Magyarország, 1937. március (44. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-07 / 54. szám
8 Grác—Budapest—Salzburg A jövő héten egy estére visszajön a hindu balett Sok vitatkozás, néhány interurbán telefon és úkiprogram-megbeszélés után az éjszaka Menaka hindu táncosnő és társulata elhatározta, hogy egy estére visszatér Budapestre. Felhívták közben a gráci és salzburgi impreszáriót és a tárgyalás után a következő programot állapították meg: szerdán éjszaka a grázi előadás után az együttes saját autóbuszán Budapestre indul. Minden valószínűség szerint a déli órákban ideérkeznek, estig kipihenik magukat és este fellépnek a Művész Színházban. Előadás után ismét autóbuszra ülnek és másnap délutánra megérkeznek Salzburgba. Menaka igen demokratikus formák között megszavaztatta a társulat tagjait, vállalják-e ezt a fáradságos utazást. Miután a többség elfogadta az ajánlatot, a hindu tánccsoport Grác és Salzburg között fellép Budapesten. (*) Művészdélután Környey Béla emlékére. A Fehér Holló Társaság az idén is tart művészdélutánt Környey Béla emlékezetére. A hivatalos tavasz első napját, március 21-ét választották ki, ekkor rendezik a Zeneakadémián műsoros délutánjukat, amelyen huszonhat ismert budapesti színész és színésznő lép fel. (*) Rozgonyinál 3 kép 8 P. Kálvin tér 5. Lakner Bácsi Gyermekszínháza vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Vígszínházban vidám kabarémfisorral várja a kicsinyeket és nagyokat Felejthetetlen előadás ! Kedvezményes jegyek Az Éstlapok kiadóhivatalában válthatók (Erzsébet körút 18. Színházak műsora OPERAHÁZ. Szombat: Varázsfuvola (D. bérlet 19., 128). Vasárnap a. t.: A mosoly országa (3), este: Az álarcosbál (Németh Mária felléptével, Vii). Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Lohengrin (A. bérlet 19., Pilinszky Zsigmond felléptével, Íísz). .Szerda: Márta (Pataky Kálmán felléptével, a Népműv. Biz. VII. bérleti előadása, VIK). Csütörtök: Doh Junai (Gyenge Anna felléptével, B. bérlet 19. sz., V s). Péntek: Salome. Az infánsnő születésnapja (C. bérlet 21. sz., VIPI. Szombat: Faust (II. bérlet 20. Pataky Kálmán felléptével, VS). Vasárnap d. u.: Sybil! (3); este: Lakmé (a Népműv Biz. vasárnapi sorozatának 8. előadása, h18). Hétfő: Hunyadi László (Pilinszky Zsigmond felléptével, díszelőadás a Magyar Cserkészszövetség legfőbb védnöke, Horthy Miklós kormányzó úr tiszteletére, Vi.). Kedd: a sevillai borbély (Pataky Kálmán felléptével); A tükör (új betanulással, A. bérlet 20. sz., bis). Szerda: Turandot (Gyenge Anna felléptével, VI. ifjúsági előadás, d. u. 4). — NEMZETI: Szombat d. u.: Szülök kiadása (filléres délutáni előadás, (14); este: Beethoven (/á?). Vasárnap d. u.: Szülök lázadása (144); este: Amerikai Elektra (7). Hétfő: Szülök lázadása 1( bérlet 7. sz.). Kedd: Beethoven. Szerda: Amerikai Elektra (C. bérlet). Csütörtök: A foil look kincse. Péntek és szombat: Amerikai Elektra. Vasárnap d. u.: Hódítás; este: Beethoven. Hétfő: Ócska? brigadéros. Kedd: Amerikai Elektra — VÍG: Szombat: Háromlevelű lóhere (8) Vasárnap d. e.: Vidám farsangi gyermekelőadás (144); d. u.: János (144); este: Háromlevelű lóhere (V. bérlet, 8). Hétfő (F. bérlet), szerda, vasárnap d. n.: János. Kedd (B. bérlet), csütörtök (K. bérlet), péntek (E. bérlet), szombat vasárnap este: Háromlevelli lévere. vasárnap d. c.: Csipkerózsika (gyermekelőadás). — MAGYAR: Szombat, vasárnap d. u. és este: A szűz és a gödölye (144, 8). Egész héten minden este és vasárnap d. u. A szűz és a gödölye. BELVÁROSI Szombat, vasárnap d. t. és este: Édes Anna (1, 8). Hétfő, kedd, szerda, csütörtök este és vásárnál» d. n.: Elles Anna, 1 entek (először), szombat és vasárnap este: Százéves Pég. — PESTI: Szombat, vasárnap d. u. este: Vihar az egyenlítőn (4, 8). Egész héten minden este és vasárnap d. u.: Vitar az egyen-lítőn. — MŰVÉSZ (ezelőtt Fővárosi Operett): Szombat, vasárnap d. u. és este: Egy pohár víz (4. 8). Egész héten minden este (csütörtök kivé- telével) Egy pohár viz. Csütörtök: Menaka hindu balett-estje. — ANDRÁSSY ÜTI: Szombat, vasárnap d. u. és este: Tündérlaki lányok (4. 8). Egész héten minden este és vasárnap .1. Tündérlaki lányok. — KAMAHA: Szombat, vasárnap d. u. és este: Marika hadnagya (4. 8). Egész héten minden este és vasárnap d. u.: Marika hadnagya. — VÁROSI: Szombat (Vön. 149), vasárnap (3. H«. K»9). Jack Hylton és zerekara Hétfő (Ivá, 10), kedd (ti, 9): Jack Hylton és zenekar». Szerda d. u. és csübörtök d. n.: Passió (ifjúsági előadás, 144). Péntek: Zenekari hangverseny. Szombat: Kincs előadás. Vasárnap: VAD hisztorra, d. u. és este: Három a kislány (4,-8. ) TERÉZKÖRÚTI: Szombat, vasárnap d. u. és este: Vén szamár és a kabaréműsor (Vic. 9). Etész héten minden este és vasárnap délután- Vén szamár és a kabaréműsor. — PÓDIUM: Szombat, vasárnap dl. u. és este: Harmadik műsor: Békeffi (Vö. 9). Egész héten minden este és vasárnap d. u.: Harmadik műsor: Békeffi. — KOMÉDIA: Szombat, vasárnap d. u. és este: A szűz és a vén kecske 6,5, *49). Kérész lóvan minden este és vasárnap d. u.: A szsúr és a vén kecske. — ERZSÉBETVÁROSI: Szombat (6, 9). Vasárnap d. e.: Aladin és a csodalámpa (Gyermekelőadási; Yill) . Eerv lány, aki mindenkié (Yii. (5, 19). Csütörtökig beszulás: Egy lány, aki mindenkié. — JÓZSEFVÁROSI: Szombat (6. 9). Vasárnap: 3:1 a szerelem javára 6, %9). Csütörtökig bezárólag: 3:1 a szerelem javára. — KISFALUDY- Szombat: Mátyás király kis huszárja (Gyermekelőadás: 3). (fi, V.9). vasárnap: Ma éjjel szabad vagyok (%4, 946, %9). Csütörtökig: bezárólag:: Ma éjjel szabad vagyok. MAGYARORSZÁG 1937 március 7 vasárnap Regényt írt a börtönben egy analfabéta New York, március 6. Az amerikai Connecticut állam egyik börtönében tölti hosszú büntetését Luman C. Beckett. Ez a fogoly, amikor bekerült a börtönbe,az teljesen analfabéta volt. Sem írni, sem olvasni nem tudott. Most pedig több elbeszélése után befejezte regényét is, amelyet a legrövidebb időn belül ad ki egy előkelő amerikai kiadócég. Lyman C. Beckett 14 éve van a börtönben. Fogságának első öt évében a legszigorúbban elzárkózott minden látogatója elöl. Senkit sem fogadott, hozzátartozóinak azt üzente: hagyják, tanulni akar. A börtönőröket megkérte, hogy a nevére érkezett leveleket se kézbesítsék számára. Fogságának ideje alatt nemcsak a középiskolát végezte el, de a jogra is beiratkozott és írásbeli dolgozataival tette le egymásután a jogi vizsgákat. A 14 év alatt megjelent novelláival és elbeszéléseivel annyi pénzt keresett, hogy egy írógépet is tudott venni magának. Az újságíróknak, akik a börtönben felkeresték, így nyilatkozott új regényéről: — Egy emberről szól a regényem, aki börtönbe került. A mese ott kezdődik, amikor az ember kiszabadul a börtönből... Remélem, ez a fordulat nálam is egész rövidesen bekövetkezik. u. ft Mozik műsora ADMIRAL (1—537—07. Margit körút 5.): Aranyember (Kiss, Csortos). Popeye és Szinbád (színes plasztik»s* film). (144. 146. 148. HIO). Vasárés ünnepnap: d. e. 11, d. u. 142. 144. 146, VaS, 1410. — ALFA (1—481—85. X., Kápolna u. .Vb): A szív nem eladó (Rükk Marika). Csinadratta bum. bum. bum! (zenés trükk). Híradók 5, 7. 9). Vasár- és ünnepnap: 3, 6. 7. 9. Szerdán szünnap. — ALKOTÁS (1—553—74. Alkotás u. 11): Pacsirta (Eggerth Márta). Híradó (144. 146, 148, t/,10). Vasár- és ünnepnap: d. e. 11, d. u. 1/,2, 144. 146, 148. 1419. — ANDRÁSSY (1-241-27. Csengery ucca 39. Andrássy út sarok): Stuart Mária (Katherine Hepburn). Híradó (145, 7, 1*10. Vasár- és ünnepnap: %2. ‘VII, %6. ;118, 3‘10 órakor. — ATRIUM (1540-21. 1—530—51. Margit körút 55.): Mária nővér (Svéd Sándor, Szörényi Éva). Zenés háromszög (a Kotányi nővérek filmprodukciójal. Híradók (5. 148. 1410). Szombat, vasár és ünnepnap: 144. 146. 148. 1410 órakor. — BELVÁROSI: ill.845—63. Irányi ucca 21.). Az aranyember (Csortos, Kiss F.). Karácsonyi legenda. Híradók. (Jobbterem: 145, 7. 1410. Bálterem: 8). Vasár és ünnepnap: Jobbterem: 143. 5. 148. 1410. Balterem: 144. 6. 8.15. BODOGRAF (1—3.19—6.'i 1—307—10. József körút 63.): Aranyember (Kiss F., Csortos). Híradó (4. 6. 8. 10). Vasár- és ünnepnap: 142. 114. 148. 148 1410. BUDAI APOLLÓ (1—515—00. Csalogány u. 46.): Az aranyember (Kiss F. Egry Mária). A takarékos férj (gsgj.). Híradó 4. 147, 91. Vasár- és ünnepnap: 1. kit. 146. »*8. 10. — CAPITOL (1—343—37. Baross tér 32.). Lovagias ügy (Perczel, Ráday). Híradók (Hi H®, 148, 1410). Vasár- és ünnepnap: 442, 144, 146, 98. VIIO. — CASINO (1—831—02. Eskü tér 6.1. Mária nővér (Svéd Sándor, Szörényi Éva). Híradók (146, KS ValO). Szombat, vasár- és ünnepnap: V24, V28, V28. VfelO. — CITI (1—111—40. Vilmos császár út 86. szám); Balaklava (Errol Flynn), Híradók (8/16. %8. %10). Szombat, vasár- és ünnepnap: 944. */46. %8. %10. CORSÓ (1—809—50. Váci ucca 9. száma); Rembrandt (Claries Laughton). Híradók (5, 7, 9). Szombat, vasár- és ünnepnap: Va4. ^*6, %8. HIO órakor. CORVIN (1— 395—84. József körút és Üllői út sarok). Dunaparti randevú (Perczel Z., Kabos). Nyugat-India csodái. Híradók (V1Ql, V*6, ^8, V-IlO). Vasár- és ünnepnap: ^2, V21, V26, V8. V-1O. — DAMJANICH (1—348—03, Damjanich u. 1.): Ramona (Loretta Young) és a kísérő műsor. Híradók. (Folyt, előadás: V24, V26, XA8, v310). Vasár- és* ünnepnap: 2, 4. 6. 8. 10. — DECSI (1-213—43, 1—259—52. Teréz körút 28.: Hetenként egyszer láthatom (Perczel Zita, Kabos). Híradók (5, V48. V2IQ). Szombat, vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8. 10. — ELIT (1—161—51. József körút 16.): Aranyember (Kiss F., Uray T.). Híradó (4, 6, 8. 10) Vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8. 10. — FÓRUM (1—807 —07, 1—89—43. Kossuth Lajos 11. 18.): A lázadó asszony (Katherine Hepburn). Híradó (V46, V28. *m10). Szombat, vasár- és ünnepnap: Yai, Y2y*8, VDO). — GLÓRIA (1—448—CO. Thököly út 56.): Aranyember (Kiss F., Egry Mária). Híradók (V20. 3/17, 9). Vasár- és ünnepnap: V22, V24, V26, V28, V21O. — JÓZSEFVÁROSI (1—316—44. Kálvária tér 7.): Aranyember (Csortos, Kiss F.). Dal a Tabánról (Sándor Anna) (V.5, 3/*7. 1/410). Szombat: 4, 6, 8. 10. Vasár- és ünnepnap: 31*2, %4. 3/ifi, %10. Vasárnap de. Mukor S. M. C. matiné. — KAMARA (1—440—27. Dohány u. és Nyár u. sarok). Hetenként egyszer láthatom (Perczel’ Zita, Kabos).. Híradók (Vfcfi, 148, Ma 10). Szombat, , vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8, 10. — KULTÚR (1—861—93. Kinizsi u. 16.): Pacsirta (Eggerth Márta) és a kísérő műsor (I/1 5, 7, Vélő). Szombat: Y14, %6, .J/18, V2K). Vasár- és ünnepnap: Va2, ^24, %6, y8, %10. — METRÓ (J—122—30. Teréz körút 60.): Ördög bábuja (Lionel Barrymore). A tengerészek réme (Laurel és Hardy). Híradók (V^g, V6&, Viki). Szombat, vasár- és ünnepnap: ^24, 6, V28, V2IO. Vasárnap d. e. 11-kor gyermekmatiné. — NYUGAT (1—271—62. Teréz körút 41.): Pacsirta (Eggerth Márta). Kis kacsa fürdik (színes). A fenséges tenger (színes kultúr). Híradók (M.5, 7, y310)). Szombat: 4. 6, 8. 10. Vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8. 10. — ODEON (1—302—63. FottcobiFer u. 37/b): Az aranyember (Kiss F., Egry Mária), Afrika hazudik (vígjáték) (Folytatólagos előadások: %5. 7, Y210) Vasár- és ünnepnap: %2, Y2i, Y2fi, %8. y210. Vasárnap d. e. y*ll kor matiné: A vén gazember és a kísérő műsor. — OLYMPIA (1—429—47. Erzsébet körút 26.): Arany ember (Csortos, Kiss F.). Híradó (4. 6. 8. 10) Vasár- és ünnepnap: 2, 4. 6. 8. 10. — OMNIA (1—901 —25. József körút és Kölcsey u. sarok): 3 ik hétre prolongálva! Balaklava (Errol Flynn). Híradó (5, V48, %10). Szombat: ra-íszu év ünnepnap: 4, 6, 8, 10. — OTTHON (1—367—96. Beniczky u. 3. és Baross u. 87. sarok). Dalol a flotta (Ginger Rogers). Spanyolország (kultúrr film) (4, 1/-17. 9). Szombat: Yzis V26. Man. Valil). Vasár- év ünnepnap: U2, y21, %8 V2IO. — PALACE (1—365— 23. Erzsébet körút f1.): Aszszony a hadihajón (Annabella). Híradók (4, 5, 8, 10). Vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 10, 10. — PATRIA (1—450—73. Népszínház u. 13.):z Aranyember (Jókai Mór regénye). Popeye és Szindbád kalandja (színes plasztikus film) (Y 5, 7, Yt 10). Szombat: 4, 6, 8, 10. Vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10. Vasárnap d. e. 10 és Ya 12-kor imatinó. — PHÖNIX (K-379—IP. Rákóczi út 68.). Aranyember (Csortos, Egry Mária). Híradók (Yti. V26, V28, VzlQ). Vas. és ünnepnap: d. e. V2 Ll, d. u. te2, %4. *26, %4, llO. RADIUS (1—220-^8, 1—292 — 50. Nagymező ucca 22—24.): Mefisztó az Operában (Boris Karloff). Lerajzolom az ideálom (varieté). Híradók (5, V2IO). Szombat, vas. és ünnepnap: 9. 5. %8. Vas0. Vas. d. e. 11-kor Shirley Temple matiné. — REX (1—301—16. István út 39.): Aranyember (Kiss F., Csórta«?). Híradó Cj5, s/'(7, 9). Vas. és ünnepnap: Yt2, Vzl. YG, Yj 8, V-10. — RÍ ALTÓ (9—394—97. Rákóczi út «1.), Ramóna (Loretta Young). Telefonrevü (zenés artistafilm), hiradó (D. e. Atl, H'L d. u. 5. 1 410). Vas. és ünnepnap: d.e. 10, 12, d. 11. 2. 4. 6. 8. 10. ROYAL APOLLO (1419 —02, 1—429—46. Erzsébet körút 45.): Mária nővér (Svéd Sándor. Szörényi Éva). Zenés lalomszög (Kotányi nővérek személyes felléptéről). Hírr.dok (»46. Yi8. %10). Szombat, vas. és ünni’stimp: 4 fi, 8, 10. — SAVOY (1—469—40. Kálvin tér—Üllői út ?.) : A szív nem eladó (Rökk Mariska). Popoyo és Szindbád kalandja (ezines) (4, Y7T, V). Számj. : t/“4* Való. Vas. és ünnetlivap. ^2, /k’4. Y26, Jóin. Vas. d. e. 10 és % 151-kor ma' t né. — SIMPLON (t—«91—^89. Horthy ..’.Miklós út 74.). Mulat a császárváros (Magda *és*hneide:). Híradó (!»••14. Y26, J,é8, /-alO). Vas. és ünnepnap: V22, U4, V26. Hír, vdO. — STÚDIÓ (1—396-69. Akácfa u. 1.): Tisztelet a kivételnek (Ráday, Rózsahegyi). Híradó (4, fi 8. i€). Vas. .és ünnepnap: 2, 4, fi. 8, 10. — TIVOLI (1—230—19. Nagymező ucca 8. szíjím). Az aranyember (Kiss F. Egry Mária). Majd ha farv (színesfilm). Repülő ház (színes). Híradó (4. %7. %10). Szombat: U4, Hfi, Y28 %10. Vas. és ünnepnap: V72.. \{1 4. %S. %10. V.is. d. e. %11-kor matiné: Páluccni fiúk és a kísérő műsor. — TUFÁN 0—261—21. Nagymező 11. és Mozsár u. sarok). Aranyember (C.sotos, Kiss F.) Popeye és Színülád (színes plasztikus film) (4. fi. 8. 10). Vas. és ünnepnap: 2. 4. 6. 8. K. — URA MTA (1—460—46,. Xák*ezi út ?1. szám). Probo^jUva! Szabadság .‘■'freiem (Wi’ly Birgel). Betörő a világbajnokal?. Híradók: (5 V48. V210). Szombat, vas. és ünnepnap: */*3. 5. YiiO. Vas. d. e. tl-kor matiné. Takács: C?eres®nvevi-ágok — Tituszok. — VESTA (1—• 32fi—39. Erzsébet körút 39.): Dalol a flotta (F. Három ecinf°1«nn macska (■?- Hős) Tijrp.dé (:i/U. Yil. V\ 10). Szombat: 3. Vi*. Ys\ *•'*&. Vasár- és nínnepnap: 2, 4, 6, 8, 10. Hetenkint egyszer „sekélyes darab“ Milyen műsort játszik egy vidéki társulat? A Magyarország hosszabb riportot beszélt a kalocsai színtársulat harcáról. Megemlítette, hogy a helyi cenzúra is gyakran beleavatkozik a műsortervezetbe. Szalay Károly, a színház igazgatója most levélben reflektál a cikkre és többek között a következőket mondja: — Műsorunk nyolcvan százaléka irodalmi darabokból rekrutálódik. Bussit élkedhetem azzal, hogy hasonló zsánerű színtársulat nem tud kimutatni ilyen irodalmi repertoárt. Az operák közül a »PH- tangókisasszonyét és a »Toseá«-t játszottam, a prózai művek közül »Az ember tragédiájáét, a »Jederman«-t, a »Peer Gynt«-öt, több Moliére-darabot és Kállasi Miklósnak »A roninok kincse című darabját. Nemrégen mutattuk be Zilahy Lajosnak »A szűz és a gödölye« című nagysikerű darabját olyan előadásban, amely fővárosi színtársulatnak is becsülétére vált volna. — Nem tagadhatom azonban, hogy jó darabhoz csak ritkán kapunk annyi közönséget, mint sekélyes színpadi műhöz. Ennek dacára is hetenként csak egy, olyan darabot adunk, amelyre rá lehet ütni a bélyeget, hogy »nem irodalmi«. Marlene Histrichi színes csodafilmje: Allah kertje A férfi főszerepben: Chiarles Boyer