloodhound rakétákkal felszerelt légvédelmi ütegekkel erősítik meg azNSZK-ban állomásozó légierő támaszpontjait. Az 1967-es arab—izraeli háború tapasztalataira hivatkozva, fedezékek építését is tervbe vették a repülőgépek számára. Korszerűsítik a gépparkot is: megkezdődött az amerikai Phantom és az angol Harrier repülőgépek rendszerbe állítása. (Az utóbbi új típusú, függőlegesen le- és felszálló repülőgép, a maga nemében az egyetlen bevethető típus Nyugaton, elsősorban a földierő közvetlen támogatására szolgál.) A Földközi-tenger térségében levő brit haditengerészeti és légi egységek szintén kapnak némi erősítést. Drámai felújítás Mindez azonban alig tompítja a fő kérdés élét: mi történik, ha az Egyesült Államok, a Nixon-doktrinának nevezett katonapolitika irányvonalának megfelelően, a következő évben csökkenti Nyugat- Európában állomásozó csapatai létszámát? Healey Fehér Könyve kereken kimondja, hogy „az európai tagoknak meg kell érteniük: a hetvenes években valószínűleg sor kerül az európai védelem közös terheinek új felosztására. Egyetlen módja van annak, hogy az európai szövetségesek igazságosabb hozzájárulást vállaljanak, anélkül, hogy katonai kiadásaikat a jelenlegi körülmények között irreális mértékben kellene növelniük a szorosabb együttműködés”. Ami Angliát illeti, katonai erőfeszítéseit Európára koncentrálva, „új alkalomhoz jut, hogy vezető szerepet játsszon ebben az együttműködésben”. Brit kezdeményezésre a NATO- hadügyminiszterek már korábban többször tanácskoztak az együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. A fő területek egyike a haditechnikai fejlesztésben és gyártásban való kooperáció lenne. Két- és többoldalú egyezmények révén megoszthatják a kutatás és a fejlesztés költségeit, a nagyobb darabszámú sorozatokkal pedig gazdaságosabb gyártási programokat valósíthatnak meg. Healey követendő példaként említi az angol—nyugatnémet—olasz kooperációban készülő MRCA (Multi Role Combat Aircraft — több célú harci repülőgép) programját és az angol— francia építésű Jaguár vadászbombázót. Brit nézet szerint az együttműködés kulcsa a hadászati nézetek összehangolása. Healey e téren is elismeréssel tesz említést azokról az erőfeszítésekről, amelyeket nyugatnémet kollégájával karöltve saját maga tett: „1969-ben a NATO illetékes bizottsága sikeresen befejezte az atomfegyvereknek a stratégiában betöltött szerepéről szóló tanulmányokat. Megállapodtak az atomfegyverek kezdeti alkalmazásának politikai irányelveiről... melyek kidolgozásában az Egyesült Királyság és (Nyugat)Németország játszottak vezető szerepet.” Éppen ezeket az irányelveket vette célba a konzervatív ellenzék támadása. A harcászati atomfegyverek bevetése — állapítja meg a Times-ban közölt drámai hangvételű levelében Lord Mountbatten of Burma, egykori vezérkari főnök — eszkalációhoz, „totális és globális atompusztításhoz vezet”. Az új irányelvek először is gyorsabb kormányközi konzultációkat tesznek lehetővé az atomfegyverek bevetéséről — írja Lord Mountbatten a továbbiakban. Ezt egyszerűen azáltal érik el, hogy csökentették a döntésben résztvevők számát: csak azok a kormányok határoznak a bevetésről, amelyek a robbanófej és a célbajuttató eszköz birtoklása révén vagy területileg közvetlenül illetékesek. London és Bonn úgy vélik, hogy a NATO-stratégiát a harcászati atomfegyverek használatának jól kidolgozott tervére kell alapozni, mivel háború esetén — a hagyományos erők bevetésének egészen rövid időtartama után — ez lenne az egyetlen alternatíva a kapituláció elkerülésére. Healey, akinek modorát „intellektuálisan arrogánsnak” tartják, olyan válasz adott a levélre, amely inkább az utóbbi jelzőt igazolta: először is személyében támadta Lord Mountbattent, s csak azután fejtette ki véleményét a kérdésről: a szóban forgó irányelvek éppen a harcászati atomfegyverek gyors tömeges bevetését hivatottak fékezni. Az óvatosan adagolt bevetések célja az, hogy az „ellenfelet meggyőzzék a NATO elszántságáról”, illetve időt adjanak az atlanti partnerek közötti konzultációkra és esetleg a konfliktus tárgyalások útján való rendezésére. A Mounbatten által említett problémát egyébként a NATO-körökben évek óta vitatják. A drámai felvetés, az atom-apokalipszis képének felrajzolása nyilvánvalóan a választók érzelmeire kíván hatni , mint a munkáspárti kormány hibás haderőfejlesztésének kétségtelen bizonyítéka. Alternatíváról egyébként nincs szó. Heath magabiztos Hasonló taktikát alkalmaznak a konzervatívok a másik sarkalatos probléma, a „Szueztől keletre” folytatott katonapolitika esetében. Mint a Fehér Könyv közli, az újabb csapatkivonások egy hónapon belül 43 500-ra csökkentik a térségben állomásozó brit erők létszámát, a két évvel korábbi 73 000-hez képest. Teljesen kivonják a csapatokat a Perzsa-öböl térségéből, de emellett a Fehér Könyv hangsúlyozza, hogy a távol-keleti térségben továbbra is fenntartanak fontos támaszpontokat, s mindhárom haderőnem rendszeres kiképzést és közös hadgyakorlatokat folytat az ausztrál, új-zélandi, malaysiai és singapore-i erőkkel. Nyárra tervezik az első nagyszabású hadgyakorlatot, amelyen összesen 25 000 fő vesz részt, brit részről 2000 katona, 50 repülőgép és 200 harci jármű. Edward Heath, a konzervatív ellenzék vezetője a közelmúltban utazta végig a térségnek a nemzetközösséghez tartozó államait. A feltételes módra sem ügyelve, mindenütt úgy lépett fel, mint leendő miniszterelnök, s a szövetséges államok vezetőinek kifejtette katonapolitikai nézeteit a térség „védelmével” kapcsolatban. Itt is árnyalatok csatájáról van szó. Heath elképzelései lényegileg hasonlítanak Wilson gyakorlatához, azzal az eltéréssel, hogy valamivel nagyobb mérvű katonai jelenlétet ígér a szövetségeseknek. Az atomhadászattal kapcsolatos konzervatív bírálat logikája szerint nagyobb létszámú hagyományos fegyveres erőre van szükség. „Szueztől keletre” szintén a tervezettnél nagyobb, vagyis költségesebb katonai jelenlét mellett törnek lándzsát. Heath nem lesz kellemes helyzetben, ha esetleges győzelme után választási taktikájához következetes akar maradni. KÖRMENDY ISTVÁN Honi területen Nyugat- Európában Földközi-tenger és Közel-Kelet Közép- és Távol-Kelet Egyebütt 259 700 fő 60 200 fő 18 400 fő 51 300 fő 7 000 fő Stratégia Választási atom-vita Healey Fehér Könyve Alternatívák? Árnyalatok! MAGYARORSZÁG 1070/11