Magyarország, 1900. november (7. évfolyam, 288-313. szám)
1900-11-01 / 288. szám
e nül feltételeik mellett. Ne engedjenek azokból egy jottát sem, hiszen a vámszövetség elsősorban Magyarország érdeke !. .. Kitől is hallhatták ezt a tételt azok a bécsi urak ? Országgyűlési beszédekben, miniszteri nyilatkozatokban, beszámolókban, hol, melyik országban emlegetik mindig a vámszövetség «előnyös» voltát? A vámszövetség barátai ebből a bécsi gyűlésből azt az érdekes pszichológiai tanulmányt meríthetik, hogy minden elejtett szóból, amely Magyarországon a közös vámterület dicséretére esik, odaát jogcímet formálnak újabb és újabb követelésekre. Hát csak tessék azt dicsérgetni tovább is. Akkor bizonyosan meglesz a végleges vámszövetség, úgy, amint azt Körber, Lueger és Kobadsch urak kifundálták. L. W. Budapest, okt. 31. A képviselőház legközelebbi ülése szombaton, november 3-án lesz. Napirenden a trónörökös házasságáról szóló javaslat áll. A szombati ülésben fog hír szerint Szilágyi Dezső is beszélni. A bosnyák vasútakra vonatkozó végleges megállapodásokat, mint értesülünk , egyet a király elnöklete alatt megtartandó közös minisztertandélkozásban fogják hozni. Tegnapi értesülésünket ma több helyről megerősítették, daczára annak, hogy késő éjjel egy cáfolatokra berendezett kőnyomatom azt jelentette, hogy hírünk távol áll a tényektől. Csak az a kérdés,milyen távol? Talán rtvólcz napi távolságot ért alatta ? Azt szívesen koncredáljuk, de hozzátehetjük, hogy van a közölt megegyezéseken túl még egy és pedig az, hogy azért, hogy a magyar kormány beleegyezett a bugomospalatai vasút építésébe, az osztrák kormány kénytelen volt egy a kiegyezési kérdésekben évek óta Magyarország hátrányára függőben vagyok győződve róla, hogy nemcsak azért jöttem a világra, hogy a fajkötelességeket teljesítsem. Lelkem a melegre vágyakozik, a tűz körébe, amely szétoszlatja, megsemmisíti a ködöt, a körülöttem terjedő, reám nehezedő nedves, émelygős párákat. Nem tagadom, álmodni is szoktam. Ha megtörren a lábam alatt egyegy avarlevél, ha megmozdulnak a falombok a széltől, olyankor megelevenednek előttem azok a képek, amelyek a könyvekből belém lopódzottak: a férfiak, akik ölni is készen voltak az asszonyokért ... És ilyenkor szabadulni akarok ebből a józanná vált hétköznapi világból és belevágyakozom az igazi életbe, ahol nehéz harczok, küzdelem, sok-sok szomorúság — de a végén talán egy kis boldogság is vár reám ... Látja, ne nevessen ki érette, de én szinte vallásos bizodalommal hiszek a szerelemnek megváltó erejében . .. A férfi halálsáppadtan ült helyén. A szive őrülten dobogott, szólani akart, megkérni, hogy végezzen gyorsan, ne kínozza, ne gyötörje már, nem bírja tovább czipelni a keresztet, melyet a régi bolondságok emléke, az elmúlt effektusok rabőrző porkolábja helyezett a vállaira . .. Kiáltani akart, kérni, könyörögni, hogy legyen vége már e kínszenvedésnek, de hangja megtagadta a szolgálatot, s körmeit belevágta a saját tenyerébe, hogy ez a fizikai fájdalom egy perezre enyhítse azt a másikat, melyet bensőjében egyre fokozódva érzett . . . A leány pedig folytatta : — Várjon boldogtalan lennék-e mellette? Nem tudom. Lehet, hogy idővel talán meg is szoknám azt a milient, amely ma ijedtséggel tölt el, s talán képes lennék a gondolkodásmódomat is hozzá idomítani hosszabb kísérletezés után. De érzem, hogy ez csak egy halálon át történhetnék meg, saját individualitásom temetését kellene először végignéznem. És ez a gondolat iszonyúan kinéz, mert meg kívántam volna tartani az ifjúságomat, a vidámságomat, forró szívemet, mindazt, ami én vagyok ... És ha elfogadom ezt az ajánlatot, úgy egy csapással mindennek vége van. Másrészt pedig tudom azt, hogy ha hozzákötöm sorsom, ha maradok hozzá s talán még szeretni is fogom, az érzéssé lett megszokással.... A háztartásom mindig rendben lesz s talán még ráérek arra is, hogy egyszer hetenként társaságba menjek, s ilyenkor apatikusan fogok bámulni a körülöttem tátongó ürességre, s még álmodni sem fogok tudni többé az antipódok világáról, a korlátlan, határtalan, nagy, szent szabadságról ... . Ne haragudjék, hogy ilyen körülményesen mondtam el magának mindezt. De lássa, tudnia kell, mit érezek, hogy elfogulatlanul ítélhessen. Maga után többé senkinek a véleményét nem akarom hallani, — elfogadom vakon, amit mond, és követni fogom tanácsát. És most, — tudva mindazt, amit tud — mondja, elfogadjam-e a Török Géza ajánlatát? A férfi oly hirtelen egyenesedett ki, mintha arcul ütötte volna valaki. Egész valója megremegett attól a nagy lelki harcztól, amelyet most saját magával, jobb, nemesebb érzéseivel kellett vívnia. Az aggodalom körülfonta a szivét és szorította és fojtogatta. A merre fordult, a merre nézett, mindenütt csak fájdalmas, sivár szárazságot látott . . . A kétségbeesés ránehezedett a lelkére, ostorozta, kínozta és kiszorított belőle minden más érzést . . . Olyan volt, mint a pók hálójába került csillogó bogár, amelyet gyönge, könynyen szakadó szálakkal ejtettek rabul, de ezek a finom selyemszálak együttvéve menekülést kizárva kötötték le a közöttük vergődő áldozatot. . . . Repülni szeretett volna, fel, fel a fényes ég felé, menekülni még egyszer, csak egyetlenegyszer még, hogy új életet, kezdve ismét csaponghasson, szállonghasson a virágos mezőkön, — de a háló nem ereszti és a pók odaférkőzik a szívéhez és szívja belőle a vért, a fiatal életet . . . A reá váró nagy feladat óriási erélyt kívánt tőle, s ő neki csak egyre szaporodott az összeroskadástól félő aggodalma. És nincsen útjelző, amely megmutatná a menekülés irányát, vele van örökké az a tudat, hogy bármerre fordul is, minden lépés a megsemmisülésbe vezetheti . . . Felemelte a fejét egy pillanatra és körüljártatta a tekintetét az egész látóhatáron, mintha onnan várna, onnan remélne segítséget ... A mozgó levelekkel ellepett faágak, a sásnak hosszúkás crakkjai, a fűnek merészen felfelé törő finom szálai, a smaragdszint folyó, a suttogó fuvallat örökös szirogatásától megrészegült szilfák méhlepte törzsei, ezer zöld csodának megérthetetlen rejtélye mind azt kiabálta felé : amíg élet van, remény is van... de ő szomorúan fordította el a szemét róluk; tudta, érezte, hogy az ő számára nincs, nem is lehet más hátra az egész, nagy életből, mint a kínlódás, a nagy, rengeteg, ijesztő idegenség . . . És most egyszerre mérlegelni kezdte áldozata nagyságát. A leány szerette, ezt bizonyosan tudta, s azért fordult hozzá, mert azt remélte, így fog hozzá szólani: Az enyém vagy — és nem adlak másnak senkinek .... De ő ezt nem tehette. Nem, és ezerszer nem. Eltekintve attól a kínszenvedéstől, amelyet önmagának okozott, ott vannak még a társadalmi erkölcsök törvényei is, amelyek nincsenek ugyan pergamenre írva, de lángoló belükkel kell bevésve lenniök minden igazi gentleman szivébe. Ez a szegény fiatal leány itt állott előtte, kétség és remény közt, nyugtalanul. — Egy szót várt, egy szerelmi csókot, amely megszabadítja . . . Mert hiszen szerette őt, őrülten szerette, elárulta ezt ezerszer meg MAGYARORSZÁG Budapest, 1900. csütörtök, november 1. • lévő ügy elintézését megígérni. Majd a részleteket mi is akkor közöljük, ha a kormányokat kötelező titoktartás nem lesz már senkire nézve sem kötelező. Bécsi tudósítónk jelenti: A N. F. P. esti lapja lapzárta után írja: úgy tudjuk, hogy a bosnyák vasút építési ügye a magyar kormány előterjesztése értelmében lett megoldva, úgyhogy a bagojnospalatói vonal kiépítésének még kilátása sincs realizálva. (?) Hozzánk érkezett értesítések szerint Széli miniszterelnök ezt a kérdést azzal élesítette ki, hogy ez ügynek a magyar kormány kívánságának megfelelő megoldásától tette függővé megmaradását a kabinetben. Az utóbbi napokban Széll miniszterelnököt és Vittek lovag osztrák vasúti minisztert a király fogadta, a döntés a magyarok javára történt. A döntés csak most történhetett, mert az utóbbi időben Dalmácziából Bécsbe érkezett küldöttségek azt a választ kapták, hogy ez ügyben a tárgyalásokfüggőben vannak, tegnap a cpalatói polgármester vezetése alatti küldöttség, mely Körber miniszterelnöknél tisztelgett, azt az értesítést kapta, hogy a döntés már megtörtént a magyarok javára. A honvédelmi miniszter lemondásáról írt tegnapi hírünket a félhivatalosok megcáfolják, a „Pesti Napló" ellenben megerősíti állításunkat és jelenti, hogy Fejérváry báró a negyven éves szolgálati jubileuma alkalmából lemond állásáról. Mi is április havára jeleztük távozását. Addig fentartjuk közlésünket, ráérnek a félhivatalosok majd akkor czáfolni, ha nem lesz igaz! De addig ne siessenek a «légből kapott koholmányokkal». Darányi és Pálffy gróf üdvözlése, Aranyos- Maróthról táviratozzék. Bars vármegye törvényhatósági bizottsága ma tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy Darányi Ignácz földmivelésügyi minisztert a mezőgazdaság érdekében kifejtett működéséért bizalmi felirattal üdvözli, Pálffy János grófnak pedig nagylelkű alapítványáért háláját és elismerését fejezi ki. A képviselőház pénzügyi bizottsága november 3-ikán délután 5 órakor ülést tart, melyen a honvédelmi tárcát tárgyalja. Az osztrák vasúti tarifák Bécsből telegrafálják, hogy a nagyiparosok gyűlésének mai tanácskozása során Hamburger Frigyes fölszólítja a vasútügyi minisztert, hasson oda, hogy azok a kivételes tarifák, amelyeket Magyarországon magyar czikkek élveznek, osztrák proveniencziákra is kiterjesztessenek vagy hogy legalább osztrák termékeket a magyar kivételes tarifa alapján az osztrák-magyar határra szállítsanak. ■ ■ . á A képviselőhöz ülése. Budapest, okt. 31. A trónörökös házasságáról szóló törvényjavaslat feletti vitában ma Széll Kálmán felszólalása foglalta le magának az érdeklődés oroszlánrészét. Már az ülés elején híre ment, hogy a miniszterelnök még ma kíván az eddig elhangzott beszédekre reflektálni és talán éppen erre való tekintettel szabta rövidebbre Rátkay László a beszédét, melyet tegnap még két órányi terjedelemre kontemplált. Szélit megelőzőleg Rátkay László és Polczner Jenő szólaltak fel. Rátkay meleg érzéssel és költői lendülettel mondott beszédében Kossuth Ferencz tegnapi álláspontját egészítette ki, míg Polczner Jenő a vitában már eddig elhangzott érveket csoportosította. Az ülés második részében került sorra Széll Kálmán. Amikor megkezdte beszédét, megteltek a padsorok és elejétől végig nagy érdeklődés kísérte fejtegetéseit. Mindenekelőtt az ellen tiltakozott, hogy ő a törvényjavaslat beterjesztésével nem alkotmányos szellemben járt volna el, sőt ellenkezőleg a törvényhozás iránti tiszteletének akarta ezzel tanúbizonyságát szolgáltatni, mert reá nézve bizonyára kényelmesebb lett volna semmit sem tenni, de éppen mert a trónörökös egy fontos lépéséről volt szó, szükségesnek tartotta, hogy arról a törvényhozás ha utólagosan is, tudomást nyerjen és e lépéshez hozzájárulását megadja. A trónörökös a nyilatkozatában a maga részéről nem mondott le semmiről; ha bármi lemondás foglaltatott volna a trónörökös által önkéntesen, önelhatározásból, és teljes öntudattal adott nyilatkozatéban, akkor a törvényhozásnak előlegesen történt volna bejelentés. Maga Ferencz Ferdinánd főherczeg is féltékenyen őrködött arra, hogy lépésével minden homály elkerül