Magyarország, 1909. szeptember (16. évfolyam, 206-210. szám)
1909-09-01 / 206. szám
•* Dr. APÁTHY ISTVÁN hagyatékából 1922. BUDAPEST, 1909. SZEPTEMBER 1._____________SZERDA___________________XVI. ÉVFOLYAM 206. SZÁM. Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz-körut 19. sz. Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Tehetségtelen exisztencziák. Irta: Miklóssy István főgimnáziumi tanár. Budapest, augusztus 31. Manap az életet szocziális reformeszmék hatják át. Mindenki mindenben újat akar: a társadalomra nézve czélszerűbbet, jobbat és kényelmesebbet. Általános elégedetlenség nyomja a lelkeket. A társadalmi viszonyok megváltoztatására minden hatótényezőt megragadnak és igy ennek a czélnak elérésére fel akarják használni az iskolát is. Fennen hangoztatják, hogy a mai iskola nem az életre készít elő. Mind hangosabban követelik, hogy az iskola az élet szükségleteit tartsa szem előtt: azt tanítsuk, amire szükségünk van. A mai közszellem a prakticizmus jegyében született. Praktikusan élni, praktikusan tanítani, . . . mindent csak praktikusan ! Ezzel a követeléssel szemben az 1883-iki középiskolai törvény a középiskola czélját ideális szempontból abban állapítja meg, hogy az az ifjúságot „magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse". Figyeljük meg most már, váljon az élet igényei ezt a kettős czélt fedik-e? A szülők, amidőn ifjaikat középiskolába adják és az ifjak, akik középiskolába járnak, nem ezt a törvényszabta ideális czélt követik. Nem. Ezek praktikusan gondolkodnak. Ezek azt akarják, hogy kenyeret adjanak és kenyeret kapjanak. Mindenki, aki középiskolai oktatásban részesült és a közügyét, a hazát, vagy a társadalmat szolgálja, vizsgálja meg saját helyzetét; vizsgálja meg, hogy általános tudásra, avagy szaktudásra van-e elsősorban és legfőképpen szüksége. Maga a tanár, akinek a törvény szövege szerint általános műveltséget kell nyújtania, anynyira szakműveltséggel rendelkezik csupán, hogy például a mathematikus a német irodalomban csak annyira járatos, mint a nyelvész a mathematika elemeiben. A tudós egyetemi tanár, ha történész, a matematikából vagy a fizikából, vagy akár a magyar irodalomból alig állhatna a nyolczadik osztály vizsgálata elé. Pedig az 1883 iki törvény szelleme szerint a matematika, a fizika, az irodalom stb. tudása az általános műveltséghez hozzá tartozik. A franczia középoktatásra vonatkozó tantervi utasítás (Plan d’études dans les lycées et collèges) például kifejezetten gondoskodik arról, hogy az intézetek a tanulókat, jövő pályájukra való különös tekintettel, a leghasznosabb oktatásban részesítsék. Francziaországban a középfokú oktatás — éppen a hajlam szerinti pályaválasztás okából — nem általános és körvonalazatlan czélt szolgál. Az ifjú aszerint, amint hajlamot, tehetséget érez bizonyos pálya, vagy hivatás iránt, aszerint látogatja a középiskolának szakcsoportok szerint szétágazó egyik vagy másik ágát. A szakcsoportok ezen szétágazó rendszere mellett az a tanuló, aki kalkulálóképességet érez magában, ügyesen rajzol, és így természetes okoknál fogva mérnök óhajt lenni, már a középiskolában választott pályája felé kész utat talál, amennyiben kétségkívül a természettudományi osztályt fogja látogatni. Nálunk, ha a tanuló tisztában van azzal, hogy mérnök lesz, az az érettségi vizsgálatig a mathematikát és a természettudományokat csak olyan mértékben tanulhatja, mint az, aki például a klasszika filológiából készül tanári pályára. A franczia iskola tehát főtekintetét — amellett, hogy általános műveltségre és tudásra is oktat — a való élet azon tényleges állapotára irányítja, amely szerint manap mindenféle igazi tudás, szaktudás. A mi középiskolai rendszerünk legfőbb baja éppen az, hogy nem lehetünk tekintettel a gondjainkra bízott ifjak hajlamára. Mindenkit, aki középiskolába jár, egyformán tömünk meg olyan tudással is, mely azt a határozott hajlamot még esetleg tompítani is képes. A mi rendszerünk mellett az a fontos pedagógiai elv, amely a növendék egyéniségének különös figyelembe- Lapunk mai száma 28 oldal. / A királyné hajfürtje. Irta: S.s Edo. I. A fiatal király nagybetegén feküdt fehér ízjárványpalotájában, amely a Kelet minden pompájában viruló pálmakert közepén állott. Hozattak ágyához tudósokat Egyiptomból, akik a jótevő Ptah isten kegyelméből az orvostudomány legnagyobb mesterei a földön; Eskaláp papjait Görögországból, akik ezerféverral kenték be lázas testét; prófétákat Palesztinából, akik kezük érintésével adják viszsza az egészséget. Eljöttek a perzsa mágusok, akik telefüstölték a szobájátés titokteljes igéket mormoltak feje körül; indus varázslók, akik bűbájos drágakövekkel gyógyítanak; hun madárjósok, akik a madár röptéből iparkodtak kiolvasni, hogy lehetne szenvedéseinek véget vetni; és muzulmán dervisek, akik üvöltve igyekeztek belőle kiűzni a gonosz szellemet. Mindez nem használt, a király mind halványabb lett és mindjobban sorvadt a koporsóba. És udvarmestere titokban már a fényes gyászszertartáson törte a fejét, amint hű szolgához illik, amire szeretett urának szüksége lehet. Szomorúságba merült az egész birodalom, amely különben vidám és boldog volt, mint a tündérország. Gyászolták őt az öregek, akik bámulva tisztelték vén emberhez illő eszét, de még jobban gyászolták az asszonyok, akik szerelmesek voltak a fiatal király deli szépségébe. S a király égető kínok közt Vergődött ágyán, orvosok balzsama, papok áldozatai, asszonyok könyei nem bírták talpra állítani többié. II. Pedig hiába Volt a délczeg, a hős, a fiatal királyba szerelmes birodalmának minden aszszonya, akik tüzesek voltak és sóvárak, mint a forró, nyári sóhajtás. A király egyetlen asszonyt ölelt körül véghetetlen szerelemmel, mint ahogy az óczeán ölel körül egy kicsi, virágos szigetet. Feleségét szerette ő, akivel néhány évvel ezelőtt ülte meg káprázatos fényű lakodalmát. Hét napra száműzve volt akkor a bánat és az éjszaka; piros fáklyafény mellett kerekedtek tánczva még a rabszolgák is; kincstárából aranyeső hullott a népre s aranyesőnél fényesebben és boldogitóbban borult a királyra gyönyörű, ifjú hitvesének aranyhaja. A beteg király most reszketve nyújtotte kezét az imádott asszony felé és elhaló hangon suttogta neki. — Nem fáj nekem, hogy itt kell hagynom: a nap ragyogását, országom virulását, népem szeretetét. De fáj, hogy itt kell, hogy hagyjalak téged, akinél szebb, jobb, tisztább hitvessel nem áldott még meg halandót az ég kegyelme soha. Mert a nap másra is ragyog, nem csak reám; országom virulását mások is élvezték, nemcsak én; népem átruházza szeretetét öcsémre, aki követni fog a trónon. De a te szerelmed másra nem ragyogott soha, csak reám; a te ajkadt rózsáit nem szakasztotta le más soha, csak én; és a te szereteted ott fog gyászolni síromnál örökké. Ezért a legnagyobb gyötrelem tőled elszakadnom — s mégis megédesíti halálomat az a gondolat, hogy te az enyém voltál egészen és egyedül. Nemde, én áldott hitvesem? — A tied, a tied, — rebegte az asszony S lehajtotta aranyhaja fejét, mely az ágy bíbor függönyei között vöröses fényben égett. És szeméből sűrű, keserű könycseppek hullottak férje kezére, aki só várán felcsókolta a drága cseppeket. Azt hitte róluk, hogy a szomorúság könyei, melyekkel elsiratja őt az az asszony, aki mindig, mindig hűséges szerelemmel ölelte őt körül. Sajkát égették a könycseppek, de mégis olyan édesek voltak, olyan édesek... III. Sálom szállott a beteg szemére s az álorrt homályából titokzatos fellegek közül elébe lépett egy tündöklő alak: — Ki vagy te, csodás nemtő? — kérdő reszkető hangon a király. — Égből szállottál-e le és az istenek küldének-e hozzám? — Jól mondod, hogy az égből szállottam alá, — csendült meg a nemtő ajkán. — Hozzád küldöttek az istenek, akik mindent látnak és tudnak. Ajkamon az igazság, az ő igazságuk. — És mit hoztál nekem az égből? — Az istenek szive megindult rajtad,és gyógyulást küldenek neked. Megenyhülnek szenvedéseid és eltávozik fejedről a halál, ha megfogadod tanácsaikat. — Megfogadom, megfogadom. Hisz úgy szeretek élni, az én szerelmes hitveseimmel... — Jó. Tehát halld az istenek rendelését. Ha egy asszony, aki férjéhez hitelen nem volt soha, levágja hajának egy fürtjét és te szíved fölé teszed a selyemszálakat, azonnal kikelhetsz az ágyadból és egészségesebb lessz, mint valaha voltál. De jól vigyázz: tiszta, mint a liliom illata! Mert ha bűnös nő hajfürtjét érinti csókod: a sorvasztó kín tovább dűl bensődben és rettentő kínok közt halálra fog gyötreni téged"! . .. val.Wd