Magyarország, 1905. április (12. évfolyam, 82-107. szám)
1905-04-01 / 82. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1905. ÁPRILIS 1. SZOMBAT. XII. ÉVFOLYAM 82. SZÁM. Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal a Teréz-körut 19. és Hirdetések nonpaxeille számítással díjszabás szerint. Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen Az ideiglenes megoldás. Írta: Kossuth Ferencz. Budapest, márczius 31. Az ország sorsa koczkán forog. A helyzet súlyos; beláthatja ezt minden jó hazafi, aki körültekint és gondolkodik. Tisza István gróf erőszakoskodásával szembeállította a nemzet többségét a koronával. Ez a tény nagy veszélyt képezne még oly országokban is, hol az uralkodó nem rendelkezik más ország erejével. Sokkal nagyobb veszélyt képez nálunk, hol a király a szomszédos Ausztria egész hatalmával rendelkezik, s emellett az ország egész anyagi erejének is letéteményese. Tisza István gróf és pártja még ma sem látják be ezt a tényt, és a szabadelvűpártnak múlt szerdán hozott határozatában szembeállítják a nemzetet a koronával, midőn intik „a nemzetet attól, hogy kockára ne tegye a nemzet és kinály közötti békés és teljes benső összhang megbecsülhetetlen áldásait. “ Minden magyar ember tudja, hogy a nemzet a magyar állam hivatalos nyelvének jogait akarja érvényesíteni, és tudja azt is, hogy a nemzet e követelése nem megy túl azon a határon, amelyet az élő törvények a nemzeties értelmezés szerint megállapítottak. Ez utóbbi tételt a szabadelvű párt tagadja; bár tudja, hogy az 1867. XII. t.-cz. 11. §-a a szolgálati nyelvre vonatkozólag nemcsak hogy nem rendelkezik, de ezt meg sem említi, és csakis a vezényletről, vezérletről és beszervezésről szól, mégis azt állítja e párt határozata, hogy e szakasz a szolgálati és vezényleti nyelv megállapítását a fejedelmi jogok közé sorozta. Ezzel a határozatával a szabadelvű párt a nemzet követelményét törvényellenesnek mondja ki és így azt az áramlatot igyekszik erősíteni, amely a koronát abba az irányba ragadja, hogy a nemzet kívánalmát visszautasítsa mint olyat, amilyen a törvény által megállapított fejedelmi jogokat csorbítaná. Azok, kik e határozatot hozták, tekintsenek lelkük mélyébe és kérdezzék meg lelkiismeretüktől, hogy helyes volt-e, időszerű volt-e egy ilyen mérvű támaszt nyújtani annak az osztrák befolyásnak, amely a királyt arra igyekszik rábírni, hogy véglegesen utasítsa vissza a magyar nemzet kívánságait? Keresve sem lehetne hathatósabb eszközt találni ezen osztrák befolyás erősítésére, mint azt, hogy a magyar képviselőháznak (számbelileg) második pártja a nemzet követelését az élő törvénybe ütközőnek és a felségjogot sértőnek tekinti. Nagyon sajnálatos, hogy az a megfontolási hiány, mely a Tisza-kormány tetteit jellemezte, az együttmaradt parlamenti kisebbség cselekvéseiben is ismétlődik. Elismerem, hogy káros lehetne az országra nézve az, ha egy hazafias, de szélsőségekre hajló párt megfontolás hiányával cselekednék a nemzeti jogok érvényesítése érdekében; de mennyivel károsabb az, ha egy nagy párt ugyancsak megfontolás hiányával cselekszik a nemzeti jogok letagadása irányában. Ilyen programmal ellenzékbe menni oly többséggel szemben, amely a nemzeti jogok fejlesztését tűzte zászlójára, valóban hálátlan feladat, s az ország érdeke feltétlenül azt kívánná, hogy ez a pártalakulás szűnjék meg és a nemzet egyesüljön jogainak mérsékelt, de elhatározott és kitartó követelésében. Szerencsére a király láthatólag nem helyezkedik a szabadelvű párt álláspontjára abban a tekintetben, hogy a nemzet kívánalma, mint törvénybe ütköző és a felségjogokat sértő, egyszerűen utasíttassék vissza. A király, agg kora daczára, kitartással fáradozik azon, hogy találjon egy oly megoldást, amely egy időre legalább elsimítsa az ellentéteket és lehetővé tegye azt, hogy az országnak alkotmányos, felelős kormánya lehessen. Sok jel arra mutat, hogy az utóbbi napokban felcsillant egy elfogadható megoldás reménysugara. A válság kezdete óta, sőt az egész parlamenti küzdelem eleje óta az van az álláspontunk a katonai kérdésekbe, hogy ha új és nagyobb áldozatot követelnek a nemzettől, fizessék mi ennek az árát a nemzet jógi fivnyesítésével. E tétel ellenkezője nem áll úgy, mert ha a katonai körök lemondat is a nagyobb áldozatok követelését a nemzet nem mondhat le arról, he az ő nemzeti jogait igyekezzék érnyesiteni; de a törekvések akut jsgére nézve s azoknak azonnali érnyesitésére vonatkozólag megszűnik mostani időhöz kötött aktualitásoke jog követelése a magyar állam tetlenségére vonatkozó többi nen követelések közé sorakozik ismét; szóval, a jövő kérdésévé válik, hogy a magyar állam függetlenségének összes jogai a jövő kérdését képezik, bár e czél felé végzetszerűleg haladnak az események, mint az adott helyzet szükségszerű logikai következménye felé. Mindeddig a korona nem tartotta lehetőnek azt, hogy egy meghatározandó időre lemondjon minden újonczlétszámemelésről és a katonai teher növeléséről, mégpedig oly időre, mely elégséges legyen arra, hogy a szövetkezeti pártok többi programmpontjait keresztülvihessék, ha kormányt vállalnak, s a közgazdasági önállóságra nézve megalkossák a törvényhozási határozatot és széles alapon lássanak hozzá a gazdasági különválás rázkódtatás nélküli előkészítéséhez, oly intézkedések létesítésével, melyeknek elmulasztása az 1899-iki XXX-ik t.-czikk valóságos kijátszását képezte. Ha azonban a korona e felfogásában tényleg változás állna be, akkor, bár a nagy kérdés elodázása nem lenne távolról sem oly előnyös megoldás, mint az, ha teljesíttetnének a nemzet kívánságai, azért mégis e megoldás, szerintem, kívánatosnak lenne tekinthető, mert eloszlatná azon nehéz felhőket, melyek édes hazánk egén tornyosulnak. Tényleg lehetetlen lenne végtelenül nem aggódnunk afelett, hogy mi lenne a következése annak, ha extra-parlamentáris vagy kisebbségi, vagy hosszú időre ügyvivő kormány venné át az állam ügyeit, s ez arra vetemednék, hogy a képviselőházat többszörösen föloszlassa, ami az országot veszélyes izgalomba hozná és az ellentétet a nemzet és a korona közt annyira fokozná és kiélesítené, hogy oly kitörésektől lehetne tartani, amilyenektől (Kossuth Lajos is intőleg irta) Isten óvja meg a nemzetet. A szövetkezeti pártok is ezek közt a legnagyobbik (tehát az, mely jogosan p ^ '.■‘v'Uia r. oroszlánrészét) Lapunk maiszana 24 oldal