Magyarország, 1988. július-december (25. évfolyam, 27-53. szám)
1988-07-01 / 27. szám
‘e ^mikor az SZKP Központi Big* q ^zottsága úgy döntött, hogy t. jv,. összehívja az országos kon^«^d/^át, voltaképpen egyetlen ‚? ”? $e feladatot szántak a jövendő ^S^í°-énynek: a peresztrojka és a ** v noszty irányvonalának első ’.^«-'sztalatai az elmúlt három év „(ikrében; ezek elemzése és a tanulságok levonása. Időközben azonban három olyan fontos tényező szólt közbe, amely részben rányomta bélyegét a pártkonferenciát megelőző küldöttválasztási kampányra, részben korrigálásra késztette az előkészületek eredeti irányát. Három tényező Alighanem első helyen kell említeni a nemzetiségi kérdést, amely a Szovjetunió számára rendkívüli jelentőségű. Mint arról a lapunk egy másik cikkében részletesen beszámolunk, a hegyvidéki Karabah autonóm terület hovatartozása miatti viták, amelyek" esetenként véres összecsapásokba torkoltak, immáron két szovjet köztársaság — Örményország és Azerbajdzsán — törvényhozó testületeit is szembe fordították egymással, ami az ország történetében példa nélkül áll. Eközben és ettől nem függetlenül óriási nyomás nehezedik a reformerpárti vezetésre. Az új Irányvonal ellenzői, illetve a lakosság passzív kivárásra berendezkedő csoportjai ugyanis a nyílt tájékoztatáspolitikát, a kritikusönkritikus hangvételt, a glasznosztyot, a vélemények pluralizmusának megengedését, a szabad véleménynyilvánítást okolják mindezért. Az állampolgárok egyébként sem fogadták egyértelmű helyesléssel az új vezetés minden intézkedését. Nyilvánvalóan mély megdöbbenést kelt — és természetes ellenérzéseket gerjeszt — hogy hirtelen kiderült: a szovjet történelem hét évtizedéből sok minden nem egyértelmű büszkeség tárgya. A pártkonferencia előcsatározásait és légkörét meghatározó másik tényező a lakosság közhangulata. Való igaz, három esztendő alatt nem lehet egy hatalmas ország sok szempontból megmerevedett struktúráit újjáépíteni. A közvélemény azonban a mindennapi életviszonyok szintjén még nem érzékeli a politikai változás gazdasági hatását. A gazdaság ugyanis egyelőre még mindig nem képes kielégíteni a fogyasztók igényeit, különösen szembeötlő a gyenge élelmiszerkínálat, a szolgáltatások alacsony színvonala. Az emberek aggódnak a beígért reformlépések esetleges negatív következményei miatt is. Nem kevesen (s ez egyébként a tömegek „átpolitizálódásának” jele) Aganbegjan és Zaszlavszkaja akadémikusokat bírálták, mert föl akarják emeltetni az élelmiszerek és a szolgáltatások árát. Szerintük ettől még nem lesz automatikusan több élelmiszer az országban. Hasonló következtetésre jutott a napokban a radikális reformok prominens hirdetője, Nyikolaj Smeljov, aki a Moszkovszkaja Pravdának azt nyilatkozta: bár ő volt az első, aki az árreform szükségességét hangsúlyozta, most mégis úgy véli: várni kellene vele. (■Jelenleg 1991-re tervezik az árreform bevezetését.) Szerinte ugyanis az árreform most még egyenértékű lenne az olyan áremelésekkel, amelyeknek nem az lenne a kívánatos következménye, hogy helyes irányba orientálja a termelést, hanem az, hogy a költségvetés hiányát mérsékeljék. Addig kell várni, amíg a piacon javulás nem következik be — mutat rá. Hasonlóan vélekedik a Goszplan is. Sztyepan Szitarjan, a tervbizottság helyettes elnöke óvott attól, hogy elsiessék a tervezett árreformot. A harmadik tényező összefügg a vezetés egységével. Borisz Jelcin, a moszkvai pártbizottság leváltott első titkára a szovjet—amerikai csúcstalálkozó napjaiban interjút adott a BBC- nek, s ebben Jegor Ligacsovot azzal vádolta, hogy nem tartozik a reformerek közé. Ligacsov Togliattiban ezt visszautasította. Gorbacsov a csúcstalálkozót lezáró sajtóértekezletén úgy nyilatkozott: A Politikai Bizottságban nincs Ligacsov-ügy. Eduard Sevardnadze külügyminiszter, aki szintén a Politikai Bizottság tagja, egyik moszkvai sajtókonferenciáján ugyancsak hangoztatta: a vezetés a stratégiát illetően egységes, az átalakítás ütemét, konkrét megoldási módjait illetően azonban a vélemények természetesen eltérnek és azokról vita folyik. A jelen hibáiról Egy biztos: a reformerek tábora heterogén, amelyben több irányzat képviselteti magát, s gyakran a Sztálin-modell és a Brezsnyevkorszak bírálata az egyetlen, amiben közös az álláspont. Ez azonban nem zárja ki az együttműködést. Gorbacsovnak és általában a vezetésnek az óriási feladatok végrehajtásához a radikális reformerekre éppúgy szüksége van, mint azokra a jószándékú tömegekre, amelyeknek ma még fenntartásaik vannak ugyan, de nem nélkülözhető a segítségük. A két erő közösen nagy támogatást adhat az átalakítás irányvonalának. Mihail Gorbacsov a Kreml kongresszusi palotájában összegyűlt ötezer delegátus előtt mondott beszédében elsősorban nem a múltban elkövetett hibák bírálatával, hanem a három esztendő eredményeivel foglalkozott, új javaslatok egész sorát téve. Elégedetten állapította meg, hogy 1985 áprilisa óta sikerült megállítani a gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság elmélyülését, mindez azonban nem jelenti, hogy a folyamat már visszafordíthatatlan lenne és minden téren előreléptek volna. Bírálta a fékező erőket, amelyek különösen a gazdaságban éreztetik hatásukat. Mint kifejtette, sokkal több öröklött problémával találkoztak, mint gondolták volna. Ilyen például a hatalmas költségvetési hiány és az infláció, ami a gazdaságot és a fogyasztókat sújtja. „A múlt hibái nem igazolják a most elkövetett hibákat” — mutatott rá az élelmiszerellátás gondjairól szólva. Élesen bírálta az ún. agráripari egyesüléseket, amelyek jelenlegi formájukban képtelenek föllendíteni a mezőgazdaságot. A gazdasági reformról szólva kiemelte: csökkenteni fogják az apparátust, de úgy, hogy az elbocsátottak ne tudjanak visszaszivárogni az irodákba. Az árreformot szükségesnek nevezte, de csak a pénzügyi és bankrendszer reformja keretében. Időpontot azonban nem közölt. Hangsúlyosan foglalkozott a tudomány fellendítésével, mondván: új tudományos potenciált kell létrehozni, s fokozottabban figyelni az alapkutatásokra. A kultúráról szólva megjegyezte: előfordulnak kilengések, de „túl sokáig volt általános mérce a szürkeség és a középszerűség”. Bírálta a külpolitikai irányításban régebben elfogadott utasításos rendszert, amikor szűk körben hoztak fontos határozatokat. Demokratizálás Érdekes volt a főtitkár fejtegetése a demokratizálás jövőjéről. Szükségesnek nevezte a politikai intézményrendszer reformját. Ennek keretében a párt és állami szervek munkája jobban elhatárolódna, ugyanakkor nem jönne létre kettős hatalom: szerinte a tanácselnöki funkciót a párttitkári funkcióval kellene összekötni, de a tanácsi szervek függetlenek lennének a pártszervektől. Visszatérve a lenini hagyományokhoz, javasolta: hívják össze évente a népi küldöttek kongresszusát, amely a Legfelsőbb Tanács mellett működve megválasztaná a Legfelsőbb Tanács elnökét. Ez gyakorlatilag megegyezne az államelnöki funkcióval. Javasolta továbbá, hogy alakítsanak alkotmányfelügyeleti bizottságot a legfelsőbb tanácsban. Ez a demokratizálás és az állampolgári szabadságjogok garanciája lenne. A vezetés gondjai A nemzetiségi kérdésről elmondta: növelni kell a köztársaságok jogkörét és gazdasági önállóságát — ez beleillik az általános politikai és gazdasági decentralizálási irányvonalba. Ugyanakkor síkraszállt a Szovjetunió egysége mellett, elítélte a nacionalizmust és a nemzeti villongásokat, mondván: a fejlődés a határok elmosódásához vezet, ezért el kell érni, hogy minden szovjet ember — bárhol is éljen az országban — egyenlő jogokat élvezzen a helyi lakosokkal. Gorbacsov a párt ügyeit említve hangsúlyozta: nincs szükség semmiféle tisztogatásra a tagság körében, viszont a peresztrojka irányvonalával kapcsolatban mindenkit be kell számoltatni. Szükségesnek tartotta, hogy a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság a jövőben ne hétköznapi ügyekkel, hanem az ország politikai irányításával foglalkozzanak, a központi bizottság tagjai képviseltessék magukat a Politikai Bizottság ülésein. Összességében úgy vélte, hogy a vezető funkcionáriusok két időszakra — azaz tíz esztendőre — történő választása nem rossz ötlet. Beszédében támogatásáról biztosította a glasznosztyot, amely számára egyenértékű a vélemények pluralizmusával, a viták szabadságával. Sajnálattal állapította meg, hogy több helyütt elfojtják még a másképpen gondolkodók véleményét, a bírálatokat. Gorbacsov általában annak a véleményének adott hangot, hogy növekszik a peresztrojka hitele a lakosság körében. A három év munkásságát és a tendenciákat összegező vitaindító beszéd maga is egy vitákkal teli időszakot zárt le. A pártértekezletet megelőző és az egész társadalmat megmozgató, felforrósító légkörű tanácskozások, az útkeresés után az értekezlet már a továbblépésről döntött. SZANISZLÓ FERENC : MAGYARORSZÁG 1988/21 Szovjet pártértekezlet Tovább, tovább! ! Előzmények és a hangulat A Gorbacsov-beszéd MIHAIL GORBACSOV KÜLDÖTTKÉNT REGISZTRÁLTATJA MAGÁT Óriási nyomás nehezedik a reformerpárti vezetésre