Magyarság, 1927. március (8. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-13 / 59. szám
34 Magyar Lido Valahány vonat Aligánál kikanyarodik a Balaton somogyi partjára, a Délivasút utazóközönsége mindig ellepi a kocsik ablakait, hogy gyönyörködjék a Balaton hirtelen előbukkanó isteni pompájában. A csöndes Aliga szemérmesen húzódik meg az őspart akácai alatt, pár perc múlva Világos új villái kacagnak az utasokra a rezgő nyárfák közül. A magas partról rohanva fut le a vonat a szabadii fürdőtelepen keresztül Siófok felé, ahol 12 kilométer fenyveserdő koszorúzza a Balaton ezer színben csillogó kristályos vizét. Balatonszabadi. — Miért nincs itt kiépítve ez az Istenáldotta partrész ? — kérdezik egymástól az utasok. Itt a parti víz 300—400 méterig bokáig-mellig érő, a fenék bársonyosan csillogó, tiszta homok, nád és hínárnak nyoma sincs, a part enyhe lejtővel 2—4 métert emelkedik a víz fölé a fenyvesig, amely sohasem mocsaras, nem zsombékos szunyogtanya. Méteres átmérőjű, toronymagas nyárfák susognak lágyzenét a fenyők közt a Baaton hullámcsobogásához, melyhez a taktust a fenyőtobozok hangos pattogása veri. Hol van ezen zöld koszorúból a virág, miért hiányzik 12 kilométeren az építkezésre legideálisabb, a gyermeknyaraltatásra legalkalmasabb, a fővárostól 2 óra alatt, tehát legközelebb eső partról a gyermek, miért nem futkároz a fenyvesben a magyar középosztálynak fenyőillatos levegőre, napra, vízre, homokra, üdülésre éhes ezer és ezer reménysége, miért nem szedik ezek össze hangos kacagással a víz naponta partrahányt kecskekörmeit ? — Kié ez a terület ? Miért nem karolják föl, miért nem építik ki, mikor fedezik föl a magyar Lidót ? Naponta kérdezik ezt az utasok, a felelet rá mindig egy-egy sóhajtás: — hej! ha ez külföldön volna... Nem kell fölfedezni a magyar Lidót. A balatonszabadii állomás melletti Bezerédy Viktor-gyermekszanatóriumba Fodor Oszkár dr. egészségügyi főtanácsos, főigazgató hatalmas társadalmi munka és áldozatok árán minden évben sok száz gyermeket gyűjt ide össze a társadalom minden rétegéből. A csenevész apróságok 2—10 kilót is hízva, pirospozsgásan, cigányra sülve hagyják el és egész életen át áldják a szabadii Balatonpartot, amelytől életerőt, új egészséget kaptak. Dehát kié a többi 300, Siófoktól Világosig húzódó, még be nem épített 12 km. hosszú villatelek-lánc ? A magyar középosztály kezén van... A veszprémi káptalan 1915—1919 között 150—1000 négyszögöles villatelkekre parcellázta és adta el állami és magántisztviselőknek, lelkészek, katonatisztek, orvosok, tanárok, művészek és nyugdíjasoknak ... És jött az összeomlás... Mondjam tovább is? 1922-ben jelent meg az első fecske, az állomás közelében az első villa. A bátor úttörőt senki sem ismerte, mégis az első nyáron 126 látogatója volt a vendégkönyv szerint, hogy megtudakolják, hogyan mert belefogni az építkezésbe, hogy szállíttatta ide az anyagot, ahol, bár a telkek mellett rohan a vonat, az építőanyag idefuvarozása, kocsiút hiánya miatt, óriási terhet ró a mindenáron építtetni akaró telektulajdonosra. 1923 óta májustól októberig a szombat és vasárnapi vonatokról 10—30-as rajokban szállnak ki a telektulajdonosok, örömtől csillogó szemű gyermekeikkel együtt. A botra húzott elemózsiás batyu kézrőlkézre kerül, míg mindenki megtalálja a maga telkét. A batyu lekerül a hűvös avarra, a szülők kijelölik az Icuka, Cicelke, Panka, Matykó vetkőző helyét, a part legszebb kabanáját, egy-egy méter vastag nyárfaparavánt, minden gyerek a vetkőzés világrekordját akarja megdönteni, szakad a harisnya, pattognak a gombok, mégis a 3 éves Bandi kenterben győz, dekuba vetkőzés, ruhástól, cipőstől benn fut már a vízben, tapossa, szórja a vizet, sikongva kiabál kitörő örömében. — Te, édes Balatonkám, csakhogy itt vagyunk. Fürdés után teli kerülnek a zsebek szebbnél-szebb kavicsokkal, csillogó kagylókkal, ágas kecskekörmökkel. A szülők a telket járják körül. — Ide építsünk, fiam, ide, az erdő szélére, hogy már a vonatról látva, örüljünk a villánknak. — Nézzük meg a partot is. Itt sem kell feltöltés, 2 méterre van a víz fölött, mindig gyönyörködhetünk az ezerszint vízben, a tihanyi apátsági templom mögé lebukó napban, ködpárában úszik nappal Füred, Almádi, Kenese, Aliga, Világos, a Bakony, éjjel ezernyi ezer Szentjánosbogár a fürdőkoszorú megannyi lámpája. Évente egy-kétszer lejönnek álmodni. Mély sóhajtásokkal végigsimogatják tekintetükkel erdejüket, partjukat, vizüket. mcmisir. 1927 március 13. vasárnap álmodozásukban felépítik mesevilláikat. Már 10 éve tervezgetnek ... 1925-ben megalakult a Balatonszabadii Fürdőegyesület. Célja a telep fejlesztése. Mivel a telektulajdonosok legnagyobb része csak a hadikölcsönökben gazdag középosztályhoz tartozik, a fürdőegyesület felhívta őket, hogy 800 négyszögöles telkük felét adják el, hogy az eladási árból (400 öl ára kb. 40 millió) építkezhessenek, másrészt, hogy az új vevőkben a telep új építkezőket nyerjen. Ily megosztott telkeken épülnek a telep első villái. Tengelyig merül a sürü parti homokban a fuvaroskocsi, izzad, gőzöl, kifullad 400 tégla alatt egy kilométeres vontatásban a négy meklenburgi, pedig itt is, ott is könnyítenek, leraknak 100 téglát. Nagy ára van ennek. Kibírhatatlanul növeli az építkezés költségeit. Fordulópontot jelent a telep életében a kereskedelmi minisztérium rendelete, mely szerint a fürdőtelep állomáshoz vezető útja 1400 méteren megépítendő, amely itt a Balatoni körút kiágazása lesz. A befejezés előtt álló balatoni körút Aligától 7 kilométerrel lejjebb, Szabadi állomásnál éri el a Balatont, eddig Szabadi fürdőtelepnek Világos—Aliga felé csak papíron van útja. A szabadii part 12 kilométeres fenyveséből 1400 méter kultúra alá kerül, mihelyt az útépítésre vonatkozó költség kiutalása megtörténik. Ez a befektetés elenyésző csekélység ahhoz az óriás nyereséghez képest, melyet az ország a magyar Lido megközelíthetővé tételével és kiépítésével nyer. Amíg az út meg nem épül, addig csak vasárnaponkint népesül be a szabadii part, a szép, nagy jövőről álmodó magyar Lido, szomorúan integet vissza az elrobogó esti vonatokból az édes nap színhelyére annyi sok gyerek, akik mind-mind itt tölthetnék a nyarat, ha reális építkezési lehetőségek volnának. Beleznay Károly Látogatás a kopenhágai magyar vendéglőben Kopenhága, március hó Ködös, nyirkos vasárnap délelőtt. Hiába küszködik a nap a beborult ég szürke felhőivel, csak egy-egy percre villannak elő a ragyogó, meleg sugarak, hogy ismét azonnal eltűnjenek. Szinte egészen kihalt a roppant város. Talán még alszanak az emberek. Belépek az Őrsteds Park hatalmas vaskapuján és elindulok a közepén félkörben elnyúló tavacska felé. Kisebb-nagyobb sirályrajok szörnyű rikoltozással keringenek a tó körül. Fehér szárnyuk cikázva hasítja a levegőt. Pompás látvány. A közeli házak néhány lakója eteti őket kenyérrel. Kiérve a parkból, kanyargó sikátorokon és szűk kis utcákon át a város szíve felé veszem utamat. Ez itt a régi Kopenhága. Csupa romantika, csupa történelem. Alig pár járókelővel találkozom. Befordulok a korzóra. Itt már élénkebb, nagyobb a forgalom. Hamar odaérek a Heiligrands Kirke (Szentlélek temploma) impozáns épületéhez. Az orgona ünnepélyes zúgása, és a hatalmas gótikus ablakokon át kiszűrődő villanyfény arról tanúskodik, hogy odabent javában tart az istentisztelet. A városház toronyórája érces, messzefutó zengéssel veri el a féltizenkettőt. A templom mellett a Valkendorfsgadeba kanyarodom és egy perc múlva ott vagyok utam végcéljánál. A sarki ház földszintjén óriási aranyozott betűk hirdetik: Restaurant Ungarsk Vinhus. A járdáról pár lépcső vezet fel az ajtóhoz. Az ajtó két üvegszárnyán egy-egy magyar címer ékeskedik és legfelül félkör alakú felirat: Magyar Borház. Az étterem előtt autók állanak meg és robognak tova. A közönség egyre szállingózik. Ahogy bemegyek a hallba, két egyenruhás fiatal dán fiú lesegíti a felöltőmet és elhelyezi a ruhatárban. Wimmer Lajos igazgató urat keresem. Az egyik fiú eltűnik és egy perc múlva Wimmer úr kijön és kedves szívélyességgel fogad, itt bankhelyiség volt. Tehát át kellett alakítanunk az egészet. Ez az átalakítás és a berendezés nagyon sokba, mintegy négymilliárd magyar koronába került. A büffészekrény, az asztalok és székek elkészítése és a termek kifestése két magyar iparművész tervei és mintarajzai alapján történt dán anyagból, dán munkaerővel. A kiszolgáló személyzetről érdeklődöm most. — Csak egy magyar pincérünk van, a többi dán, de ezek mind több nyelvet beszélnek. Amint talán már észrevette, a bal karjukon kivétel nélkül keskeny piros-fehér-zöld selyemszalagot hordanak s az a színkombináció, amit a gomblyukakban lát, azt jelenti, hogy hány és milyen nyelvet értenek. Mind a két terem jócskán tele van már vendégekkel, a pincéreknek ugyancsak sok a dolguk, mint csapongó fecskék surrannak tova az asztalok között. — Mindig olyan sokat étkeznek itt? — kérdezem Wimmer urat. — Hogy mindig ilyen sokan-e ? — feleli. — Ez még semmi. Esténként jönne el és nézné meg, milyen nagy itt a zsúfoltság! Sok vendégnek hosszabb ideig kell várnia, hogy mások távozásával helyhez jusson. Ezért máris azzal a gondolattal foglalkozunk, hogy a kisterem folytatásaként kibővítjük a helyiséget egy-két teremmel a másik utcafront felé. Most csak kétszáztíz vendéget tudunk elhelyezni és kiszolgálni egyszerre. — És milyen közönség jár ide? — Nézzen csak körül. Csupa előkelő és tehetős ember, sőt szerénytelenség nélkül mondhatom: a főváros színe-java, még a miniszterek és a királyi család tagjai is. És nagyon sok a törzsvendégünk. Ezek mindennap kétszer is eljönnek. — Szóval jól megy az üzlet? — Elhiheti. A Wivel és Nimb étterme után a Magyar Borház Kopenhága legelegánsabb és leglátogatottabb étterme. Pedig csak három hónapja még, hogy megnyitottuk. A magyar koszt és a magyar bor rohammal hódította meg a dánokat. — Mindenféle italt lehet itt kapni? — Korántsem.Kizárólag csak magyar borokat és pezsgőket. Tizenöt fajta borunk van és ezek mind a budafoki állami pincegazdaság hamisítatlan, finom borai. — Szereti őket a dán közönség? — Naponta legalább két hektólitert adunk el, kérem részint itt az étteremben, részint palackokban. Ebből megítélheti, hogy milyen kelendőségnek örvend a magyar bor. Különben megmutatom a pincénket is, jöjjön. A konyha és a borospince Wimmer úr végigvezet a nagytermen. A kiszolgálóasztal előtt állunk meg. Itt egy ügyes dán szakács a különböző ételadagokat osztja szét. — Nézze, a konyhából, amelyet a pincehelyiségben voltunk kénytelenek berendezni, liften húzzák fel az ételeket és az elosztás a megrendelés szerint itt, ezekkből a rézüstökből történik. Amint látja, ez itt székelygulyás, ez rendes gulyás, ez debreceni gulyás, ez pedig borjúpörkölt. Az a vendégünk, aki először jön, vagy még nem eléggé ismerős a viszonyokkal, itt az elosztóasztalnál végigkóstolja az összes ételt s abból rendelhet, amelyik ízlik neki. Az áraink olcsók és akinek nem elég a kimért egyszeri adagunk, kaphat még többet is, anélkül,, azonban, hogy egynél több adagért fizetne. De most menjünk le a konyhába. Pár lépcsőn át csakhamar a pincehelyiségbe jutunk. Itt van berendezve a konyha, az éléskamra és a jéghűtő. A hatalmas takaréktűzhely olajfestésű. Nagyszámú személyzet dlgozik itt, közöttük öt magyar: egy főszakács, két szakács, egy szakácsnő és egy cukrász. Nagy a sürgés-forgás és a nyelvzavar. A két nemzet fiai még nemigen értik meg egymást, de a kölcsönös tanulási kedv A Magyar Borház megtekintése — Bár nagyon el vagyok foglalva, szívesen megmutatok mindent, jöjjön — mondja Wimmer úr és bevezet az étterembe. Mindjárt az első pillanat mély benyomást gyakorol a belépőre. Az egész berendezés előkelő, elegáns és hamisítatlanul magyar. A hatalmas termet egy feketemárvány oszlopsor két részre osztja. A mennyezetről gyönyörű facsillárok lógnak, az ablakokat fehér tüllfüggönyök borítják. A mennyezet is, a falak is magyar ornamensekkel vannak telefestve és az egyes ormanensek között a magyar vármegyék és székvárosaik címerei díszelegnek. A terem legszebb éke mégis egy magyar büffészekrény. Huszonhárom nemzet kicsiny selyemzászlója leng rajta rézből való, miniatűr zászlórudakon. Aztán pár díszkulacs és fent a falon néhány pompásan elhelyett iparművészeti tányér. Ebből a nagy teremből oldalvást egy kisebb, hasonló díszítésű terem nyílik. Ez talán valamivel intimebb. A falain hatalmas szarvasagancsok és magyar tájképek. És minden ragyog a tisztaságtól. Wimmer úr kérdéseimre mindenről pontosan tájékoztat. — Mielőtt ezt a borházat létesítettük volna. ErnyőA gyári árban Frits Teréz bécsi ernyőkészítő budapesti fiókjában IV., Petőf Sándor-utca 7 (Bejárat Pilvax-köz, ademifOH Ha? )arasztiaban Műasztalosnál Kiló», •bédlők, urazobál jótállással Vidékre gondol Ifj. Tóth Kálmán csomagolás műasztalos IV. Semmolncla-o. négy -----. n —s.r*i-fcir› r›rt r. ■› m. és az igazi barátság mind a két részen egy* forma mértékben megvan. Sok a munkájuk, nem zavarjuk,tehát őket sokáig. Mint valami labirintus, olyan ez az egész pincehelyiség. Egyik kis fülkéből a másikba megyünk, minden zugba bekukkantunk, aztán kiszélesedik a folyosó és ott vagyunk a borospincében. Rengeteg hordó — kisebb-nagyobb — egymás hegyén-hátán. És a palackok hatalmas garmadái. — Már eddig három vágón borunk jött és a napokban várjuk a negyedik szállítmányt — mondja Wimmer úr. — Mintegy százötven hektóliter bort adtunk el eddig. A dán viszonyokhoz mérten a boraink is nagyon olcsók és mivel kitűnő minőségűek, a borszerető közönség szívesen fogyasztja. De most menjünk fel az irodámba. A magyar propaganda eszközei Nagyon kedves kis szoba a Wimmer úr irodája közvetlenül az étterem mellett. Egyetlen ablaka az utcára nyílik. - Ez a rezidenciám: a kopenhágai magyar idegenforgalmi iroda. Mint a magyar állam és a székesfőváros hivatalos megbízottja, én irányítom a magyar propagandát Dániában. Célunk a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok megteremtése és intenzív kihasználása a két ország, Dánia és Magyarország között, azonkívül a turistaforgalom emelése. Minél több dánt tudunk Budapestre csalni, minél többel tudjuk hazánkat megkedveltetni, annál nagyobb és tartósabb lesz a jóviszony a két nemzet között, annál több igazi barátot szerzünk magunknak. Magyar propaganda Dániában — Mik a magyar propaganda eszközei? — A legjobb és leghasznosabb eszközünk kétségtelenül a bérház. Ez az étterem három hónap alatt többet lendített a magyarság ügyén, mint eddig egy évtized munkája. Mert ki tudta azelőtt Dániában, hogy mi az a magyar nemzet? Azelőtt teljesen elvesztünk, háttérbe szorultunk Ausztria árnyékában. De mióta önállóak vagyunk, jobban, nagyobb mértékben fordult felénk nemcsak a Dánia, hanem az egész világ érdeklődése is. És ezt a fokozódó érdeklődést idejében és helyesen kell kihasználni. — Komoly tehát ez az érdeklődés irántunk? — A lehető legkomolyabb. Ezt abból is megítélheti, hogy a bérház megnyitása óta a legkülönbözőbb helyekről és egyesületekből kértek fel előadások tartására Magyarországot illetőleg és a mai napig tizennyolc ilyen előadást tartottam vetített képekkel. A legutóbb például február 17-én egy munkásegyesületben ismertettem Budapestet és általában egész Magyarországot. Mintegy két-háromszáz hallgatóm volt, akik a legnagyobb érdeklődéssel és elragadtatással adóztak fővárosunk szépségének. Az előadást bankett követte, amelyen rögtön felvetődött egy a nyári hónapokban tartandó budapesti turistalátogatás eszméje s a körözött ívet tekintélyes számú tag írta alá. Egyébként itt a beszámoló az egész este lefolyásáról — és Wimmer úr egy újságcikket tol elém. — A legközelebb március 25-én a Katholikus Egyesületben tartok hasonló előadást, szintén vetített képekkel— folytatja. — Már előre is nagy az érdeklődés. — Mennyi turista látogatta meg eddig Magyarországot az ön útbaigazítása alapján? — Tavaly több, mint kétszáz. De az idén biztosan számíthatunk ezer-ezerkétszáz dán turista látogatására. Most hirtelen, mintegy a végszóra, megszólal a telefon. Wimmer urat hivatják. — Ne haragudjék, mennem kell — fordul felém. — Nem könnyű dolog ilyen nagy vállalat vezetése. De remélem, e pár perces beszélgetésből is teljes képet nyerhetett a magyar propaganda mibenlétéről és örvendetes voltáról... Nos, reggelizett-e már? Ha még nem, ime csak pár lépés. A magyar koszt kitűnő — mondja mosolyogva — és ön magyar ember. ... Megértettem. Köszönetet mondtam a szíves felvilágosításokért és nyomban megfogadtam a kitűnő magyar kosztra való jótanácsot. És nemsokára személyesen győződtem meg arról, hogy nem csekély a dán gyomorra gyakorolt vonzóerő. Csak legalább a jó dánok Budapestre is érdemesnek tartják elmenni — a változatosság kedvéért! Hetyey József r KÉPKERETEK, TÜKRÖK nagy választékban, legratányosabban u e haeekiBl vni., N BuIwlBn lv Bala Barossala 9. Calvin-tér mellett Tel.: Józs. 12ár-78 M m f p % polgári és középiskola! ma B’Bfffls I ft ft M1 M fi gAuvizsgálatokra előkészít hfP ISPil FpGakinczi Magántanfolyam U lUilUUUIiU Budapest, Vill. ker., Mária wavaewwgatw Terid*-tér 3 (Baross - utcái