Magyarország, 1994. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1994-03-25 / 12. szám

Külpolitika Hazánk és a nagyvilág Mozgástér és szomszédság — Államtitkári nyilatkozat Vesztett háborúk, „békeszerződések”, tiltások és mellőztetés után bizalom, támogatás, önálló lépések —­ a magyar külpolitika meghatározó jegyeiről, összefüggéseiről szól dr. Kelemen And­rás. — Államtitkár úr, önről köztudott, hogy rendkívüli mozgékonysággal, asszociá­ciós képességgel integrált külpolitikát folytat. „Helyzetbe hozza” nemcsak mun­katársait, hanem az útjaira elkísérő üzletembereket is. Milyen fontosabb sikerél­ményekhez jutott e téren az elmúlt időszakban? — A magyar külpolitikának gyakorlatiasnak kell lennie. Olyannak, amely a magyar valóságba mélyen beágyazott, a társadalom gondjainak megoldásában segíteni tud. Nemcsak az a feladatunk, hogy az ország biztonsága felett őrköd­jünk, hanem az is, hogy a magyar gazdaságot segítsük. Jóllehet a külgazdasági feladatok ellátása a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának fel­adata, hárul azonban ebből ránk is. Már csak abból adódóan is, hogy a nemzet­közi diplomáciában páratlan módon eddig csak Sztálinnak sikerült szétválaszta­nia a gazdaságdiplomáciát a nagykövetségek kül­ügyi tevékenységétől. A magyar helyzet is ennek a következménye. A nyugati világban nem is nagyon értik a szétválasztást. Én mindenképp fontosnak tar­tom azonban azt, hogy a Külügyminisztérium mun­kájában a gazdaságdiplomácia nagyobb hangsúlyt kapjon. Külföldi utazásaim során arra törekedtem, hogy a magyar üzletembereket „helyzetbe” hoz­zam. Hívtam őket, hogy tartsanak velem. Egy-egy politikai látogatás a fogadó ország egész kormány­zati apparátusát megmozgatja. Könnyebb ilyenkor az üzletembereknek áttörni a bürokrácia falait. Más­részt az üzletemberek tapasztalataikkal nagyon so­kat segítettek, hogy tárgyalásaim gyakorlatiasak és eredményközpontúak legyenek. Közép-ázsiai és kö­zép-keleti utamon, amelyre közel negyven üzletem­ber kísért el, naponta több millió dolláros üzletek­ről állapodtak meg. Ez jó érzés volt. — Magyarországnak szőlték a manőverezési lehető­ségei. Mégis elismeréssel szólnak külpolitikánkról. Melyek tehát az eredményesség kritériumai? Egyál­talán: milyen diplomáciai magatartást várnak el a mi esetünkben? — Én óvnék attól mindenkit, hogy a külpolitikát sikeresnek és sikertelennek ítélje. Ezt a szemléletet Horn Gyulának sikerült meghonosítani Magyaror­szágon, aki sikerágazatnak nevezte a minisztersége alatti külpolitikát. Horn ez­zel azokat a babérokat kívánta learatni, amelyek a szovjet függés lazulása ide­jén magától értetődően — tulajdonképpen új helyzetünkből — adódtak. Arról azonban sohasem beszélt, hogy az általa sikerkornak nevezett időszakban a lé­nyegi kérdésekben — a Varsói Szerződés megszüntetése, a szovjet katonák ki­vonulása — nem mertek lépéseket tenni. Horn éppen úgy a moszkvai háló fog­lya maradt külügyminisztersége végén is, mint elején. A mai magyar külpoliti­ka pedig olyan, amilyet a belső helyzet megkíván, s amilyet a külső helyzet en­ged. Kis ország vagyunk. De függetlenek, s ezt meg is kell tartanunk. Mi a vi­lág minden népével jó kapcsolatokra törekszünk. Különösen a szomszédaink­­­kal, akikhez történelmi — és mindennapi — kapcsolatok fűznek bennünket. Mi őszinte Duna-völgyi párbeszédre vágyunk. Olyanra, amelyben minden kérdést körültekintően rendezünk, a szomszédos országokban élő magyarságét is. Mi nem fogunk a határon túli magyarságról lemondani, mint tették 42 évig. A kör­nyező országok távlatokban gondolkozó politikusai hajlanak a megegyezésre. Belső erők, a demokratikus átalakulást fékező erők által szított erősödő magyar­­ellenes nacionalizmus azonban megköti kezüket. Holott sorsunk összefonódik egymással. Nyugati integrációs céljaink azonosak. Sőt még azok a veszélyek is közösek, amelyek ezt megállíthatják. — A szomszéd országok velünk szemben tanúsított stratégiája és taktikája mindig is széles, támogató nemzetközi háttérre támaszkodik. Ennek már múltja van... Mindezek már a kezdetektől túllépték a kétoldalú kapcsolatok keretét. Ez mindenkor befolyásolta a Magyarország-képet. Hogyan látnak ma a „nagypoli­tikában” minket? — Azt hiszem, rossz beidegződés Magyarországon, ha az él a köztudatban, hogy bennünket a szomszédaink propagandája alapján ítélnek meg. Az 1956-os forradalom kitöréséről Magyarországnak kedvező képe van Nyugaton. A ma­gyar emigráció révén távoli vidékeken is ismerik a magyarságot, és igen jó véle­ménnyel vannak a magyarok teljesítményeiről. A nyugati világban szinte min­denütt örömmel élték meg a rendszerváltozást. Diplomatakörökben továbbra is nagyon jó Magyarország megítélése. Én mindenütt ezt tapasztaltam. Amikor 18 • 1994. március 25. HETI MAGYARORSZÁG azokról a cikkekről váltottam szót nyugati diplomatákkal, amelyek Magyaror­szágot kedvezőtlenül állítják be, csak legyintettek, s elmondták nem éppen ked­vező véleményüket az újságírásról. A Nyugat egyértelmű és kitartó elkötelezett­séget vár tőlünk az Európai Unió és a NATO mellett. Nagyon ártana presztí­zsünknek, ha ebben tényleges megingás látszana. — A magyar külpolitikának — ha lehet egyáltalán fontossági sorrendet felál­lítani — melyek a lényeges kérdései? Miben rejlenek a legkényesebb problé­mák? Vannak-e közös érdekek és módozatok a megoldást illetően? — Nehéz fontossági sort felállítani, mivel több olyan kérdés is van, amelyek­nek azonos a fontosságuk: nyugati integráció, a határon túli magyarság helyze­te, a szomszédos országokhoz fűződő viszony. Nem kétséges, ezek köré csopor­tosulnak a magyar külpolitika főbb kérdései. Kényes kérdések mindig vannak. Ilyen — mint köztudott — a szomszédos országok vonatkozásában a magyar ki­sebbség jogainak biztosítása. Ám kényes kérdés lehet akár az is, hogy egy adott országnak hány kamionját engedjük át hazánkon. A megoldást természetesen mindig a megállapodás hozza, de ehhez úgy kell eljutnunk, hogy mi ne adjuk fel hosszú távú érdekeinket. — Az ütközőzónában elhelyezkedő Magyarország az „európai” Nyugat és az „ortodox” Kelet hatá­rán milyen lehetőségekkel rendelkezik? Elképzelhe­­tő­-e önállóság ott, ahol a kényes egyensúly fenntar­tása térben és időben éppen mindig a mi felada­tunk? Ilyen körülmények között a mi esetünkben ho­gyan érvényesülhet az Európa Tanács ötpontos fel­tételrendszere? — Mi, magyarok igazán tudjuk, mit jelent az önállóság. Nem kívánunk ismét függő helyzetbe ke­rülni. Az európai „Nyugat” integrációra törekszik. Európának új arculata formálódik. Az ortodox „Ke­let” átalakulóban van. A jelcinisták nem kívánnak kelet-közép-európai visszarendeződést. A náluk szélsőségesebb erők azonban függetlenségünkre is komoly veszélyt jelenthetnek. Ha hatalomra jutnak, újabb hidegháborús korszaknak nézünk elébe. Ek­kor erős a veszély, hogy a Nyugat keleti végvára le­szünk, mint annyiszor korábban. De reméljük, hogy ennél jobb a lehetőségünk, s még inkább azt, hogy Oroszországban megáll a weimarizálódási folyamat. — Hogyan oldható fel az ellentét, ami az egysé­gesülő Európa és a csatlakozni óhajtó, darabokra hulló Kelet kapcsolatát jellemzi? — Európa politikai és történeti régiókra oszlik. Jelenleg az a helyzet, hogy van egy egységes Nyu­gat — az Európai Unió —, valamint egy egységes Kelet, azaz Oroszország. A kettő között pedig egy nagy — kicsit keletre tolt és északra és délre megnyújtott — közép-európai térség. Az ebbe az övezetbe eső országok mind keresik a nyu­gati integráció lehetőségét. A térségen belüli különbségek azonban szemmel lát­hatóak, így nem véletlen, hogy a Visegrádi Négyek leváltak erről a tömbről. A gazdasági és a kulturális fejlettség, valamint a földrajzi közelség okán ennek a négy országnak van leghamarabb esélye az EU-tagságra. Számunkra nagyon jó hír, hogy az osztrákok EU-tagsági tárgyalásai az alpesi tranzit ügyében is siker­re vezettek. Nekünk fontos, hogy legyen EU-tag szomszédunk. — Kikerülhetünk-e abból az ördögi körből, hogy mindig „utolsó csatlósnak” tekintenek minket? A hitlerizmus és a kommunizmus végvárának? Ezt a hamis vádat mi módon tudjuk végre eloszlatni a világban? Nyugati integráció Dr. Kelemen András Keleti végvár? Kisebbségi jog — Ez jórészt már szétoszlott. Bennünket sohasem tekintettek a Szovjetunió utol­só csatlósának. Nemcsak politikusok nem, hanem még újságírók sem. Nyugaton és itthon azonban Horthy Miklós újratemetése kapcsán számos olyan cikk jelent meg, amely a második világháború alatti viszonyokat történelmietlenül állította be. Ebben nagy szerepük volt az itthoni félretájékoztatóknak, akik Horthy vonat­kozásában — azért, hogy a kormánykoalíció hírnevét rontsák — tendenciózu­san meghamisították a magyar múltat. Horthyt és korszakát sok mindenért lehet — sőt kell — bírálni, a kormányzót azonban nácinak bélyegezni — hazugság. Horthy újratemetése kapcsán derült ki, hogy semmiféle világnyelven nincsen olyan történeti monográfia, amely árnyalt képet adna erről a bonyolult történeti korról és magáról Horthyról. De rosszul állunk a Magyarország történetét bemu­tató idegen nyelvű kiadványok tekintetében is. — A kisebbségi problémák kapcsán gyakran idéznek bennünket jó és rossz ér­telemben. Nincs-e vészesen hasonló, netán azonos jelentés például az albán és a magyar esetben, mikor a világ hajlamos inkább nemzetiségnek, mint nemzetnek

Next