Magyarság, 1926. május (7. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-01 / 98. szám
2 utópisták úgy érzik, hogy a mi csatlakozásunkon múlik az egész. Mi vagyunk a legnagyobb akadályai ennek az Európára szóló nagy összeölelkezésnek s ha mi elkezdtük, senki se fog többé neki ellentállni. Rainprecht Antal és Kétly Anna boldog emberek, ráérnek, hogy Páneurópáért fájjon a fejük, miután egyéb gondunk, amiért fájni kellene, már úgy sincsenek a világpolitika, a világdiplomácia és a pacifizmus magyar bicsérdistái. Az egyszoba-konyhás kispojtások, akik a hat-hétszobás nagy uraságok gondjai miatt nem tudnak aludni... * Hadd idézzünk néhány kinyilatkoztatást legilletékesebb tényezőkről a május elsejei ünnep jelentőségéről s a világot megváltó szocializmus és kommunizmus biztatásaiból. Azt mondja Georges Soret a proletárosztályharc céljairól: „Erőszak, könyörtelen osztályharc és szakadatlan hadiállapot lehet csak a melegágya és a szülőbölcsője a társadalmi összeomlásnak. Azok jóságát, akik a munkásságot védeni akarják, kíméletlen hálátlansággal viszonozni, azok beszédére, akik az emberi testvériségért küzdenek, gyalázkodással válaszolni, azoknak pedig, akik a társadalmi békét emlegetik, ütésekkel felelni, mindez nem áll éppen összhangban a valódi szocializmus parancsaival, de nagyon kézzelfogható eljárás, hogy arra figyelmeztessük a polgárságot, hogy csak a saját háziügyeivel törődjön. Az erőszak visszaadja a proletáriátusnak az osztályharc természetes fegyvereit azzal, hogy a polgárságot rettegésben tartja és a polgári gyávaságot kihasználja arra, hogy a proletariátus akaratát a világra rákényszerítse“. Az amerikai szindikalizmus egyik vezető feje, Jack London, ugyanerről a harcról és ezekről a célokról így szól: „A világtörténelem folyamán sohasem volt még hasonló ehhez a készülődő összeomláshoz. Nem lehet ezt összehasonlítani se az amerikai szabadságharccal, se a francia forradalommal. Ez egészen egyedülálló, óriási valami. Más forradalmak és összeomlások úgy hasonlítanak hozzá, mint a hulló csillagok a naphoz. Ez első igazi világösszeomlás a világon, amelynek története tele van küzdelmekkel. És nemcsak ezért, mert ez az első jól átgondolt megmozdulása az embereknek azzal a céllal, hogy egy világmozgalommá legyen, amely határait a föld határaiig terjeszti ki. Ez az összeomlás nem egy népkeserűség kitörése, amely ma levegőhöz jut, hogy holnap újra eltűnjön; itt hétmillió elvtárs masíroz együtt egy nagyszerűen megszervezett, világot átfogó, romboló hadseregben. Ennek a hadseregnek csatakiáltása: nincs kegyelem senki számára! Mi, mindent követelünk, amit ti birtok. És mi nem elégszünk meg kevesebbel, csak mindazzal, amit ti birtok. Mi, a hatalom gyeplőjét és az emberiség sorsát kezünkbe akarjuk venni. Az összeomlás közeleg! Próbálja föltartani, aki tudja!“ Vincent St. John, az amerikai szocialista munkásság egyik vezére a kommunista internacionálé céljairól így nyilatkozik: „A mi harci eszközeink egyedül és kizárólag ahhoz a szemponthoz igazodnak, hogy a hatalom megszerzéséből a lehető legnagyobb előnyt biztosítsuk a magunk számára. A jog, vagy jogtalanság kérdése bennünket nem érdekel“. Az olasz Arturo Giovanniti erről a kérdésről ezeket mondja: „Nekünk az a szándékunk, hogy egy nap a nagyipari üzemeket uralmunk alá vegyük, mégpedig három jól megfontolt jogcímen. Először: mert szükségünk van rájuk, másodszor, mert bírni akarjuk őket, harmadszor, mert hatalmunk van hozzá, hogy megszerezzük őket. Hogy ez a törekvésünk erkölcsi értelemben jogosult-e, vagy nem, semmi közünk hozzá. Nem akarunk egy pillanatot se vesztegetni azzal, hogy ehhez a lépéshez való jogunkat bizonyítgassuk. Majd utólag aztán, esetleg mi is megtehetjük, hogy amikor már a hatalom és a közjavak birtokunkban vannak, igazolásunkra szép teóriákat eszeljünk ki, mint ahogy a burzsoá és a kapitalizmus tette és teszi. Mi sem könnyebb, mint a hatalmat egyidejűleg törvényszerűvé tenni. A társadalmi összeomlás tehát a mi véleményünk szerint nem a jogosság által megokolt szükségszerűség, hanem egyszerűen a hatalmat szolgáló szükségszerűség“. A francia szindikalista mozgalom egyik vezére, Eduard Bert ezt mondja: „A szellemi vezetőosztályok, az úgynevezett értelmiség kiválogatása a nagy összeomlás után helyet fog adni a proletárkiképzés munkájának. Az úgynevezett értelmiség nem egyéb, mint egy haszontalan előjogokkal felruházott osztály. A művészet egy hűbéri társadalom ránkerőszakolt hagyatéka. Az úgynevezett tudománnyal szintén el fogunk bánni. Mi, vissza fogunk térni a tudományok helyett az ösztönökhöz, minden felvilágosodás leghatalmasabb lelki forrásaihoz“. Harrold Cooks, az amerikai szociológus ezt mondja: „A szocializmus igazi erkölcstana ugyanaz, mint a háborúé. Amit a szocialisták akarnak, nem egy lépés a haladás útján, hanem szétrombolása az egész meglevő világnak, hogy egy új világot lehessen teremteni, olyat, amilyent ők elgondolnak. Az ő erkölcsi céljuk merőben ellentétje annak, amit az összes nagy vallásos mozgalmak eddig maguk elé tűztek. Az emberek közt való béke és jóakarat helyett ők mindenki háborúját hirdetik mindenki ellen. S erre a célra fölhasználják és fölkorbácsolják az irigység, a gyűlölet és a bosszú minden szenvedélyét. Azt kérditek, — mondják a szocialisták — hogy, vájjon az, amit akarnak jogos-e? Mit értetek ti, jog és igazságosság alatt? Bennünket csak egy kérdés érdekel, az, hogy amit akarunk, jó-e nekünk. Ha jó, akkor jogos és igazságos is.“ * Herriot volt miniszterelnök, a francia kamara elnöke, a francia felsőbb oktatás céljait szolgáló szabadegyesület legutóbbi kongresszusán egyebek közt a következőket mondta: „Ha a pénz egyszer olyan hatalommá válik nálunk, amely egymagában eldöntheti az érvényesülés lehetőségét, ez nemzeti szerencsétlenséget fog jelenteni. Ha a francia ifjúság a pénz túltengő befolyása folytán meg lesz fosztva attól, hogy tehetsége szerint érvényesülhessen és feltörhessen a legmagasabb pozíciókig, ez annak jele lesz, hogy Franciaország és a francia nemzet meg van csonkítva. ‘ Ha Franciaországban a pénz és a nagytőke ilyen jelentőségre kezd szert tenni és ilyen elnyomó és kirekesztő formákban érezteti befolyását a tehetségek kiválasztására és érvényesülésére s ha a francia ifjúságnak csak ettől az egy akadálytól kell félnie s Herriot máris a nemzet megcsonkításáról beszél, mit mondjunk mi? Mi a francia ifjúság küzdelme a mienkhez képest s mik az ő akadályaik azokhoz viszonyítva, amelyek a mi szegény, lerongyolódott értelmiségünk új nemzedéke elé tornyosulnak? Franchet D'Esperay annak idején azt mondta a Károlyi-féle belgrádi deputációnak, hogy mit se tesz, ha Magyarországot a béke megfosztja bányáitól és természeti kincseitől, építsenek a magyarok szélmalmokat az Alföldön. A francia értelmiség, a középosztály, most másrészről a nagy kapitalizmus, másrészről a forradalmi szocializmus nyomása alatt lassan-lassan ugyanahhoz a nagy kérdőjelhez érkezik el, amely elé bennünket Magyarország megcsonkítása állított. Megcsonkítottak minket s kimondták a halálos ítéletet arra az osztályra, melyben a nemzet öntudata és jövendő gondja legelevenebben élt s most ugyanennek a veszélynek előszelét érzik. Mit ajánljunk nekik a szélmalmokért cserébe, melyekkel bennünket francia udvariassággal megajándékoztak? gálta ki a debreczeniek törvénykezését. Hangos szavú, hamari kezű belső ember volt Medgyaszódi úr. Már kezdettől nem isteni feddésnek, hanem a legvakmerőbb zsiványcsinynek ítélte a negyven darab hizó eltüntetését. Minthogy pedig a Bégány-csárdás az illő jutalmazást megígérte, még inkább felbuzdult a főfiskális és a pandúrkomiszárust hat legényével menten lóra ültette. Sőt, az elveszett jószágok keresésére nemcsak a pandúrokat, hanem Veszprémi László mezőrendőrbiztos urat is útnak indította. Veszprémi László mezőrendőrbiztos, a volt 48-as honvédhuszár-főhadnagy az ilyen félkézkalmárdolgokban nagy tudós volt, egyenesen a Kanadán-földjének fordult, — a pásztorok a Hortobágyfolyó mellékét nevezték igy ... Abban az időben az ilyen eltérített jószágok sűrűn előfordultak a Hortobágy-pusztán. Vendégjószágnak nevezték az ilyeneket. Gulyánál, ménesnél, birkafarka s disznónyáj között megoszlottak, pihenőhelyet találtak addig, míg veszélytelenebbül továbbíthatták őket. Ha azután hálából pár darabot ott felejtettek, ebből nem kerekedett baj, az ezernyi tömeg között fel sem tűntek. " ha még nyomra is jött a károsult, urát nem találta a zsiványságnak, hiszen széles a hortobágyi puszta, sötétek a hortobágyi éjszakák és bizonyossággal sohasem lehetett ellenőrizni, honnét s merre tévelyegnek el a jószágok?!... Veszprémi László mezőbiztos a bégánybeli negyven darab disznókat illetőleg Zsidó Jóska számadó nyájára vetett gyanút. Szép estender kulacsborokkal terhelt kocsin szekerezett ki a kondástanyához. Barátságosan kezelt a hires számadóval. — Szabó uram, most én itt kifogatok. Megpihentetek. — Jobbkor nem jöhetett volna, tekintetes uram... — Mire értsem ezt, József gazda?! — Hát, csak egy véletlen eset ez, uram... A bojtárom úgy hajintott meg egy gyenge malacot, menten eltört a malac lába... Hát, leszúrtam a malacot, ennélfogva most egy malactokányt főzök vacsorára. — No, ez már igazán finom hortobágyi csemege lesz, hanem a bort meg majd én adom a vacsorához ... Igaz, hogy veszekedettül is éhes vagyok. Kifáradtam, nagyon kifáradtam a sok hajtatásban! — Szabó József a „hajtatás“ szóra fülelni kezdett. _ Hm! __ köszörült a torkán, a maladokányos bogrács alatt megigazította a tüzet. Veszprémi biztos folytatta puhatolódzó beszédét: — Tán Szabó gazda is hallott már afelől !... A Bégány-csapszék csárdásával a múlt napokban mi történt?! — Messze esik Debreczentől a Nagyhortobágy, tekintetes uram, — a kondás kitért a kérdés elől. Veszprémi azonban tovább járta a magáét. — Én nem is mondom, hogy meg nem érdemelte ... Mert, ha olyan szent zsidó, minek hizlal disznót... De azért negyven darab disznó mégis szép csapatdisznó. — Az bizony szép csapat, tekintetes uram. — Bánná a fene, hogy eltérítették tőle... Ámde, ép is élővel élek és az a zsidó két disznót ígért, ha nyomra vezetem ... ! Nehéz sor lesz az, uram! *— kummintotta a kondás, — noha tekintetes uram érti a dolgát. — Egy ember mégis csak egy ember! — sunyitotta óvatosan a mezőbiztos. Mindjárt más beszédre is tért át, mert ahol a tanyához lovagolt Barcza Dániel tolvajkergető komiszárus is két pandúrlegényével ... Mintha csak hivó szóra érkeztek volna, ekkorra elkészült a kitűnő malacokány. Midőn pedig kiürültek a kulacsok, Róka Gergő lovaspandúrt elugratták a hortobágyi csárdába visontai pirosért. Hajnalig fennbeszélgettek az urak a kondással, aki reggelre szint vallott és a negyven darab disznót kiterelte a nyájból. — Hanem tovább ne firtassanak a tekintetes urak!... Mert én csak vendégjószágelfogadó voltam! mondotta Szabó kondás. — Éjszaka hajtották ide ezeket a jószágokat... Itt meg, hiszen úgyis tetszenek tudni, szélen lakunk... Ennél többet nem tudok ... Ha tudnék, sem mondhatnám el, mert az én fejem bánhatná meg! — Azzal végződött a dolog, hogy a Bégány-csárdás az előkerült disznókból mind a főfiskálisnak, mind a két komiszárusnak leadta a dézsmát, sőt a főfiskális Zsidó Jóskát is megszorongatta. — Barátom, — mondta a kondásnak, — kendnél találták a disznókat... Bár, elhiszem kendnek, hogy a nyájába csak vendégjószágként kerültek ezek a disznók, hanem én tiszti ember is vagyok egy személyben, tehát a törvényt alkalmaznom kell... Hm, hát izé, azért majd én most... — Tekintetes uram! — Szabó Kondás szontyolodottan csóválta meg fejét, — ne folytassuk tovább’. 15 Belátom, hogy itt már nekem is osztozkodni kell a kárból... Az a Bégány-zsidó ugyan visszakapta a magáét, hanem mivel az ilyen magamféle embernek mindig megélője volt a törvénybejárás, csakhogy békességben maradjak és végérvényesen befejezzük ezt a disznósort, magam jószántából én is felajánlok öt darab hízni való nagy disznót tekintetes uramnak... — Amit így megígért, beváltotta Zsidó-Szabó József, a főfiskális hiánytalanul megkapta a disznókat. 3. A Medgyaszódi Mihály főfiskális úr kondásának Kömpöly Bálint volt a neve, Szoboszlóról, a hajduföldről származott át a debreczeni határba. Rendes, helytálló kondásembernek ismerte meg a gazdája, későbbet, uj esztendő közeledtével nagyon megváltozott Kömpöly Bálint. Földnek horgasztott fejjel gyakran elhagyogatta nyáját. Busan kóborgott el erre és arra is, pedig a főfiskális már többekszer szidalmazta csavargásaiért. Bálint hallgatag tűrt el minden feddést, csupán nagyokat sóhajtozott... Bálint bús jövés-menéseinek, fájdalmas sóhajtozásainak titka végül mégis kipattant a karácsonyi jószágolvasásnál. Medgyaszódi főfiskális dühödten förmedt Bálintra : _Tyúk, te fakutya! Hát, hová tetted a disznókat?! — Mindenfelé kerestem már őket! —» hebegte Kömpöly Bálint. A karácsonyi jószágolvasásnál ugyanis kiderült, hogy a nyájból szőrén-szálán elveszett öli disznó, amelyek után azóta hiában kutakodott Bálint. — Ha elő nem, kerülnek azok A diai» 1926 május 1, szombat A Széchienyi~fürdő népfürdőjének és uszodájának pályatervei — A Magyarság tudósítójától — A főváros a Széchenyi-fürdő és az állat* kerti ut között a fürdőhöz hozzáépitett és belőle egységesen kiképezett uszodát és népgőz* fürdőt akar építeni és erre a tervére pálya* zatot hir’-tott. A beérkezett tervrajzok között már megtörtént a döntés, de a megbízást még nem adták ki, egyelőre a pályaterveket állították ki a Vigadóban. Az első díjat Francsek Imre építész kapta. Tervének fő jellemző vonása a klasszikus szépség és pompázatos harmónia. A meglévő Széchenyi-fürdőhöz hozzáépített szárny főfrontja, az állatkert felé néző főhomlokzat gazdag és nyugodt kiképzésű és a versaillesi palota mintájára igen szép látványt ad. De ez az épületrész túl magas, majdnem egészen elfödi a meglévő fürdő hátsó épületét és abból jóformán csak a kupola látható. Ez a külső front minden szépsége mellett a régihez viszonyítva túlpompázó is. A belső rész, amely a szabadban levő uszodát zárja körül, már nem ilyen szerecsés megoldású, aprólékos, nyugtalan is, azonfelül a szabad területből sokat beépít és az uszoda mellett kevés helyet hagy a napfürdőzőknek. A második díj nyertese Hajós Alfréd pályazerve. Hajós Alfréd régi sportember, az úszósport első athéni világbajnoka, a tavalyi párisi Stadion-eszmepályázat nyertese, mindez a maga itt aktuális célszerűségével érvényesül is díjat nyert pályázatán. A fürdőépület frontja hozzásimul és kiegészíti az alapépület meglévő arhitektúráját. Ha nem is oly szép és pompázatos, mint az első díj nyerteséé, de nyugodt és tiszta elgondolása. A belső rész, az uszodának a kiképzése pedig sokkal tökéletesebb és praktikusabb. Ez a belső rész, nyugodt architektúrájával, praktikus beosztású, nagy, szabad tereivel és levegős napsütésével, mintaszerű megoldást kapott. Versenyek esetén a nagyközönség elhelyezésére a tribünökön kívül az öltözők feletti terrasz is szolgál, ezen a terraszon különben a medencék mellett elterülő nagy homokos részen kívül is lehet napozni. Az új fürdő megépítésénél nagyszerű mód adódik két, az első és a második díjat nyert pályaterv egyesítésére és egymás kiegészítésére. A népfürdő épületének külső frontja valamivel alacsonyabb méretekben legyen a gyönyörű megoldású első tervé, az uszoda megoldása pedig és a belső kiképzés a második tervé, így a főváros a főépülethez ideálisan hozzásimuló és praktikusságában, üzemképességében és használhatóságában a legmodernebbül megoldott új nagy fürdőhöz jut. A kiállított tervek közül a harmadik díjat nyert Kracsány Virgil munkája különösen alaprajzának gazdagságával, a megdicsért Jónás Dávid és Zsigmond pályaterve pedig belső látképének egységességével és artisztikusságával kelt méltó feltűnést.