Magyarország, 1978. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-13 / 33. szám
MAGYARORSZÁG 1978/33 '•IT'' II' 'I Ilii ' ' Tudománymérés Nem nőnek az égig / Könyv a kutatás kutatásáról A megkettőződés törvénye „Ennek a kornak egyik rákfenéje a könyvek elburjánzása. Anynyira megfekszik már az ember gyomrát, hogy képtelen megemészteni azt a sok haszontalanságot, amit napról napra a világra kotlanak.” Ez a kifakadás nem napjainkból való. A panaszos, egy bizonyos Barnaby Rich, 1613-ban írta le. S azóta bizonyára nem javult a helyzet. Hogy mennyire nem, az kiderül Derek De Solla Price gale-i professzornak a közeljövőben az Akadémiai Kiadó Korunk tudománya sorozatában megjelenő könyvéből, amelynek sokatmondó címe így hangzik: Kis tudomány, nagy tudomány. Exponenciálisan Lolla Price fizikusként kezdte, utóbb átnyergelt a történelemre, végül pedig egyik első művelője lett a tudományok tudománya (ahogy általában nevezik) vagy a kutatások kutatása (ahogy ő fogalmaz) néven ismeretes új diszciplínának. Ez az új tudomány, amelynek a történelem az apja, a szociológia az anyja és a közgazdaságtan a keresztapja, de a matematikai statisztika a legfontosabb módszere, a tudomány fejlődésének és főbb jelenségeinek törvényszerűségeit kutatja, és megpróbálkozik a tudomány eredményeinek mérésével is (scientometrics). Egyelőre mindössze pár évtizedes múltra tekinthet vissza, bár vannak előfutárai is, például Francis Galten (1822—1911), az ujjlenyomatok kriminalisztikai felhasználásának kezdeményezője, a matematikai genetika elindítója, aki az alkotó tudósok tehetségének vizsgálatával is foglalkozott. (A statisztika iránti szenvedélye olykor tévutakra vezette; Solla Price szerint például kiszámította, hogy az angol királyi család tagjainak életét mennyivel hoszszabítják meg az értük elmondott imák. Mentségére szolgáljon azonban, hogy az eredmény mai tudásunk szerint is helytálló: semmivel sem hosszabbítják meg.) A tudományok tudományának mindenesetre inkább jövője van, mint múltja. Ennek egyik tanújele, hogy idén ősszel az Akadémiai Kiadó és az amszterdami Elsevier közös kiadásában megindul egy Scientometrics című, angol nyelvű folyóirat. Első számában olyan témák kerülnek napirendre, mint a tudomány növekedésének mérése, a tudományos társszerzőség jelenségének eredete stb. A Scientometrics több szerkesztője magyar, és a négy főszerkesztő között az ugyancsak magyar Beck Mihály akadémikus mellett ott találjuk Lolla Price-t, a Kis tudomány, nagy tudomány szerzőjét. A yale-i professzor által vizsgált kérdések közül talán a tudomány fejlődésének üteme van a legalaposabban kimunkálva. Különféle adatok statisztikai elemzése arra mutat, hogy a tudomány növekedése exponenciális, vagyis a kamatos kamat törvényszerűségét követve egységnyi idő alatt méretével arányosan nő. Ezt a szabályszerűséget, amely mintegy 300 éve folyamatosan érvényesül, Solla Price a tudománymérés első alaptörvényének nevezi. Az exponenciális növekedés legjobban azzal az időtartammal jellemezhető, amely az eredeti szint megkétszereződéséhez szükséges. Ez az idő természetesen különböző mutatók szerint más és más. Ragadjunk ki néhány példát. Eszerint megduplázódik 100 év alatt az életrajzi lexikonok címszavainak száma, 50 év alatt az egyetemek száma, 20 év alatt a fontosabb felfedezések, a jelentős fizikusok száma, a műszerek pontossága, 15 év alatt a tudományos folyóiratoknak és a tudományos intézetek munkatársainak száma, 10 év alatt az ismert kisbolygók száma, a determinánsok elméletének irodalma, a kilowattórában mért elektromos energia, 5 év alatt a , vas mágneses permeabilitása, 1,5 év alatt a gyorsítók üzemi energiája stb. A tudományos munkaerő létszáma és a tudományos közlemények száma 10—20 év alatt duplázódik meg; 10 év alatt, ha a tudomány fogalmát a legszélesebben értelmezzük; 15 év alatt, ha szigorúbb kritériumokat alkalmazunk; 20 év alatt, ha csak a magas színvonalú tudományos tevékenységet mérjük fel. Ennek megfelelően a három évszázada tartó és a középértékű 15 éves duplázódási idő alapján számított növekedés 220 szorzattal jellemezhető. Az USA-ban például 1800- ban mintegy 1000 tudományos dolgozó volt, 1850-ben 10 000, 1900- ban 100 000, századunk derekán pedig 1 000 000. A 15 éves duplázódási idő alapján azt is megállapíthatjuk, hogy a valaha élt tudósok 87,5 százaléka ma is él és dolgozik, vagyis minden valaha élt 8 tudós közül 7 a kortársunk. Ezt az adatot összevetve az emberiség szaporodásának mértékével, az eredmény meghökkentő. A Földön bármikor élt emberek közül ugyanis — ha időszámításunk kezdetétől számoljuk -- ma csak mintegy 5 százalék van életben. Ha visszamegyünk a nehezen felbecsülhető kezdetekig, ez az arányszám valamelyest csökken. Ha viszont csak a XVII. század közepétől élt embereket vesszük figyelembe (mert csak azóta figyelik a tudomány növekedését), a részarány valamivel több lesz 10 százaléknál. Ez áll szemben tehát a 87,5 százalékkal. Vagyis a tudósok, kutatók, a tudományban dolgozó személyek száma félelmetes gyorsasággal nő. Hasonlóképpen a tudományos közlemények száma. Avilágon eddig AZ 01 FOLYÓIRAT CÍMLAPJA Eszkalációs periódus kezdődik összesen 50 000 folyóiratot adtak ki, közülük ma is megjelenik körülbelül 30 000. Ezekben mintegy 10 millió közlemény látott napvilágot, és a dolgozatok száma évente mintegy 600 000-rel gyarapodik. A ráfordítások összege pedig még szédítőbb ütemben. E tekintetben a duplázódási idő ugyanis 5,5 év, vagyis hozzávetőleg 10 évenként a kétszeresére növekszik az egy kutatóra eső hányad. Kígyózni kezd Persze, ez a tempó — akár a tudósok és a tudományos közlemények számát, akár a költségeket tekintjük — nem tarthat örökké. Nem egészen egy évszázadon belül ugyanis oda jutnánk, hogy minden emberre, a gyerekeket is számítva, két tudós jutna. Vagyis az exponenciális növekedéstörvény abszurd perspektívát ír le. Valójában a növekedési folyamat valamikor lelassul, s az új helyzetet egy úgynevezett logisztikus görbével lehet szemléltetni. A logisztikus görbe két párhuzamos egyenes, a „padló” és a „mennyezet” közt fut. Tipikus esetekben a növekedés exponenciálisan indul, de valahol félúton, a padló és a mennyezet között, tehát a középtartományban a görbe kígyózni kezd, és vagy olyan hevesen ingadozik, hogy mérhetetlenné válik, vagy teljes hanyatlás következik be, vagy új görbe indul — a jelenséget eszkalációnak nevezik. Ez a tudománymérés második alaptörvénye. Más szóval: a fák nem nőnek az égig. Annyi bizonyos, hogy a következő években egyre több fejtörést okoznak majd a tudományos munkaerő, a tudományos irodalom és a kutatási költség kérdései. Ha ezeket sikerül megoldani, új eszkalációs periódus kezdődik; ha nem, egyre fokozódó zavarok támadnak. Lolla Price professzor éppen itt, a tudomány növekedésének minőségi változásában látja a döntő különbséget korunk tudománya (ezt nevezi ő „nagy tudománynak”) ésa régebbi korok tudománya („kis tudomány”) között. Természetesen a változásnak vannak más ismérvei is, amelyek közül a legszembetűnőbb talán a műhellyé átalakított pincében magányosan nyomorgó zseni és a tágas, drága gépekkel felszerelt laboratóriumban dirigáló, körülrajongott és jól fizetett tudóssztár közti különbség, de ezek az ismérvek csak másodrendűek. A nagy tudomány kora valamikor a negyvenes vagy ötvenes években köszöntött ránk, azaz a tudomány ekkor ért el a logisztikus növekedés középtartományába. Ez annyit jelent, hogy jelenleg a telítettség állapotában vagyunk, forrásaink kimerüléséhez közeledünk, vagyis a tudomány fejlesztését egészen új alapokra kell helyezni, ha azt akarjuk, hogy szerencsésen megérjük az „új tudomány” korát. „Ha erre nincs remény — írja a yale-i professzor —, a szenilitás kora a megfelelő elnevezés.” Lolla Price fejtegetéseit követve eddig az össztudományról, a világtudományról volt szó. De vessünk egy pillantást az országok szerinti megoszlásra, illetve hazai eredményeinkre is. Szerzőnk egyik táblázata országok szerint közli a publikáló tudósok számát. A táblázaton szereplő 107 ország között Magyarország az előkelő 19. helyen van. Hazánkban annyi tudós szerző publikál, mint amennyi egész Latin-Amerikában, és lényegesen több, mint Afrikában. Budapest e tekintetben egyenértékű Oxforddal, Berlinnel, Oszakával vagy Münchennel, s egymaga anynyi szerzőt tud felmutatni, mint Ausztria, illetve többet, mint Norvégia vagy Finnország. A tudomány mennyiségi mérésével együtt felvetődik a minőség kérdése is. Itt már a kutatók száma, a költség, a laboratóriumok felszereltsége csak kevéssé igazít el. Közelebb visz a célhoz a tudományos publikációk számbavétele, de ez is csalóka dolog, mert Sofla Price szerint is „ki merne egyenlőségjelet tenni Einstein relativitáselméletről szóló akárcsak egyetlen tanulmánya s mondjuk dr. X. Y.-nak száz dolgozata közé, amelyekben a szerző (egy faj egy dolgozat alapon) Alsó Balutaföld fafajtái rugalmassági együtthatóinak méréséről számol be”. Ennek ellenére a tudományos közlemények száma mindenképpen jellemző, s ezért a tudomány mérésének eddigi legmegbízhatóbb alapja a folyóiratokban közzétett cikkek számbavétele. A hivatkozások száma Ennél — minőségi szempontból — csak a hivatkozások száma mond többet, vagyis, hogy egy-egy közleményre más közleményekben hányszor hivatkoznak. Hiszen azok a cikkek, amelyeket gyakran citálnak a lábjegyzetben, többnyire jelentősek, és előbbre viszik a tudományt (ha csak éppenséggel nem kirívóan rosszak, s ezért emlegetik őket sűrűn). A tudományos folyóiratcikkeket és a hivatkozásokat napjainkban a philadelphiai Institute of Scientific Information különböző kiadványai, indexei alapján lehet a legjobban áttekinteni és statisztikai vizsgálódások tárgyává tenni.. Mindez, persze, csak ízelítő Lolla Price színesen megírt, gondolatébresztő könyvéből, amely eddig 19 országban jelent meg. Számos további érdekessége közül csak utalásszerűen említjük meg a szerzőnek a tudományos folyóiratok keletkezésére és a tudományban betöltött szerepére, továbbá olvasottságára vonatkozó vizsgálatait, a tudományban oly fontos prioritás kérdését, a produktivitás négyzetes törvényét, a kutatói pályára alkalmas emberek arányának kiszámítását, az egyes szakterületek növekedési különbségeit, különös tekintettel a műszaki tudományokra, a különnyomatok, preprintek és pre-preprintek jelentőségét, a tudósok megbecsülését, hatalmát, felelősségét és vándorlását, a tudóstípusokat, az egyszer, többször és sokszor publikáló szerzők problémakörét stb. RUBIN PÉTER An Memationai Journal tor al , Qualitative Aspects of the Science of Science and Science Fbicy EdHore-m-Ottef: M.T Beck O. M Dobra* E. Garfield D. De Soöa Prfc« Managing Editor: T. Braun Co-ordtnating Editors: J. Farkas M Orbán J Vlachy Elsevier Scientific Publishing Company Amsterdam Akadémiai Kiadó Budapest