Magyarország, 1929. június (36. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-01 / 121. szám
?2. Bod János közgazdasági miniszter referált azokról az intézkedésekről, amelyeket a mezőgazdasái és ipari export fejlesztése érdekében tettek és tesznek. Ezeket az előterjesztéseket is elfogadták. A földművelési és kereskedelmi miniszter bevonásával tárgyalta meg a kiviteli programot Bod János, aki bejelentette a minisztertanácsnak, hogy sikerült megfelelő organizációkat termteni az érdekeltek között. Ezeknek segítségével az export, különösen mezőgazdasági vonatkozásában, teljes egyöntetűséggel bonyolódhat le. Különösen az állat-, baromfi- és tojásexport tekintetében haladtak előre az előkészítési munkálatok annyira, hogy a létesített organizáció segítségével az export további fellendülése várható. A következő előterjesztést Mayer János földművelési mi- miniszter tette. Meghívták a minisztertanácsba. Barcza Ernő helyettes földművelésügyi államtitkárt is, aki mint szakreferens szerepelt a tiszántúli fagykársújtotta vidékek felsegítésére vonatkozó elő- terjesztésnél.A segítés módozatairól és azokról a közmunkákról, amelyek a legsürgősebben eszközlendők, nagy vita indult meg. Három óra tájban ért véget a minisztertanács, amelynek során a földművelési miniszter előterjesztését is elfogadták. A minisztertanács után beszéltünk Maijer János földmívelési miniszternél, aki a következőket mondotta: — Beszámoltam a minisztertanácsnak a fagykár által sújtott vidékek nyomorúságáról és azokról a sürgős tennivalókról, amelyek a segítéshez szükségesek. Végleges előterjesztést természetesen még nem tehettem, csupán az érdekeltségekkel folytatott tanácskozásom eredményéről számoltam be, továbbá azokról a tapasztalatokról, amelyeket koraiam során magam különböző vidékeken szereztem. A legrövidebb időn belül módomban lesz azonban a részletes előterjesztést megtenni a kormánynak a segítségre nézve. Hogy milyen arányú lehet, ebben a pilanatban nem tudom. Attól függ, hogy milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésre. Wekerle pénzügyminiszter úrral össze fogok ülni és a legrövidebb időn belül megállapítjuk a segítség módozatait és akkor, válik lehetővé a közmunkák kiírása is. MAGYARORSZÁG Rengeteg halottja és sebesültje van az argentínai földrengésnek Buenos Aires, május 31. Villabelben 15 ember vesztette életét és 60 ember sebesült meg a tegnapi földrengés következtében. Los Malinhasban a halottak száma 16, a sebesülteké 10. Több száz ház összeomlott. Goudge, Laballe és Real del Padre falvak rombadőltek. 35 lakos meghalt, míg a sebesültek száma meghaladja a 100-at. . Közel 31 milliárd arányúkét fizet Németország Őszre vagy karácsonyra felszabadul a Rajna-tartomány Párizs, május 31. (A Magyarország külön tudósítójától.) Miután a német delegáció elfogadta Owen Young fizetési tervezetét, kész a megegyezés a német jóvátételi fizetések tekintetében: a Young-féle fizetési terv 1920 április 1-ére visszaható erővel lép törvénybe, a Dawesterv pedig 1929 július 31-ig marad életben. az összes fizetések, amlyeket Németországnak teljesítenie kell, 36,885 millió aranymárkát tesznek ki. * 1A párizsi New York "Hérald drámai részleteket közöl a németeknek a szövetségesekkel a jóvátételi fizetésekben való megegyezésről. Szerdán a késő délutáni órákban készült el a fizetési tervezet, amikor is azt a hitelező államok nevében átadták Kast titkos tanácsosnak ,aki Schachl mellett a második delegátus. Kastl autóba ült és kirobogott Versaillesbe Schlacht birodalmi bankelnökhöz. Azalatt a német pénzügyi delegáció tagjai feszült izgalom között várakoztak a Royal Monreau szállodában. Este fél tíz órakor jött a telefonjelentés Versaillesből, hogy Schacht is hozzájárult a megoldáshoz. Az amerikai delegáció vacsoránál ült, amikor a német delegáció titkára hírül hozta Schacht hozzájárulását. A New York Hérald párizsi lapja azt írja, hogy a jóvátétel, megegyezés önként maga után vonja a Rajnatartomány felszabadulását. Abban a fizetési tervben, amelyet a németek is elfogadtak, 1930 január 1-én túl nincs fedezet a Rajna-tartomány megszállási költségeire. A Chicago Tribüne párizsi lapja szerint a német birodalom biztosra veheti, hogya Rajna tartomány 1929 szeptem... . 1-én már felszabadul . A Times párizsi jelentése szerint az angol kormány közölte a francia kormánnyal azt a szándékát, hogy az angol csapatokat még szeptember 1-e előtt visszarendelik a Rajnavidékről. Karácsonyra szabadul fel a Rajna-tartomány London, május 31. (A Magyarország külön tudósítójától.) A Daily Herald diplomáciai munkatársa arról értesül, hogy hivatalosan a szövetséges kormányok egyike sem tett ígéretet a Rajna vidék kiürítésére, de meggyőződése szerint a kiürítésnek semmi akadálya nem lesz, mert különben a szakértők nem fogadhattak volna el ilyen megoldást. A szövetségesek nemhivatalosan azabban állapodtak meg, hogy a kiürítés karácsony táján fog megtörténni. A Morningpost párizsi jelentése alapján ezzel szemben lehetségesnek tartja, hogy a csapatok visszavonása már szeptember elsejére bekövtkezik. A párizsi jelentést az érdekelt kormányoknak el kell fogadniok. A Datvestervnél hat hétig tartott, amíg a hozzájárulás megtörtént és nincs kizárva, hogy most még tovább fog tartani. A kiürítést csupán a kormányok hozzájárulása után lehet megkezdeni, mert ebben a kérdésben a döntés nem a szakértőket, hanem csakis a kormá- nyikat illeti meg. Most jelent mag második bővített kiadásban K lioféva? Lajos Károly: KASSUTYJI I Céltudatos tenyésztése, idomítása, nevelése, £~ okszerű táplálása, betegségeinek leküzdése, |jf a kutyafajták ismertetése. v j 120 képpel. — Ára,fűzve 10 pengő, kötve 13 pengő. |§ Kapható AZ EST könyvkereskedéseiben,VII., Erzsébet körút 18—20, V., Vilmos császár út 14. szám. Vidékre rá csakis az összeg előzetes beküldése ellenében szállítunk fel 1929. június 1. szombat - , Racsics fölött elhangzott a vádbeszéd Huszonhárom védő egy hétnél tovább akar beszélni „Montenegrói tradíciók” - Belgrád, május 31. (A Magyarország tudósítójától.) A Radics-per negyedik napján elhangzott tanúvallomások nagyon terhelőek voltak Punisa Radicsra. A tanúvallomások szerint Radics meggyilkolását tervszerűen előkészítették. Krajevics doktor vallomása szerint Radics István előre megszervezett összeesküvésnek az áldozata. Turkovics, Kramer,Popovics és még több képviselő szerint jól megszerezett, előre elkészített merénylet történt Krenner szerint Rasics hidegvérűen célzott Radicsra. Kossutics is azt vallotta, hogy a merénylet alkalmával Rasics így kiáltott Radicsra: Hah, téged kerestelek! Popovics Torna vád-előtt falujában kijelentette, hogy Belgrád ha megy megölni Radics Istvánt. A délutáni tárgyaláson Kerecs Sándor varasdi mechanikus elmondotta, hogy Radics többször emlegette Radics megölését. Schwegel báró szintén azt vallotta, hogy Popovics Torna dicsekedett a parasztok előtt azzal, hogy megöli Radics Istvánt. Radicsot figyelmeztették is, hogy hagyja el az üléstermet, de Radics megalázónak tartotta a meghátrálást. Kossutics Ágoston vallomása szerint a szerb képviselők Radics vezetésével csoportot szerveztek, amelynek célja Radics meggyilkolása volt. Belgrád, május 31. (A Magyarország tudósítójától.) Ma van a szkupszina-gyilkosság bűn-, perében a végtárgyalás 5-ik napja. A délelőtti tárgyalást több tanukihallgatási jegyzőkönyv felolvasásával folytatták, amelyeknek legnagyobb része úgy szól, hogy Prnisp Racsics megfontoltan cselekedett és óvatosan célzott kiszemelt áldozataikra. Peric törvényszéki elnök jelentette ezután, hogy a bizonyítási eljárás bevégződött. Nikolics ügyész a bizonyítási eljárás alapján igazoltnak látta a vádat úgy Paanisa Racsics, mint a másodrendű vádlottak, Popovics és Jovanovics képviselők ellen , s ennek következtében a büntető törvénykönyv 155. szakaszánakalkalmazását kérte a törvényszéktől, egyben tiltakozott a tárgyalás elhalasztása ellen. Egymásután kövekeztek most a védők, akiknek beszédei több mint egy hétig fognak tartani, mert 33 védő van. Elsőnek Winko Zorc laibachi ügyvéd emelt szó. Dicsérte Racsics előéletét, szilárd jellemét, a háborúban tanúsított vitézségét és azt bizonyította, hogy montenegrói tradíciók szerint mindenek fölébe helyezte a nemzeti becsületet, amelyet a végzetes napon lábbal tapodtak le horvát képviselők, tehát önvédelemből cselekedett Punisa Racsics. Cordic és Zibic szerb ügyvédek arról beszéltek, hogy a horvát parasztpárti képviselők becsületében támadták meg Racsicsot és különösen Pernáti viselkedett agresszív módon, ilyen légkörben történt a katasztrófa, tehát a törvényszéknek a büntető törvénykönyv 156. §-át kell alkalmaznia, amely az önvédelemről szól. A délutáni tárgyaláson folytatni fogják a védőbeszédeket. Érdekes idegen vendégek a holnap délelőtt megnyitó falukongresszuson Öt napig tart a gazdag program lebonyolítása (A Magyarország tudósítójától.) Holnap nyílik meg Budapesten a 3. nemzetközi falufejlesztési kongresszus, amely igen nagyszabásúnak ígérkezik és június elsejétől 5-éig tart. A világ minden részéből ide jönnek a nemzetközi falufejlesztő szövetség kiküldöttei. A delegátusok között igen előkelő nevek szerepelnek. Több aktív miniszter jön el egyes külföldi államokból és igen nagy ré, miniszter viseltek száma. A különböző államoknak mindazok a tényezői, akik agrárkérdésekkel foglalkoznak, nagy érdeklődést mutatnak a budapesti kongresszus iránt. Hermes német birodalmi földművelésügyi miniszter aki ma délután már Budapestre érkezik fog elnökölni a kongresszuson, amelynek ünnepies" megnyitója holnap délelőtt féltizenkettőkor lesz. Ezen a megnyitón megjelenik Horthy Miklós kormányzó, Fress József helyettes miniszterelnök, Mayer János földművelésügyi miniszter, Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter. A kongresszus programját a következőképpen állították össze. Ma este kilenc órakor a Faluszövetség ad vacsorát, a Margitszigeten a kongresszus közel 200 résztvevőjének tiszteletére, akik 30 államot képviselnek. Érdekes, hogy a kiküldöttek között a nyugati államok épúgy képviselve vannak, mint a kisantant államai. Az ünnepélyes megnyitó után holnap délben egy órakor a földművelésügyi miniszter ad dezsőnét. Délután fél három órakor tartják az első előadást. Paul de Vuysl, a belga földművelésügyi minisztérium osztályfőnöke tart előadásta falu intézményének fejlődéséről, este pedig előadás lesz az Operaházban. ■ Június 2-án délelőtt féltíz órakor Lindequist volt német birodalmi miniszter tart előadást arról, hogy hogyan kell az iskolai és szabad oktatást fejleszteni a falu jóléte szempontjából. Délután egy órakor az Állatkertben, adezsőnél a főváros, utána a dunakeszi mezőgazdasági kiállításra mennek ki a kongresszus résztvevői. Június 3-án délelőtt Beretta olasz delegátus előadása következik a különböző agrárreformokról, délután pedig a különböző gazdasági intézményeket tekintik meg a kongreszszus tagjai. • Június 1-én Szegedre mennek le, ahol megtekintik a tanyai és egyéb intézményeket. Június 5-én utaznak el a kongresszus résztvevői Budapestről. III auUUart*, ai arvegetfi é» a »ofgr a bíróság előtt Az autóbaleset büntető és kártérítési joga írta: Dr. Sándorul Kamill Ara 2 pengő ! Ez a könyv a modern ucca és a modern országút legnagyobb veszedelmének, a gépjárműközlekedés során bekövetkezett balesetnek magánjogi és büntetőjogi következményeit tárgyalja. Kapható Az Est könyvkereskedésében, Erzsébet körút IS—20 , U : ' . m ' .............