Magyarország, 1980. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-30 / 48. szám
Utakról, közlekedésről, járművekről szóló leveleket közlünk ezen a héten összeállításunk elején. Egy kevés hely azért marad egyéb témák számára is. „Az M3 autópálya megnyitásával Hatvan eléggé a sajtó reflektorfényébe került. A Magyarország 1980/45. számában teljes oldalt szentelnek neki. Más lapokkal együtt önök is téveszméket terjesztettek a város elnevezésével kapcsolatban. Cikkük szerzője ezt írja: »Hatvanról mindenki tudja, milyen messze van a fővárostól, a város neve árulkodik. Most már ez sem igaz, ez is mehet a régi hiedelmek világába. Az október 31-i útavatás óta Hatvant akár Negyvenötnek lehetne hívni, ugyanis az autópálya a Budapest—Hatvan közötti távolságot 44,9 kilométerre csökkentette.« Bizony, itt is el kell oszlatni néhány »régi hiedelmet«. A francia forradalom idején, 1790- ben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megbízta a Francia Tudományos Akadémiát a hosszegység meghatározásával. Ennek nyomán készítették el a méter prototípusát. 1875-ben nemzetközi egyezményt kötöttek a méter bevezetésére, ez az egyenlítő negyvenmilliomod része. Nálunk a méter használatát az 1876. II. tc. tette kötelezővé. Hatvan ugyan a régi főút 60-as kilométerkövénél fekszik, de a városnévnek semmi köze ehhez, hiszen sokkal régebbi, mint a méter, illetve a kilométer fogalma. Már a XIII—XIV. században mezőváros, Hatuan néven említik az oklevelek. 1444-ben Nagy-Hatvannak hívják. 1525-ben országgyűlés volt itt. Számos jelentős esemény színhelye volt a város, amelynek vezetői tudomásom szerint a továbbiakban sem tervezik, hogy Negyvenötnek kereszteljék át.” KODMÖN FERENC, HATVAN „Felháborító, hogy minden újságíró Hatvan nevét a Budapesttől mért kilométerek számából származtatja. Hatvan már ezen a néven szerepelt az 1322-es pápai tizedjegyzékben, amikor a méternek még híre-hamva sem volt. Arról is lehetne vitatkozni, hogy helyes volt-e az autópályák közül először az M7 balatoni utat építeni, és utána az M3-at. Az M7 ugyanis minden nyári hétvégén zsúfolt, ez igaz. Az M3 pedig állandóan zsúfolt.” ÁRVAI ANDRÁS, EGER „Mint régi motoros és újdonsült autós, érdeklődéssel olvastam a »Szelíd motorosok« című cikket a Magyarország 1980/46. számában. A szerző helyesen állapítja meg, hogy bár a motorosok számszerűen többen vannak, mint az autósok, mégis a közlekedés és az ehhez kapcsolódó háttéripar mostohagyermekeinek számítanak. A továbbiakban azonban ezt írja: »Városi vagy országúti csúcsforgalom idején is vérlázító tud lenni, mikor a csigalassúsággal centiző autók között szemtelenül ügyeskedik a motoros, kihasználva, hogy járműve keskeny ...« Emögött az autósoknak az az ostoba, primitív reakciója húzódik meg, hogy ha én nem mehetek, ne menjen más se. Az Autó-Motor már évekkel ezelőtt megírta: nálunk sokkal fejlettebb motorizációjú országokban mindenki természetesnek veszi, hogy a motoros járműve adottságait kihasználva közlekedik. Tehát megy ott is, ahol az autó nem fér el.” NÉMETH LÁSZLÓ, VASVÁR „Évek óta rendszeres olvasója vagyok lapjuknak, s éppen ezért bosszant, ha elkerülhető és elemi hibákat találok benne. Az 1980/38. számban a kerékpárversenyekről írva a szerző azt állítja, hogy a XIX. század végén egy amerikai versenyzőnek sikerült elérnie a bűvös mérföldes távolságot egy perc alatt. A versenyzőt a cikkíró nem nevezte meg, nem is nevezhette meg, hiszen a mai napig sem született olyan kerékpáros, aki egy perc alatt 1609 métert meg tudna tenni. A legnagyobb sebesség, amit kerékpáros mintegy 200 méteres szakaszon el tud érni, átszámítva óránként 71 kilométer. Teljes lehetetlenség, hogyvilágszerte ma már ennek kétszeresét teljesítik«, hiszen csak jobb gépkocsik tudnak óránként 142 kilométeres sebességgel haladni.” NAGY ANDRÁS, VESZPRÉM MIA Magyarország 1980/44. számában olvasom, hogy a görög harcos a marathoni győzelem után így szólt: »Vigadjatok, mert mi is vigadunk!« E szavak után meghalt. Én az iskolában azt tanultam, hogy a harcos »Győztünk !«-et kiáltott. A História című új, történelmi folyóirat olimpiai különszámában ez áll: »... a harcos az első polgárnak így szólt: Üdvözöllek! Mi győztünk!«. Az említett lap egyébként kétségbe vonja az egész legenda valódiságát, nagyon ishihető érveket hozva fel. Ilyen például, hogy a hős a különböző forrásmunkákban különböző neveken szerepel, továbbá, hogy a katona a távot teljes fegyverzetben, azaz negyven kilogrammot cipelve tette meg, de miért volt erre szükség, nem volt az egész görög hadseregben egyetlen ló sem? — kérdezi a cikkíró. Úgy látszik, olyan legendát erőltetünk, amelynek igen bizonytalan az eredete.” SZAKÁCS GÁBOR, BUDAPEST „Több hibás információ szerepel a Magyarország 1980/43. számában, a »Száll a madár fészkére« című cikkben. Európa egyetlen túzokrezervátuma nem a Hortobágyon és Pusztaszeren van — mint a szerző állítja —, hanem a Békés megyei Dévaványán. Az sem fedi a valóságot, hogy a túzok húsa ehetetlen. Bár kicsit száraz, de ízletes. Sohasem élt a túzok tömegesen Magyarországon. Az ATE Vadbiológiai Kutató Állomás 1976- ban az egész országban 3155 példányról tudott. A Békés megyei állomány 1300-ra tehető. A pásztorok túzokfogása pedig úgy történt, hogy hideg ólmos eső fagyott a madarak tollára, így nem tudtak elrepülni, és lóháton űzve beterelték a túzokcsapatokat az állatok karámjába. A legbosszantóbb tévedés eloszlatására pedig szeretném közölni, hogy elképzelhetetlen a túzok felhasználása baromfinemesítésre, mert nem lehet genetikailag »keverni« baromfifélékkel a túzokat.” DR. CSIZMAZIA GYÖRGY ADJUNKTUS, SZEGED „Szeretnék kiegészítést fűzni Fürjes József olvasótársamnak az 1980/45. számban megjelent leveléhez. Érthetetlen számomra, hogy ha a Budapesti Csokoládégyár igazgatója emlékszik egy 1958-as humoreszkre, miért nem emlékszik az egykori termék nevére. Bucsok nevű csokoládé igenis volt. Különböző állatfigurákat készítettek ezen a néven, ezeket az alufólia burkolaton kívül színesre festett parafinréteggel vonták be. Ezáltal a figura porcelánszerű hatást keltett. Gondolom, azzal a céllal készült ez a termék, hogy így eltarthatóbb lesz, erre utalt a talpán levő címkén a szavatossági idő is.” KONCZ GÁBOR, NYÍREGYHÁZA „Megdöbbentem, amikor lapjukban a Budapesti Csokoládégyár igazgatójának levelét olvastam. Az 1980/42. számban az igazgató kijelentette, hogy Bucsok nevű csokoládé nem volt. Sokan vagyunk, akik emlékszünk erre a rosszul sikerült elnevezésre. A melléfogás azonban nem olyan szégyen, mint annak »ex katedra« tagadása. Ehhez hasonló volt megdöbbenésem, amikor a Hét című tévéműsor egyik adásában a kaposvári lakásszövetkezetet felszámoló bizottság , elnöke nem átallotta azt állítani, hogy »a felelősség elévült«. Létezhet egyáltalán ilyen? És különösen hat év után? Régi szólásmondás, hogy akinek hivatalt ad az úristen, annak észt is ad hozzá. No de felelőtlenséget, lelkiismeretlenséget is ad?” SOMODI FERENC, PÉCS „Az 1980/42. számban »Hétköznap« címmel jelent meg cikk az NSZK-ról. A szerző foglalkozik az úgynevezett Mittbestimmungsrechttel. Írja, hogy két ilyen törvény van, az első, az 1951-es, a nagykoalíció időszakában született és a vasasszakszervezet harcának eredményeképpen bizonyos egyensúlyi helyzetet értek el a vállalatok felügyelő bizottságaiban a munkások és a tőkések képviselői között. Egyik észrevételem, hogy ekkor nem volt nagykoalíció. Ez az NSZK-ban mindössze egyszer volt, 1966—1969 között, amikor a náci múltú Kurt Georg Kiesinger volt a CDU-párti kancellár, Willy Brandt pedig, mint a szociáldemokrata párt vezetője, alkancellár és külügyminiszter. 1951-ben az első Adenauer-kabinet kormányzott, ez a CDU—CSU, a Szabaddemokrata Párt és a Demokrata Párt képviselőiből állt. Ez utóbbi kis töredékpárt volt, úgy tudom, de később beolvadt a Szabaddemokrata Pártba. Másik észrevételem az, hogy a Világtörténeti Kislexikon szerint az NSZK-ban az alkotmányban biztosított alapvető demokratikus jogokat hamarosan szűkítették, így az 1952. október 11-i üzemi alkotmánytörvénnyel is. Tehát az említett törvényt nem 1951-ben hozták és az nem volt pozitív.” DR. LAKATOS GYÖRGY, BUDAPEST „Teljesen egyetértek az 1980/44. számban megjelent »Nosztalgia 80« című cikk szerzőjével. A mozikban ma szívesebben nézik a művészi értékű régi filmeket, amelyeket évtizedek múltán sem felejtenek el. Régebben sokat jártam moziba, de most idegenkedek tőle. Sajnos, majdnem minden filmben szeretkeznek, és már olyan magyar film is volt, amiben levezettek egy szülést. Vannak dolgok, amelyek szerintem nem tartoznak a nagyközönség elé. Ne feledkezzünk meg az ifjúság neveléséről sem. A kifogásolt témák helyett olyan műveket kell bemutatni, amelyek kulturált magatartásra, hazafiságra és munkaszeretetre nevelik a fiatalokat.” KÖKÚT JÓZSEFNÉ, BUDAPEST„Anyanyelvem a legdrágább örökségem, és ha olyasmit olvasok, ami vét a szép és helyes beszéd ellen, Reményik Sándor intelme jut eszembe: »E drága nyelvet porrá ne törjétek!« Ezért hívom fel figyelmüket néhány nyelvbotlásra. Ezeket a Magyarország 1980/36. számából írtam ki. 4. oldal: »Szádat megbocsáthatatlan sebet ejtett«. A sebet megbocsátással aligha lehet gyógyítani. Ugyanott: »Az óriási költségeket felemésztő kurd háborúk«. Sajnos, a háborúk nem emésztik fel, inkább növelik a költségeket. 8. oldal: » ... akivel az elnöki palotának még fogolyként is számolnia kellett«. Eszerint szegény elnöki palota fogoly volt? Ugyanott: » ... a támadások célja esetleges újraválasztásának megakadályozása«. Azt hiszem, Suharto inkább attól félt, hogy a támadások esetlegessé teszik újraválasztását. 11. oldal: »...csak akkor voltak hajlandók visszatérni, ha a rendőri erőket épp úgy visszavonják, mint a haditengerészet egységeit«. De hiszen a haditengerészet egységeit nem vonták vissza, mit akarnak hát tulajdonképpen azok a halászok? 13. oldal: »...ádáz harc a légitársaságok között a két kontinenst összekötő koncból való részesedés megszerzéséért«. Csuda egy konc lehet, ami két kontinenst köt öszsze!” KRIZSOVÁNSZKY LÁSZLÓ, Kolozsvár-napoca Budapest 62. Pf. 634, 1396 Mégsem Negyvenöt! Motorok és kerékpárosok Újabb Bucsok-levelek A MAGYARORSZÁGI TÚZOK Lóháton űzve beterelték a karámba MAGYARORSZÁG 1980/48