Magyarország, 1973. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1973-05-20 / 20. szám
Postaládánkban ezen a héten sok olyan levelet találtunk, amely a testi-lelki egészséggel, elsősorban az ifjúság ilyen irányú problémáival foglalkozik. Idézünk a levelekből: „Az 1973/15. számban »Aggódás a gyermekért« címmel olvastam egy cikket, amelynek kapcsán néhány gondolatot mindjárt szerettem volna papírra vetni. De a következő számban »Egészség az iskolában« címmel szinte ennek kiegészítése jelent meg. Az utóbbi cikk megdöbbentő vizsgálati eredményekkel, tényekkel ismertet meg, remélem, hogy ezek a figyelmeztető írások eljutnak az illetékesekhez. Aggódunk a gyermekért, de az egészségügyi gondoskodás nem megfelelő a gyermekközösségekben. A bölcsődék és az óvodák kihasználtsági foka jóval 100 százalék fölött van. Így szinte lehetetlen gondosan foglalkozni, törődni a kis emberpalántákkal. A legtöbbször házgyári lakásokból átalakított helyiségekben szinte állandóan 30 fokos meleg van, alig viszik levegőre a kis csemetéket. Mindebből megállapíthatjuk, hogy a testi-lelki egészség nem éppen kedvező képet mutat. Az általános iskolák egyik legfájdalmasabb pontja a tornatermek hiánya. A KNEB vizsgálata megállapította: »354 iskola közül az általános iskolák 26,2 százalékában nincs tornaterem«. Ahol van, ott sem a szorosan értelmezett testnevelés folyik. Ez sokszor a középiskolákra is jellemző. Jóllehet, emelkedni fog a heti testnevelési órák száma, határozat született az egy főre eső négyzetméter-normák növelésére, oktatáspolitikánk egyre jobban figyelembe veszi a gyermekek teherbíró képességét — mindez kevés. A szemléletet kell megváltoztatni. Ha a felnőttek jó példát mutatnak — és itt elsősorban a családról van szó —, nem kell majd szörnyülködve tapasztalnunk, hogy a gyerekek mennyi cigarettát és alkoholt fogyasztanak, milyen káros szenvedélyeik vannak, mennyire céltalanok szórakozásaik.” NAGY GÁBOR, MISKOLC „Lapjuk 1973/16. számában tárgyilagos helyzetelemzés jelent meg az iskolai nevelés problémáiról, a tanulók fáradtságáról. Véleményem szerint a tananyagcsökkentés terveinek kidolgozásánál arra kell törekedni, hogy olyan dolgok maradjanak meg a könyvekben, amelyek ébren tartják a tanulók érdeklődését. Az ismeretanyag közlése legyen tömör, lényegre törő, mellőzze a túl sok magyarázatot, és ösztönözzön önálló gondolkodásra. Forgalomba kerülésük előtt a tankönyveket a Művelődésügyi Minisztérium bizottságai bírálják felül. Hozzáértő emberek, s éppen ezért jogos a kérdés, hogy akkor miért nem jók mégsem a tankönyvek? Szerintem azért, mert a tankönyvírók túl sokat markoltak az anyagból. Itt az ideje, hogy megfelelő arányérzékkel mielőbb szelektálják a tananyagot az oktatás színvonalának csökkentése nélkül. Az iskolai nevelés egyéb módszerei is finomításra szorulnak, ezeket együttesen, összehangoltan kell az oktatási szerveknek megvizsgálniok, mielőtt életbe léptetik az új módszereket.” GAZSI JÁNOS, SZOB „Nagy érdeklődéssel olvastam a lap 1973/14. számában a »Sárgaláz, sárgakönyv« című cikket. Fontosnak tartom, hogy a trópusi országokba kiutazók már itthon kellő tájékoztatást kapjanak a várható egészségügyi nehézségekkel kapcsolatban. Annyiban egészíteném ki a cikk mondanivalóját, hogy a feketehimlő elleni védőoltás jóformán minden tengerentúli országba utazó számára kötelező, a tífusz elleni védőoltás viszont a legtöbb országban csak ajánlatos, de én fontosnak tartom és a magyar oltóanyag megbízható. Ugyancsak ajánlom a gyermekbénulás elleni Sabin-cseppek bevételét felnőtteknek is, ennek semmi kellemetlen mellékhatása nincs. A himlő- és tífuszoltás okozhat úgynevezett oltási reakciókat. Felhívom figyelmüket dr. Várnai Ferencnek, a cikkükben is említett szakembernek »A trópusi hygiéne zsebkönyve« című munkájára, amely második kiadásban jelent meg, miután az első kiadás rövid idő alatt elfogyott. Ebben a könyvben a trópusi betegségek ismertetésén kívül hasznos összeállítás található arról, hogy milyen gyógyszereket érdemes a kiutazónak magával vinni, a könyv végén pedig gyakorlati áttekintés van a fejlődő trópusi országokról.” DR. NIKODEMUSZ ISTVÁN, BUDAPEST „1973/17. számukban írtak a dohányzásról. Szeretném, ha végre hangot adnának a nemdohányosoknak is. A dohányzó ember egészségét megkülönböztetett figyelemmel védi a »szuperfitt«, aggódó tanulmányok jelennek meg stb. A nemdohányzók egészségével viszont alig törődnek. Kevesen gondolnak arra, hogy a nemdohányzók teljesen ki vannak szolgáltatva a dohányosok kényének-kedvének. Ne csak frázis legyen, hogy nálunk legfőbb érték az ember, ne érvényesülhessen ennek ellenkezője, a »legfontosabb a jó üzlet« szellem. A cikkből is kiderül, hogy ha komolyabb dohányzásellenes tevékenységre akarunk példát hozni, más országokra kell hogy terelődjék a szó. Szégyenletes fogyasztási statisztikánk is azt bizonyítja, hogy a társadalom nem bántja a dohányzást. Munkahelyen, irodákban természetes a dohányzás, tekintet nélkül a magukat féltőkre, a nemdohányzókra. (A Szovjetunióban a folyosóra kell kimenni dohányozni ...) Sok nemdohányos »ingázó« szenved attól, hogy ülőhely híján a vasúti kocsiknak szinte valamennyi peronja és folyosója a dohányzóké. Ne féljünk hivatalosan is kimondani, hogy a dohányosok ilyen magatartása önző, tapintatlan és kulturálatlan. Legyen a felnőtt embernek személyes joga az, hogy kiválassza: mérgezni kívánja magát vagy sem. De hangsúlyozom: csak magát és nem másokat! Végül hadd bíráljam a lapot, a Magyarországot is: ugyanebben a számban »békésen« áll egymás mellett az »Egyre több kadmium a levegőben« című cikk és a Tabán cigaretta reklámja...” HEGYI ISTVÁN MÉRNÖK, GYOMRO „Lapjuk 1973/17. számában közölte dr. K. T., Budapest levelét, amely vitára ingerelt. A probléma megítélésénél szerintem átfogó értékelésre van szükség. Greguss Ákos Rendszeres széptana szerint a trágárság nyílt erkölcsi piszkosság, a prüdéria hazudott tisztaság, a ledérség megfinomított trágárság, a képmutatás meghajlás az erény előtt, a bűn útján. Nem függvénye tehát az életkornak, hogy valaki trágár vagy prűd, képmutató vagy ledér, de ezek a meztelen testkultúra megvalósításánál sem elsődleges tényezők. Ezzel kapcsolatban inkább a szemérem kérdése látszik legfontosabbnak, amely a történelmi fejlődés folyamán sokféle módon alakult. A szeméremérzet kialakulásának látszólagos együtthatója a ruházkodás elterjedt szokása, amely az időjárás viszontagságai elleni védekezésből és a díszítés iránti vágyból egyformán keletkezhetett. Az utóbbit támasztja alá H. A. Bernatzik: »Óceánia népei között« című leírása és az illusztráló fényképfelvételek. Ezek bemutatják a hétköznap teljes ruhátlanságát, amelyet az ünnepek öltözöttsége és a felsőtest díszes tetoválásai váltanak fel. Bayer professzor »A nő« című tanulmányában arról ír, hogy a meleg égövi népek egymás előtt nemre és korra való tekintet nélkül ruhátlanul járó faluközösségébe érkező idegen megjelenésekor a nők szeméremből a hátukat takarják el. A szeméremérzet tehát másként alakult a természeti népeknél és másként a mi kultúrterületeinken. A különböző korok divatjai a célszerűség helyett az álszemérem irányába haladtak, mert az öltözködést a szex hangsúlyozására használták és használják fel. Gondolati tisztaságra kell törekedni, mert a meztelenséggel kapcsolatban szorosan véve nem lehet szó sem erkölcsösségről, sem erkölcstelenségről. Kurt Tucholsky írta: »A meztelen testtel mindig az erotika fogalmát összekötni annyi, mintha a szájjal kapcsolatban csak az evésre gondolnánk«.” MAKAY MIHÁLY, DEBRECEN „Mind a gyalogosan közlekedők, mind a járművezetők számára megnyugtató, hogy — mint lapjuk 1973/17. számában a »Vigyázz, sorompó!« című írás beszámol róla — a MÁV állandó korszerűsítéssel gondoskodik a vasúti átjárók biztonságának növeléséről. A cikk szerint »a mai követelményeknek megfelelő biztonsági berendezések megvalósítása«, a teljes automatizálás a végcél. A mai követelményeket pedig leginkább a fény- és félsorompók elégítik ki. Sajnálatos módon ellentmondani látszik ennek a megállapításnak, hogy a MÁV F. 1. számú jelzési utasítása szerint a fény- és félsorompóval felszerelt vasúti átjárók előtt bizonyos kedvezőtlen látási viszonyok esetén kötelező sípjelzés adása, míg az útsorompóval felszerelt átjárót csöndben is megközelítheti a vonat. Szerintem nem éppen korszerű megoldás, hogy a közút és vasút találkozásánál adódó baleseteket, a modern élet egyik rákfenéjét egy másik környezeti ártalom, a hangos sípszó bevezetésével akarják kiküszöbölni. A modernizált fény-, illetőleg félsorompóval felszerelt balatoni útátjáróknál például az üdülőtelepek nyugalmát teszi tönkre a kibírhatatlan hangerejű és méretű, de emellett feltehetően hatástalan sípolgatás. Az útátjárók biztonságának követelményét tehát összhangba kell hozni a nyugodt pihenés követelményeivel — ez az igazán korszerű megoldás.” DR. VISKY LÁSZLÓ, BUDAPEST „Felhívom figyelmüket: legyenek óvatosak a nyugati polgári sajtótól átvett cikkeknél, mert azokban gyakoriak a hibás adatok. Lapjuk ezeket azon módon átveszi és ez nem szolgál díszükre. Például az »öt világrész száz lapjából« rovatban olvastam, hogy a nyugatnémet Stern című hetilap megírta: a nők átlagéletkora 73,5, a férfiaké 64,7 év. Ezt a 8,8 éves különbséget nemes egyszerűséggel »több mint hat év különbség« szavakkal foglalják össze.” JUHÁSZ GÉZA, BUDAPEST 1396 Budapest, Pf. 634. Ép testben... Nemdohányzók szemszögéből Baleset ellen sípszó? ! BIOKÉMIAI VIZSGÁLAT TIZENKÉT CIGARETTÁRÓL A szemérem kérdése látszik legfontosabbnak