Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-19 / 43. szám

Budapest?, 1913. szerda, február 19. HAGYASORSZAtI — Hideg banker — meleg ünneplés. Pá­riából írják, hogy a Nemzetközi Hűtőipari Egye­sület Charles T­e 1t­­­e­r­s, az első fagyasztott húsz szállítógőzös építőjének tiszteletére banketet ren­dezett, amelyen D’Arsonval tanár, a híres fizi­kus és Sarreta párisi argentínai követ is részt vett. Ugyanez alkalommal 800,000 frank ajándékot nyújtottak át Telliersnek, amelyet nemzetközi gyűjtés útján hoztak össze. A ban­­kernek az volt a különlegessége, hogy az összes fogásokat hűtőiparilag konzervált húsból, halból, tojásból és gyümölcsből készítették. A banketen a hűtőipari egyesület osztrák és magyar csoportja folytán rongálódtak meg. — Merénylő szere simss. K­i­s János huszon­egy éves mázolósegéd, aki közös háztartásban élt Re­se Mária tizenhét éves cseléddel, a Fób­i-út és Csányi­ utcza sarkán tegnap megtámadta a lányt és nyolczszor megszúrta azért, mert Bese Mária elhagyta. A súlyosan sebesült leányt a Rókus-kór­­házba vitték. Kis Jánost a rendőrség nyomozza.­­­ Meg akarta borulni Swiuhmaier ha­lálát. A meggyilkolt Schuhmeier képviselő temetése után a bécsi rendőrigazgatóság riasztó táviratot kapott a müncheni remdőrfőnökságtől. A távirat szerint Freiberg Ferencz, aki radiká­lis szoczialistának és szabadgondolkodónak mondja mag­át, egyébként pedig többszörösen büntetett elő­életű dologkerülő, aki semmiféle szocialista szak­­szervezetbe sem tartozik, Münchenből, ahol állás nélkül lézengett, Bécsbe ment, hogy me­gölje Kun­schak Lipót városi képviselőt, Schühmeier gyil­kosának a fivérét. A rendőrhatóság értesítette a készülő merényletről Weisskirchner polgár­­mestert és­ Kunschak Lipótot, a detektívek pedig utána vetették magukat, hogy felkutassák Freiberget. Meg is találták Brigitte­na­u­­ban, a férfi­ menedékhelyen. A titkos rendőrök eláltották a menedékhely kijáratait és hétfőn reg­gel, mikor Frei­b­er­g elhagyta a hálóhelyét, lefogták és megkötözték. Megmotozásakor töltött revolvert és egy hatalmas, háromélű, nagyon he­gyes ráspolyt találtak nála. Egé­sz nyugod­tan megvallotta, hogy eltökélt szán­déka volt megölni Kunschak Lipótot, mert annyira felbőszítette Schul­meier meg­gyilkolása, hogy így akart beszút állani érte. A ráspolyt azért szerezte be, hogy ha nem sike­rülne úgy fültövön lőnie Kunschak képviselőt, ahogy ennek az ücsése elpusztította Schuhmeiert, akkor a ráspolytyal szíven szúrja. Freiberget, akiről hamarosan megállapították, hogy már huszon­hat­szer volt elítélve, beszállították az or­szágos törvényszék fogházába. Az ötvennyolc éves embert, aki fiummnl­en született, minden ismerőse izgága, borhely, munkák­ - ülőnek tudja. — Csalás festményekkel. A budapesti bün­tetőtörvény­szék vizsgálóbírója elfogatóparancsot adott ki Eperjesi János 34 éves kereskedelmi ügynök ellen, aki a Művészi Festményeket Érté­kesítő-­Válalattól ezerkétszáz koronát csalt ki, azután megszökött. A rendőrség nyomozza.­­ Egy osztrák pilótatiszt halálos zuha­nása. Az osztrák katonai pilóták közül negye­dik áldozata lett hétfőn este az aviatikának. N­­ 1t­­ner Ede főhadnagy, ismert osztrák pilóta­tiszt az áldozat Néhány nap előtt Szarajevóből, ahová a hadi repülőállomás vezetésére rendelték ki. Bécsbe érkezett, hogy néhány új katonai repülőgépet pró­báljon a szarajevói állomás számára. Hétfőn este Fischamendben fötszállott egy repülőgéppel, amelyet egy bizottság már megvizsgált és kifogás­talannak talált. Száz méter magasságban lehetett, amikor a katasztrófa érte. A szemtanúk szerint a pilóta, aki valószínűleg rosszul lett repülés közben, kiesett a gépből, a repülőgép rázuhant és a még mozgásban lévő propeller darabokra vagdalta a szerencsétlen embert. Iszonyúan összekaszabolt holttestét alig tudták kiszedni a gép alól. — Czimađom nyozás. Az Eternit Művek igaz­gatójának, Fischer Ró­ért urnak, a kereske­delmi tanácsosi czim adományoztatott. —r Szélhámos ügynök. A rendőrség letartóz­tatta nagyjászi Jászi János ügynökök aki minde­nütt mint fő- és szénnagykereskedő szerepelt­­és különösen a fővárosi zárdák számára szállított sze­net. Nagyjászi azonban a szállított sz­enet mások­tól vásárolt és az árával adós maradt. Azonkívül­­ amikor, a Szuly-féle fűszeresből­ megbukott, sorra­­­ járta a zárdákat és ott közölte, hogy nagyon olcsón tud szállítani czukrot és szeszesitalokat, amelyek a Szuly-féle csődtömegből valók. Minden zárdában kétszáz-kétszáz korona előleget vett fel, de a meg­ígért árukat nem szállította. Többen feljelentést tettek ellene, a rendőrség már hetek óta nyo­mozta, míg végre tegnap este ráakadtak és letar­tóztatták. — Vasúti baleset. Ma reggel 3 órakor 6 órakor a 461. sz. gyorsvonat Gödöllő állomáson a behaladás alkalmával beleütközött egy üres szerel­vény­vonatba, melynek két kocsija kisiklott. Az összeütközés következtében senki sem sérült meg. A forgalmi akadály miatt több személyszállító vonat késést szenvedett. Szigorú vizsgálatot indítottak. — Csalás hamisított csekkel. A rendőrség nyomozza S­t­r­a­u­s­z Sándor zentai születésű, hu­­szonhatéves tőzsdeügynököt és Huszár Lajos bécsi lakost, akik a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank czimére hamisított több ezer koronáról szóló csekket elzálogosították Klein Miksa portásnál. Klein hatszáz korona kölcsönt adott a csekkre. Amikor Klein hiába várta, hogy a csekket Strauszék kiváltsák, elment a Kereskedelmi Bankba, ahol ki­derült, hogy az utalvány hamis. Feljelentést tett a­ csalók­­ellen, akik közben megszöktek.­­ Az „Omnia“ mai új mű­sora, a különböző műfajok legkiválóbb alkotásaiból van össze­állítva. A kitűnő műsor fő számai „A múlt em­lékei“ ez. 3 felv. életkép; „Az erdész leánya“ ez. 2 felv. szinműi és „A festő remekműve“ ez. 2 felvonásos amerikai szinmű­, melyeken kívül művészi értékű természeti és tudományos felvé­telek, kitűnő vígjátékok és aktualitások alkotják a nagyszabású műsort. — Véres harc a csendőrök és czigányok között. Nagy Kálmán és Csák Sándor csend­őrök Makón egy községi rendőr kíséretében ki­mentek a czigányok tanyájára, ahol a hírhedt Tálics-családot keresték lopás ügyében. A csendőrök felhívására a czigányok nem adták elő a lopott tárgyakat, és a házkutatást sem engedték meg. Amikor a csendőrök a szekrényhez közeledtek, egy titkos czigányjelszóra valamennyien nekik es­tek és ütni-verni kezdték őket A czigánykunyhó olyan alacsony és szűk volt, hogy a csendőrök fegyverüket nem használhatták. Nagy erőfeszítés­sel kidöntöttük az ajtót és kikerültek a szabadba. A czigányok utánuk eredtek és egyikük, T­á­­­i­c­s Mihály egy háromméteres vashoroggal támadt ne­kik. A csendőrök fegyverükhöz nyúltak. Három­három lövés dördült el és irtózatos jajgatás köz­ben három czigány esett véresen a földre. Tálics Mihálynak a szivébe hatolt a hat golyók egyike, Tálics Radojt hasán érte golyó és mindketten meghaltak. Tálics Petárnak a térdét zúzta össze egy golyó és sérülése nagyon súlyos. A többi négy czigányt összekötözve be­szállították a járásbiróság fogházába. Nagy Kál­mán betegen fekszik. Az orra be van törve és az arczán és testén több daganat támadt a zú­­zódások következtében. Csák Sándor csendőr szin­tén több zúzódást szenvedett. — Rabló czigányok. Néhány nappal ezelőtt jelentettük, hogy a rendőrség letartóztatta Ko­zák József rákoskeresztúri czigányt rablás miatt. Most megál­lapították, hogy a letartóztatott Kozák József nem rákoskeresztúri czigány, hanem kóbor­­czig­ány. Ezt azért konstatálja a rendőrség, mert Rákoskeresztúron is él egy Kozák József nevű czi­gány, aki ártatlan. — Életuntak. Dobroszky Józsefn­é született Hr­o­n­i­k Anna harminczöt éves cseléd az Üllői-ut 89. szám alatti szolgálati helyén lugkőoldatot ivott. A Rókus-kórházba vitték. — Kovács Mihályné született Rankanszky Erzsébet negyvenhárom éves vendéglősnő a Klauzál-utczai fürdőben a hasát felvágta. Súlyos sérülést szenvedett. A Rókus-kór­házba vitték. — Ulik Richárd tizenhárom éves szabótanonc, a Nagyfuvaros-utcza 18. számú ház harmadik emeletéről az utczára ugrott. Az öngyil­kosságra odacsődült tömegben Trojek Anna hat­van éves szakácsnő előre akart furakodni, hogy közelebbről lássa a szerencsétlen életunt fiút, a­mikor megcsúszott és lezuhant Takács József pin­­czéjébe. Mire a mentők kiértek, már két sebesült volt. Az életveszélyesen sérült Ulikot a Rókus­­kórházba vitték, Trojek Annát pedig a lakására szállították. — A Partei Nagy Áruház Lotz-termében na­­­ponta délután 6-~V?8-igi katonazene. — Nizzai karnevál. Az idei nizzai karnevál magyar látogatóinak bizonyára kellemesen fel­­tűnik, hogy a farsangi hangulatot ezúttal ma­gyar italnak, a­ Kőbányai Po­gári Serfőzet rész­vénytársaság Szent István védjegyű Dupla шаШавогиоек. fogyasztása is nagyban emeli. * Fővárosi Orfeum. Szorongásig zsúfolt házak gyönyörködnek minden este Sylvester Schaffer ha­sonlíthatatlanul sokoldalú művészetében. Amit ez az ember produkál, az már igazán határos a csodával. Természetes, hogy a páholyok már napokkal előre kel­nek el. Csütörtökön, e hó 20-ikán két előadásban lép fel az illusztris művész. Délután mérsékelt hely­­árakkal. Nagyon czélszerű minden jegyet a nappali pénztárnál, előre megváltani. X Diana eceborezesz, a leghatásosabb háziszer mindenütt kapható 44 fillérért. X Zászlók minden kivitelben, díszítéseket, nemesi és családi czímereket készít: Linhart, színházi festő és díszítő, VIII., Futé-utcza 48. X Erdélyi császári és királyi udvari fény­képész műterme IV. kerület, Semmelweiss-utcza 2. szám (a Kossuth Lajos-utcza sarkán.) Platin­­képek, akvarell- és olajfestmények bármily kis fénykép után. Felvételek minden időben. Tele­fon. Lift. A Czuczor-utczai rablógyilkosság. Még mindig nincs meg a gyilkos. Saját tudósítónktól. === Budapest, február 18. A Czuczor-utczai rablógyilkos még mindig nem került kézre. Még tegnap délután Sárközy és Emesz detektívek jelentették, hogy a Ferencz­­tér 13. szám alatt lévő zálogházi közvetítőnél nyomára jöttek a tettesnek. A gyilkos ott a kora reggeli órákban húsz darab fehérneműt elzálogosított, melyeket Richterne lakásán elrabolt Hoffmann zálogos a gyilkos személyleírását a következőképpen adta meg: A gyilkos (minden jel arra vall, hogy ő maga zálogosította el a holmit) 20—22 éves, alacsony termetű testes férfi. Ruhája kopottas, czipője lyukas, elnyűtt,­ bajusza és haja szőke, zöldes színű, hosszú ka­bát volt rajta és puha sipkát viselt a fején. Zül­lött külsejű ember benyomását tette, magyarul beszélt. Az elzálogosított holmiért 19 koronát kapott. A tett helyén később még egy R. J. monogra­­mos véres zsebkendőt is találtak, amelyet Rich­­terné nem ismert föl a magáénak. A detektívek most ezen a nyomon is kutatnak a gyilkos után. A mai nyomozás. A rendőrség tegnap reggel óta szakadatlannal folytatja a nyomozást. A detektívek egész serege nyomozta éjszaka a gonosztevőt, de eddig nem tud­tak a nyomára akadni. Bejárták a főváros kör­nyékét, Erzsébetfalvát, Kispestet, Soroksárt, Rá­kospalotát, Czinkotát. Az éjszaka razziát tartottak, de semmi nyomravezető adatot nem tudtak besze­rezni. Ma reggel jelentkezett a főkapitányságon Timai Károlyné, Burriánné és Kurandáné a Ba­kács-tér 6. számlú ház lakói, akik elmondották,­­hogy tegnap reggel fél 9 óra tájban látták, ami­kor a gyilkos bement a Bakács­ tér 6. szám alatti ház udvarára. Az arcza, a keze, haja, még a füle is véres volt. A vízvezeték csapja alá ment, ahol megmosakodott. Az asszonyok azt hit­ték, hogy elesett és valahol sérülést szenvedett, azért nem szólították meg. Megjelent a főkapitányságon a Tompa­ utcza 13. számú házban levő Reisz fűszeres szolgája, Pej­ték­­es Imre és elmondotta, hogy a gyilkos 9 óra körül bement az üzletbe , négy fillérért barna c­somagolópapirost és négy fillérért zsineget vásá­rolt. Amikor az üzletbe ment, nem volt nála cso­mag. Távozása után Beterics kiment az utczára és ekkor látta, hogy a gonosztevő barna papirosba becsomagol valamit és a hóna alatt elviszi. Ekkor már kicsi volt a csomag. Úgy látszik, hogy a Fe­­rencz-téri zálogházból ment már a Tompa-utczába a gyilkos. Tegnap este, mint azt jelentettük, a főkapi­tányságon megjelent Hudetz Mária, aki elmon­dotta, hogy pénteken este Lónyay­ utczai lakásába­­ beállított egy­ fiatalember, akire teljesen ráillik a rá

Next