Magyarország, 1902. március (9. évfolyam, 52-77. szám)

1902-03-01 / 52. szám

MAGYA­RORSZÁG BUDAPEST, 1902. MÁRCZIUS 1.____________SZOMBAT______________IX. ÉVFOLYAM 52. SZÁM, Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Főszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-feörut 18. szám Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló Lajos. Hiraete.eh nonparelle számítással díjszabás szerint A szalmaszál. Budapest, február 28. A törvény azt rendeli, hogy a külföld­del megkezdendő tárgyalások előtt az au­onóm vámtarifa új autonóm vámtarifá­val helyettesítendő, és kimondja, hogy e feltétel meg nem tartása ugyanazzal a jogha álylyal bír, mint a viszonosság meg nem tartása. Az 1899 : XXX. t.-cz. eme kettős rendelkezésében éppen olyan fon­tos garanczia rejlik, mint abban a ren­delkezésében, amely szerint a kül­földi szerződések 1903-ra akár Ausztria, akár Magyarország kivonatára felmondan­­dók. E rendelkezések értelmét azért nem szabad engedni senki által sem elhomá­­lyosíttatni, mivel e rendelkezések bizto­sítják Magyarország számára azt a jogot, hogy bizonyos feltételek be nem követ­kezte esetén még 1907 előtt az önálló vámterület alapján rendezkedhessék be. Ahogy a dolgok most állanak, minden jel oda mutat, hogy azok a bizonyos föl­tételek nem fognak bekövetkezni. Ausztriá­val vámszövetséget kötni nem lehet, mert nincs aki megszavazza, de nagyon két­séges az is, hogy az új vámtarifára nézve a két ország között megegyezés jöhes­sen létre, ha csak a magyar kormány az ország vitális érdekeit föláldozni nem haj­landó. De ettől is eltiltja a törvény szava, amely kimondja, hogy az új tarifának olyannak kell lennie, »amely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védi». A helyzet tehát ma az, hogy a törvény szava és a viszonyok kényszere elemi erővel hajtják a magyar kormányt az önálló vámterület felé, ő maga pedig — amint az Széll Kálmán tegnapi beszédéből kitűnt — kézzel-láb­­bal tiltakozik ennek az áramlatnak hajtó ereje ellen. Ha valakit akarata ellenére sodor az áramlat, akkor nagy értéke van a legkisebb szalmaszálnak is, amelybe — úgy véli — belekapaszkodhatik. Külö­nös dolog, hogy ezt a szalmaszálat most­­ Németország nyújtja a magyar kor­mánynak. Mindig világosabbá lesz ugyanis, hogy a magyar kormánynak utolsó reménye, hogy az önálló vámterület felállítására az 1899: XXX. t.-cz. konzekvencziáit levonni ne legyen kénytelen, abban van, hogy Németország az ö új vámtarifájával nem lesz kész akkorára, amikor a szerződése lejár. Furcsa kis reménysugár! Jól értsük meg: Németország gazdasági háborút akar ellenünk indítani, de a fegyvere, az új vámtarifa még nem kész. Haladékot kér tehát, és a mi kormányunk kapva kap ezen a haladékon, ahelyett, hogy igye­keznék magát az ellenségnél előbb felfegy­­verezni, és így a maga győzelmének h­ancsait növelni. De ez egészen más, habár elsőrangú fontosságú kérdés; most arról van szó, hogy a német vámtarifá­nak idejében való el nem készülte meg­nyitja-e a magyar kormánynak a kibúvót az elől a kötelesség elől, hogy a mi közös autonóm vámtarifánknak idejében való el nem készültét a viszonosság megsértésé­nek tekintse. Hát nem adja meg. A törvény sehol sem beszél arról, hogy Németországnak milyen vámtarifája legyen, régi-e vagy új. Sem jogilag,­­sem politikailag nincs kü­lönbség abban, hogy Németország a fel­emelt vámtételekkel akar-e velünk alkudni és szerződni, vagy a régiekkel. Mind a kettőhöz tárgyalás kell, a tárgyalás előtt pedig az új vámtarifának készen kel len­nie. Hiszen maga a miniszterelnök mon­dotta tegnap, hogy a szerződések «való­színűleg» fel fognak mondatni. Hogy fel ne mondassanak, azt megakadályozni nem áll a miniszterterelnök hatalmában, mert azt Ausztria (éppúgy mint Magyar­­ország) egyszerű kívánságára fel kell mondani. Éppen erre a nagyon valószínű eshetőségre való tekintettel tette köteles­ségévé a törvény a kormánynak az új autonóm vámtarifa kidolgozását. Miután tehát úgy Ausztriának, mint Magyarország­nak jogában áll a szerződéseket felmon­dani ; miután erre az estie­tőségre való tekintettel a külfölddel megkezdendő tár­gyalások előtt az új tarifának készen el­fogadva és törvénybe iktatva kell lennie; miután ezeknél fogva a monarchiának szóba sem szabad állania a külfölddel akár a régi alapon, akár új vámtételek­kel való szerződés­kötés vagy szerződés­­hosszabbítás iránt, míg a saját vámtari­fája nem kész, ennélfogva érintetlenül fennáll a magyar kormánynak az a köte­lessége, hogy vagy visszautasít minden tárgyalást a külfölddel, vagy pedig a re­­cziproczitást megtörtnek tekinti. Szerencséje Széll Kálmánnak az, amit tegnap bevallott, hogy t. i. mindeddig a külföld részéről semmiféle inviácziót nem kapott. Mert ha kapott volna, akkor nem volna abban a helyzetben, hogy azokra reflektálhasson. Neki a külfölddel tár­gyalnia az új vámtarifa nélkül nem sza­bad. És e tilalom alól nem nyújthat fel­mentést az a jogi szempontból teljesen lényegtelen körülmény, hogy Németor­szágnak tsz-e az új vámtarifája, vagy nem. Mert a dolog lényege az, hogy a törvényhozás akarata a régi vámtarifát a mostani szerződések lejártának idejére hatályon kívül helyezte, amikor kimon­dotta, hogy" azt új tarifával kell helyette­síteni, mi­ itt még a külfölddel csak tár­gyalás­­ba­­ bocsátkoznánk. Itt tehát a régi vár. '­­ alapján való prolongáczió beleütközik törvényhozás akaratába, amely akaratot a magyar törvényhozás oly pregnánsul fejezett ki, hogy egyene­sen kimondotta, h­ogyha annak fogana­tosításához Ausztria a közreműködést megtagadja, hát azt egyenesen olybá veszi, mint a viszonosság megszegését. E határozott, pregnáns, félreérthetetlen akaratnyilvánítással szemben a magyar miniszterelnöknek — amint tegnap tette — «végleges» és «nem végleges» szerződé­sek között különbséget tenni nincs joga. A szalmaszál tehát annak bizonyul, a­mi: szalmaszálnak, mely a beléje ka­­paszkodó markába szakad, de őt elme­rülni hagyja. Itt nincs más választás: vagy felállítani az önálló vámterületet, vagy pedig — megszegni a törvényt. ... M. Lapunk mai száma 30 oldal- Az új országház. — Bartha Miklós beszéde. — Budapest, február 28. A képviselőház mai ülésén rendkívül érde­kes és mindvégig nagy figyelemmel hallgatott beszédben foglalkozott Bartha Miklós az új országház ügyével. Nem esztétikai mélta­­tatása volt az egy monumentális épületnek, hanem egy korrajz, mely bevüágít művészi, gazdasági és politikai életünkbe. Az egész Ház fokozódó érdeklődéssel és nagy szellemi ébre­­zettel hallgatta Bartha fejtegetéseit. A finom humor és a szellemes fordulatok lekötötték nemcsak a baloldal, hanem a kormány és pártja osztatlan figyelmét is. Széll maga is nagy elis­meréssel nyilatkozott Bartha felszólalásáról. Kiváló értékkel bírt Bartha beszédében a parlamenti palotának építészeti méltatása, an­nak elhelyezése, czélszerűsége és beosztása felől mondott kritikája. De a beszéd valósággal kulturhistóriai magaslatra ott emelkedett, midőn országunknak valódi viszonyait ismertette azzal a nagyzoló és külsőségekre fektetett politikával szemben, melyet annak a palotának saját­­szerű stélje és óriási költségei (37 millió ko­rona) jellemeznek. Barthát beszéde végeztével az egész baloldal tüntető melegséggel üdvözölte. Utána Rakovszky István szólalt fel, hogy tá­mogassa Bartha Miklós felszólalását és köve­telte egy parlamenti vizsgáló­bizottság kiküldé­sét, mely az esetleges visszaéléseket is megvizs­gálja. Hiszen lehetetlenség, hogy annyi milliót elköltöttek volna arra az épületre, ha vissza­élések nem történtek volna. Széll fel­állott és tiltakozott a visszaélések ellen, de a maga részéről is elismerte Bartha legtöbb állításának jogosultságát, és helyeselte, hogy amit lehet, még tegyünk e tárgyban jóvá. A vita folytatását, miután még többen van­nak följegyezve, holnapra tették. A holnapi nap folyamán Bartha fejtegetései alapján az ellenzék részéről írásos határozati javaslatot is fognak benyújtani. A képviselőház vitájának ezt a részét itt közöljük .

Next