Magyarország, 1937. július (44. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-11 / 155. szám
1937 Iflius 11 vasárnap MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG A SZABADI HALOTT A boldogtalan szabadi halottról, akit minden bensőséges érzületű ember már szeretne nyugton hagyni, értekezik a kis szélsőjobboldali. Odaáll a szerencsétlen exhumált holttest mellé és — soha jobb alkalom — tetemre hívja a szabadelvűséget, a demokráciát, jó, legyen, ahogy ő nevezi, baloldalt. Ha az ember elolvassa a verejtékes kis elmefuttatást, már-már hajlandó lenne elhinni nemcsak azt, hogy egy liberális szervezkedés nyomta bele Surgoth Jenőt a Balatonba, hanem az parancsolt rá, hogy emeltetsen el közpénzeket. Tiszaeszlártól Erdélyi Béláig felvonul itt minden a szélsőséges közírás skálázásán és talán nem is legvakmerőbb kitalálás az az állításuk, hogy a »liberális baloldaliság a magyar köztisztviselőt akarta sűrű általánosítások között a szégyenpadra vinni«. Az emberben meghűl a vér. Mert ha való igaz is, hogy aránylag kevés szabadelvű magyar ember akadt, aki országos gyűjtést akart volna indítani Surgoth Jenő szobréra, mindenki kínosan tartózkodott az általánosítástól és főként attól, hogy a megtévedt ember révén hátrányos reputációba hozza azt a valóban szélsőjobboldali vérrokonát, aki őt, mihelyt a dráma kitudódott, oly keményen megtagadta. Senki sem általánosított, senki sem perfideskedett, senki nem kutatott pedigréet és családját, senki nem sürgette, hogy »ki kell ásni a sírból a halott ükanyákat« és ha most mégis ilyen vádaskodást olvasunk nyomtatásban, akkor ezért a felelősséget vagy a kánikulai sebességgel felszökött hőmérőre kell hárítanunk, vagy annak a fejlett dialektikai technikának, amellyel a szélsőséges közírás hetet-havat csoportosítani, megtévesztő látszatokat szokott és tud kelteni. Példátlan talmudi rabulisztika az, ami felénk mered ebből az íráskából, olyan csűrés-csavarás, amit méltán irigyelhetne meg a legsötétebb volhiniai rituális iskola verejtékező növendéke is. Ez is fajvédelem Kecskemét, Nagykőrös, Gyöngyös polgármesterei nyilatkoznak .Az Est-ben, feltárják a magyar gyümölcsösök édeni értékeit, felsorolják a sok-sok ezer mázsát, amit cseresznyéből, meggyből, sárgabarackból, szilvából, nyári és téli almából, salátából, zöldségféléből kocsiba és vagonba raktunk és vittünk és küldtünk Ausztriába, Németországba, Csehszlovákiába, Lengyelországba, Svájcba, de sokkal messzebbre is. Mind a magyar föld gyümölcsét, a magyar verejtékét, mert ne felejtsük el, hogy amiből ezt a magyar Kaliforniát csináltuk, ott homok volt, egyszerű magyar gazdák tanulták meg a csodát, hogyan lehet gyümölcsöt szaporítani és nemesíteni, ízt, zamatot érlelni. Ez nem volt vicc! Ehhez munka, ötlet, tehetség, lelemény, szorgalom és megint csak munka kellett és ebben kultúra van. Mindenesetre valamivel több munka, de felelősség és lelkiismeret is,mint a vérsejtvadászok szenvedélyes ámokfutásában, a gyűlölet ördöglovasaiban. Nagyobb dolog az, elültetni egy gyümölcsfát, mint utcán verekedni, sajtóban gorombáskodni, embereket állásukból hiszek írózni és Piroskát és farkast játszani, már úgy értjük, keresni a nagymamát. Ezektől az egyszerű magyar emberektől tanuljanak az urak, akik szintén szélsőségesek. Már a munkában. Dolgoznak rogyásig és szakadásig, fajt nem kutatnak, de fejlesztenek. Fajgyümölcsöket, míg viszont az a gyümölcs, ami a modern politikai fajkutatás fáján terem meg, hát ne beszéljünk róla, annál kevésbé, mert az a fa minden, csak nem a tudás fája. BAJVÍVÓK Várady Sziliczay Gyula nyugalmazott debreceni plébános feljelentette Koltay Kosztin Lajos és Hans Paul Hitzinger nyilasokat, akik az ő lakásán összeverekedtek, randalíroztak, magánlaksértést és csendháborítást elkövettek, kárt okoztak, szóval elegánsan, igazán gentlemanek módjára viselkedtek. De ezenkívül Koltay Kosztin nyilas még külön is feljelentette Hitzinger nyilast, akit — most jön a legszebb — Festetics Sándor azért küldött Debrecenbe, hogy a kedélyeket lecsillapítsa és békét közvetítsen a szemben álló párttöredékek közt. Hát ezt aztán eltalálta Festetics Sándor, aki különben példátlan emberismerettel, mindig értett hozzá, hogy helyesen válogassa meg embereit, minnél különb békeangyalt már keresve sem találhatott volna, mint az idegen lakásban verekedő Hitzinger mestert. Egyébként... Csak azt kérdezzük, hogy képzelik az urak, hogy az egész országot egy pártba — természetesen az övékbe — tudják terelni, amikor önmaguk közt sem tudnak békességben meglenni. Ezek hirdetnek egypártiságot. Hiszen ha Európa valamennyi politikai pártját összeadjuk, az összegszerű végeredmény meg sem fogja közelíteni azt a numerust, ami kijön, ha megszámláljuk a magyarországi szélsőséges frakciókat. Ahány ember, annyi párttöredék. Hatéves, tizenkét milliárdos olasz terv Abesszínia berendezésére Róma, július 10. (A Magyarország római szerkesztőségétől.) Amikor az abesszin háború befejezése után kiderült, hogy a hadjárat kilenc hónapja kereken tizenkét milliárd lírába került, világszerte kíváncsian kérdezték: mekkora befektetésekre lesz még szükség az óriási, de kilenctizedrészében teljesen vad területek kiaknázásának megkezdésére? Nyilvánvaló volt, hogy utak építése, folyók szabályozása, laktanyák, kórházak és egyéb középületek létesítése nélkül a hatalmas gyarmatbirodalom gazdasági kihasználása elképzelhetetlen. Az olasz kormány természetesen felismerte a helyzetet és Addisz Abbéba elfoglalása után a mérnökök, katonák, tudósok és gyarmati szakértők egész seregét állította munkába, hogy kidolgozzák az Impero berendezésének terveit. Több mint egy esztendeig tartott, amíg megállapították a legsürgősebben elvégzendő közmunkák sorrendjét és elkészítsék a megfelelő terveket. Megvalósításukra legutóbb a minisztertanács tizenkét milliárdot szavazott meg azzal a kikötéssel, hogy ezt az összeget az Olasz-Afrika Minisztériuma hat év alatt használhatja fel. Ahol nem ismerik a kereket A hatéves terv legfontosabb része az úthálózat kiépítése. Hat év alatt 6.35 milliárd líra költséggel hétezer kilométer hosszú, beton-, aszfalt- és kőburkolatú elsőrendű utat építenek, 1,2 milliárdért pedig kitűnő másodosztályú utakat. Pár esztendő múlva Abesszínia lesz az egyetlen afrikai gyarmat, amelynek minden részébe autóval is kényelmesen el lehet majd jutni. Az afrikai minisztériumban úgy vélik, hogy talán még a kitűzött idő előtt elkészül a hatalmas úthálózat, amelyre az olaszok már most büszkék. Minden okuk megvan rá, hiszen a világ közlekedési szempontból legelmaradottabb országát, amelynek legnagyobb részében a kerék ismeretlen dolog volt, Afrika legjobban megközelíthető területévé változtatják. Kőben már 10.000 tonnás cirkálók menedéket találnak. Húszmillióba kerül az alkirály palotája Csaknem kétmilliárdba kerülnek a gyarmati tisztviselők és a katonaság számára létesítendő épületek. Az alkirály palotáját húszmillió líra költséggel építik és pompában, hír szerint, messze túlszárnyalja majd a négus kastélyát. A palotát Addisz Abbebában építik és ez a körülmény már magában is megcáfolja azt a hírt, mintha a fővárost Harrarba vagy valamelyik más városba óhajtanák áthelyezni. A főváros középpontját 112 millió lírás költséggel rendezik és azt akarják, hogy pár éven belül az itt építendő luxusszállodákban találkozzék hőség elől a fensíkra menekülő afrikai elitközönség. 24 millió líráért teljesen modern kórházat építenek a fővárosban, fasiszta otthonok és egy múzeum létesítésére további ötvenmilliót szántak. A három új kormányzóság székhelyének kiépítésére szintén nagy öszszegeket fordítanak. A kormányzói paloták egyenként hárommillióba, a főtisztviselői házak kétmillióba kerülnek majd.. Nagy összegekbe kerül a rezidensek és rezidenshelyettesek épületeinek felépítése. A rezidens a gyarmat tulajdonképpeni ura. Gyakran kétheti járóföldre és a legközelebbi várostól, ő érintkezik közvetlenül a benszülött lakossággal, nagyrészt személyétől függ, hogy területén nyugalom van-e? A rezidensek élete a végtelen magányban nagyon nehéz és éppen ennek az életnek megkönnyítésére épít számukra a gyarmati kormány minden európai köryelemmel felszerelt házakat. Egy rezidenshelyettesnek, a legalacsonyabb rangú önállóan működő gyarmati tisztviselőnek háza egymillió lírába, mintegy 250—260 ezer pengőbe kerül majd. Az Indiai óeán új flottabázisa Afrikában az élet egyik legnagyobb problémája a víz, néhol és néha túlbőven van, másutt és némelykor pedig egyáltalán nincs. A vízellátás szabályozása nagyon fontos és erre a célra az olaszok egyelőre 300 millió lírát fordítanak. Remélik, hogy néhány nagy vízesés kihasználásával megfelelő energiatömeget nyernek ipari, vontatási és világítási célokra és a vérmesebbek már az Impero tervezett villamosvasúthálózatának vontatását is ennek az energiának felhasználásával gondolják megoldani. Mogadisciót 400 milliós költséggel építik újjá, az assabi kikötőt százmillió, a mercait pedig hetvenmillió líra felhasználásával modernizálják. A Csuba folyó torkolatának szabályozására ötven milliót fordítanak. Ezen a helyen létesül majd az olasz flotta legfontosabb indiaióceáni bázisa és ott, ahol ma csak egészen kis hadihajók vethetnek horgonyt, a jó Katonai kiadásokra 493 millió Aránylag kevés a katonaság elhelyezésére és erődítmények céljaira szolgáló összeg: mindössze 103 millió. Igaz, valódi kaszárnyákra csak az európai katonaságnak van szüksége. Az aszkari a helyi lehetőségekhez mérten önmaga építi fel tukulját. Az itt felsorolt tételek a hatéves terv legnagyobbjai. Ha a kisebb tételeket nem is sorolhatjuk fel valamennyit, az érdekesség kedvéért közöljük, hogy az ivóvízellátás céljaira 550 milliót, az olasz gyarmatok támogatására 200 milliót, az állami bányavállalatnak, az Azienda Miniere Africa Orientalenak kezében lévő arany-, platina- és egyéb bányák felszerelésére százmilliót, a rádió-, telefon-, távíróállomások létesítésére pedig hatvan millió lírát szántak. A közmunkák végösszege — mint mondottuk — tizenkét milliárd. Barcs Imre. 7Hl Ez a te pengéd! (hust^n^1) Élessége, tartóssága felülmúlhatatlan Vadásztölténygyár