Magyarország, 1922. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-01 / 1. szám
Budapest, 1922 vasárnap, január 6. MAGYARORSZÁG Clemenceau nyilatkozott a Magyarország munkatársának „Amióta nem nagyok hatalmon, sem külső, sem belső politikánál nem foglalkozom" — Emlékiratain dolgozik — Bukásának titka — Megnyerte a háborút, de elvesztette a békét — A francia nép a békeszerződéseket okolja Európa nyomoráért — Máskép kellett volna a győzelem gyümölcseit leszakítani — Clemenceau sohsem látta Károlyit Páris, december hó. (A Magyarország tudósítójától.) Parisban mind a mai napig csudás szép tél volt, az eső alig egyszer-kétszer mocskolta be gyönyörű útjait, ma volt az első igazán párisi ködös napunk ... S ez a köd szinte megfelelő miliőt kölcsönzött látogatásomnak Clemenceaunál, a mai idők e különlegesen érdekes alakijánál. Az egész együttlét oly hihetetlenül színpadias volt számomra, hogy tényleg úgy éreztem, mintha előbb köddíszbe burkoltak volna, aztán a köd hirtelen eltűnt és én szemben találtam magam a „tigrissel”" és beszéltem vele. Nem túlságosan számítottam rá, hogy érdemi válaszokat kapok kérdéseimre, de kerestem az alkalmat, hogy láthassam azt, akinek kérlelhetetlen energiáját nyögjük mi és nyögi Európa nagy része. A Rue Franklin egy egészen jelentéktelen tárházában, mélyen bent az udvarban, szinte elrejtve lakik a „premier". Egyedül lakik, elváltan él a feleségétől, s csak egy inas áll rendelkezésére. Csöngetésemre az inas nyit ajtót, várt már rám, az audienciát ugyanis előző nap kértem telefonon. Szertartásosan átveszi a névjegyemet és egy perc múlva megáll a kitárt ajtó előtt. Az elnök fogad. Kicsiny, szőnyegekkel gazdagon díszített dolgozószoba, rengeteg könyv a polcokon, az íróasztalon egy megkezdett írás: Clemenceau az emlékiratain dolgozik ... Beszélni kezdek a valamikor rettegett államférfiakhoz és közben erősen szemügyre veszem. Clemenceau magas kora mellett is — idestova nyolcvan esztendős lesz — szellemi és fizikai erejének teljében van. 55—60 évnél semmiesetre sem nézné többnek az ember, az egész alakon végigömlik az a kérlelhetetlen erő, erély, elhatározottság, sőt erőszakosság, amely lényét jellemzi és szinte félelmetessé teszi. A „tigris“ nem legenda, hanem csodálatosan érdekes valóság. Udvariasan örömének ad kifejezést, hogy egy magyar emberrel beszélhet, de amikor az európai válságról, a békeszerződések által teremtett helyzetről kérem a véleményét, szinte megtorpan és oly hangon, mi rengeteg sokat kifejez, így felel: — Amióta nem vagyok hatalmon, sem külső sem belső politikával nem foglalkozom. Figyelje meg a lapokat, a távozásom óta sem francia, sem külföldi újságok számára nem adtam nyilatkozatot. ... Amióta nem vagyok hatalmon ... Nem kétségbeesés, mert Clemenceau lelke nem alkalmas a kétségbeesésre, inkább fojtott düh érzik a szavain, valami tehetetlen düh a nemzete iránt, amely hálatlanul eldobta, hogy soha ne jöhessenvissza ... „Megnyerte a háborút, de elvesztette a békét" majdnem szóról-szóra ugyanígy mondja minden francia és Clemenceau el van intézve. Amint Franciaország mindenkit elintéz, mert Parisban minden csoda tényleg csak három napig tart. Franciaországnak nincsenek abszolút tekintélyei, Franciaországban mindenki csak addig van kegyben, míg a működését célszerűnek és hasznosnak tartják, aztán, akármily nagyot alkotott, világosan rongállapítják a bűnét és kérlelhetetlenül félretolják. Franciaországban nem lehet a nemzet ellen elkövetett bűnt expiálni sem múlttal, sem jövővel. S a bűnösség megállapításánál a szándék sohse jön tekintetbe, a lényeges, a döntő kizárólag az eredmény . . . Itt nincsenek Napóleon-imádók és Napóleon-gyűlölők: itt csak kritikusok vannak és a történelmi könyvek sem mutatnak be az ifjúságnak abszolút nemzeti ideálokat. Ugyanaz a kor szobrot állít Dantonnak épp úgy, mint Robespierrenek és épp úgy, mint XVI. Lajosnak, s ha valaki azt hiszi, hogy Franciaország ma a forradalmat dicsőíti, épp úgy csalódik, mint aki azt hiszi, hogy a francia ma a királyságot magasztalja. Franciaország elismeri nagyjainak az alkotásait és szobrot emel nekik érdemeikért, de megállapítja bűneiket is és ezekért guidolinbra viszi őket vagy legalább is száműzi a közéletből. Clemenceau belekerült immár ebbe a múzeumba. Európa mai képének megalkotója nem foglalkozik politikával . . . Franciaország ítélt: az, az megszerezte számára a győzelmet, elvesztette a békét. Clemenceau számkivetésének módja a tanúbizonysága annak, hogy Franciaország népe a békeszerződéseket okolja Európa nyomoráért, a saját áltatlan éjszakáiért. Máskép kellett volna — mondják — a győzelem gyümölcsét leszakítani s a tragédia ott van, hogy ebből a helyzetből ma már nehéz a visszatérés. —-------Tehát nem beszélünk politikáról... A Károlyi-féle árulási vádra, Windischgraetz herceg ismeretes vádjaira terelem a szót. Clemenceaut ez az ügy szinte bosszantani látszik és kér, jelentsem ki határozottan a magyar közvélemény számára, hogy Károlyi Mihályt sohasem látta, s egész az összeomlásig soha neki senki Károlyiról nem beszélt. Voilá! A függöny legördült. V. L Bagatel Írta : CHOLNOKY LÁSZLÓ 1. Délután " — Azt hiszem, nincs oka, hogy kellemetlen, fanyar érzéseket hizlaljon magában ellenem. Teljesen megértem, hogy bármely mérkőzésben alulmaradni bántó és nyugalomrabló, de viszont ne felejtse el, hogy már a játék kezdetén rendeztük egymás között, mennyi gyakorlata van önnek, mennyi van nekem, ebben az arányban meg is adtam önnek a viszonylagos előnyt, a játszma folyamán is figyelmeztettem, hogy ez vagy amak a lépése abszurdum — és öl most, a döntő pillanatokban mégis valósággal készakarva tolja ide nekem mattba a királyát. Arra is figyelmeztettem, hogy a királynéval különösen erős vagyok és íme, pontosan belehozza a királyát abba az egészen együgyű kis kelepcébe, amelynek az ajtaját az én királyném fogja rácsapni a fekete dinasztia utolsó sarjára. Dixi et salvavi..., legyen ennek az adarrata szerint: — sakk és matt! —• Rendben van. Sőt a dekórumnak is elég van téve, mert a királyomat legalább nem valami tökfejű paraszt, nem valami nehézkes, buta bástya fogta el, hanem az ellenséges királyné. Ismétlem: rendben van, nemcsak azért, mert — mint rendesen — az asszony intézte el a férfit, hanem a magam igénytelen szempontjából főként azért, mert így is elértem a célomat, így is pontosan olyan jól töltöttem el az időmet, mintha én nyertem volna. — Könnyen beszél, mert a játékot nem veszi komolyan. Nem is veheti, mert nem ért hozzá. Vagy fordítva igaz?... Mindegy!... Hanem higgje el, hogy ha annyi meggyőződéssel, szeretettel és komoly ambici,faal jatsajalja,fialja*, fiáéi én, & után a játszma után, helyesebben ez után a csatavesztés után valósággal fizikai fájdalmat érezne. Nevessen csak minden titkolózás nélkül, a mestert a laikus nem bánthatja meg, — de egészen komolyan mondom önnek: néha, elalvás előtt, elgondolom, minő éles megbeszélések, fanyar vetélkedések fejlődhetnek ki a sakkfigurák között egy-egy érdekesebb játszma után, amikor úgy egyedül maradnak. — Érdekes! Legközelebb magam is fogok gondolkozni ilyesmin... Oh, nincs ezen mit tűnődöd! ... A végzet ott ül a nyakunkon: az egyik fekete, a másik fehér és ... és nincs tovább!... Attól függ minden, hogy ki taszigálja őket . . . Ha legalább a színüket tudnák változtatni, mint a kaméleon, abban már megvolna az egyéni akaratnak legalább a Csirája, de szakadatlanul és akaratlanul is mindig ugyanazt a színt vallani, bizony kétségbeejtő lehet. Mert hiszen önnek mondanom sem kell, hogy az intelligenciának szinte legelegánsabb tulajdonsága éppen az, hogy amint fejlődik, amint nyílik és egyre teljesebbé lesz, azon módon enged is itt és amott egy-egy vonalnyit ebből és amabból a régi meggyőződéséből, . . . szóval: kapacitálódik . . . Csak a marhát nem lehet kapacitálni . . . Elhiszi? — Bár az utóbbit illetőleg semmiféle személyes tapasztalatom sincs, az ön kedvéért”elhiszem .. De sohase vesződjön azzal, hogy a figurákat elrakja. Majd reggel a szobalány elintézi őket . . . Inkább arra feleljen: valóban elutazik? — Természetesen. — És mikor jön vissza? — Mi van most? . . . Augusztus? . . . Úgy a jövő május felé! Rsadhea .vatu an. .. *_A .jave jfu-Annius tizenötödikén ugyanitt nálam, találkozunk és akkor önmegadja nekem a revánsot... El van intézve? — Comme 3 faut — Addio! 2. Éjjel — Felséges asszonyom! — Felséges asszonyom! ... A fekete király szól felségedhez! —•’ Csitt! Csendesen! . . . Egészen bizonyosan tudtam, hogy meg fog szólítani, de annyi kímélettel csak lehetne, hogy nem beszélne ilyen hangosan. A férjem máralszik, a fehér vitézek is alusznak, csak magam vagyok ébren,... hagyja hát a győzelmes tábort pihenni! . . . Egyébként mit akar? — Nem tudom, felséges asszonyom! Szavamra mondom: nem tudom, hogy mit akarok!... Amikor felséged odalépett mellém és megmattolt, valami olyan sajgó, gyönyörű fájdalom vett erőt rajtam! Ha volna keze felségednek, feltétlenül megcsókolnám! . Lássa: éppen ez az! ... Ezért mattolom meg magát mindig, mert ilyen férfiatlan, ilyen akarattalan! — Ha tudná, felséges asszonyom, miért van mindez így! — Bah! ... kacagnom kell! ... De feltétlenül kell kacagnom! . . . Vagy azt hiszi: nem vettem még észre, mily sandán pislog felém?— Észrevette? —• Maga öreg, fekete csacsi! — Asszonyom, ■ . • kedves, édes! Céim 4JULMa£44ÍQB a be idén!, Főként 3 Holnap hirdetik ki a magyar impénamot Sopronban Budapest, december 31. (A Magyarország tudósítójától.) A holnapi újesztendő napja több év óta az első olyan, amely örömet is hoz Magyarországnak. Miután évekre visszamenőleg úgyszólván mindennap veszteséget és szomorúságot jelentett a nemzet számára, végre egy nap, amelyen nem vesztünk el semmit, hanem kapunk, azaz, hogy visszakapunk. Most sem valami különleges ajándékot kapunk a diadalmas győzőktől, hanem csak jogilag és papirosan kapjuk vissza azt, amit sohasem vesztettünk el. Holnap, vasárnap délelőtt, az új esztendő első napján adja át ugyanis a Sopronban székelő szövetségesközi bizottság Magyarországnak Sopront és vidékét. Az átadás a fontos eseménynek megfelelő ünnepiességgel törtérik. A magyar csendőrség már csütörtökön bevonult a városba, a szolgálatot azonban csak pénteken vette át. A magyar nemzeti hadsereg első csapatai szombaton délelőtt vonultak be a városba, azonban vasárnap déli tizenkét óráig úgy a csendőrség, mint a kátéliásság az antant parancsnoksága alatt áll. A várost már most lobogódíszszel ékesítették. Vasárnap reggel valamennyi felekezet templomában ünnepi istentiszteletet tartanak. A Szent Mihály-plébániatemplomban tartandó Te Deumon a hivatalos világ képviselői is megjelennek. Ezen az istentiszteleten a soproni dalárdákból alakított énekkar dalokat ad elő. A hálaadó istentiszteletek után a Széchenyi téren tizenegy órakor nagy katonai ünnepség lesz, amelyen megjelennek az antant tábornoki bizottságának és a magyar kormánynak a képviselői. Ezt követi a II. Rákóczi Ferenc úton lévő tiszti leánynevelő intézetben tartandó ünnepély, amely pont déli tizenkét órakor kezdődik. Itt írják alá a város és környéke átadásáról szóló jegyzőkönyvet. Ebben