Magyarország, 1994. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1994-03-25 / 12. szám
Külpolitika Hazánk és a nagyvilág Mozgástér és szomszédság — Államtitkári nyilatkozat Vesztett háborúk, „békeszerződések”, tiltások és mellőztetés után bizalom, támogatás, önálló lépések — a magyar külpolitika meghatározó jegyeiről, összefüggéseiről szól dr. Kelemen András. — Államtitkár úr, önről köztudott, hogy rendkívüli mozgékonysággal, asszociációs képességgel integrált külpolitikát folytat. „Helyzetbe hozza” nemcsak munkatársait, hanem az útjaira elkísérő üzletembereket is. Milyen fontosabb sikerélményekhez jutott e téren az elmúlt időszakban? — A magyar külpolitikának gyakorlatiasnak kell lennie. Olyannak, amely a magyar valóságba mélyen beágyazott, a társadalom gondjainak megoldásában segíteni tud. Nemcsak az a feladatunk, hogy az ország biztonsága felett őrködjünk, hanem az is, hogy a magyar gazdaságot segítsük. Jóllehet a külgazdasági feladatok ellátása a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának feladata, hárul azonban ebből ránk is. Már csak abból adódóan is, hogy a nemzetközi diplomáciában páratlan módon eddig csak Sztálinnak sikerült szétválasztania a gazdaságdiplomáciát a nagykövetségek külügyi tevékenységétől. A magyar helyzet is ennek a következménye. A nyugati világban nem is nagyon értik a szétválasztást. Én mindenképp fontosnak tartom azonban azt, hogy a Külügyminisztérium munkájában a gazdaságdiplomácia nagyobb hangsúlyt kapjon. Külföldi utazásaim során arra törekedtem, hogy a magyar üzletembereket „helyzetbe” hozzam. Hívtam őket, hogy tartsanak velem. Egy-egy politikai látogatás a fogadó ország egész kormányzati apparátusát megmozgatja. Könnyebb ilyenkor az üzletembereknek áttörni a bürokrácia falait. Másrészt az üzletemberek tapasztalataikkal nagyon sokat segítettek, hogy tárgyalásaim gyakorlatiasak és eredményközpontúak legyenek. Közép-ázsiai és közép-keleti utamon, amelyre közel negyven üzletember kísért el, naponta több millió dolláros üzletekről állapodtak meg. Ez jó érzés volt. — Magyarországnak szőlték a manőverezési lehetőségei. Mégis elismeréssel szólnak külpolitikánkról. Melyek tehát az eredményesség kritériumai? Egyáltalán: milyen diplomáciai magatartást várnak el a mi esetünkben? — Én óvnék attól mindenkit, hogy a külpolitikát sikeresnek és sikertelennek ítélje. Ezt a szemléletet Horn Gyulának sikerült meghonosítani Magyarországon, aki sikerágazatnak nevezte a minisztersége alatti külpolitikát. Horn ezzel azokat a babérokat kívánta learatni, amelyek a szovjet függés lazulása idején magától értetődően — tulajdonképpen új helyzetünkből — adódtak. Arról azonban sohasem beszélt, hogy az általa sikerkornak nevezett időszakban a lényegi kérdésekben — a Varsói Szerződés megszüntetése, a szovjet katonák kivonulása — nem mertek lépéseket tenni. Horn éppen úgy a moszkvai háló foglya maradt külügyminisztersége végén is, mint elején. A mai magyar külpolitika pedig olyan, amilyet a belső helyzet megkíván, s amilyet a külső helyzet enged. Kis ország vagyunk. De függetlenek, s ezt meg is kell tartanunk. Mi a világ minden népével jó kapcsolatokra törekszünk. Különösen a szomszédainkkal, akikhez történelmi — és mindennapi — kapcsolatok fűznek bennünket. Mi őszinte Duna-völgyi párbeszédre vágyunk. Olyanra, amelyben minden kérdést körültekintően rendezünk, a szomszédos országokban élő magyarságét is. Mi nem fogunk a határon túli magyarságról lemondani, mint tették 42 évig. A környező országok távlatokban gondolkozó politikusai hajlanak a megegyezésre. Belső erők, a demokratikus átalakulást fékező erők által szított erősödő magyarellenes nacionalizmus azonban megköti kezüket. Holott sorsunk összefonódik egymással. Nyugati integrációs céljaink azonosak. Sőt még azok a veszélyek is közösek, amelyek ezt megállíthatják. — A szomszéd országok velünk szemben tanúsított stratégiája és taktikája mindig is széles, támogató nemzetközi háttérre támaszkodik. Ennek már múltja van... Mindezek már a kezdetektől túllépték a kétoldalú kapcsolatok keretét. Ez mindenkor befolyásolta a Magyarország-képet. Hogyan látnak ma a „nagypolitikában” minket? — Azt hiszem, rossz beidegződés Magyarországon, ha az él a köztudatban, hogy bennünket a szomszédaink propagandája alapján ítélnek meg. Az 1956-os forradalom kitöréséről Magyarországnak kedvező képe van Nyugaton. A magyar emigráció révén távoli vidékeken is ismerik a magyarságot, és igen jó véleménnyel vannak a magyarok teljesítményeiről. A nyugati világban szinte mindenütt örömmel élték meg a rendszerváltozást. Diplomatakörökben továbbra is nagyon jó Magyarország megítélése. Én mindenütt ezt tapasztaltam. Amikor 18 • 1994. március 25. HETI MAGYARORSZÁG azokról a cikkekről váltottam szót nyugati diplomatákkal, amelyek Magyarországot kedvezőtlenül állítják be, csak legyintettek, s elmondták nem éppen kedvező véleményüket az újságírásról. A Nyugat egyértelmű és kitartó elkötelezettséget vár tőlünk az Európai Unió és a NATO mellett. Nagyon ártana presztízsünknek, ha ebben tényleges megingás látszana. — A magyar külpolitikának — ha lehet egyáltalán fontossági sorrendet felállítani — melyek a lényeges kérdései? Miben rejlenek a legkényesebb problémák? Vannak-e közös érdekek és módozatok a megoldást illetően? — Nehéz fontossági sort felállítani, mivel több olyan kérdés is van, amelyeknek azonos a fontosságuk: nyugati integráció, a határon túli magyarság helyzete, a szomszédos országokhoz fűződő viszony. Nem kétséges, ezek köré csoportosulnak a magyar külpolitika főbb kérdései. Kényes kérdések mindig vannak. Ilyen — mint köztudott — a szomszédos országok vonatkozásában a magyar kisebbség jogainak biztosítása. Ám kényes kérdés lehet akár az is, hogy egy adott országnak hány kamionját engedjük át hazánkon. A megoldást természetesen mindig a megállapodás hozza, de ehhez úgy kell eljutnunk, hogy mi ne adjuk fel hosszú távú érdekeinket. — Az ütközőzónában elhelyezkedő Magyarország az „európai” Nyugat és az „ortodox” Kelet határán milyen lehetőségekkel rendelkezik? Elképzelhető-e önállóság ott, ahol a kényes egyensúly fenntartása térben és időben éppen mindig a mi feladatunk? Ilyen körülmények között a mi esetünkben hogyan érvényesülhet az Európa Tanács ötpontos feltételrendszere? — Mi, magyarok igazán tudjuk, mit jelent az önállóság. Nem kívánunk ismét függő helyzetbe kerülni. Az európai „Nyugat” integrációra törekszik. Európának új arculata formálódik. Az ortodox „Kelet” átalakulóban van. A jelcinisták nem kívánnak kelet-közép-európai visszarendeződést. A náluk szélsőségesebb erők azonban függetlenségünkre is komoly veszélyt jelenthetnek. Ha hatalomra jutnak, újabb hidegháborús korszaknak nézünk elébe. Ekkor erős a veszély, hogy a Nyugat keleti végvára leszünk, mint annyiszor korábban. De reméljük, hogy ennél jobb a lehetőségünk, s még inkább azt, hogy Oroszországban megáll a weimarizálódási folyamat. — Hogyan oldható fel az ellentét, ami az egységesülő Európa és a csatlakozni óhajtó, darabokra hulló Kelet kapcsolatát jellemzi? — Európa politikai és történeti régiókra oszlik. Jelenleg az a helyzet, hogy van egy egységes Nyugat — az Európai Unió —, valamint egy egységes Kelet, azaz Oroszország. A kettő között pedig egy nagy — kicsit keletre tolt és északra és délre megnyújtott — közép-európai térség. Az ebbe az övezetbe eső országok mind keresik a nyugati integráció lehetőségét. A térségen belüli különbségek azonban szemmel láthatóak, így nem véletlen, hogy a Visegrádi Négyek leváltak erről a tömbről. A gazdasági és a kulturális fejlettség, valamint a földrajzi közelség okán ennek a négy országnak van leghamarabb esélye az EU-tagságra. Számunkra nagyon jó hír, hogy az osztrákok EU-tagsági tárgyalásai az alpesi tranzit ügyében is sikerre vezettek. Nekünk fontos, hogy legyen EU-tag szomszédunk. — Kikerülhetünk-e abból az ördögi körből, hogy mindig „utolsó csatlósnak” tekintenek minket? A hitlerizmus és a kommunizmus végvárának? Ezt a hamis vádat mi módon tudjuk végre eloszlatni a világban? Nyugati integráció Dr. Kelemen András Keleti végvár? Kisebbségi jog — Ez jórészt már szétoszlott. Bennünket sohasem tekintettek a Szovjetunió utolsó csatlósának. Nemcsak politikusok nem, hanem még újságírók sem. Nyugaton és itthon azonban Horthy Miklós újratemetése kapcsán számos olyan cikk jelent meg, amely a második világháború alatti viszonyokat történelmietlenül állította be. Ebben nagy szerepük volt az itthoni félretájékoztatóknak, akik Horthy vonatkozásában — azért, hogy a kormánykoalíció hírnevét rontsák — tendenciózusan meghamisították a magyar múltat. Horthyt és korszakát sok mindenért lehet — sőt kell — bírálni, a kormányzót azonban nácinak bélyegezni — hazugság. Horthy újratemetése kapcsán derült ki, hogy semmiféle világnyelven nincsen olyan történeti monográfia, amely árnyalt képet adna erről a bonyolult történeti korról és magáról Horthyról. De rosszul állunk a Magyarország történetét bemutató idegen nyelvű kiadványok tekintetében is. — A kisebbségi problémák kapcsán gyakran idéznek bennünket jó és rossz értelemben. Nincs-e vészesen hasonló, netán azonos jelentés például az albán és a magyar esetben, mikor a világ hajlamos inkább nemzetiségnek, mint nemzetnek