Magyarország, 1987. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-05 / 27. szám
Szovjet Hadsereg A gyanakvás áldozatai Az igazságkeresés igénye Dezinformálás, provokáció I. A húszas évek óta nem folytak olyan pezsgő eszmecserék a Szovjetunióban a legkülönbözőbb kérdésekről, az állam intézményeiről — beleértve a hadsereget is — mint most. A hadseregről folytatott vitáknakkülönös súlyt és jelentőséget ad az, hogy a fegyveres erőkről a legutóbbi időkig egyáltalán nem volt szokás nyíltan vitatkozni. A történelmi érdemeket nem tagadja senki, mindezek azonban nem tehetik a mai fegyveres erőket bírálhatatlanná. Ez tűnik ki a szovjet vezetők legutóbbi megnyilatkozásaiból is amelyekre már a Cessna repülőgép Vörös téri landolása után került sor, egyidejűleg vezető katonai káderek sorának felmentésével, felelősségre vonásával. A szovjet honi légvédelem moszkvai körzetének pártértekezletén erről szólalt fel Borisz Jelcin a PBpóttagja, a fővárosi pártbizottság első titkára is. Jelcin elhatárolta magát attól a nézettől, hogy „árthat az ügynek”, ha a fegyveres erők negatívumairól beszélnek, és aláhúzta: nem egyszerihibáról van szó. Bírálatának summázata: a XXVII. kongresszus után e katonai körzetben a „peresztrojkáról” csak beszéltek, valójában semmi sem változott, s most, ha két év késedelemmel is, ki kell mondani ezt az igazságot. Sztálin tévedései Az igazságkeresés jellemzi a szovjet hadsereg múltjával kapcsolatos kutatásokat és tanulmányokat is. Alekszandr Szamszonov akadémikus — a II. világháború kutatásának világszerte ismert szaktekintélye — nemrég megjelent feltűnést keltő cikkében egyebek közt Sztálin felelősségével és hadvezéri kvalitásával foglalkozik, és közben cáfolja azt a tézist amelyet mindmáig emlegetnek a tankönyvek arról, hogy Hitler támadása „meglepetésszerű” volt. Különösen nagy felelősség terheli Sztálint a háború időpontjának meghatározása terén elkövetett hibákért. Ezzel kapcsolatban a történész Vaszilevszkij marsallt idézi: „... Sztálinnak azt a szigorú irányvonalát, amely szerint nem szabad olyasmit elkövetni, amitNémetország ürügyként használhatna fel a háború kirobbantására, a szocialista haza történelmi érdekei igazolták. Az ő bűne azonban az, hogy nem vette észre azt a határt, amelyen túl az ilyen politika nemcsak szükségtelenné, hanem veszélyesebbé is vált. Bátran át kellett volna lépni . Kivégezve 1938-ban, ezen a határvonalon, a lehető leggyorsabban teljes készültségbe helyezni afegyveres erőket, végrehajtani a mozgósítást, az országot katonai táborrá változtatni... Elegendő bizonyíték állt rendelkezésre arról, hogy Németország felkészült az országunk elleni katonai támadásra — a mi korunkban ezeket nehéz eltitkolni”. A maga részéről Szamszonov hozzáteszi: a szovjet felderítés már hónapokkal korábban átadta Sztálinnak Richard Sorge, a Tokióban tevékenykedő neves hírszerző pontos adatait. Sztálin arról is jelentést kapott, hogy növekvő számban dobnak át diverzáns csoportokat és szaporodnak a német repülőgépek határsértései. Ezekre a támadó fasiszta gépekre azonban tilos volt tüzet nyitok és a csapatokat nem helyezték harckészültségbe. (Szamszonov ehelyütt nem említi, de történelmi tény, amelyet több szovjet forrás is megerősít: Churchill is figyelmeztette Sztálint a készülő agresszióra, a dátum meglehetősen pontos megjelölésével.) A szovjet történésznek az a meggyőződése, hogy ha Sztálin nem követett volna el hibákat számításaiban, akkor a Wehrmacht csapatai, ha be is nyomultak volna a Szovjetunió területére, nem jutottak volna el Leningrádig, és Moszkváig.” A szovjet fél dezinformálását sikeresen hajtotta végre a német legfelső parancsnokság azáltal, hogy bizonyos anyagokat készített és ezek aztán Sztálin íróasztalára kerültek” — írja keserűen Szamszonov. Megtorlások Szamszonov megállapításával egyetértve, de azt kiegészítve két tényezőt érdemes hozzátenni. Az első: ma már szovjet forrásokból ismert hogy a katonai hírszerzés vezetői továbbították ugyan a küszöbönálló német támadásról szóló jelentéseket Sztálinnak, de (talán tudva arról ,hogy ő milyen szkeptikus ezekkel kapcsolatban) elhatárolták magukat ezektől az információktól. Golikov tábornok, a katonai hírszerzés főnöke IMI márciusában egy jelentést továbbítva, amely megközelítően pontosan jelölte meg a támadás időpontját, ezt írta Sztálinnak: „1. Az összes fentebb felsoroltak és a lehetséges variánsok alapján úgy vélem, hogy a Szovjetunió elleni támadás legvalószínűbb időpontja az lesz, amikor győzelmet aratnak Anglia felett vagy Németország szempontjából tisztességes békét kötnek vele. 2. A híreszteléseket és dokumentumokat, amelyek arról szólnak, hogy idén tavasszal feltétlenül sor kerül a háborúra a Szovjetunió ellen, dezinformációként kell értékelni, amely az angol, sőt talán a német hírszerzéstől származik” A második: a Szamszonov által említett, Sztálin megtévesztésére szánt anyagok valóban a dezinformáció magasiskoláját jelentették. Adatokat juttattak el különböző csatornákon Moszkvába arról, hogy a német katonai nyomdákban részletes Anglia-térképek készülnek, hogy a csapatokhoz angol tolmácsokat vezényeltek ... A német hírszerzés egy korábbi szörnyű provokációjának következményeiről is nyíltan szól a szovjet történész. Noha a XX. kongresszuson feltárták azt hogy a harmincas évek második felében szovjet katonai vezetők hoszszú sorát ártatlanul ítélték el, ennek légy kézenfekvő összefüggéséről mindeddig a szovjet történelmi irodalomban kevés szó esett. A hadsereg „lefejezésétől” nem lehet elválasztani a kezdeti súlyos kudarcokat; a parancsnokok nagy része tapasztalatlan volt. Általában az életben maradtkatonai vezetők memoárjai sem szóltak erről: ez is egyike mindannak, amit Mihail Gorbacsov „fehér foltnak” nevezett... Most Szamszonov öszszeköti azt, ami összetartozik. Megállapítja: „A német fasiszták, akik a Szovjetunió gyengítésére törekedtek, hamis okmányokat fabrikáltak arról, hogy a Vörös Hadsereg legfelső parancsnoka körében állítólag ellenforradalmi öszszesküvés volt — az úgynevezett Tuhacsevszkiji összeesküvés. A német okmányokat Prágán keresztül ravaszul Moszkvába küldték, és a szörnyű provokáció sikerült. A legkiválóbb szovjet hadvezérek M. N. Tuhacsevszkij, I. E. Jakir, V. B. Bljuher, I. P. Uborevics, A. I. Jegorov estek ennek áldozatául. És sok más tiszti káder a katonai körzetekben. Mindez azt jelentette, hogy a német vezérkar szabad kezet kapott, és elősegítette a Barbarossa-terv kidolgozását is”. A náci provokáció olyan katonai vezetők életének kioltásához vezetett, akik — ha ott állnak sorban június 22-én — más irányt adhattak volna az események menetének. I. E. Jakir mindössze másféléves katonai tevékenység után az akkori Szovjet Besszarábiában partizánegységei élén megsemmisítő csapást mért a királyi román csapatokra. A harmincas években a kievi katonai körzet élén állt és a hadgyakorlatokon valamint a moszkvai tanácskozásokon mindenekelőtt a nagy mozgékonyságú gépesített, páncélozott alakulatok gyorsabb fejlesztését sürgette. És egy kérdésben határozottan szemben állt a hivatalos szemlélettel, azzal a doktrínával, amely szerint a háború kitörését követően a harci cselekmények minden körülmények közt az ellenség területén fognak folytatódni. Jakir, Sztálin ellenében, azt az álláspontot képviselte, hogy fel kell készülni a háború első időszakában egy erősebb agresszorral szemben, a megerősített védőállásokba való visszavonulásra is. A modern katonai gondolkodást képviselte V. K. Bljuher marsall is,aki 1924— 1927 között a kínai forradalmi kormány szaktanácsadójaként gazdag tapasztalatokra tett szert, valamint A. I. Jegorov marsall is, aki állhatatosan sürgette az ütőképes páncéloscsapatok és honi légvédelem létrehozását. A teoretikus Tuhacsevszkij Valamennyiük közül azonban alighanem Tuhacsevszkij volt a legkiemelkedőbb, hadvezérként, katonai teoretikusként és katonapolitikusként. Egyik legutolsó publikált tanulmánya A mai Németország katonai tervei címet viseli (1935), félreérthetetlenül a náci Németországot jelöli meg valószínű agresszorként. Ebben egyebek közt, ezek a látnoki szavak olvashatók: „A nemzetiszocialisták uralmának második évében a Versailles-i szerződés által Németországban engedélyezett hadosztályok száma máris megháromszorozódott, és elérte a 21-et... A franciahadsereg a maga húsz hadosztályával, és a mozgósítási szétbontakozás, valamint a csapatok hoszszabb ideig tartó összekovácsolása miatt valóban nem tud aktívan cselekedni Hitler ellen... A nyugati helyzetnek ez a megváltozása aktivizálja Hitler szovjetellenes politikáját... Magától értetődik, hogy Hitler imperialista terveinek nemcsak szovjetellenes éle van. Ez az él kényelmes álcázása a nyugati (Belgium, és Franciaország) és a déli (Poznan, Csehszlovákia, Anschluss) revansista terveinek... Németországnak revansista és hódító tervei megvalósításához 1935 nyarán legalább 849 000 főnyi hadserege lesz, vagyis 40 százalékkal nagyobb, mint Franciaországé és csaknem olyan létszámú, mint a Szovjetunióé.” Aligha véletlen, hogy Sztálin gyanakvását felismerve, a megkezdődött koncepciós pereket értékelve, a Gestapo éppen Tuhacsevszkij ellen irányította összeesküvését, amelyet a legutóbbi nyugati adatok alapján a korábbinál jobban ismerünk és következő folytatásunkban ismertetünk. (Folytatjuk.) VAJDA PÉTER TUHACSEVSZKIJ*, BUGYONNIJ, VOROSiLOV, BLJUHER* ÉS JEGOROV Richard Sorge idejében jelezte