Magyarság, 1921. november (2. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-20 / 261. szám

12 isternyivolt Petljura Kiev kapui előtt Bécs, nov. 19. Az ukrán sajtóiroda je­lenti Lembergből: Kiev kapui előtt két nap óta nagy csata folyik az ukrajnai fölkelők és a bolsevikok között. Az uk­rajnaiaknak a 45. bolseviki hadosztály fölött Vaszilkov mellett aratott döntő győ­zelme után a fölkelő hadsereg csapatai egészen Bojarkáig, a Kiev előtti utolsó vasútállomásig nyomultak előre. A bolse­­vikiek, akik mindenáron meg akarják tar­tani a várost, a legjobb csapataikat vetik harcba, így többek között a h­arkovi tiszti iskola növendékeit is. Az ukraj­naiak előnyomulása egyre tart. Csapa­taikhoz ezrével csatlakoznak a parasztok is, akik út­jukon elpusztítják az összes táviróvezetékeket, eltávolítják a vasúti síneket és fölgyújtják a bolsevisták rak­tárait. (MTI) A szerb csapatok kivonulnak Albániából Berlin, nov. 19. A népszövetség taná­csa megegyezést létesített arra, hogy a jugoszláv csapatok a megszállott albán területet kiürítsék. Szbnház&Művémt * (Csoportkiállítás a Szalonban.) A Nemzeti Szalon kiállításpolitikáját valami egységes művészi program, határozott célkitűzés alapján nehéz volna, jellemezni. Arányos időközökben, mintha olykor csak azért rendezne kiállítást, mert kiállítás­nak lenni kell. Ez is elv ugyan, a baj csak az, hogy a művészet rovására tör­ténő színvonallecsuszamlásokkal járhat. A mostani csoportkiállításon öt festőt vonultat fel, mindegyiket külön teremben. Az egész gyűjtemény, amelyben zavarta­lanul bontakozik elő valamely művész tudásának teljes skálája, kétségkívül nem ok nélkül, nem mellékes szempont miatt lett rendszerré a kiállítások újabb törté­netében. Az ily kollektív megjelenést azonban nem mindenki bírja el, ezt a keretet csak az választhatja, aki ki is tudja tölteni, alatta természetesen nem a mennyiséget, hanem a minőséget értve. A Szalon csoportkiállításán a helyzet saj­nos olyforma, hogy Andorkó Gyula mű­vészi hagyatékának és Nárai Aurél gyűj­teményének leszámításával, a másik há­rom terem anyaga, Faragó Márton, Nemes József, Förstner Tivadar képei egyetlen teremben elfértek volna anélkül, hogy az csonkolását jelentené megismerésük­nek, így ahogy vannak, zavaró momen­tumokkal félértékeket tolnak előtérbe, holott mindegyik gyűjteményből ki le­hetne szedni komoly igyekvésekről és­ szolid értékekről beszélő munkákat (főleg a nagybányai nyomokon dolgozó, újabban jelentékenyen fejlődött Nemes Józsefnél). Andorkó Gyula hagyatéka: egy magát önkezével letörő tehetség, egy abba­maradt szép öncél tragikus látványa. Náráy képei a valóságtól messze kerülő álomlátások. Náráy a női szépség titok­zatosságának festője. Feminin­ik­ájú pik­­tortermészet, képein mindig van bizonyos artisztikum, előadása érdekes, csak mo­dorosság ne legyen belőle. A tárlaton iparművészet is van : Herbertné Tribler Sári népies diszi­ó motívumokból terve­­zett botikmunkái., (—ö—.) * (A Dante-kiállítás látogatói.) A Kor­vin Mátyás­ Egyesület Dante-kiállítását a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában nap­­ról-napra nagy és előkelő közönség láto­gatja. A látogatók között mindig akadnak m­űértő olaszok, angolok, amerikaiak is, kik az összegyűjtött anyag szépségéről és meglepő gazdagságáról meleg elismeréssel nyilatkoznak. Szombat délben Czernoch János bíboros-hercegprímás tekintette meg a tárlatot, amelyet a különböző iskolák növendékei is, tanáraik vezetése mellett, tömegesen látogatnak. * (Hangversenyek.) Koncz János, aki meleg, férfias, impulzív művészetével a világ első hegedűsei sorába küzdötte fel magát, csütörtökön rendezte idei első hangversenyét hálás, nagyszámú közön­ség előtt. Kiforrottan, tudása és inspirá­ciója teljes erejében áll előttünk, egyéni­sége és stílusérzéke zavartalan harmóniá­ban olvad össze egyes darabokban, Csaj­­kovszky versenyében vagy Bach Cha­­conne-jában azt a klasszikus nagyságot érezzük, melyhez csak a reprodukáló mű­vé­­szet kiváltságosai jutnak el. Játszott apró­ságokat is, Hubay Kefirjével és Zsolt Nándor egy rendkívül bájos kis munká­jával fergeteges tapsot aratott.. — Pén­­teken Hegyi Emánuelt, a Zenei Főiskola kiváló zon­goraprofesszorát hallottuk. Ki­tűnő estéje volt. Méltán ünnepelték já­tékának ragyogó bravúrját, zeneiségét, közvetlenségét. Előadásában az egészsé­ges objektivitás szerencsésen párosul me­leg átérzéssel és temperamentummal. A műsoron szerepelt Járay-Janetschek Ist­ván két tartalmas, virtuóz­uj munkája, mely zajos tetszést aratott. A közönség a szerzőt és az előadót többször a dobogóra hívta.­­ A Move-egyesület tegnap rendezte második koncertjét. Zsámboki Miklós gor­donka- és Káldy Mariska énekszámainak megérdemelt meleg sikere volt.­­• Ma három énekese volt a Zeneakadémia. Első­nek L. Perczel Sárit hallottuk a nagyte­remben. Terjedelmes, erős, magas szoprán­jának alapvető hibája a bizonytalan into­náció. Előadásának is sokat kell simaság­ban fejlődnie a művészi színvonalig.­­ Utána Ligetiné Ádám Teréz adott dalestet ízlésesen összeállított műsorral. Művészi fegyelmezettség­ látszott előadásán mind­végig, hogy még­sem sikerült neki min­dent terv szerint kihoznia az előadott da­lokból, annak orgánuma az oka. Hangja nem tör szabadon elő, hanem a száj­­üregben marad s ezzel erejét és vivő­­képességét veszti. A produkció ilyformán­­csak igen halvány reprodukciója maradt annak a szépen kidolgozott képnek, amit a művésznő egy-egy dalról bensejében szövögetett. — Ugyanekkor a kisterem­ben Name'ny (Neumann) Elza opera­­énekesnő és Lya René táncm­űvésznő rendeztek együttes estét, amelyen az énekesnő üresen hangzó, nehézkes kolo­­ratúrájú hangja, szintelen előadása, a táncművészüt­ festői alakja, de sablonos mozdulatai szórakoztatták a szépszámú közönséget. * (A Képzőművészeti Társulat és a pozsonyi szob­orrombolás.) Megemlékez­tünk arról a vakmerő és barbár merény-­­ letről, amelynek áldozata lett Pozsony­ban Fadrusz János remekműve, a Mária Teremíz-lovasszobor. Jelentettük azt is, hogy a magyar művészeti alakulatok egységes akciót fognak kezdeni, nehogy a cseh vandalizmus a magyar, géniusz­nak más alkotásait is hasonló sorsra juttassa. A Képzőművészeti Társulat leg­utóbbi választmányi ülésén foglalkozott az üggyel, amelynek újabb fejezete, hogy a­ pozsonyi cseh elöljáróság árlejté­st hir­detett az összetört szobor márványanya­gára, vagyis üzletet csinál szégyenéből. A Társulat megszerkesztette azt a tilta­kozó iratot, amelyet valamennyi kultúr­­nyelvre lefordítva, a világ műveit köz­véleményéhez fordul védelemért, s ame­lyet a külügyminisztérium juttat el a megfelelő éinekre, mihelyt a többi művé­­­szeti- és irodalmi társaság tiltakozása is beérkezik. * «Műsoros est az Erzsébet-Nőiskolá­­ban.) Az Erzsébet-Nőiskola volt növen­dékei ma nagyszámú közönség előtt si­keres műsoros-estélyt rendeztek a Mária Dorottya Tanítónők Otthona javára. Az estélyen Pedroso kapitány és Tomson kis­asszony is megjelentek. A műsor keretén belül Dessetoffy Bolla operaénekesnő ének­számokat adott elő, Kemény Melinda bárónő táncolt, Tormay Cecile a Bujdosó-könyv második részéből olvasott fel, Szeket­es Mária és Czollner Edit zongoráztak, Grill Lola szavalt, az intézet növendékei pedig­­ magyar ruhában palotást táncoltak. Az estély — melyet a jótókonyeólra való tekintettel megismételnek — S­ass József miniszter zárószavaival ért véget. * (Irodalmi est.) Színi Gyula, Forró Pál és Kálmán Andor dr. irodalmi estje november 30-án este */*6 órakor lesz a Fővárosi Vigadó kistermében. A nagy érdeklődéssel várt felolvasó-est programjá­nak gerince: a színház és a színházi világ. (Jegyek a Harmóniánál kap­hatók.) ____ * (A Kamarában) a tegnapi premieren viharos tetszést aratott Veszélyben a po­kol eredeti bizzar játék ma négy előadás­ban kerül bemutatásra. A főszerepekben Petrovich, Sugár Károly, Sarkadi Aladár és Vándory elsőrangút produkálnak. A mű­vészi kísérőzenét Fricsay zenekara szol­gáltatja. (4, 1/*6, fél 8, 9.) * (Az országos Dante-ü­nnepség) legki­magaslóbb eseménye Hubay Jenő: Vita nova c. szimfóniájának a december 12-iki bemutatója lesz, amelyen az Operaház zenekara, Palesztrina kórus, Stojanovits Jerzott, Szé­kelyhidy Ferenc, Zalánffy Aladár, Faulay Erzsi és Körösi Edit, a szereplők. Jegyek a »Koncert«-nél Váci­ u. 10. kaphatók. * (A Nemzeti Színház heti műsora.) Névy Zoltán új darabja az Urak és pa­rasztok, amely a bemutató alkalmával nagyon szíves fogadtatásban részesült, e héten kétszer, kedden és szombaton kerül előadásra, még­pedig minden alkalommal, Herczeg Ferenc egyfelvoná­­­sosával, a Holicsi Cupidóval együtt. Hétfőn és szerdán a Közönyt közönnyel van mű­soron, melyet hosszabb pihenés után újra műsorába állít a színház, csütörtökön a Szentivánéji álom, pénte­ken a Velencei kalmár, vasárnap este ielé, jövő hétfőn pedig A falu rossza. Vasárnap délutáni előadásul A nagymama kerül színre. * (A Városi Színházban) a beteg Piccaver helyett Oestwig Agaard, a bécsi állami opera világhírű művésze lép föl hétfőn a Bohémélet Rodolphójában. Part­nere Aquila Adler Adelina lesz. A jubi­lált Heichstadti herceg kedden és vasárnap délután van műsoron. Szerdán Hoffmann meséi, pénteken Rigoletto, szombaton a Cremonai hegedűs és a Bajazzók, vasárnap este a Zsulóné megy a régi kitűnő szerep­­osztásban. Csütörtökön a népszerű Koldus­­diákot adják. Vasárnap délelőtt 11-kor tartja II. hangversenyét a­ Budapesti Szimfonikus Zenekar, mely Ábrányi Emil vezetésével egycsapásra meghódította a szaksajtót és a zeneértő közönséget. A műsoron Goldimik Sakuntala nyitánya és Beethoven V. Szimfóniája mellett Doh­­nányi Ernő klaszikus szépségű zenekari suit-ja szerepel. * (Jótékonycélú gyermekelőadás.) A Városi Színházban november 26-án, szom­baton délután 3 órakor gyermek előadás lesz, amelynek tiszta jövedelme a szegény­­sorsú beteg gyermekeké és amelyen a leg­kiválóbb fővárosi művészek és művész­nők működnek közre. Jegyek elővételben az összes jegyirodákban és a Városi Színház pénztáránál. * (Cholnoky Jenő dr. egyet, tanár) Japánról tart előadást csütörtökön d. u. V.4 órakor az Urániában. * (Rózsavölgyi hangversenyei): Dohnányi Ernő Beethoven estje nov. 23. Lohner Margit a hires bécsi dalénekesnő és tanárnő, Madary Károly író felesége nov. 23-án tartja dalestélyét. Pete Lajos magyar estéje nov. 24-én Janky Vilmos, Kazacsay Imre és Paksy Jenő közreműködésével. Pécsi Blanka »Modern magyar költők­­ estje nov. 27. Haydn »Évszakok C­oreatorium nov. 28. Szólisták: Hajdú Hona, Székelyhidy és Kálmán. Vezényel Lichtenberg. A hegedűverseny fejlődése ciklusra bér­let­jegyek kaphatók. Lakyné, Schuster Matild zongoraestélye dec. 1. nagysikerű külföldi (lett, észt és ünn) körútja után. W aldbguer-Kerpely vonónégyes dec. 2. Műsoron: Roger op. 102. Haydn op. 20. No. 5. Schumann zongoraötöse Dohnányival. Illés Margit zongoraestélye dec. 3. Zsámboki Miklós gordonkaestélye dec. 6. Dessewffy Béla operaházi tag közreműkö­désével. Basilides Mária dalestélyét dec. 1-én népszerű helyárakkal megismétli, * (Nem baj), hogy a Várszínház faü­gyén van — ezt bizonyítja a Don Caesar de Bazan nagy sikere is, amely nagy közönséget vonz a Várszínházba. Az e heti változatos műsor keretében kedden a Nebántsvirág, szerdán A kaméliás hölgy, csütörtöktől pedig négyszer a Gyerek* asszony kerül színre. Szombaton Vízvár­y Mariska felléptével a Nióbét elevenítik f®L * (A Vígszínház jövő hetét) a legsike­resebb darabok, a Naplemente, a Hazaté­­rés és a Liliom töltik be. Szombat délután féldelyárakkal a Piros bugyellárist adják. Most vasárnap délután a Piros bugyellá­­ris, jövő vasárnap délután A falu rossza kerül színre. * (Danteról) tart előadást Balinyi György dr. tanár szerdán d. u. */14 óra­kor az Urániában. * (A Lyra szenzációi.) Feinhals Frigyes kamaraénekes a kö­zönség régi kedvence, hosszabb távollét után december 5-én tartja ária-és ballada­estjét. Egy új koloratúra-csillag, Meyen Sabina, akit a német sajtó Hempel Fridával és Ivogün Máriával állít egy sorba, karrierje kezdetén a Metropolitan Operaház­hoz szerződött. Elutazása előtt december 6-án, a budapesti közönségségnek is al­kalma lesz ragyogó művészetét meg­ismerni. Bossi Enricot, a világhírű olasz orgona­­művészt, aki csodálatos művészetével utoljára nyolc évvel ezelőtt ragadta el budapesti híveit, nagy áldozatok árán sikerült december 7-re egy hangversenyre megnyerni. Jegyek Rózsavölgyinél kaphatók. * (A Szivárvány) 2-ik száma novem­ber 15-én jelent meg, szenzációs tarta­lommal, 64 oldalon. Szerkeszti Rangay Sándor. Kapható mindenütt. * (Magyar Géniusz hangversenyiro­dája) : Sorozatos irodalmi és művészeti ünne­pélyek a Zeneművészeti Főiskola (Zene­­akadémia) nagytermében. December 4. vasárnap délután 3 óra: Csokonay-Petőfi. December 4. csütörtök délután 3 óra: Tompa-Arany. December 11. vasárnap délelőtt 11 óra: Rát­-matiné. December 18. vasárnap délután 3 óra: Babits-ünnep. Az előadásokon fellépnek: Odry Árpád, Rákosi Szidi, Németh Juliska, Pécsi Blanka, Cseresnyés Erzsi, Hegyi Rózsi, Sas Éva, Sárossy Mihály, Gál Dezső dr., Mirkovszky Mária, Kosovich Pál és közre­működik a Budapesti Általános Munkás Dalegylet Müller Károly karnagy veze­tésével. A megnyitóbeszédeket legkivá­lóbb íróink tartják. Az előadásokra 210, 280, 350 koronás kedvezményes bérlet­jegyek válthatók november 30-ig. Az egyes előadásokra szóló jegyek Barinál, a Zeneakadémia portásánál, Kultúra könyvesboltjában, Színházi Életnél kap­­hatók. December 8-án, csütörtök délután 4 óra­kor a Gellértszállóban gyermekesen dán szenzációs műsorral, utána gyermekkel. December 10-én, szombaton este 8 óra­kor Gál dr. hangversenye Rades Nelli zongoraművésznő közreműködésével. (Vi­­■ gadó.) December 10-én, szombaton este ,1­9 órakor Linz Martha egyetlen hegedű­­estélye. (Zeneakadémia.) Jegyek Bábánál és Zeneakadémián. * (Női szabók divatrevüje) meghívott­ közönség előtt december 4-én, délelőtt 11 órakor a Renaissanceban! A meghívók a következő szalonokban szerezhetők: Ber­­kovits, Beck Leopoldina, Dénes, Fischer Julia, Förstner nővérek, Girardy, Holzer, Kocsis László, Krausz Fanny, Rotsschild­ A. utóda, Sidy, Urbach és Gerő. * (Harmónia hangversenyei:) Jegy va­sárnap d. e. is kapható. — Burnuoter Willy hegedűestélyei nov. 22-én és 24-én­. — Wiesenthal Grete táncestélye nov. 29-én lesz. — Sauer Emil nov. 29-én és december 1-én adja két zongoraestélyét. — Koncz János második soreestélye nov. 4-én. — Thomas Mann jan. 12-én tartja felolvasását. * (Az Intim-Kabaréban) vasárnap dél­után is a teljes esti műsor kerül s­zinte mérsékelt helyárakkal. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. 1921 november 20, vasárnap MAGYARSÁG 18»g^ ¥iS»*iféh: &!»£•!• francia RÖI és férfi gsrfipikSzüvetek­­fefu, séf*'r*eír, ttifsemyeU, viszés kftireváeviti­kban. Bámulatos Megkezdésit­e KARÁCSONYI Hímzett fefa-kliisy. ...... Flanelek legszebb timintázással , , , , , 77—, V­itrin Miszt legszebb kimintázással .

Next