Magyarország, 1899. augusztus (6. évfolyam, 210-240. szám)

1899-08-02 / 211. szám

Budapest, 1899. szerda, augusztus 2. MAGYARORSZÁG sötétítve a láthatárt: a legiszonytatóbb tűz, mely­nek rendeltetése nem más, mint hogy a földön el­követett bűnöket torolja, bosszulja meg ; igenis, láttam a kohót, de nagy különbséget láttam a pokol tüze és a ma égbeszálló tiszta lángok kö­zött: e lángok hőfoka nagyobb ugyan amazokénál, mert a szivek kamaráiból törtek elő, de mint mondom, tiszták, füstnélküliek, nem az elkárho­­zottak lelkéitől, de Isten választottjaitól nyerték táp­jukat! E lángtenger a honszerelem lángja. Polgártár­sak! Nehéz napokat élt már a magyar, még nehezebbeket is küldhet reánk a sors keze ? Sebaj ! leküzdjük azokat is, mert a magyar sohasem csüggedett, miniig hitt, bízott Istenében, a­ki megáldá őt egy oly kincseset, mely a föld minden gyémántjánál többet ér, beoltva szivébe, lelkébe a reményt! Petőfi Sándor azt monda: «Ha a föld az Isten kalapja úgy hazám a bokréta rajta». E bokrétából egyetlenegy virágszálat vagy csak egy levelet is letépni, nem engedünk soha!! E bokréta a magyarok Istenéé! Honáruló, ki megérinti azt! ! Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Széll Kálmán is igy gondolkodott, mikor az «elígért ne­­felejtset» visszahozta Ischlből . . . Programmja: «Törvény», «Jog», «Igazság«. Remek programra ! Hatalmas programm ! Én e programmot keretbe tettem és a keretre e szót írtam «Becsület]. Azt hiszem, sőt meg is vagyok a felől győződve, hogy Széll Kálmán hasonló felirattal ellátott keretbe helyezi programmját és ha ezt megcselekszi? akkor, de csakis akkor! szegre akaszthatná — nem az elveit! oh nem! azokra szükségünk van, de, a már 25 év óta pusztító rákfenét, a magyar nemzet jó hírnevére árnyat vető korrupcziót! Bízzunk tehát egy szebb jövőben polgártársak ! Bízzunk a nemzet higgadtságában, józanságában! e véren szerzett, imádott haza földjét lakó fiainak, rang, faj, vallás és nemzetiségi külön­bözet nélküli összetartásában ! Vessünk fátyolt a közelmúltra, a még alig múltra már csak azért is, hogy a felkelő nap sugarait a «szégyen pírja» el ne takarhassa; de ha e nemes, hazafias elhatározásunk daczára és Magyarország miniszterelnöke, Széll Kálmánnak tiszta, önérdeknélküli, csakis a kötelesség és hazaszeretet, e két legmagasztosabb és leg­eszményibb forrásból fakadt, önfeláldozó munkás­sága és küzdelme folytán sem bírnák elhall­gattatni ellenségeinket és akadnának olyanok, a­kik önérdeküket tartva szem előtt, egy elmúlt indok aerát igyekeznének újból visszaállíttatni, akkor: Ragadjon ostort, lángostort épp úgy Széll Kálmán, mint mi mindnyájan, és verjük ki e haza földjéről ellenségeinket és a kufárokat!! Most pedig, minden gyöngyöt, mely e pohárban az ég felé siet, — mint hő imát küldök fel a nagy Istenhez, kérve őt, hogy tartsa meg, boldo­gítsa és áldja meg e romlatlan, önfeláldozó, esz­ményi hazaszeretet földjét és lakóit, a vitéz székely nemzetet!• Egerben a nagy nap fordulóján ünnepelték a nagy költő emlékét. Az ünnep, melyet Eger városa s az egri kaszinó rendezett, délelőtt 11 órakor a kaszinó nagytermében a következő sorrendben ment végbe. Dr. Maczki Valér Petőfi-emléke fölött tartott szép beszédet. Utána az egri dalkör Lányi Ernő­nek Petőfi «Talpra magyar»-jára irt hatásos zene­költeményét adta elő. Most következett az ünnep ki­váló része. Zalár József fölolvasta, mint kortársa Petőfinek, az egri papnevelő intézetben 1844 telén eltöltött három napját, mely intézetnek Petőfi ven­dége volt. Itt irta Egri harczok czimü remek köl­teményét, melyben az egri vendégszeretetet megörö­kíti. Utána Jankovich Adrienne és Szederkényi Szeréna megkoszorúzták Petőfi emlékét. Dr. Rétvay Géza szavalta Petőfi «Egy gondolat bánt engemet» czimü költeményét. A dalkör Lányi Ernőnek Petőfi «Reszked a bokor» és «Temetésre» czimü költeményre írt dalszerzeményeit adta elő. Este 8 órakor az ifjúság fáklyásmenetet rendezett, melyen szónokla­tok tartottak Petőfi dicsőségéről. Zalaegerszegen vasárnap a város nemzetiszinű zászlódíszt öltött. Délelőtt féltizenegy órakor az «Arany bárány» dísztermében az ünnepet a Dalár­­kör a Himnusz eléneklésével kezdette meg. Utána Bok­ély György főgimnáziumi tanár tartott Petőfiről emlékbeszédet, Jókai «Apotheozisát» Czukelter Já­nos szavalta. Weisz Endre zongorán népdalokat adott elő. Siposs Géza előadást tartott az ünnepek­ről, míg Lakenlacher Pál «Petőfi sírján», Pósa La­jos költeményét szavalta. Fangler Béla Petőfinek Szülőföldem czímű remek költeményét adta elő Weisz Endre zenekísérete mellett. Dr. Fürst János záróbeszédet mondott, végül a Dalárkör a Szózat eléneklésével zárta be az ünnepet. Délután három órakor a kereskedőifjak önképző köre a «Központi kávéház» emeleti termében lévő helyiségében tartott ünnepet, melyen szinte sokan vettek részt. Mátészalka közönsége is lerótta a kegyelet adó­ját Petőfi iránt e hó 30-án egy kitűnően sikerült ünnep keretében, melyen a helybeli daloskor is részt vett. A dalárda Hymnusza után Vadász Sán­dor elnöki megnyitót tartott. Utána Csató László gimnáziumi tanuló a Nemzeti dalt szavalta, Szálkai István, gimnáziumi tanuló Petőfi költészetét méltató fölolvasást tartott, Polátsek Jolán budapesti VII. o. gimnáziumi növendék szavalt. Petőfi életét Feld­­­mann Jenő méltatta. Majd Szigetiiy Lajos hivatalnok szavalata következett. Weisz Miklós, keresk. tanuló az «Egy gondolat bánt engemet» cz. költeményét szavalta. Sár-Szent-Lőrinczen, a­hol a költő 1831— 32-ben iskolába járt, hazafias ünnepet ül­tek vasár­nap. A Himnusz eléneklésével nyitotta m­eg a dalos­kor az ünnepet, Sántha Károly ev. lel­kész, ismert költő pedig emlékbeszédet tartott Pető­firől. Gyalog István theológus végül nagy hatással szavalta el Sántha alkalmi költeményét. Az ünne­p amaz épület előtt folyt le, melyben az algimnázium volt s ezt az épületet 1884-ben emléktáblával is megjelölték. Bölesden szintén vasárnap tartottak ünnepet, a a­hol Kálmán Dezső ev. ref. lelkész mondott em­lékbeszédet. M.-Szigeten az ünnepségek sorozata d.­­u. 3 órakor a Malomkertben, ma már «Petőfi-liget»-ben vette kezdetét. Az alkalmi emlé­kbeszédet Vékony Antal ev. ref. liczeumi tanár mondta. Szabó Sándor főjegyzőnek «Petőfiről» irt lendd­letes költeményét Mokcsay Zoltán aljegyző szavalta el. Ifj. Gavallér Lajos joghallgató «Emlékezés Petőfiről» ez. alatt mondott beszédet, mig Majoros Mihály joghallgató Petőfinek «Egy gondolat bánt engemet» ez. költe­ményét szavalta el. A «Szigeti Dalkör» és a «Pol­gári Dalkör» Petőfi- és hazafias dalokat énekeltek, míg a bányász-zenekar a «Szózatot» és «Rákóczy­­indulót» játszta. Este a Városi Színkörben Kom­játhy János debreczeni színtársulata díszelőadást tartott. Szinre került Jókai «Apotheozisa», mit Fe­­rencziné­ Lányi Irma szavalt fi­nom színezéssel. Ezt Vahot J. «Budavár bevétele» követte, melyben a Komjáthy-pár aratott sűrű tapsokat, nemkülönben Bartha, Szabó Irma s Halasi is tetszettek. Vihnye fürdőn a nem rég alakult műkedvelő tár­saság julius 30-án este hangversenyt rendezett. A hangversenyt a Petőfi-társaság megjelent kiküldöttje, Bodnár Zsigmond Petőfi-ünneppé avatta bevezető beszédével, melyben Petőfiről mint a szeretet és sze­relem dalnokáról emlékezett meg. A hangversenyen úgyszólván az egész fürdőközönség megjelent, sőt nagy volt a környékről ez alkalomra berándultak száma is. Az ünnep az emléknaphoz méltó lelkese­déssel folyt le. Sokan megbotránkoztak azonban azon, hogy az egyik énekszám német volt. Modor mellett, a kiskárpáti Harmonia nyaraló­­telep is fényes ünnepet rendezett, melyen a Petőfi­­társaságot Prém József képviselte, ki lelkes beszéd­ben emlékezett meg Petőfiről, zajos tetszést aratva. Az utána következett hangverseny gazdag programm­­jának számai nagyobbára Petőfi költeményeiből és a dalaira írt zenedarabokból állt. Közreműködtek: Bakos Erzsi, Lenhardt D., Valentényi Gáspár, Hyl Mária, kik szavalásukkal tűntek ki; továbbá Herdy B- Valentényi Leó, Krezsmár A., Horony Jolán, Pfeifer Pál, a­kik ének- és zeneszámokat adtak elő. A nyaraló közönség zsúfolásig megtöltötte a termet, melyet Petőfi arczképével díszítettek. A jelen volt osztrák családok versenyt tapsoltak és éljeneztek a nagyszámú budapesti, pozsonyi és győri ven­dégekkel. A kelenföldi II. Rákóczy Ferenci asztaltársaság augusztus 6-án délután 4 órakor ünnepli meg Petőfi Sándor halálának 50-ik évfordulóját. Az ünnep szavalatokkal és énekekkel lesz egybekötve. Balatonfüreden a nagy költő emlékének a kö­zönség a nyári színkörben áldozott, hol Somogyi Károly társulata rendezett ünnepi előadást. Beöthy- Rákosi Aranylakodalmának egyik fölvonását, a «Piskis híd» czíműt adták elő, utána Angyal Ilka szavalta el erős drámai hatással Jókai gyönyörű Apotheozisát. Végül Rudnyánszky Gyula alkalmi köl­teménye került szinre, melynek verseit Szarvasi Sándor, Petőfi személyesítője, szavalta. Isaszegen tegnap ünnepelték Petőfi halálának 50-ik fordulóját úgy a helybeliek mint a fővárosi nyaralók lelkes részvétele mellett. Marcsányi István nyitotta meg az ünnepet lelkes beszéddel, miközben lehullott­ a lepel Petőfi mellszobráról, melyet az Isaszegi olvasókör hazafias kötelességének tartott megszerezni. Utána Barthos Péter szavalta el a «Talpra magyart» ,miután az ünneplő közönség a Himnuszt énekelte, a czigány pedig hazafias dara­bokat játszott. Nagy-Kanizsán, miután a helybeli «Irodalmi és művészeti kör» a Petőfi-ünnep megtartása iránt leg­kisebb intézkedést sem tett, Tuboly Viktor városi képviselő kezdeményezésére nagyrészt a város iparos polgárai e hónap­ 30-án délután 4 órakor Petőfi­­ünnepet rendeztek. A város főterén a hadastyán­­egyesület zenekara térzenét adott, honnan zászlóval és zeneszó kíséretében nagy néptömeg díszfelvonu­­lást tartott a felső templom előtti térre. A szónok­latok sorát Tuboly Viktor kezdette meg és a mai napra irt hazafias költeményét szavalta el. Utána Hoffer Gergely Petőfi életéről tartott szónoklatot. Végül Németh Elek iparos szavalta el a «Talpa magyart». Délután 6 órakor a polgári egyesület kerthelyiségeiben nagyszabású népünnep volt. Zombán (Tolna megyében) az ünnep első része a helybeli katholikus székesegyházban folyt le, a­me­lyen megjelent a környék egész intelligencziája. Az ünnepi istentisztelet után Bazgha Lajos plébános beszédben méltatta a nagy költőt s annyira magá­val ragadta a közönséget, hogy beszédének végét az tanyát, azontúl ott kertészkedett és gazdálko­dott, és hir se jött felőle. Amint ez természe­tes is. De József úr nem hagyott békét az emléké­nek. Annyit emlegette azt a tánczot, hogy utol­jára a Zsanett néni testvérei is hinni kezdték, hogy az a táncz mégse volt helyes dolog. Hátha a nélkül régen férjhez ment volna a testvérjük, a­helyett, hogy bús özvegységben hervadnak el bájai ? Ama dzsentri-urak közül, kik ott voltak akkor, ime az egyik főispán lett az idők folyamán, a másik honvédezredes. Szép dolog volna most méltóságos asszonynak lenni. Talán Zsanett néni is ilyenformán kezdett végül gondolkozni. Mert jökésőn mégis férjhez ment, de nem volt az se fényes házasság, se boldog.* Sok dolog történt azután. Az öreg emberek meghaltak, a fiatalok megöregedtek, a gyer­mekek felnőttek és helyet kerestek a világban. Magam is ilyen útban jártam, mikor egy hideg téli reggel egy nagy alföldi állomáson, a­hol százával szokta a föld népe ellepni a II-dik és I-sö osztályú kocsik folyosóit, egy báránybőr be­kecsbe öltözött sipkás ember bekéredzett hoz­zám a kocsi belsejébe. Makrapipa lógott ha­nyagul a szájában, olyan félurnak látszott, mikor a bekecsét levetette, meglehetős zsiros ruházatban állott előttem. Egészben véve nem volt kellemes jelenség. De meg akarta köszönni, hogy helyet kapott és mikor­ elhelyezkedett, mint az urak szokták, bemutatta magát : — Rózner István bérlő vagyok. A név, az arcz, melyre homályosan vissza­emlékeztem, egészen megörvendeztetett. A hajdani deli és merész legény, a pompás tán­­czos, ki olyan nagy zűrzavart csinált egykor egy nagy familiában . Mint egy elzüllött re­­gényhős tűnt fel nekem a kopott és eldurvult alak, merő romja hajdani szép ifjúságának. Ránczos arczában hirtelen rokonszenves voná­sokat fedeztem föl, és nagy készséggel szorítot­tam meg kérges, kemény kezét. Azután beszélgetni kezdtem vele. Szép las­san rávittem a szót a múltra, az ormódi pusz­tára, a kastélyra és a parkban ápolt gyönyörű pálmákra, narancsfákra és egyéb exotikus növényekre, virágokra. — Én alapítottam azt az üvegházat, — szólt csöndesen. Nyomon vagyunk! — gondoltam megelégedés­sel és folytattam. — Ön tehát a kertészethez is ért? — Akkortájban kerültem haza Hohenheimból. — Sokat mulattak abban az időben az ormódi kastélyban ... — Nem igen mondhatnám. Az asszony na­gyon sokáig busult az ura után. — De a sógorai nagyon mulatós emberek voltak. Azok sok dinom-dánomot szereztek neki. — A József úr meg az Ignácz úr. Jól em­lékszem rájuk. — Hát arra a vacsorára emlékezik-e még, a­melyiken ön is ott volt? Sokat tánczolt akkor az a gyönyörű szép asszony, mindenkivel egy­­egy fordulót. A bérlő kivette a pipát a szájából és mélyen elgondolkozott. Látszott az arczán, hogy az emlékei közt kutat. Végre vállat vont s megszólalt. — Éppen akkor voltam, kérem, jegyben a feleségemmel. Nem igen járt akkor nekem egyeben az eszem . .. A görög istennő egy egész életen át szenve­dett azért az egy tánczért és ez a zsíros em­ber nem is emlékezett rá! - Y • - r 'x*.- i 3

Next