Magyarország, 1917. április (24. évfolyam, 88-112. szám)

1917-04-01 / 88. szám

Budapest, 1917. vasárnap, április 1. MAGYAROROi«­ * _ ^ Czerni írói Ssn­ov FerencMi­nlául Czernin gróf külügyminiszter a „Frem­denblatt“ ma reggeli számában fontos külpo­litikai nyilatkozatot tett. A lap tudósítójának kérdésére a külügyminiszter igy válaszolt: — Hogyan végződhetik az orosz forra­­dalom ? —­ Jóslásokba nem bocsátkozhatom. Ha az uralkodásban, történt változásnak az lesz­ az eredménye Oroszországban, hogy az orosz birodalom meggyötört népei belátják, hogy a háború folytatása gonosztett lenne és hogy ők is, mint az antant népei, bármely napon tisz­tességes békét köthetnek a középponti hatal­makkal, akkor vége felé közeledik ez a borzal­mas emvibem­észárlás. Minket nem lehet meg­semmisíteni és mi sem akarunk megsemmisí­teni senkit. Arcvonalaink erősebbek, mint bár­mikor voltak, gazdasági helyzetünk biztosítva van, mi tudunk és fogunk is kitartani. Az a példátlan áldozatkészség és erő, ah­melyivel az Osztrák-Magyar Monarchia népei a nélkülö­zéseket elviselik, biztosítja nekik a végső si­kert. Nem a felső ezreket, hanem a középosz­tályt és még inkább a nép szélesebb rétegeit, a sors mostoháit illeti a legnagyobb elismerés. Le a kalappal azok előtt a milliók előtt, akik künn a lövészárkokban, vagy otthon a munka harcterén viselik a nélkülözéseket panasz nél­kül . Le a kalappal nagyságuk és erejük előtt ! El fog érkezni az a nap, amelyen a monarchia népei, elnyerik hősiességük jutalmát. — Fenntartja Excellenciád a hadviselő or­szágokhoz intézett javaslatát, hogy megbízot­takat küldjenek békekonferenciára? — Minden bizonynyal. Csak ezt az utat látom mindenkire nézve célhoz vezetőnek. Akik folytatni akarják a háborút, azokra nézve a konferencia összeillése semmiféle vál­tozást sem jelent. Hiszen a harcokat folytat­hatjuk a konferencia folyamán is. Csakis a békekonferencián lehet azt a száz meg száz kérdést, amelyet a háborít felvetett és amely felbonthatatlan egységet alkot, megoldani. El­lenségeinknek nagy területe van a kezünkben, azí ő kezükben is van hozzánk tartozó nagyobb terület: a tengeren blokáddal harcol az ellen­ség tengeralattjáróink ellen. Minden nemzet­közi szerződés megsemmisült. Lehetetlen a kérdéseknek ebből a zárt tömegéből egyeseket külön megoldani. Aki akarja a békét, annak beszélnie és tárgyalnia is kell róla. Ha a béke­­konferencia azt mutatná, hogy a megegyezés lehetetlen, akkor az abba sem hagyott háború tovább­ folyik. — Nem lenne lehetséges békefeltételeink általános kereteit megismertetni ? — Ez már meg is történt. Nyilvánosan ki­jelentettem, hogy mi ránk kényszerített véde­kező háborút folytatunk, amelynek célja a monarchia szabad és zavartalan fejlődésének biztosítása. Fenmaradásunk és exisztenciánk lehetőségét meg kell szereznünk. Ha ellensé­geink lemondanak arról a megvalósíthatatlan gondolatról, hogy bennünket megsemmisíte­nek s ha hajlandók a rájuk és ránk nézve egy­formán tisztességes békéről tárgyalni, akkor a tárgyalásoknak semmi sem áll útjában. Károlyi Mihály gróf nyilatkozata „-íz ellenzéknek erről a rendkívül nagy­jelentőségű akciójáról megkérdeztük a függet­lenségi és 48-as párt elnökét, Károlyi Mihály grófot, aki a Magyarország tudósítójának a következőket mondotta : — Nagy megelégedéssel és megnyug­vással olvastam Czernin grófnak a békéről adott intervjuját, melyben azt a fontos nyi­latkozatot tette, hogy a békekonferencia összeillésének jelenleg sincs akadálya, ha­bár a háborít folyik is. Okos és mérsékelt hangot használt, amely mindenesetre feljo­gosít minket arra a reményre, hogy ezt az ántánt is meg fogja hallani. A békének, amely ezután a borzasztó háború után kö­vetkezik, valóban a népek békéjének kell lennie és ezért a népek beleszólása is szük­séges ahhoz, hogy szilárd alapokon építhes­sük fel a tartós világbékét. Az orosz forra­dalmat, habár Oroszországgal háborúban vagyunk, mint a civilizációból eddig elzárt nemzetnek nagy vívmányát és felszabadu­lását, mi a legmelegebben üdvözölhetjük, hiszen mi nem az orosz néppel, hanem a cárizmussal viselünk háborút. Most meg van a lehetősége annak, hogy Európa min­den államában igazi demokratikus malom legyen, ami az egyedüli talaja annak, hogy a népek egymást megértsék. Ezért szüksé­ges nálunk is, úgyszintén Németországban is, a demokratikus átalakulás. Végre is, ha már meg kellett érnünk azt, hogy demokra­tikus és szociális téren az annyira elmaradt­­nak­ híresztelt Oroszország után kell kullog­nunk, hát akkor legalább is — ne marad­­junk el túlságosan mögötte. — Az az indítvány, amelyet most a magyar ellenzék beadott, szintén az orosz demokrácia iránt érzett rokonszenvből fa­kadt, és az a célja, hogy a népek egymás­­ megértésének és testvériségének ügyét szol­gálja, ilyenek sokan. A poszton mikor állok éjjel, már számoltam, hogy hogy van ez. Hát úgy számoltam, hogy amibe a ruhánk kerül, amit koptatunk, ami menázsit füröszü­nk, ami fize­tést kapunk, ami hadisegélyt otthon az asszo­nyok meg a kis családok kapnak, ez az állam­nak benne van kerek ötvenkétezer pengőjébe. Sok pénzibe vagyunk mink nagyon, ennek az államnak. — Az . .­­. ötvenkétezer . . . Az sok. Márton azonban tovább fejleszti az elmé­letet mondván: -Jaj, hiszen, ha csak ennyiben volna az egész. De van még ennek fele is. Mert akár én, akár a többi, valamennyi mind jó szívvel fizetne napi négy korona napidijat az állam­nak, ha hazaeresztene bennünket, azt állatná a posztot mással, adva nekik tíz korona napi­­dijat, még mindig jobban gyűlne ki. Már a­­múltkor mondtam is az őrmester úrnak, de csak el ne vette. A népek megint csak gondolkoznak Marton előadásain. No, egy porció halat meg egy kis üveg bort megért ez is- Mártonék koptatják egymást. Mártont eltörte az állam, Márton napidíjat akar fizetni az államnak, amely el­törte, ezekről otthon majd el lehet egy kicsit beszélgetni. Márton, mire a háború végével hazaér, egészen tudományos ember Ilitébe kerül. Ha a palánták nőznek A szabómnahely üveges ajtaján lassan nyo­mul befelé a boltba egy id­őses asszony, halad utána az ura: aféle célszerű külvárosi magyarok, akik odakint a városszéli földön a paprikával szoktak vergődni. Sok dologgal jár az ilyesmi, mert a paprikával, palán­tás korától kezdve úgy kell bánni, mint a gye­rekkel, ásni, ajnározni, takargatni, de azért alkalmas foglalkozás, mert paprika nélkül nem bírt ellenni a világ régebben sem, most meg egészen rákötötte magát. Ami egyéb­ként nem egészen nagy baj, nem muszáj,min­dig hengeri herkentyűvel élni, lehet olyas­mivel is, ami itthon terem. A paprika ára pedig mászkál fölfelé a létrán, mint a leveli­béka az üvegben. Az egypár cseléd megállt a boltban, nézik, hogy ejnye de nagy­ talpig érő tükör van­­ benne. A talon képek, amik mindenféle em­bereket különféle ruhákban ábrázolnak. De mind csak fiatalember van így­­leábrázolva, ami az asszonynak éppen nem tetszik sehogy sem. Legalább egy öreges ábrázolás is lehetne köztük, olyanforma, mint az ő ura, hogy ahhoz lehetne mérni a ruházatot Miért mér­nek mindent csak a fiatalokra, öregebb em­berek is élnek talán a világon, mi? Ez csakugyan így is van, ezek a szabó­rajzolók sohasem akarnak öreg embereket áb­rázolni, de hát az a másik Újság, amelyik a varróné műhelyében van, szintén mindig csak fiatal szén leányokat mutogat, afelől tehát máig egyelőre nem lehet tenni semmit, olyan ez a szafcómesterség mind a két olda­lon, hogy nem akarja ismerni az öregedést. De azért ruha kell az öregnek is, hiszen ép­pen azért nyitották be most is az ajtót. . — Majd, — mondja az asszony — va­lami jófajta posztóból egy rönd ruhát sze­retnénk hasittatni az uramnak. De az olyan legyen, hogy abban senki se találhasson­­ki­vetni valót . — Ilát kérem, — mondja a szabó — azt lehet, ameddig még szövet van, mert nem Lehet tudni, hogy meddig lessz. Az öreg nem szól, az asszony megütöd­ve kérdezi: — Hát az is fogyóban van? A szövet vagyis hogy a posztó. — Hát a posztó, a posztó szövet. A szabó ki is nyit egy nagy almáriumot, de bizony abban nem­ Úgy állnak a posztók most egymás tetején, mint a régebbi idő­ben: létretolja a nagy ollót, lerakja vala-­­ melynyit az asztalra s magyarázza, hogy ki micsodás ... ez ilyen, amaz olyan. Ez itten például meg régifajta finom posztó, ez­­ a bőrrel vetekszik, hanem aztán ahhoz való áru is van neki. Valami nagyon alkalmatos ember lehet az lassaony­­ura, mert nem szól semmit csak éppen nézi azt posztót, amit a szabó ügyes lebbentéssel elébe terjeszt. A szülő azonban sorra tapogatja valamennyit az ablak fele tartja s úgy néz rajta keresztül a sűrűség meghatározása szempontjából, azután pedig megmorzsolgatja a két ujja között. — Hát tudja, — vigasztalja a szabót. — az igaz, hogy most kevés a posztó, mert költ a fiúknak, akik oda vannak katonának. De tudja, hogy majd béke lessz, aztán a sok embert hazaeresztik, annyi katonaruhá­ja Hiú­ra­d a­z államnak, hogy" nem költ neki" Juj tíz esztendeig sem. — Az lehet. — Hát — folytatja a biztatást a szülő — van az úgy néha némelyik családba,­ hogy hirtelen többen elhalnak belüle,­aztán akkor­­annyi ruha marad utánuk, hogy az élők alig győzik el hordani. Az ember mondja: — Ugyan ne beszélj már ilyesmiket össze­vissza — Hát mért? — kérdezi az asszony. — Ami igaz,­­az igaz. Nézi tovább a posztokat. Hát ez jó volna! például... azonban a színe... nézze­­csak, inkább emezt. Nézi emezt. Ez lehetős, de egy kicsit «vigályos", vagyis, hogy nagyon vé­kony, az ilyen hamar szétmegy, szétfoszlik. Az a kockás meg urnak való, játszón rajta a babákkal dominól, vagy minek is hívják, tudja, mikor a babákat tologatják. A szülő a bírálatban apránként csak odaér a régi­­fajta» posztóhoz, arra aztán azt mondja: — Ez az a bizonyos. Ebbü­l hasítson rá egy rend ruhára valót. A politikai helyzet Az ellenzék az orosz szabadságért — Károlyi és Andrássy Bécsben — Az összeférhetetlenek (Saját tudósítónktól.) Amit az orosz for­radalom jelentőségéről az első perctől fogva vallottunk és hirdettünk, azt íme az egész el­lenzék magáévá tette és igen nagy, magyar szempontból elsőrendű fontosságú parlamenti akcióban juttatja kifejezésre. Indítványt adott be a képviselőházban,, hogy módot nyújtson a magyar országgyűlés egyik házának az orosz szabadság értékelésére. Benne van ebben az indítványban az, amit mi többször hangoztattunk, hogy az orosz nép fegyvereit az orosz cári zsarnokság hozta ellenünk és hogy a magyar nép, helye­sebben : Magyarország fegyvereit nem szabad az orosz nép szabadságának a szolgaságba való visszafordítására felhasználni. Az ellenzék egysége ebben a kérdésben igen nagy jelentőségű és olyan erőt ad az akciónak, amely alkalmas arra, hogy a kép­viselőház ellenkező állásfoglalását lehetetlenné tegye.­­ A népeknek az a kölcsönös belátása, hogy egyik sem tör a másik szabadságára, sőt egyiknek a felszabadulása a másiknak őszinte,, lelkes örömöt kelt, igen nagy lépés a világbéke felé. " miért hazafias örömmel üdvözöljük" az el­­­lenzék akcióját s megmondjuk őszintén, miért különösen nagy a mi örömünk: azért, mert ebben az akcióban végre igazi magyar gon­­­dozás van. "

Next