Magyarország, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1973-07-22 / 29. szám
száz lapjából , öt világrész száz lapjából . Perón tisztázatlan politikai irányvonala VORWÄRTS Tizennyolc évi száműzetés után Juan Domingo Perón elutazott Madridból, hogy hazájában, Argentínában beindítsa a „nemzeti egység” megvalósítását és az „újjáépítést”. Buenos Aires házainak falain sok ezer plakátról tekintett a járókelőkre ennek a folyamatnak atyai irányítója és neje, Isabel Martinez, a „békegalamb”. Perón több mint hárommillió híve sietett az Ezeiza repülőtérre, hogy ünnepélyes fogadtatást rendezzen eszményképének. Mielőtt azonban a különgép a volt elnökkel a fedélzetén leszállt volna argentínai földre, mintegy 400 ünneplő összeesett fiatal, vadul lövöldöző terroristák támadása nyomán. Legalább húszan a helyszínen meghaltak. Az ezeizai mészárlás tragikus egyértelműséggel megmutatta, hogy Argentínában a párbeszédre irányuló készséget gyorsan váltja fel a vad szenvedély, és hogy Perón tézise a „nemzeti egységről” inkább vágyálom, mint valóság. Kétségtelen, hogy a perónista kormányzat nehéz aprómunka előtt áll. 1964- ben dicsőséges örökséget vehetett át: a Központi Bank pincéiben a tetőig halmozódtak az aranytömbök, és még a folyosókat is elzárták. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy nagyvonalú gesztussal osztogassanak belőle a szegényeknek. Most azonban Perónnak egészen más helyzettel kell szembenéznie. Óriási az inflációs nyomás: a munkanélküliség az utóbbi években túllépte a 10 százalékos szintet. Az argentínai adóssághegy elérte a 6,2 milliárd dollár rekordmagasságot. Nagyon is kérdéses, hogy segít-e majd a helyzeten a „szociális megállapodásban” körvonalazott gazdasági program. Ezen túlmenően a perónizmus még önmagával is vitában áll jövőbeni arculatát illetően. Kérdés, hogy világosságot tud-e teremteni a hazatért Perón ezen a vonalon. Hector Campora elnök június elején a „szociális megállapodással” beindította a perónista gazdaságpolitikát. Két szervezet állította össze az említett dokumentumot: a CGE (Confederacion General Economical ebben Argen• A cikkben kifejtett gondolatok időszerűségét fokozza, hogy Campora közben Perón javára lemondott az elnökségről. Kína kis és közepes vállalkozói vesznek részt, a CGT (Confederacion General del Trabajo), a mérsékelt, sőt részben konzervatív vezetés alatt álló szakszervezeti központ. A megállapodás különböző beavatkozásokat irányoz elő, amelyek előreláthatólag már a legközelebbi jövőben bizonyára komolyan megzavarják a gazdasági körforgást. A drágulási kiegyenlítés lényegesen kisebb összegű, mint amire a munkavállalók számítottak. Az alapbéreket általánosan 200 pesóval emelték, ami a családi pótlékok 40 százalékos emelésével együtt az argentínaiak nagy többsége számára körülbelül 20 százalékos vásárlóerő-növekedést jelent. A létfenntartási költségek azonban a legutóbbi januári kiegyenlítés óta viszont több mint 30 százalékkal emelkedtek. A perónista rendszer első szakaszában tehát a reálbér elmarad a katonai diktatúra legutóbbi szakaszának reálbére mögött. Ezt a visszaesést próbálja a „szociális megállapodás” egész sor ellentmondásos ármanipulációval felszámolni. Egyrészt körülbelül 20 árucikk árát csökkenti, köztük a következőkét: a tej, a vaj, a sajt, a kenyér, a juh- és a sertéshús, a frissítő italok, a tea, a burgonya árát 20 százalékkal, és elrendelték az általános árellenőrzést. Másrészt azonban engedélyt adnak arra, hogy számos közszolgáltatási díjtételt rendkívüli mértékben emeljenek: a városi közlekedési eszközökön a jegyek 20 százalékkal drágulnak, a háztartási gáz 20 százalékkal, a belföldi postai díjszabás 40, és a telefon 45 százalékkal lesz drágább. A drágulás még drámaibb arányokat ölt az ipari szektorban. Elképzelhető, hogy az állam határozott beavatkozása súrlódásokra vezet majd Buenos Aires nagy piacain, ahol a maffiacsoportok hosszú ideje biztosan uralkodtak. A nagyarányú benzináremelés önmagában elegendő arra, hogy a közvetítő kereskedők valamennyi mezőgazdasági termék árát 5—10 százalékkal megdrágítsák. A perónisták most kinyilvánítják, hogy céljuk a nemzeti szocializmus. Ez a fogalom, amely az európaiak számára rossz emlékeket ébreszt, elvileg azon politika folytatásának tekintendő, amelyet kezdetben perónizmusnak, később pedig juszticializmusnak neveztek. Ha azonban valaki konkrétumokat szeretne megtudni, hamarosan hatalmas ideológiai zűrzavarral találja magát szemben. Az ellentmondások halmozódnak, ha összehasonlítjuk, hogy a perónista mozgalom különböző vezető politikusai miképpen határozzák meg a nemzeti szocializmust. Vagy pontosabban : miképpen kerülik annak világos, egyértelmű meghatározását. Perón maga így számolt be 1970-ben a második világháború előtti vándoréveiről: „Végül is Olaszországban telepedtem le. Azért választottam Olaszországot, mert ott kétségtelenül kísérlet történt egy új szocializmus bevezetésére. Addig a szocializmus nemzetközi marxista szocializmus volt. Ott, Olaszországban, nemzeti szocializmus, egy olasz szocializmus, a fasizmus jött létre. Ugyanezzel a jelenséggel találkoztunk Németországban is.” Még három évvel ezelőtt is, Perón a nemzeti szocializmus fogalmát azonosította a fasizmussal, sőt a náci rendszerrel. Az a férfi, aki hosszú időn át Perón magántitkára volt, most pedig a Campora-kormányzat jóléti minisztere, José Lopez Rega, legutóbb a perónista Las Bases folyóiratban ki is fejtette, hogy az argentin nemzeti szocializmus nem is más, mint az Európából ismert nemzeti szocializmus. Miközben az ifjú perónisták jelentős vezetői a nemzeti szocializmust csupán egy szakasznak tekintik a „nemzeti” nélküli szocializmus felé, Solano Lima alelnök már több ízben kifejtette: „A nemzeti szocializmussal hadat üzenünk a marxista szocializmusnak!” S ha Limának felteszik a kérdést, kinek a tulajdonába kell kerülnie a termelőeszközöknek, akkor így válaszol: „A termelőeszközöknek a kapitalisták és a munkások tulajdonát kell képezniük. Meggyőződésem, hogy a közös tulajdon és az ügyek közös irányítása a helyes.” Perón egyébként még nagy luxussal berendezett madridi rezidenciájából óriási Mao-lázt robbantott ki Argentínában. A 78 éves Perón tervezett kínai utazását feszült kíváncsiság kíséri. A látogatás bejelentése óta alig rendeztek egyetlen pártértekezletet is, amelyen ne hangzottak volna el Mao-idézetek. Az argentínai fiatalok körében már most sok szó esik a perónista kulturális forradalomról, mintha ennek beindítása már konkrétan eldőlt volna. S még a külföldi vendégnek is azonnal ajánlgatni kezdik Perón „vörös könyvecskéjének” elolvasását. Fasizmus, humanizmus, pluralizmus, maoizmus ... ennek az ideológiai vegyesfelvágottnak a sokrétűsége kétféleképpen értelmezhető: az egyik lehetőség, hogy Perón több lovon akar egyidejűleg lovagolni, ami megfelelhet annak a törekvésének, hogy összhangba hozza a társadalom ellentétes pólusainak érdekeit és visszaszorítsa az osztályharcot, vagy pedig kényszerítve látja magát arra, hogy feladja a juszticialista megoldást, és ehelyett a szocialista gondolatot vesse fel, mert érzi, hogy az argentínai munkásnak ma már nagyobbak a követelései, és nem elégedne meg a juszticialista vívmányokkal. Valószínű azonban, hogy mindkét meggondolás közrejátszik egyelőre még tisztázatlan politikai irányvonala kialakításában. TÜNTETŐK ÉVA PERÓN SZOBORPORTRÉJÁVaL* Ajánlgatni kezdik Perón „vörös könyvecskéjét” Biedenkopf, a CDU új főtitkára DIETZEIT A 43 éves Kurt Biedenkopf egyidős Helmut Kohllal, s mint Helmut Kohl is, Ludwigshafenből származik, s egy iskolába is járt a CDU új elnökivel. „A legfontosabb azonban — hangoztatja Kurt Biedenkopf, a CDU új főtitkára —, hogy mindketten ugyanarra a hullámhosszra vagyunk beállítva.” Biedenkopf szokatlan pályafutása : érettségi után ösztöndíjat kapott egy amerikai egyetemre, jogi tanulmányait Münchenben és Frankfurtban folytatta, 37 éves korában a bochumi Ruhr Egyetem rektora, majd a szövetségi kormány által létesített, és a beleszólási jog kérdéseivel foglalkozó bizottság élére került, utána pedig a Henkel mosószer-konszern vezetőségi tagjaként tevékenykedett. Biedenkopf számára a szervezés nem annyira azt jelenti, hogy mozgásba lendítse az apparátust, mint inkább a döntési folyamatok irányítását, vagy — így Biedenkopf — „a vitás folyamatok tartalmi megoldását”. „Nem fogom a politikát kialakítani, de gondoskodom arról, hogy kialakítsák a kellő politikát” — így jellemzi Kohl „tábornoka” a maga új feladatkörét. Biedenkopf meg van győződve arról, hogy Helmut Kohl „tartalmilag sokkal erőteljesebben vezeti majd a pártot”, mint Rainer Barzel. Véleménye szerint Barzel eltűrte, hogy az elmúlt két év a párt számára haszontalanul múljék el: „Nem adott felismerhető impulzusokat a pártnak.” Az Unió bukott kancellárjelöltjével ellentétben, aki vezetői feladatai nagyon formális értelmezésével hagyta, hogy az egyes párton belüli csoportok vitatkozzanak, Kohl intenzíven részt fog venni a konkrét kérdések megvitatásában és a program kialakításában. Kohl elnök bonni helytartója „nem hagyományos módon akar tudományos segédeszközöket rendelkezésre bocsátani a CDU politikája kialakításához”. Biztos, hogy Biedenkopf hamarosan néhány „tojásfejűt” is bevon tevékenységébe, egyébként azonban nem szádékozik a bonni CDU-szervezetet és annak 138 munkatársát a feje tetejére állítani. MAGYARORSZÁG |*fp| __________1 9 7 39 fbig