Magyarország, 1975. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-06 / 27. szám
A csúcs után A nemzetköziség „kényszere” Ütem és realitás ! Ma már nehezen hihető, hogy néhány évvel ezelőtt a KGST-n belül a szakosítási kooperáció továbbfejlesztése körüli tárgyalások során elhangzott nem is laikus ember szájából az a vélemény: nem tanácsos, hogy Magyarország energiaimportra rendezkedik be, mert ebben az esetben hazánk hasonló lenne egy olyan háztartáshoz, melybe bevezették ugyan a villanyt, de a szomszédban van a kapcsolója. Azóta nagyon is nyilvánvalóvá vált, hogy energiaellátásunk e szorosabb együttműködés nélkül aligha lett volna zökkenőmentesen megoldható. Az ilyen önellátásra törekvő szemléletet tükröző álláspont elfogadása felmérhetetlen károkat okozott volna. Törvényszerű folyamat Nemcsak a közgazdászok, de a gazdasághoz valamelyest is értő emberek előtt világos, hogy nincs választási lehetőség aközött, hogy egy-egy ország részt vesz-e a nemzetközi gazdasági együttműködésben vagy autarch módon fejleszti gazdaságát. A termelés nemzetközivé válásának, illetve annak, hogy a termelés immár törvényszerűen lépi át az egyes országhatárokat, több oka is van. Az egyik fő ok a termelői és fogyasztói igények rendkívül gyors és igen differenciált növekedése, amelyet egy-egy országon belüli termeléssel nagyon nehéz, sőt lehetetlen kielégíteni. A második oka a nemzetközi gazdasági kapcsolatok törvényszerű bővülésének, hogy a modern nagyipari termelés egyre több szellemi és anyagi eszközt fordít kutatásokra, kísérletekre, gyártmányfejlesztésre, és egyre drágább termelőberendezéseken folyik a termelés. (Bár ezt talán szükségtelen adatokkal is bizonyítani, mégis érdemes elmondani, hogy például egyegy új gyógyszer kutatása, kikísérletezése néha több millió vagy több tízmillió dollárba kerül, s egy-egy új munkahely létesítése jócskán meghaladja az egymillió forintot is.) A magas kutatási költségekkel a drága termelő berendezéseken csak akkor lehet a termékeket gazdaságosan előállítani, ha az egyes gyártmányféleségekből a korábbinál lényegesen nagyobb sorozatban, nagyobb szériában állítják elő a termékeket. E gazdaságosan gyártható szérianagyság pedig a legtöbb országban többszöröse a belső szükségleteknek. A közgazdászok számításai szerint a modern nagyüzemi termelés lehetőségeinek kihasználása 3—400 milliós felvevőpiacot igényel. Ilyen nagyságú piac jött létre a KGST megalakulásakor. (De ez az egyik fő oka a tőkésországok integrációjának, a Közös Piacnak is.) A nemzetközi termékcsere, a gazdasági együttműködés úgyszólván minden ország számára szükséges. Még fontosabb azonban egy olyan ország számára, mint Magyarország. Egyrészt azért, mert Magyarország kis ország és nemcsak a legnagyobb, de a közepes szériák is meghaladják az ország belső szükségleteit. De nincs annyi szellemi, illetve anyagi kapacitásunk sem, hogy minden ágazatban lépést tarthasson kutató, fejlesztő munkánk a világon végbemenő gyors fejlődéssel. A magyar érdekek Fontos azonban az együttműködés számunkra elsősorban azért, mert köztudott, hogy országunk nyersanyagban szegény ország. A magyar ipar jóformán egyetlen napig sem képes import nyersanyag nélkül dolgozni. A legfontosabb nyersanyagok közül a kőolaj, a vasérc, a színesfém, a nyersfoszfát, a gumi, a gyapot, a gyapjú, a nyersbőr, a papír és a fa nagy részét — egyes fontos alapanyagokat teljes egészében — külföldről kell beszereznünk. (A 12 legfontosabb fűtő- és nyersanyagok közül Magyarország csupán egyetlen termékben, a bauxitban képes a hazai szükségletet fedezni, illetve ennél többet termelni.) Létérdekünk tehát, hogy a nyersanyagokat minél jobb feltételek mellett szerezzük be, áruinkat minél nyugodtabb, biztosabb piacokon értékesíthessük. Ebből a szempontból rendkívül kedvező számunkra, hogy a KGST-országokban hosszú lejáratú szerződésekben biztosíthatjuka világpiac termelési és áringadozásaiból, tehát bizonytalanságaitól mentesen) e nyersanyagok folyamatos, zökkenőmentes szállítását. De az sem közömbös — minthogy e cikkekért áruval fizetünk —, hogy e hosszú lejáratú szerződések jó előre biztosítják a magyar feldolgozóipar termékeinek elhelyezhetőségét, reálissá teszik középlejáratú terveink megvalósítását. A KGST-országok, különösen a Szovjetunió, biztos piacot jelent feldolgozóiparunk számára. Ezt példázza a gépiparunk helyzete is. Amint ez az eddigi tervegyeztetésekből következik, a következő ötéves tervben a gépiparexportunk például mintegy 45 százalékkal növekszik. Ez pedig megteremti nemcsak a gépipari termelés növekedését, hanem az egész ipari termelés, sőt a nemzeti jövedelem fokozását is, ami végső soron az életszínvonal növekedésének alapja. A KGST-országok együttműködésének hasznát a múlt, a közelmúlt is jól szemlélteti. Ez tette lehetővé, hogy a tagországok nemzeti jövedelme a jelenlegi igen kritikus világpiaci körülmények között is állandóan növekedett. A nemzeti jövedelem 1974-ben 1973- hoz viszonyítva 6,4 százalékkal, az ipari termelés pedig 8,5 százalékkal, míg a fejlett tőkésországokban ugyanebben az időszakban a nemzeti jövedelem növekedése vagy stagnált, vagy mindössze 1 százalékkal nőtt. A nemzetközi együttműködés fejlesztésének ma egyik legfontosabb ügye az egyes országok népgazdasági terveinek egyeztetése, az anyag- és fűtőanyag-ellátás hosszú távon való biztosítása. Ezért irányították rá a XXIX. ülésszak résztvevői megkülönböztetett módon a figyelmet épp ezen a téren elért eredményeinkre és a további feladatokra. A KGST-munkában elért eredmények ma már annyira köztudottá váltak, hogy ha a közvélemény bírálja is a KGST munkáját, az korántsem olyan aspektusból történik, mint korábban, amikor igyekeztek megkérdőjelezni az együttműködés fokozását, hanem azt kifogásolják, hogy miért nem gyorsabb a specializáció és kooperáció az egyes országok között. E türelmetlenségben kétségkívül van némi igazság is. Távolról sem használtuk ki az együttműködés minden, már jelenleg is rendelkezésünkre álló lehetőségét. Van azonban e türelmetlenségben indokolatlan elem is. Hiszen a feladat —, hogy az egyes országokban elsősorban az ott gazdaságos termékeket gyártsák, s a gazdaságtalanabbul termelhetőket „adják át” olyan országnak, amelyeket ott hatékonyan termelnek — igen nehéz. (Gondoljuk csak el: nem több ország között, hanem egyetlen ország egy iparágának két vállalata között is nehéz megoldani az optimális kooperációt és specializációt, nehéz elérni, hogy az egyik gyár mondjon le a nála ugyan gazdaságtalanul, de „hagyományosan” termelt árucikkek gyártásáról, s adja azt át esetleg az utca másik oldalán levő gyárnak, hogy ő helyette adottságainak megfelelőbb terméket gyártson.) A tervek egyeztetése pedig egy szocialista országon belül egyrészt pontosabban megállapítható, hol a leggazdaságosabb egy-egy cikk termelése, másrészt szükség esetén a gyár felettes szerve el is rendelheti a termékstruktúra szükséges változtatását. Nemzetközi méretekben a KGST-n belül ilyen rendelkezés kiadása — éppen e szervezet demokratikus szabályai miatt — nem lehetséges. De bizonytalanabb a gazdaságosság megállapítása is, hiszen jelenleg nem rendelkezünk olyan módszerekkel (például az árrendszerek különbözősége, a kalkulációk eltérő volta miatt), amelyekkel megnyugtató módon tisztázható, melyik országban gazdaságosabb az adott termék gyártása. Körültekintő gondos munkára, nemzetközi elemzésre van tehát szükség ahhoz, hogy gyorsabb ütemben lehessen fokozni a minden KGST- ország számára egyaránt hasznos kooperáció és specializáció fokozását. Éppen ezért rendkívül fontos volt Lázár Györgynek a tanácskozáson elhangzott kijelentése, mely szerint „a kitűzött célok megvalósításához ... arra van szükség, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk együttműködésünk közgazdasági feltételeire és azokat rendszeresen hozzáigazítsuk a változó és egyre magasabb követelményekhez”. A KGST-országok együttműködésének nagy előnye, hogy az nem korlátozódik csak kereskedelmi, „üzleti” szempontokra, hanem egymás segítésére is. (A sokoldalú műszaki és tudományos együttműködés keretében 270 olyan probléma és önálló téma szerepel, amelyek gyakorlatilag felölelik a tudomány és technika fejlődésének valamennyi alapvető irányát, s lehetővé teszik, hogy a kisebb országokban is — a többi országok segítségével — olyan kutatómunka folyjék, mely módot ad lépést tartani a világ rohamos műszakitechnikai tudományos fejlődésével.) Jól példázza e segítőkészséget Alekszej Kosziginnak az a kijelentése, amely szerint a „közösség virágzása és erősödése egyben minden hozzá tartozó ország virágzását és megerősödését jelenti. A szocialista világban nem jöhet létre olyan helyzet, amikor egyes országok saját jólétüket más országok rovására teremtik meg. Ez ellenkezne magának a szocializmusnak a szellemével, a kollektivizmusnak azokkal a nagy eszméivel, amelyek vezérlik országaink kommunista és munkáspártjait.” GARAM JÓZSEF LÁZÁR GYÖRGY MINISZTERELNÖK BESZÉL A KGST XXIX. ÜLÉSSZAKÁN A KGST-országok, különösen a Szovjetunió biztos piac