Magyarország, 1925. február (32. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
2 látni, de arányion csak kevés szellemi munkás találhat keresetet. Sokkal nagyobb és sokkal messzehatóbb folyamat, szükséges, hogy a kívánt eredmény elérhető legyen. Ez csak a gazdasági élet olyan mértékű fellendülése után következhetik be, amely képessé teszi az ország gazdasági szervezeteit arra, hogy a szellemi munkásnak megélhetést és elhelyezést nyújthasson., A nyugdíj valorizáció , ügyében törvényjavaslat készül, intézkedései kapcsolatban lesznek az aranymérleggel. A részleteket még nem ismertetheti Ezután a küldöttség tagjai az egyes szakmák képviseletében még külön-külön kérdéseket terjesztettek a miniszterelnök elé, végül Gál Benő a küldöttség nevében megköszönte a miniszterelnök válaszát, továbbá azt, hogy alkatomat adott panaszaik előterjesztésére és köszönetét fejezte ki azért is, hogy a miniszterelnök a jövőben is igénybe akarja venni közreműködésüket. ! ipwiiiii iiiirMMjwi'wmiiiiiimni^mnujKBKMwwBmwiMMjaMegjBgaiggsa'nm Miskolcon, Sar&’PalmndiMelpem BeB&eeem&en és Gyöngyösön isptímM volt a földrengés miatt Miskolc, január 31. (A Magyaroszág tudósítójának eleneti jelentése, A miskolci földrengés, amely reggel 8 óra 7 perckor kezdődött és mindössze 5 másodpercig tartott, különösebb kárt nem okozott. A városban természetesen nagy az izgalom, az emberek lakásaikból az uccára menekültek, mert újabb földrengéstől tartanak. Miskolctól keletre és délre fekvő területen, Sátoraljaújhelyen, Szerencsen, Szikszón nagyobb méretű volt a földrengés, így Szikszón több ház kémé,meid be is dőlt. Sátoraljaújhelyen pár perccel nyolc óra után rövid időközökben több kisebb-nagyobb földlökést éreztek, amelyek a lakosság körében páni félelmet okoztak, mindenki az uccára menekült, mert attól féltek, hogy a földrengés következtében esetleg beömlő házak életüket veszélyeztetik. A földlökések szerencsére nem ismétlődtek meg, úgy hogy Sátoraljaújhely különösebb kárt nem is szenvedett. Debrecenben ugyancsak észlelték a földrengést. Ma reggel 3 óra 15 perckor három földlökést is éreztek a■■ városban, amelyek közül kettő erősebb, a harmadik pedig jelentősen gyengébb volt. Ugyanebben, az időpontban hasonló földlökést észleltek Balmazújvárosban is, ahol a rengést földalatti morajlás kísérte. Debrecenben annál nagyobb ijedtséget okozott a földrengés, mert Debrecen egyike azoknak a városoknak, ahol a legritkábban szoktak hasonló jelentések előfordulni. Gyöngyösön ugyancsak észlelhető volt a földrengés. A földlökések következtében a bútortárgyak erősen megmozdultak, az edények egymáshoz vetődtek, anyagiakban és emberéletben azonban nem esett kár. M isépezték a földrengést A földrengés lökéseit Budapest több pontján is észlelték. Reggel 8 óra után egyes lakásokban lengeni kezdtek a csillárok, a falakon megmozdultak a képek, s néhol kinyíltak az í j lók* MAGYARORSSÁG Budapest, 1925. februái* T. vasárnap Miltopolos károkat okozott a földrengés Az ország egész északkeleti részén érezték a KÖM- töléseket. Egerben rongálódott meg a legtöbb ház Alyose, ember súlyosan megsérült A földrengés fészke Kistálya volt ■A Magyarország ■ tudósítójától. A buda-pesti földrengés főbeszervatórium szeizny- i gráfja ma, reggel 8 óra 7 vérekor nagy erejű és Budapest környékén lefolyó földrengést jelzett. A rengés időtartama 7 perc, a legnagyobb kilengés pedig 22 mm. volt. A rengések tető- fitikus jellegűek voltak és Budapesttől északi és északkeleti irányban húzódtak. A budapesti földrengési obszervatóriumhoz érkezett telefonjelentésekből csakhamar kitűnt, hogy a földrengés fészke Eger volt, de egyidősen az egri földrengéssel földlökéseket észleltek Gyöngyösön, Miskolcon, Munkácson és Sátoraljaújhelyen is. Aföldrengés nagy pusztítást okozott Eger épületeiben Eger, január 31. (A Magyarország tudósítójának, telefon jelentése.) Egerben és Heves megyének a Mátrától keletre eső részein tegnap este kevéssel nyolc óra után és ma reggel 8 óra 7 perckor több másodpercig tartós heves földrengést éreztek. A gyors egymásutánban jelentkező reggeli erős földrengések a lakosságot rendkívül megijesztették. Az emberek rémülten menekültek az uccára.Az egri hívásainkban azonnal megszűnt a munka, az iskolákban pedig nyomban beszüntették a tanítást és a gyermekeket bezeküldték. A tegnap esti földrengés semmiféle anyagi kárt san okozott. A ma reggeli erős földlökések azonban Eger város épületeiben igen nagy pusztítást okoztak.. Egy sereg kémény és tűzfal ledőlt, számos tető beszakadt és a falak sokhelyütt megrepedeztek. Többféle a házak falai is leomlottak. A Széchenyi ucca két oldalánmajdnem valamennyi ház többé-kevésbé megsérült, aminek, következtében a járdák tele voltak vakolati,ulhadékokkal, téglákkal és cserepekkel. A külvárosban néhány ház teljesen romba is dőlt. A Gerinc ucca 35. számú ház is teljesen öszszeomlott és maga alá temetett egy öreg asszonyt, akit azonban a szomszédoknak sikerült kimenteni a romok alól. Az öreg asszony súlyos sérüléseket szenvedett. Az ősrégi egri minorita templom egyik tornya elferdült. A cisztercita templom teljesen összevernedezett és megrongálódott. Közvetlenül pár perccel a földrengés kitörése előtt a főoltárnál, misét mondott Szalay Gábor tanár, aki alighogy eltávozott a templomból a földrengés következtében, a főoltár fölött lévő nehéz terakotta kérészt leesett és súlyosan megrongálta a főoltárt. A templomon földig érő hatalmas tévedések is vannak. De megsérült -agimnáziumés a főreáliskola épülete is. A Piac tér egyik házának kéménye beomlott és a Hangya Fogyasztási Szövetkezet hatalmas portálját és a kirakatüvegeket bezúzta. Az egri vasúti állomás összes kéményei beomlottak és súlyosan megrongálták az állomási épület tetőzetét. Erős sérülések nyomai látszanak még a főkapitányság épületén és a Csíki ucca házsorain is. Nagyobb anyagi károkat okozott még a földrengés a tisztviselőtelepen és a Makláry uccában. A kárt Egerben több mint egymilliárd koronára becsülik. Emberéletben nem esett kár, mindössze nyolc többé-kevésbé súlyos sebesülés történt. Ma délelőtt 8 óra 24 perckor újabb földlökéseket észleltek, amelyek negyedórás időközökben háromássor is megismétlődtek. Ezek a földlökések azonban anyagi károkat nem okoztak. A földrengéssel kapcsolatos egri melegvíz források hőfoka 3 fok eeiziussal emelkedett. Eger környékén Andorlahon, Kistályán és ' érvelőjén is igen nagy az anyagi kár. M földrengés tulajflonSté&evís fészfis a k&sm&élö faivm&ét kapott jelentések szerint Kistályda volt, ahol szintén rendkívül heves földlökéseket észleltek,, amelyek nagy anyagi kárt okoztak. A tálszai uradalmi épületek legnagyobb része beomlott, de igen nagy kárt tett a földrengés a község házaiban is. Házi őrizetbe vették a Sideron vezérigazgatóját Deutsch Jakabot Már napok óta folyik a Sideron ügyében a nyomozás. Négy és fél milliárd a hiány Bartha rendőrtanácsos vallatja Deusch Jakabot (A Magyarország tudósítójától.) A főkapitányságon négy nap óta nagyarányú nyomozás folyik a Sideron Vas, Fém és Műszaki Bt. ügyében. Ennek a vállalatnak a fizetésizavarairól már több ízben megemlékeztünk. A vasipari piacon nagy feltűnést keltő ügybe a rendőrség is beavatkozott, mert a károsultak közül többen bűnvádi feljelentést tettek a vállalat ellen a főkapitányságon. A rendőri nyomozást Bartha Gyula rendőrtanácsos indította meg, aki a Munkácsi detektívcsoport embereivel napok óta igyekszik megállapítani, hogy milyen felelősség terheli a Sideron Rt. vezetőségét, elsősorban pedig Deutsch Jakab vezérigazgatót. A vállalat üzletmenetében felmerült követelések összege a főkapitányságra beérkezett jelentések szerint körülbelül 20 milliárd korona, míg ezzel szemben a vállalatnak körülbelül 16 milliárd értékű fedezete van vasáruban, továbbá az ouccai vegyi osztályban levő anyagokban. Ilyen formán mintegy 1,1 milliárdra becsülhető az az összeg, amellyel a vállalatnak még el kell számolnia. A rendőrségen az összes érdekeltek még nem tettek feljelentést és ez idő szerint a főkapitányságon csak mintegy 2,5 miliárd korona miatt tettek bűnvádi feljelentést. Valószínű azonban, hogy a többi érdekelt is a rendőrséghez fordul. A rendőrség nyomozati adatainak alapján Bariha Gyula rendőrtanácsos úgy intézkedett, hogy Deutsch Jakab vezérigazgatót házi őrizetbe vegyék. Azóta Deutsch Jakab vezérigazgatót lakásán állandóan két detektív őrzi ésminden útjára elkíséri. Ez az intézkedés azért történt ilyen formában, hogy Deutsch vezérigazgatónak alkalmat adjanak a hitelezőkkel való tárgyalásra és az esetleges békés megegyezésre. A Munkácsi-csoport két detekíívje ma délben a főkapitányságra kísérte a vezérigazgatót, hogy Bartha Gyula rendőrtanácsos őt részletesen kihallgathassa. A kihallgatás órák hosszat tart és Deutsch vezérigazgató a vállalat üzletmenetét ismertetve azt igyekszik igazolni a rendőrség előtt, hogy a vállalat vezetésében jóhiszeműen és korektül járt el és hogy a többmilliárdra rúgó differencia nem az ő ügyvezetéséből, hanem a viszonyok alakulásának következtében merült fel. Döntseli vezérigazgató kihallgatása, még a délutáni órákban is tart -és csak a kihallgatás befejezése után történik döntés afelett, hogy továbbra is háziőrizetben tartják-e a Sideron vezérigazgatóját, vagy pedig feloldják-e a háziőrizet alól. A pénzintézeti központ fölterjesztette a pénzügyminiszterhez a Sideron könyveinek átvizsgálásáról fölvett jegyzőkönyvet, amely magában foglalja, a szanálásra szoruló vállalat státusát is. Nem valószínű, hogy a Pénzintézeti Központ résztvenne a vállalat szanálásában, de a pénzügyminiszter kívánta megismerni a státust s ezért terjesztik fel hozzá a revizorok jelentéséből elkészített jegyzőkönyveket. Értesülésünk szerint, a Siberon passzívája 18 milliárd, ezzel szentben az áruraktárt 10 milliárdra becsülik, követelések összege kitesz 3 és félmilliárdot, úgyhogy a hiány négy és félmilliárdra tehető. Ha az egyezségi tárgyalásoknak sima lefolyása ,biztosítható lesz, úgy a hitelezők esetleg 10 százalékot kaphatuik. Szomorú része a revizorok jelentésének az, hogy néhány közép- és kisebb bank is olyan üzleti összeköttetésekbe került a Siberonnal, amely könnyen veszélyeztetheti ezeknek a bankoknak fennállását. A Pénzintézeti Központ ezúttal is hangsúlyozza, hogy a közép- és kisbankoknak nem volna szabad olyan kockázatos üzletekbe bocsátkozni, mint aminek a Siderontal kötött üzletek voltak. Ezek most ezzel a kisemberek pénzét teszik kockára, olyanokét, akik részvényeket vásároltak, vagy betéteket helyeztek ri ez intézeteknél. A nagyobb intézetek, amelyek szintén érdekelve vannak, könnyebben, elviselik azokat a veszteségeket, amelyek a Sideronnal való összeköttetés folytán éri őket. A Jegyintézetnél is vannak Sideron-váltók, ezeket a váltókat a piac nagyobb vaskereskedelmi cégei számították le a Jegyintézetnél. fc